Kikosarazva

Ha valaki a középkorban olyan kosarat kapott szíve hölgyétől, ami alul is nyitott volt, azzal nehezen jutott fel a vár tornyába. Mi viszont megelégszünk a vízparttal, ahol nyitott, zárt, vagy éppen bordás változatok várnak minket. Tekintsünk át közülük párat, hogy megtudhassuk, melyek azok a helyzetek, ahol a legeredményesebben használhatjuk őket!

Rácsos kosár
Egy jól ismert feederkosár típus, amit az alábbi tulajdonságok alapján érdemes kiválasztani: Megfelelő erősségű anyag, amit nem tudunk könnyedén összenyomni, nem deformálódhat el a horgászat, a töltögetések során. Felületkezelt legyen, általában sötét színre, feketére szinterezik az ilyen kosarakat, ami jól alkalmazkodik színben az aljzathoz és így a legkisebb gyanút kelti a halakban. Általános esetben, 1-2 méteres vízmélységnél előny, ha ritkás a rácsozata, így az etetőanyag könnyen kioldódik belőle.

Method kosár
A modern klasszikus! Mára szinte minden horgász dobozában lapul egy ilyen. Akinek még nincs, sürgősen szerezzen be belőle. Egyszerűen használható a hozzá való töltő segítségével.

Folyóvízi rácsos kosár
Ez egy igazán nehéz ügy, mivel a nagy felületű kosár rengeteg vizet fog és bizony a sodrás sok esetben eltolja. De nem ezt a típust! Az ólom alsó részén apró karmok, talpak vannak, melyek szinte befúrják magukat a fenékbe, legyen szó sóderes vagy homokos partról.

Folyóvízi method kosár
A tekintélyes méretű lapos, talp ólom mellett az teszi különlegessé, hogy a felső borda hiányzik. Egyrészt könnyebb az etetőanyag oldódása, másrészt így a sodrás sem tudja olyan könnyen elnyomni.

Distance kosár
Ahogy a neve is mutatja, ezzel az etetőkosár fajtával távolságot szeretnénk dobni, mégpedig pontosan. A kettő együtt a hagyományos változatokkal nem minden esetben sikerült, a kosár oldalán elhelyezett ólom furán alakítja a megtöltött kosár súlypontját, így kissé féloldalasan repül előre, ami szélcsendben nem is jelent problémát. Akkor vagyunk nehezebb helyzetben, ha a szél felerősödik, ekkor kell elővenni a distance kosarainkat! Az ólom a henger alakú kosár aljára van öntve körben, ezáltal nagyon pontosan és nagyon messzire repül. Hosszú előkés feeder szerelékhez használhatjuk, a felső részhez rögzített damil fület akasszuk a zsinóron futó forgókapocsba, és már kész is.

Etetésre használt kosár
Kérdezhetnénk, hogy a többi kosár is etetésre szolgál, mi a különbség? A lényeg a méretekben mutatkozik meg. Ez egy extra nagy kosár, arányaiban kisebb ólommal. A horgászat megkezdésekor a legtöbb esetben jó, ha készítünk egy olyan alapot, ami helyben tartja még a későn érkező halakat is. Nem beszélve arról, ha jó ütemű a halfogáshoz a halak igénylik, akkor horgászat közben is dobhatunk párat az etető botunkkal, hogy megfelelő mennyiségű csalit tudjunk a horgászhelyre juttatni.

In-line bordás method kosár
Az állóvízi horgászatok igazi fegyvere. Rövid előkével, pop-up csalikkal kombinálva nagyon eredményesek lehetünk vele. Kialakításának köszönhetően messzire és pontosan tudjuk dobni.

Etetőanyag tipp: Method kosárba nem feltétlen kell etetőanyagot töltenünk. Jó választás lehet egy megfelelő állagú mikropellet is. A rácsos kosarak szépsége pedig abban rejlik, hogy bejuttathatunk velük nagy mennyiségű élő anyagot vagy kukoricát. Nincs más teendőnk, mint megtölteni velük a kosarat és a két végét etetőanyaggal „ledugózni”, hogy a dobás során ne repüljön ki.

Csalizási tipp: Method módszer esetében tavasszal az egyik legjobb csali a PomPom. Használjuk rövid előkén, horogra tűzve vagy csalitüskén egyaránt. Az extra aromázottságnak köszönhetően a siker garantált! Bevethetjük a jól ismert Silicorn és Elastocorn csalikat is, melyek élő anyaggal kombinálva még fogósabbak.

 

 

EnergoTeam

Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: