Maconka. Jól cseng ez a név horgászberkekben. Sokan kedvelik, hiszen bámulatos fogások kecsegtetik az idelátogatókat. Na de mi a helyzet az itt rendezett versenyeken? Mit kell itt fogni, hogyan lehet jó eredményt elérni? Erre választ adni nagyon nehéz. Olyan gazdag a tó halfaunája, hogy még azt is nehéz megmondani, milyen halra kell horgászni, hát még azt, hogy mivel! A gáti szakasz sajátossága viszont aligha megkérdőjelezhető, vagy nagy pontyot kell fogni, vagy keszeget. Az nyilvánvaló, hogy a kettő együtt nem megy. Más felszerelés, más csali, más módszer kell a kettő megfogásához, mégis mindkét halra szükség lehet a verseny során.
Sok feederversenyt megjártam már ezen a vízen, mégis mindig van bennem egy pici félsz az itteni derbik előtt. Nem tudom, hogy mások hogyan vannak ezzel a vízzel, számomra az egyik legnehezebb dió az általam látogatott tavak közül. Számtalanszor estem már itt csapdába a két dudaszó közötti időben. Volt, hogy végigkeszegeztem a versenyidőt, és nagy hallal vertek meg, máskor meg feltettem nagy halra mindent, és a jól keszegezők mostak le a színről. A lehető legrosszabb az volt, mikor mindkettőt akartam csinálni, végül aztán egyiket sem tudtam megoldani.
Idén elhatároztam, hogy biztosra megyek. De, mint tudjuk, a horgászatban ilyen nem létezik. Éppen ezért a következő haditervet eszeltem ki. Amivel nem lehet nagyot bukni, az a jó ütemben fogható testes dévérkeszegek gyűjtögetése. A győzelemhez viszont nagy valószínűség szerint szükség lesz pontyra is. Mondjuk, ez csak a versenyen derül majd ki, hiszen ha a szektorban senki nem fog pontyot, nincs értelme kockáztatni. Ha viszont már van egy-két potyka a szektorban, akkor be kell dobni nagy halra. Ennek viszont csak úgy van értelme, hogy olyat dobjunk be, amivel a lehető leggyorsabban és legbiztosabban lehet kapást kicsikarni. Ha ugyanis nem válik be a dolog, akkor elpazaroltunk egy csomó időt a keszegezéstől, és a kinti etetést sem ápoltuk folyamatos dobálással, így aztán nemcsak egy öngólt rúgtunk, hanem kettőt!
Ebben az epizódban azt szeretném nektek bemutatni, miként lehet nagy biztonsággal megvalósítani a pontyfogást rövid idő alatt.
A bot és az orsó mindenki saját igényeihez kell, hogy igazodjon, de a gáton nagyot kell dobni ahhoz, hogy potykával találkozzunk. Nem vagyok nagy távdobó bajnok, de a 90 méter még nem okoz gondot. Mivel én nem használok fonott dobóelőkét, Yellow Feeder zsinórt tekertem az orsó dobjára. A 0,20 mm méretű zsinór első 15 métere 0,35 mm-re felvastagszik, ezáltal tartósabbá teszi azt a részt, ami a legnagyobb igénybevételnek van kitéve.
Szerelék tekintetében a bordás kosaras, rövid előkés cucc a legalkalmasabb a gubancmentes nagy dobásokhoz. Gondolom, nem kell hosszasan bemutatnom ezt a dolgot, hiszen számtalan írás és cikk született már e témával kapcsolatban.
Ha már minden rendelkezésünkre áll, ahhoz, hogy be tudjuk vetni a horgunkat oda, ahol a nagy halak tartózkodnak, már csak azt kell kitalálni, hogy mi kerüljön a kosárba és a horogra. Ez bizony nagy dilemma, hiszen ez az egész dolog kulcsa. Hiába dobjuk mi a hal elé a csalit, ha az egyszerűen tojik rá. Nekem pedig olyan etetőanyag és csali kell, ami biztos, hogy felkelti a hal érdeklődését.
Első dolgom azonban az, hogy valamelyest a környékre csaljam és helyben próbáljam tartani a pontyokat. Nyilván annyi kaját bedobálni 90-re, amire odaáll a nagytestű hal, képtelenség. Olyat viszont, amin hosszú ideig elbóklászik a potyka, be lehet juttatni! Ez nem más, mint a Pellet Pack. Egy kosárnyi ragasztott pellet a vízbe érve nagy területen szóródik szét, és remélhetőleg időbe telik a kosztosnak, mire minden egyes szemet felporszívózza.
Sokféle ízben létezik már a pack, de kifejezetten felmelegedett vízre készült a Tüzes Ponty fantázianevű termék. Meleg vízben, hallisztes kajához szokott potykáknak tökéletes eledel. Az emberi orrnak már nem annyira kellemes ez az anyag, hiszen mindenféle olyan „lisztet” tartalmaz, ami büdös. Nagyon büdös!
Mostani pecámhoz fél zacskó fent említett packot és fél zacskó Fekete Gyémánt fantázianevű pelletet kevertem össze. Ez a kb. 1 kilónyi keverék bőven elég lesz arra, amire szántam. Arról nem is beszélve, hogy milyen fáradságos meló ezt 90 méterre behajigálni.
A horgászat során viszont már nem pelletet akartam a kosárba tömködni, hanem a fent említett pellet keverékkel megegyező nevű etetőanyag lesz hivatott a horog közelébe csalni az elvileg már ott kóválygó nagy halat.
Na de mi a helyzet a csalival? Mi más is kerülhetne a horogra, helyesebben a horog mellé, mint a Tüzes Ponty Fluo pellet. Ezt terveim szerint még ízesítem majd büdös dippel, és a potyka sírva fakad majd az örömtől, ha megtalálja ezt a finom falatot.
Elméletben persze minden működik, de megette a fene az egészet, ha a gyakorlatban nem ad halat. Így aztán irány a maconkai gát, a nagy halak tanyája. A verseny előtti szerdát szemeltük ki édesapámmal a felkészülésre. Természetesen a keszegfogást is gyakoroltuk, de engem a nagy halak megfogása jobban izgatott. Szerettem volna bizonyítékot kapni arra, hogy ha a szükség úgy hozza, meg tudom-e fogni a pontyot, vagy sem. Persze az, hogy a tréningen működik valami, még közel sem biztos, hogy versenyen is menni fog, de ha legalább bízunk benne, az már fél siker.
Az időjárás most sem fogadott minket kegyeibe, szél és hűvös idő jellemezte ezt a napot bármikor leszakadható esővel. Mondhatni, horgászathoz ideális volt a klíma, de a horgásznak nem. Már korán reggel megérkeztünk a partra, de kb. hét körül kezdtem csak el az alapozó etetésemet. Mint már említettem, 90 m-re szándékoztam pecázni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy sikerült ezt a távolságot a viharos szélben pontosan megetetni. Egy biztos, a kaja azon a távolságon volt, ahová szántam, csak éppen picit széthúzva.
A nap elején még nem is nagyon foglalkoztam a benti horgászattal, inkább a keszegezést próbálgattam. Talán egy bő órát pecáztam, mikor is felcsaliztam a nagy botot. A dobást megnehezítette ugyan a szél, de végül is az etetés fölött csobbant a gombóc. Az első három dobás nem vezetett eredményre, pedig próbáltam dippel, dip nélkül, de egy beleúszáson kívül semmi sem történt.
Kilenc körül egy jó elhúzós kapásra vágtam be: ült a horog! Éreztem, hogy ponty rugdalódzik a zsinór másik végén, ám az is nyilvánvaló volt számomra, hogy nem egy Góliát a jelentkező. Ezt sajnos nem tudtam lecsekkolni, mert félúton a horog kiakadt a potyka szájából, így örömködés helyett nem maradt más, csak az újracsalizás.
Ismét dip nélkül, kicsit megfarigcsálva vetettem be a csalimat. Tíz perc sem telt el, mikor pöccintés után heves húzásba átmenő kapásra vágtam be. A kontaktus szinte azonnal megvolt, ami kimerült abban, hogy karikában maradt a botom. Ez az állapot majd három másodpercig tartott, majd hirtelen megkönnyebbült a felszerelés. Mi a…!? Kitekerés után meglepve láttam, hogy kicsit kihajlott az amúgy erős és strapabíró horog. Hiába, ha rossz az akadás, akkor ez történik.
A történtek ellenére nem voltam csalódott, hiszen kapásom folyamatosan volt, és sokat sem kellett várni a jelentkezőkre. Csalizás és új dobás után a forgatókönyv megegyezett az előzővel, de most már én, vagyis inkább mi jöttünk ki győztesen a csatából.
Ilyen szurkolótáborom még sosem volt, mint amit barátaim bemutattak. Igaz, arra, hogy a halnak vagy nekem szurkoltak jobban, még nem sikerült rájönnöm. Sisa mester parádésan megszűrte az amúgy tökéletes tőpontyot. Nem volt gigászi méretű, de ha versenyen ilyet tudnék majd fogni, ugrálnék a ládámon, az tuti!
A következő bedobáskor annyit módosítottam a csalizáson, hogy mind folyékony, mind pedig por aromába beleforgattam a pelletet. Hogy ennek a hatására, azt nem tudom, de tíz percen belül ismét karikában volt a pálcám. Ez már jobb halnak ígérkezett, fárasztása is tovább tartott, mint az előző fajtársának. A merítést most már magam végeztem - a versenyen sem lehet majd segítséget igénybe venni.
Ez már végre olyan hal volt, amire számítottam. Egy ekkora (bár nem mértük le) hal versenyen már megnyugtatja a kifogóját, az biztos.
Nem tudom, hogy a feederkupán egyáltalán kell-e akár csak egyet dobnom a pontyos botommal, de ha így kell tennem, akkor nyugodtan szánom majd rá azt a tíz percet a nagy ponty reményében. Közel sem biztos, hogy akkor is fogok majd halat ezzel a technikával és csalival. Ám az, ha bizalommal dobok majd be - és tudom, hogy ha van ott ponty az etetésen, akkor ezzel meg is tudom fogni - nagyon sokat számít.
Nem mellékesen fogadjátok bizonyosságképpen ezt a képet, melyen Döme Gábor aznapi legnagyobb pontya és kifogója látható. Egy ekkora jószággal már biztosan lehet a szektorelsőségre pályázni, de kifogása versenykörülmények között bizonytalan, mint a kutya vacsorája. Viszont ha a derbi közben baj van, és valamerre mozdulni kell, már tudom, mit érdemes csinálni. Hogy lesz-e szükség erre, vagy sem, az a cikk megjelenéskor már nyilvánvaló lesz. Magam is kíváncsi vagyok rá!
Írta: Sipos Gábor ifj.
Fotók: Jakab Enikő
