XII. Haldorádó Pontyhorgász Napok, akár az egész családnak!

Ebben a beharangozóban a kiállításunk általános tudnivalói mellett találnak az érdeklődők olyan egyéb programokat és lehetőségeket is, amelyek a horgászt elkísérő családtagok számára lehetnek érdekesek. Ugyanis azt tapasztaljuk az utóbbi években, hogy egyre többen hozzák magukkal családtagjaikat is, akik a város nevezetességeivel, gyógyfürdőjével vagy hangulatos éttermeivel ismerkednek, amíg apuka a Haldorádó Centrumban hódol szenvedélyének.

Az elmúlt években gyakran hangzott el a „Nálunk már tavaszodik!”, főszlogen a Pontyhorgász Napok kapcsán. Nem véletlenül választottuk ezt az esemény hírnökeként, hiszen a pontyhorgászat szerelmeseinek a tél egy véget érni nem akaró kényszerpihenő, amelyben enyhülést csak egy 100%-ig pontyos érdekeltségű rendezvény jelenthet. A Haldorádó márkanév mostanra egybeforrt a pontyozó technikákhoz fejlesztett minőségi etetőanyagok, csalik és kellékek fogalmával. Ráadásul pont 10 évvel ezelőtt, 2008-ban indult útjára a Haldorádó termékek sikertörténete, melyek akkor mindössze 4, míg mára több mint 800 különböző termékben testesülnek meg. Ez az esemény meghatározó szerepet vívott ki magának a horgászkiállítások, nyílt napok között, s mára hazánk legnagyobb ilyen jellegű vidéki eseményévé nőtte ki magát a kiskunhalasi Haldorádó Centrumban

A XII. Haldorádó Pontyhorgász Napok időpontja: 2018. február 2-3-4. (péntek, szombat, vasárnap)

A 2018-as év sem kezdődhet el Haldorádó Pontyhorgász Napok nélkül! Ha érdekelnek a pontyozással kapcsolatos legfrissebb újdonságok, vagy csak egyszerűen unod már a telet és szívesen kimozdulnál, hogy horgászok között lehess, köztünk a helyed Neked is!

Ezen a hétvégén a Haldorádó Centrum egy nyüzsgő, kedves arcokkal teli pontyhorgász övezetté változik. A megszokott módon ezúttal is nagy figyelmet fordítunk arra, hogy minden rendelkezésünkre álló négyzetmétert a látogatók szolgálatára fordítsunk. A bolt csupán egy lesz a sok helyszín közül! Itt a nap minden percében zajlik az élet, azonban az események egy része a fűtött rendezvénysátorban történik majd, ahol a szakmai előadások, beszámolók mellett több, kellemes meleget adó fűtőberendezés is emeli a pontyozók hőérzetét. Ezen a három napon egyaránt bőven lesz alkalom a nagyponty-horgászatra szakosodott pontyvadászokkal konzultálni, valamint a finomszerelékes vonalon a legismertebb és legjobb horgászok is az érdeklődők rendelkezésére állnak!

A külső rendezvénysátorban, a bolt mellett párhuzamosan folynak az események, folyamatosan színvonalas szakmai előadásokat tekinthetnek meg látogatóink, ráadásul kellemes melegben élvezhetik azokat!

Az utóbbi évek alatt elengedhetetlen kellékké vált a kitelepített bojlis sátor, ahol a pontyhorgászat darabosabb kiegészítőit lehet megszemlélni és természetesen kipróbálni. Ez kiváló lehetőség azok számára, akik már a kiállítás előtt szemeztek egy horgászfotellel vagy bármilyen más felszereléssel, de nem voltak biztosak benne, hogy valóban a kiszemelt típus a számukra legmegfelelőbb. Nos, itt garantáltan eloszlik minden kétely, hiszen mindenki saját maga foghatja kézbe leendő felszerelését és győződhet meg annak rátermettségéről! Szintén a rendezvény közkedvelt pontja a bőséges kínálattal rendelkező büfé. Aki esetleg átfázna a bojlis cuccok tanulmányozása során, annak a Sóstó Csárda kitelepülése nyújthat enyhülést. Itt van minden, ami szem-szájnak ingere. Különböző meleg egytálételek mellett forró italok is kaphatóak lesznek!

Szintén közkedvelt a külső helyszínek közt a bojlis sátor, ahol a pontyhorgászat darabosabb kiegészítői találhatóak
Itt kicsiknek és nagyoknak egyaránt kiváló lehetőség nyílik a horgászfelszerelések megtekintésére és kipróbálására
Természetesen ezúttal is jó hangulatra, kedves kiszolgálásra…
… illetve finom ételekre, italokra számíthat, aki betér a Sóstó Csárda büféjébe!

Minden nap végén lesz a nagy valószínűség szerint legjobban várt esemény, a tombolasorsolás. Azok között, akik egész nap nálunk vendégeskednek, egy kis tudáspróbával egybekötve kisorsolunk számos ajándékot, és végül a nagy értékű fődíj is gazdára talál!

A tombolasorsolás rendszerint a nap fénypontja
Ez nem véletlen, hiszen itt értékes ajándékok találnak gazdára. Hogy melyek lesznek ezek? Hamarosan kiderül!

Az előző évekhez hasonlóan 2018-ban is számos ismert és elismert márkával találkozhatnak a látogatók. A kiállítótérben minden igényt kielégítő horgászcikk választékkal várjuk vendégeinket, illetve itt lehetőség nyílik a termékek megtekintésére, kipróbálására és az eladók, hozzáértők szaktanácsainak meghallgatására. Sőt, a 2018. évi újdonságokról (botok, orsók, csalik stb.) is itt értesülhet először a pontyozó társadalom! A felszereléseket, kiegészítőket, csalikat ezúttal is jelentős kedvezményekkel lehet majd megvásárolni, miközben ismét neves hazai szakértők adnak majd választ a felmerülő gyakorlati kérdésekre.
Mint már említettük, a Haldorádó márkanév egy ideje etalonnak számít a szakmában, de nincs ezzel másképp azok neve sem, akik a termékek mögött állnak. A csapat első embere, a Haldorádó Team Kft. tulajdonosa Döme Gábor, aki a feederbotos pontyhorgászat hazai ikonja. Az a rengeteg innováció, amely az ő fejéből kipattant, gyökeresen változtatta meg a finomszerelékes pontyhorgászatot!

Gábor élete a horgászat, megszállottan keresi a tökéleteset! Nap mint nap komoly erőfeszítéseket tesz termékeink fejlődéséért, legyenek bármilyen zordak a körülmények, vagy legyen bármilyen messze egy horgászhely, ahol újabb ismeretekkel gyarapodhat…
… Őt nem állítják meg!

Kevés olyan ember létezik, aki nála hitelesebben tudna képet adni a feederbotos horgászat különböző szekcióinak praktikáiról, mesterfogásairól. Gábor szinte a Föld minden részén próbára tette már tudását, melyek során a legextrémebb körülményekkel megbirkózva is gyönyörű fogásokat ért el. Rendkívül értékes tapasztalatait nemcsak készséggel osztja meg a horgászokkal, de át is ülteti őket a Haldorádó termékekbe. Irányelve, hogy a kísérletezés soha nem állhat meg, hiszen a számtalan vízparton töltött nap mindig új gondolatokat ébreszt, amelyek megvalósítása csupán idő kérése! Hogy milyen ötletek testesülnek meg új termékekben, új horgászbotokban 2018-ban? A válaszra ezen az eseményen fény derül!

Eredményei magukért beszélnek, számtalan gyönyörű hal díszíti fotóalbumát

Sipos Gábor a Haldorádó Feeder Team tagja és 2015-től már főállásban segíti a termékek fejlesztését. Gábor a feederbotos horgászat minden formájáért rajong, ezáltal az álló- és folyóvízi módszerek minden területén széleskörű ismeretekkel rendelkezik. Kiváló versenyeredményei és új ötletei nyomán olyan termékek láttak már napvilágot, mint a Fluo Essencia, illetve számos Spéci termék, melyek a methodos horgászatban mára szinte mindennapossá váltak. Horgásztudása és ötletei mellett közvetlensége és szakmai alázata az, ami miatt mára a csapat nélkülözhetetlen tagjává vált. Előadásai mellett minden nap áll az érdeklődők szolgálatára.

Sipos Gábor kiváló versenyeredményei megsüvegelendőek, azonban a különféle pontyos feeder technikákban is remekel!

Csapatunk másik neves feederes tagja nem más, mint Putz Tamás, akinek nevéhez a Haldorádó paletta egyik abszolút sikerterméke, a Kék Fúzió fűződik. Tamás a nagyhalas feederhorgászat specialistája és a 2016-os évtől szintén cégünk főállású munkatársa, ezáltal minden nap azon dolgozik, hogy még jobb, még hatékonyabb Haldorádó újdonságok lássanak napvilágot. Ilyen lesz például a fermentált Kék Fúzió csalogatóanyagok sora, amiket ezen a rendezvényen lehet majd először kézbe venni, megszaglászni, illetve használatukkal kapcsolatban a fejlesztőjüktől lehet informálódni.

A célzottan nagyhalas feederhorgászat kedvelői Putz Tamástól kaphatnak értékes praktikákat
A feederes termékvonal sok-sok izgalmas újdonsággal bővül a 2018-as évben
Hála a folyamatos fejlesztő munkának, a jövő különleges csalikat is tartogat! De hol a csali? Pont ott, ahol lennie kell! :)
Többek között újabb SpéciMethod Ball finomságok is napvilágot látnak 2018 tavaszán
A Tejsavas Kék Fúzió termékek rendkívül biztató eredményeket hoztak, méltó folytatásai lesznek a neves palettának

A feederes vonalból már kaphattatok ízelítőt, de nem szabad megfeledkezni a céltudatos nagyhal-fogás iránt érdeklődőkről sem. Nos, ők sem maradnak kedvencek nélkül! A „Nagy Pontyok Nyomában” sorozat kiváló horgászai, s egyben a Haldorádó Carp Team oszlopos tagjai, Haskó Tamás és Kerekes Ernő mindhárom napon érdekes előadásokkal örvendeztetik meg a jelenlévőket. Kettejük neve immár garancia a nagy pontyos termékek minőségére! Számtalan horgászfilm és rengeteg kapitális hal koronázza munkásságukat, amivel sok-sok néző kedvenceivé váltak. A Pontyhorgász Napok specialitása, hogy népszerű horgászaink elvegyülnek a látogatók közt, úgyhogy bárki, bármikor cserélhet tapasztalatot a képernyőről már ismerős fiúkkal.

Haskó Tamás, cégünk egyik legrégibb munkatársa, egyben a nagyhalas program vezetője
Szintén a Carp Team bojlis szaktekintélye Kerekes Ernő, aki hasznos tapasztalataival, ötleteivel és jeles eredményeivel időről időre hozzájárul a fejlődéshez
Kurrens újdonságokból garantáljuk, hogy nem lesz hiány azok számára sem, akik a nagyhalas technikákat részesítik előnyben
Ezen a rendezvényen mutatkozik be élőben a 2018-as év egyik legkülönlegesebb újdonsága, a BlendeX Pop Up csalik szériája is!

A nagyhalas paletta 2018-as újdonságainak fejlesztése gőzerővel zajlott az eltelt év során, azonban a várható termékeket mindvégig szándékosan homály fedte. Ezt a leplet még nem is szeretnénk teljesen lerántani, ám azt mindenkinek ígérhetjük, hogy számos bomba újdonsággal készülünk! Ezek megvásárlására először február 2-3-4-én nyílik lehetőség.

Farkas Szabolcs szenvedélyes pontyhorgász, ráadásul azon kevesek közé tartozik, akik fogtak már Magyarországon 30 kg-ot meghaladó súlyú pontyot!
Nem kevésbé elhivatott, természetet és halakat tisztelő horgász Rokolya Péter, akinek írásaiból rendszeresen tanulhatnak olvasóink precíz végszerelékeiről, csalizási technikáiról

Természetesen ezúttal is mindent megteszünk, hogy minél színesebb, változatosabb és tartalmasabb programokat biztosítsunk a látogatóknak. Már megszokhatták, hogy a Haldorádó Pontyhorgász Napok színvonalát meghívott vendégek is emelik, akik előadásokat is tartanak mindhárom napon. Nos, ez most sem lesz másként, hiszen ismét vendégünk lesz a Pontycentrum csapata! A hazai bojlis pontyhorgász szféra ikonikus alakjai alkotják ezt a remek társaságot, akiket egytől egyig megkérdőjelezhetetlen profizmus jellemez, s ami tán a legfontosabb, mindannyijukat tetőtől talpig átjárja a pontyhorgászat és a természet szeretete! Nem kisebb nevekkel találkozhatnak, mint Bordás József, Czifra Antal, Folytyik Zoltán, Hadnagy Sándor és Nyéki Viktor. Ezek a fiúk különféle érdekes témakörű előadásokkal örvendeztetik majd meg az embereket mindhárom napon. Olyan népszerű márkákat fognak bemutatni, mint a CC Moore, Trakker és Gardner.

A Pontycentrum csapata ismét megtisztel minket jelenlétével
Bordás József a Pontycentrum tulajdonosa és számos pontyos világmárka hazai képviselője. Elismert szaktekintély a nagy halak horgászatában, amit rendszeresen bizonyít is!
Czifra Antal tapasztalt nagyponty-horgász, számára (is) első a halak és a természet szeretete!
Folytyik Zoltán profizmusa, illetve a halak és a természet iránti alázatos tisztelete szintén megkérdőjelezhetetlen
Hadnagy Sándor a természetes vizek szerelmese, s köztük a Tisza-tó kiváló ismerője. Olyan vadvízi fogásokat tudhat magáénak, melyekről sokan álmodnak

Minden évben megpróbálunk új kiállítókat lecsalogatni Kiskunhalasra, így a legújabb rendezvényünk sem telik el új arcok, s egyben újabb kiváló pontyhorgászok nélkül! Többek között a Haldorádó Centrumban köszönhetjük a Balatoni Nonprofit Halgazdálkodási Zrt. vezérigazgatóját, Szári Zsoltot, valamint a cég hivatalos csapatát, a Balatoni Halgazdálkodás Teamet. Ez a remek brigád olyan nagyszerű horgászokkal gazdagítja majd sorainkat, akik kiválóan ismerik a magyar tengert, annak évszakokhoz igazodó sajátosságait, kihívásait, és pontosan tudják, mi a titka az ottani eredményes pontyhorgászatnak! Mindazoknak, akik a Balaton valamely pontjára tervezgetnek túrát a jövőben, értékes szakmai segítséget kínál Tulipán Tibor, Banelli Gergő és Erdős Márk!

A Haldorádó Centrumban köszönhetjük majd a Balatoni Halgazdálkodás Teamet
Vendégünk lesz a Balatoni Nonprofit Halgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója, Szári Zsolt, aki egyben remek horgász is!
Tulipán Tibor és csapattársai értékes szakmai segítséget nyújtanak bárkinek, aki a magyar tengeren készül nagy pontyokra horgászni

Kevés olyan pontyhorgász akad hazánkban, sőt akár Európa-szerte, aki ne hallott volna a Balaton fenséges nagyságáról, csodás környezetéről és halairól. Évről évre egyre több szenvedélyes nagyponty-horgász keresi fel ezt a vízterületet újabb kihívások, izgalmak után kutatva. Számukra kiváló kezdeményezés a Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny, mely 2018-ban immár VI. alkalommal kerül megrendezésre. Az esemény nívóját emeli, hogy immár második éve a MOHOSZ hivatalos versenynaptárába is bejegyezték. Szamosi Attila, a rendezvény főszervezője egy érdekes előadás keretein belül osztja meg hasznos információit, illetve bármikor segítségére áll minden érdeklődőnek, leendő versenyzőnek.

Ismét ellátogat hozzánk Szamosi Attila, a Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny főszervezője
Nem csak a nívós horgászverseny szervezésében jeleskedik, fogásai is figyelemre méltóak!

Szintén kevés olyan horgászt találni, aki ne ismerné a Shimano felszereléseket akár hírből, akár személyes tapasztalat útján. Miért? A neves japán cég kiválóságai több évtizede jelen vannak a magyar horgászpiacon, a termékeihez pedig kétségkívül egyedülállón magas színvonal, precizitás és használati érték társul! E remek eszközök népszerűsége a mai napig töretlen, sok ezer elégedett horgász pedig nem téved! Kínálatunkat egészen a kezdetektől gyarapítják a különféle árkategóriát képviselő Shimano botok, orsók és egyéb kiegészítők, 2018-ban pedig kibővítjük a márka áruházi repertoárját! Februárban már sok-sok újdonságot vehetnek kézbe az érdeklődők, amik a XII. Pontyhorgász Napokon nagyszabású akciókkal lesznek megvásárolhatók! Hogy ezek között még könnyebb legyen eligazodni és választani, szakértő munkatársaink folyamatos segítségére is számíthatnak a kiállítás látogatói!

2018-ban kibővül a Shimano termékek repertoárja áruházunkban, sok újdonság pedig a XII. Pontyhorgász Napokon lesz elérhető elsőként, ráadásul komoly akciókkal!

E-mail: horgaszbolt@haldorado.hu
Telefon: +36 20 9457 758
A belépés díjtalan!
Nem szeretnénk minden meglepetésről lerántani idő előtt a leplet, de egyvalamit megígérhetünk: mindent megteszünk, hogy érdemes legyen ellátogatni Kiskunhalasra, a Haldorádó Centrumba kicsiknek és nagyoknak egyaránt! Ennek érdekében a rendezvényen való részvétel ezúttal is teljesen ingyenes!
Facebook esemény
Kövessétek figyelemmel a Haldorádó Pontyhorgász Napok önálló Facebook-oldalát, ahol újabb részletes infókkal jelenetkezünk folyamatosan. Ha már biztosan tudod, hogy eljössz, lájkold az oldalt és hívd meg ismerőseid is!

Érdemes figyelemmel kísérni az esemény Facebook-oldalát is, mert itt minden nap találkozhattok hasznos, új információkkal!

Haldorádó Pontyhorgász Napok Facebook-oldal

Azok számára, akik nem csak egy napra érkeznek!
Az elmúlt években már megtapasztaltuk, hogy sokan 2-3 napot is Kiskunhalason töltenek, tehát az egész hétvégét a rendezvénynek szánják. Ők minden előadást megtekintenek, minden előadóval elbeszélgetnek és olyan mennyiségű információt, tudásanyagot, tippet gyűjtenek össze, amely óriási segítséget adhat a következő szezon megalapozásában. Ja, és mindezt ingyen! Pont ezért nagyon kényesen ügyelünk arra, hogy mindhárom napon más és más témáról szóljanak az előadások, hogy mindhárom napon újat tudjunk adni.

Kiskunhalas nevezetességei és alternatív programok a család többi tagjának!
Azok az látogatók, akik már voltak városunkban, megtapasztalhatták, hogy Kiskunhalas egy kicsi, de rendkívül vendégszerető város. Érdemes akár a család több tagját is Kiskunhalasra hozni. Amíg apuka a Haldorádó Centrumban időz, addig a család többi tagja sem unatkozik. Erről városunk számos érdekes látnivalója, nevezetessége gondoskodik, amik kicsiknek és nagyoknak egyaránt remek programlehetőségeket kínálnak. Lássuk, melyek ezek:

Kiskunhalas egy kicsi, de rendkívül vendégszerető város, ahol nem csak a horgászok találhatnak érdekességeket és remek programokat!

Csipkeház
Az 1902-ben életre keltett halasi csipke – immár évszázados értékeivel – Magyarország és bátran mondhatjuk, a nagyvilág méltó büszkesége. A halasi csipkevarrás élő hagyománya 2010 szeptemberében felkerült a Magyar Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére, így a magyar kultúra védett szellemi örökségének hivatalosan is része lett. A kiskunhalasi Csipkeházban megtekinthető a halasi csipke 115 éves történetét bemutató állandó kiállítás: eredeti rajzok, a kezdeti színes, selyemszállal varrt csipkék, a több világkiállításon díjnyertes alkotások, a „pápai” és a Julianna csipkék, sokféle öltésminta és még rengeteg szemkápráztató csipkecsoda. (Nyitva tartás: hétfőtől szombatig 9:00-16:00)

Kiskunhalas büszkesége az itt készülő halasi csipke

Thorma János Múzeum
Kiskunhalason látható a világ legnagyobb állandó Thorma János kiállítása és Magyarország legjelentősebb nagybányai festészeti kiállítása! Itt több mint 500 m2-en 114 festményt és 35 nagybányai művész alkotásait tekinthetik meg a kulturális programok iránt érdeklődők! (Nyitva tartás: keddtől szombatig 9:00-17:00)

Halasthermál – termálfürdő, uszoda, wellness, strand és kemping
Városunk többek között egész évben nyitva tartó termálfürdőjével is várja a pihenni, gyógyulni vágyó vendégeit! Minden korosztály igényét figyelembe véve az uszodacsarnokban 3 medencét alakítottak ki: gyógyvizes termálmedence 36 °C, felnőtt úszómedence 26 °C, gyermek medence 31 °C. A fürdő területén a víz jótékony hatása mellett különféle wellness, szépségápolási és gyógy szolgáltatások is igénybe vehetőek, mint a szauna, masszázs, víz alatti vízsugár-masszírozás, fényterápiás álló szolárium, manikűr-pedikűr. (Nyitva tartás: hétfőtől csütörtökig 6:00-21:00, pénteken és szombaton 6:00-20:00, majd 20:30-23:00 között éjszakai fürdőzési lehetőség, vasárnap pedig 6:00-21:00)

Sóstó csárda
A Sóstó csárda, motel és camping komplexuma Kiskunhalas északi bejáratánál, a Sóstóval szemben, az 53. sz. főút mellett található, csodálatos természeti környezetben. A csárda és motel egész évben várja vendégeit! Az ide betérőket mindig kedves, barátságos kiszolgálás és fantasztikusan finom ételek várják! (Nyitva tartás: vasárnaptól csütörtökig 8:00-22:00, pénteken és szombaton 8:00-24:00)

A Sóstó csárda mindig finom ételekkel és kedves kiszolgálással várja vendégeit

Kiskunhalas megújult főtere, 3D mozija
Egy 2014-ben megkezdett beruházás eredményeként teljesen megújult Kiskunhalas főtere, ezzel a városközpont egyik legszebb, leglátványosabb részévé vált! A környéken számos üzlet, kávézó és egyéb vendéglátóhely várja a látogatókat, de az is jól érezheti magát, aki egyszerűen csak szép környezetben szeretne sétálni és nézelődni! A városközpontban ingyenes, jelszó nélkül használható wifi hálózat működik. A főtér kapcsán érdemes külön megemlíteni a kiskunhalasi Városi Filmszínházat, mely szintén megújult, és immár modern, 3D vetítőtechnikával vonzza a filmélményre vágyókat! Az aktuális moziműsort érdemes előre megtekinteni a www.halasimozi.hu oldalon!

Kiskunhalas város megújult, impozáns főtere számos látványosság színtere, és itt található a Városi Mozi is

Megbízható szálláshelyek Kiskunhalason:
Sóstó Csárda és Motel: http://www.sostocsarda.hu/

Csipke Hotel: http://www.csipkehotel.hu/

Penny Motel: http://www.motelpenny.hu/

Betti Motel: http://www.bettimotel.hu/

Hamarosan újabb, még részletesebb információkkal jelentkezünk!

Ha felcsigáztuk az érdeklődést, ígérjük, nem kell sokáig várni, hamarosan további részletes programokkal és információkkal jelentkezünk. Addig is nézzétek meg a XI. Haldorádó Pontyhorgász Napok összefoglalóit! Íme, a második nap momentumai:

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: