Kettő éve már jártam itt, ezen a vízen és meg fogadtam, hogy vissza fogok térni, amint időm engedi. Ez az időpont július közepére esett, ami nem a pontyozás igazi ideje, mivel nagy a forróság, de itt, a Lőkösházi Kavicsbánya Horgásztavon a nagy mélységnek köszönhetően nagyon jól lehet fogni a halakat ebben az időszakban is. Már maga a környezet is magával ragadó, nem mindennapi látvány tárul az ide érkező horgász szeme elé, de ennél is fontosabb a víz alatt rejtőző halak mennyisége és szépsége, amik közül sikerült is nagy mennyiséget és nagyméretű egyedeket partra segítenem.
A lőkösházi kavicsbánya-tó a 60-as évek végén keletkezett, azóta is folyamatosan bővülő vízterület. 2010-ben került mostani tulajdonosához. A 70-es években az itt dolgozó bányászok már 10 kg körüli nyurgapontyokat zsákmányoltak. A horgászható vízfelület jelenleg kb. 20 ha. Átlagmélysége kb. 15 m-re tehető, de a 2 m-től 22,5m-ig mindenféle vízmélység megtalálható benne. A fenék rendkívül változatos, nagy törések, hirtelen kiemelkedő púpok és akadók váltogatják egymást. Halállománya kiaknázatlan, de a próbahorgászatok során az átlagos pontyméret 5-9 kg-osra volt tehető. Persze szép számmal fogtak nagyobb, 10-15 kg-ot meghaladó példányokat is a horgászok, mostanra pedig nem ritkák a 20 kg feletti pontyok sem.
Érkezés után a csónak került elsőnek a vízre, hiszen a horgászat volt a legfontosabb. Kora reggel értünk a tóra, így bőven maradt még idő a tábor építésére is. A csónak birtokba vétele után el is indultunk a nyílt pálya irányába, ahol elengedhetetlen a megbízható halradar, ha meg akarjuk keresni a legjobb helyet a végszerelékünknek. A meder rendkívül változatos, hiszen ahogy elindultunk a parttól - ahol még csak 70-80 centiméteres volt a víz - szinte azonnal elkezdett mélyülni, és határozott 13-14 métert mutatott a radar. Emiatt itt indokolatlan és lehetetlen a tapogatórúd használata. Az etetések helyét a korábbi horgászatok tapasztalatai alapján kezdtük keresni, ami 6 és 9 méteres töréseket és platókat jelentett, valamint a partszéli bokros, akadós területeket, ahol 2-3 méteres víz volt.
Bójázás után az alapozó etetést is elvégeztük az összes megjelölt helyen, így ezután már csak a felszereléseket kellett a helyükre juttatni. A tó házirendjét figyelembe véve állítottam össze a végszerelékeket: mivel a leadcore és a fonott zsinór sem engedélyezett (csakis horogelőke köthető a fonottból), a főzsinór végére 22 méter úgynevezett leader zsinórt kötöttem az akadók és a kagylók ellen. Az egyszerűnek mondható szerelék nem ált másból, mint egy ólomkapocsból - ebbe aztán 170 grammos grippa ólmot akasztottam -, aminek szakítás esetén a végtelenségig kell csúszni, hiszen semmilyen ütköztetés nem lehet felette a halak védelme érdekében. Horogelőkének a már sokat bizonyított PB zsinórokat és a jól bevált, legjobb öblös, garantáltan jól akadó horgokat használtam.
Amint a horgok az etetésre kerültek, szinte azonnal elkezdtek visítani a jelzők, lehetett is rögtön csónakba pattanni, majd haladni a hal irányába. Itt szinte elengedhetetlen és ajánlott is a csónakos fárasztás, mivel a meder egyenetlensége miatt szinte lehetetlen a halat sérülés nélkül kivezetni.
Örömteli pillanatokban kezdtük építeni a tábort, hogy most már minél előbb minden a helyére is kerüljön, de nem sokáig jutottunk ezzel, mert ismét visító hang törte meg a csendet. Ezúttal egy kisebb, 7-es forma pontyot sikerült partra segítenem.
Lassan bele is léptünk az első éjszakába, de nem tudtunk kapást kicsikarni a halakból. Valamiért mintha eltűntek volna a tóból, így téve üressé az éjszakai órákat. Ahogy a nap sugarai megkezdték a vízoszlop átvilágítását, úgy jött meg a pontyok kapókedve is. Sorba elkezdtük fogni a szebbnél szebb pontyokat, de sajnos a méretük az megállt maximum 10-12 kilónál.
A rengeteg visszahúzás alatt erősen gondolkoztam, hogy vajon mivel és hogyan lehetne a testesebb, nagy pontyokat horogra csalni. Ekkor jutott eszembe egy szerelék, amit még anno láttam az interneten, és ezt az emléket felelevenítve pakoltam elő, hogy elkészítsem azt a fluorocarbon horogelőkét fonott hajszállal, ami láthatatlan.
Sokaknak feltűnhetett a hajszálelőke hossza, de az nem véletlenül ekkora: így próbáltam küszöbölni a kisebb pontyok támadásait. Mivel a nagy pontyok voltak célkeresztben, dupla 24 mm-es wafters bojlival csaliztam. Az etetésem kisebb méretű, 20 mm-es főzött Black Squid és Spicy Red Liver bojliból, Halibut pelletekből, valamint kukoricából állt. Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy miért használom az apró kukoricát, ha a nagy hal a cél. Ez nem véletlen, meggyőződésem, hogy a nagy ponty is szívesen falatozik, ha talál apróbb szemeket a csali körül. Én személy szerint soha nem hagyom el a friss főtt kukoricát, hacsak a nagyobb méretű fehérhalak elkerülése nem indokolja.
Az új előke szépen tette a dolgát! A késő délutáni órákban erős, füstölős kapásra emeltem fel a botot, majd csónakba szálltam, hogy megkezdjem a 36 perces fárasztást a 16 méteres víz felett. Amikor beért a leader csomó, akkor már látható volt a hal, hogyan is küzd a horgon. Mit is mondhatnék… leírhatatlan a bányatavi fárasztás, szinte látni a hal minden mozdulatát. Ámde a mérete meglepetést okozott: széles, vastag, igazán zömök testű hal került matracra.
Pici pihenés és a víz kémlelése után úgy döntöttem, megpróbálom a bokor szélét. Be is vittem a szereléket, majd óvatosan leraktam a gallyak közé, az akadó közepébe, aztán az alapozó etetésemmel megegyező keverékből hintettem rá egy maréknyit. Egy óra elteltével volt az első csippanásom rajta, de úgy döntöttem, hogy várok még vele. Meg is érte várni, mivel egy 18,2 kg-os ponty tette magáévá a dupla csalit!
Sajnos a jó kapókedvet egy front vitte tova, a halak beálltak a mély részek vízoszlopának közepére, ahol lehetetlen volt megfogni őket. Egyedül a szemközti, alig 30 méterre lévő rész 8 méteres vizéből bírtam halat fogni, de itt már csak egy szem wafters bojlival.
Jó tanács: ha bányatóra indul valaki, az mindenképpen helyismerettel rendelkezővel vagy halradar segítségével keresse meg a bója helyét, hogy minél sikeresebb túrát tudjon zárni!
