Hideg vízi pontyhorgászat feederrel 1. rész - Préri-tavi nagypontyok

Hideg vízi pontyhorgászat feederrel 1. rész - Préri-tavi nagypontyok

Elhatároztam, hogy amíg a vizek be nem fagynak, több jól ismert és népszerű horgászvizet meglátogatok és feederbotjaimmal megpróbálok (főként) pontyot fogni. Ezzel a legfrissebb és leghitelesebb információt tudom adni, hogy mivel és hol érdemes próbálkozni MOST az adott tavon. Persze ezek a tanácsok nagy segítséget nyújthatnak minden feederes horgásznak, hiszen jelentős részük máshol is kiválóan kamatoztatható. Fontos szempont volt a helyszínek kiválasztása során, hogy olyan vízterületeket teszteljek, amelyek bárki számára könnyedén elérhetők, most is nyitottak és üzemelnek. Azaz, ha Te, kedves Olvasóm, most kedvet kapsz a horgászathoz és szeretnéd kipróbálni az itt látottakat, nincs más dolgod, mint beülni az autóba és próbára tenni tudásodat és szerencsédet. Tarts velem most is!

Miközben ezeket a sorokat olvassátok, már túl vagyunk 7 különböző helyszínen. 7 sikeres, nagyon tanulságos forgatást tudhatunk magunk mögött, amely során tovább bővíthettük a hideg vízi pontyhorgászatról szerzett tapasztalatinkat, amelyeket most őszintén és egyértelműen tárok elétek hétről hétre.

A 7 helyszín, ahol eddig jártunk:

  1. Préri horgásztó és szabadidő központ - Bojlis tó
  2. Akasztói horgászpark - Nagy tó
  3. Harsányi horgásztó - 1. sz. Nagy tó
  4. Háziréti horgásztó
  5. Palotási-víztározó
  6. Benta horgászpark
  7. Miszlai horgásztó

    A sor azonban még nem ért véget, hiszen az időjárás horgászatra és újabb helyszínek felfedezésére csábít. Ahogy újabb sikeres horgászaton vagyunk túl, azonnal jelzem azt nektek.

    A Préri horgásztó és szabadidő központ világa madártávlatból

    Információ az első kiválasztott vízterületről:

    Neve: Préri horgásztó és szabadidő központ - Bojlis tó.

    Rövid bemutatás: Magyarország legrégebbi és talán mind a mai napig legismertebb intenzíven telepített magántulajdonú tórendszere, amely jelen pillanatban több mint 20 (a szám nem elírás!) különböző tavat számlál! Kiváló genetikai állománnyal rendelkező pontyfajtákat tenyésztenek és étékesítenek itt, amelyekből bőven jut a saját horgásztavakba is. A főváros közelsége miatt különösen népszerű a budapesti horgászok körében. Évek óta e tórendszer nagy tava ad otthont a Haldorádó Netbarát Vándorkupának is. Molnár Ferenc úr (a tulajdonos) több mint 25 éves szakmai tapasztalata a garancia arra, hogy szinte MINDIG erőtől duzzadó, egészséges és intenzíven táplálkozó halakat talál itt a horgász az év BÁRMELY időszakában!

    A Bojlis tó kulturáltan kialakított horgászhelyei minden módszerhez kiválóak

    Miért a Bojlis tóra esett a választásom? Eredetileg a nagy tavon szerettem volna horgászni, azonban pont azon a napon, amikor ott voltunk, akkor kezdődött meg annak a lehalászása. Ekkor személyesen, a saját szemünkkel győződhettünk meg arról, hogy egyetlen húzással (a víz leeresztése nélkül) milyen hihetetlenül nagy mennyiségű hal került a hálóba. A halállomány megközelítőleg felét (kb. 90-100 mázsát) vették ki a tóból. A pontyok mellett meglepően sok, harcsa, csuka, süllő, busa és amur is volt a hálóban. A 4 kilónál nagyobb halak mindegyike visszakerült a nagy tóba, amelyek itt fognak áttelelni és várják a tavaszt. Meglepően sok kapitális, 10 kilónál nagyobb „pelletfaló” ponty úszkál jelenleg is tóban, amelyben természetesen (amíg be nem fagy a víz) lehet horgászni még most is. Igaz, hogy az egyedszám jelentősen csökkent, de az átlagsúly nőtt.

    A lehalászás miatt így én a Bojlis tavon foglaltam helyet. A tó neve ne tévesszen meg senkit, természetesen bármilyen technikával és csalival lehet itt horgászni, de halkímélő eszközök (pontymatrac, pontyzsák, sebfertőtlenítő) használata kötelező! A tavon 14 db kulturáltan kiépített horgászállás és esőbeálló található. Én találomra a 9-es helyet választottam. Ez volt első próbám ezen a vízen.

    További információ: http://prerito.cwe.hu/index.php

    Időjárás és vízhőmérsékleti adatok:

    A levegő hőmérséklete 8 Celsius-fok volt. A Nap egész nap sütött, de viharos erejű É-i szél fújt. A légnyomás folyamatosan emelkedő tendenciát mutatott, (amely kifejezetten jó!), 1018 hPa-nál állt meg a mutató. A víz hőmérséklete 6-7 Celsius-fok volt.

    Az esőbeálló szélárnyéka jó szolgálatot tett a viharos szélben

    A feederbotok kiválasztása

    Megrögzött finomszerelékes horgászként számomra ebben az időben szinte kizárólag a feederbot jöhet számításba mint leghatékonyabb halfogó „szerszám”. No de milyen erősségű, milyen hosszúságú legyen az? Alapvetően arra kell felkészülni, hogy a halak a tavak legmélyebb és többnyire a partról nehezen elérhető részein tartózkodnak ebben az időszakban, azaz mindenképpen nagyot, szükség szerint akár 70-80-90 métert is kell dobni, hogy a halrajok közelében kínálhassuk fel csalinkat. Ehhez erős, a lendületes dobásokat is elviselő, de mégis érzékeny botra van szükség. Ugyanis hiába biztosítják a szükséges dobótávot a hagyományos erős feederbotok, ha fárasztás közben azokról rendre „lerúgja” magát a hal, vagy eltépi a vékony horogelőkét. Létezik olyan bot, amely erős, mégis érzékeny?! A válasz igen!!! Ez a SPRO Sensitive Carp feederbot család, amely az én közreműködésemmel nyerte el végleges formáját. A botok 3 különböző hosszban és két különböző karakterisztikával, valamint ezekhez illő dobósúllyal kerülnek forgalomba. A 3,6 méter hosszú M/H 40-90 gramm, míg a 390 H és 420 H botok 50-140 gramm dobósúly-tartománnyal rendelkeznek. Ezek az abszolút finom, mégis kifejezetten nagytestű halak horgászatát biztosító eszközök! Sok olyan feederbot van már a piacon, amellyel kellően nagyot lehet dobni, de a nagy lendítőerőt biztosító túlzott keménység és gerincesség a bot érzékenységének rovására megy, ezekkel tehát mégsem tudunk oly mértékben finomítani, mint ahogy arra szükség lenne. Az új Sensitive Carp feederbotok azt a köztes megoldást biztosítják, amely során akár 12-es előkét is feltehetünk a pontyoknak, de (a megfelelő hosszúságú bottal) eldobhatunk akár 80-90 méter távolságba is! A dobótávolság méterekben kifejezve a következőt jelenti: 360 M/H minimum 40, maximum 70 méter. 390 H minimum 50, maximum 85 méter. 420 H minimum 60, maximum 100 méter! Ha röviden kellene az új botokat jellemezni, akkor az így hangzana: átlagon felüli rugalmasság, leheletfinom horgászat, szokatlanul nagy dobótávolság! Ezekkel a feederbotokkal talán egy újabb, sokak által megélt problémára sikerült végre megoldást találni!

    A Spro Sensitive Carp Feeder a céltudatos, finom pontyhorgászok leghatékonyabb eszköze
    Munka közben hibátlan görbületi ívvel

    Az orsók kiválasztása

    Ha a botokban rejlő lehetőségeket maximálisan szeretnénk kiaknázni, azaz kellően nagy távolságba pontosan kell a végszereléket bejuttatni, akkor nagyméretű orsó használata kötelező! Különben csak álom marad a maximális dobótávolság elérése… Szerencsére mind több cég veszi figyelembe a feederbotos horgászok speciális igényeit, és gyárt olyan orsót, amelyre nem kell több száz méter (felesleges) zsinór, nem túl nehéz, nem túl nagyméretű az orsó háza, de mégis kellően nagy a dobátmérője. Az általam képviselt SPRO cég orsókínálatában is számos ilyen modell van, ráadásul baráti, megfizethető áron. A most kiválasztott és bemutatásra váró két modell egyike a SPRO Super Long Cast LCS 555, míg a másik a SPRO Aeronium Special Feeder 555. Mindkettő 55-ös méretű, amely ideális a nagy távolságok eléréséhez, de mégsem ormótlanul nagy egy finom feederbothoz. A „Long Cast” neve - magyarul hosszú dobást jelent - is sejteti, hogy mire képes, miközben egy megbízható (hagyományos, hátul kapcsolható) nyeletőfék-rendszerrel és az orsó dobján precízen állítható főfékkel rendelkezik.

    A két feederorsó

    Az Aeronium Special Feeder 555 már a 2010-es év egyik szuperújdonsága, egy teljesen új koncepción alapuló nyeletőfékes orsó. Ennél az orsónál a főféket és a nyeletőféket is az orsó dobján található tekerőgombokkal lehet nagyon finoman hangolni. Közelebbről szemügyre véve jól látszódik, hogy a nagy fékcsillag belső részén egy kisméretű tekerőgomb rejtőzik. Ez a nyeletőfék-erő szabályzó gombja, amely biztosítja a zsinór (ellenállás nélküli, ill. szabályozható erősségű) lepergését. Ez talán még érthető is, de sokakban ezután felmerül, hogy hol lehet mindezt bekapcsolni? Nos, a nagy fékcsillag minimális mértékű jobbra történő elforgatásával szinte azonnal bekapcsol a már beállított nyeletőfékerő. Amikor a csalit felszippantó hal menekülőre fogja és elkezdi lehúzni az orsó dobjáról a zsinórt, a bevágás előtt a nagy fékcsillagot balra kell tekerni. Mindez - némi gyakorlás után - nagyon gyorsan megszokható, és még gyorsabb reagálást tesz lehetővé, mint a hagyományos nyeletőfékes orsóknál, ahol hajtókar 1/4-1/2 fordulatnyi megtekerésével lehet az eredetileg beállított fékerőt visszakapcsolni. Az új típusú nyeletőfékes orsó másik óriási előnye, hogy nagyon könnyen (minimális mozdulattal) nyitható (lazítható) egy hevesebb megugrás előtt a fék, de ugyanilyen könnyedén zárható („satufék”), amely erőteljes dobásnál gátolja meg a zsinór megcsúszását, amely így nem vágja el ujjbegyünket. Ezzel talán véget ért a hagyományos nyeletőfékes orsók korszaka? Az elkövetkezendő években kiderül!!! Egy biztos, a most bemutatott két modell tökéletes társa az általam leggyakrabban használt 3,9 és 4,2 méter hosszú feederbotoknak.

    A különbség a nyeletőfék-rendszerben van. A SPRO Super Long Cast LCS 555 hagyományos első fékes + hátsó nyeletőfékes orsó…
    … míg a SPRO Aeronium Special Feeder 555 első féke és nyeletőféke is a nagyméretű dobban található. A külső nagy fékcsillaggal a főféket, míg a kicsi belső tekerőgombbal a nyeletőféket lehet szabályozni

    Horgászat során alkalmazott felszerelés:

    1. felszerelés

    Bot: Spro Sensitive Carp Feeder 390 H - by Döme Gábor

    Orsó: Spro Aeronium Special Feeder 555

    Főzsinór: Hadorádó Feeder Master Pellet Line 0,20 mm

    Végszerelék: A bot kétszeres hosszának megfelelő fonott dobóelőke zsinór, amely 0,15 mm vastag Power Pro fonott zsinór. Ennek a végébe hurkoltam egy 10-es számú forgót, amelybe 50 cm hosszú 0,8 mm-es Nevis Carp Power Gumit kötöttem. Ezen csúszott a 25 grammos, (megrövidített) gubacgátló csővel ellátott szinterezett bordás etetőkosár. Az erőgumi másik végét egy FOX Kwik Change 10-es méretű előkerögzítő gyorskapocsba kötöttem. A forgó végére egy FOX Flexibilis gumigolyó ütközőt húztam. A horogelőke Spro Vision Line 0,12 mm, hossza 15 cm. A horog: Gamakatsu 2260B 12-14-es méretű (a csali méretétől függően).

    Az orsóhoz egy mély (nagy kapacitású) és egy sekély, („mindössze”) 250 méter 25-ös főzsinór tárolására alkalmas feederdob jár. Így végre nem kell több száz méter zsinórt feleslegesen felcsévélni!

    2. felszerelés

    Bot: Spro Sensitive Carp Feeder 420 H - by Döme Gábor

    Orsó: Spro Super Long LCS 555

    Főzsinór: Hadorádó Feeder Master Pellet Line 0,20 mm

    Végszerelék: A bot kétszeres hosszának megfelelő fonott dobóelőke zsinór, amely 0,15 mm vastag Power Pro fonott zsinór. Ennek a végébe hurkoltam egy 10-es számú forgót, amelybe 50 cm hosszú 1 mm-es Nevis Carp Power Gumit kötöttem. Ezen csúszott a 35 grammos, (megrövidített) gubacgátló csővel ellátott szinterezett bordás etetőkosár. Az erőgumi másik végét egy FOX Kwik Change 10-es méretű előkerögzítő gyorskapocsba kötöttem. A forgó végére egy FOX Flexibilis gumigolyó ütközőt húztam. A horogelőke Sufix Feeder Braid 0,10 mm, hossza 12 cm. A horog: Gamakatsu 2260B 6-8-as méretű (a csali méretétől függően).

    Mi történt a nap folyamán?

    7:20-8:25 Megérkezés a tópartra, jegyváltás, helyfoglalás, felkészülés, majd az etetőanyag bekeverése következett.

    8:30-8:45 Ezután a zsinórklipszbe kiakasztott damillal 15 alapozó dobás következett a rövidebb botommal. Ennek horgára csontkukac, míg a másikra pellet került. A pelletes horgot az etetéstől távolabb, minimum 5-10 méterrel beljebb dobtam. Ezzel „halkereső” taktikát folytattam.

    9:00-10:25 Ezután a forgatási feladatok következtek, magyarázatok, vágóképek felvétele volt soron. Természetesen mindvégig be volt dobva mindkét végszerelék, kapás azonban nem volt. Ami ennél is aggasztóbb volt számomra, hogy egyetlen halfordulást sem lehetett látni. Bosszantott, hogy a kiválasztott hely talán nem a legjobb, és ha a halak nem mozognak, hiába ülök itt akár estig is…

    10:32 Amikor már kezdtem elbizonytalanodni, akkor végre meggörbült a 420-as Heavy feeder spicce. Ekkor akadt horgomra az első pelletes ponty, amelynek súlya 6,26 kg volt.

    Az első ponty ez a gyönyörű spanyol pikkelysoros 6,26 kg súlyú tükörponty volt

    11:10 Végre egy újabb pontykapás, ismét pelletre! Sikerült a szép pontyot kifognom, amelynek súlya 5,89 kg volt. Ezután hosszú kapásszünet következett.

    Az első tőponty 5,89 kilót nyomott

    14:35 Újabb szép pontyot fogtam, ismét a 420-as Sensitive feederrel. Súlya: 5,81 kg. Ekkor döntöttem úgy, hogy nincs értelme tovább a csontival csalizott horgot vízbe dobni. Lecseréltem a rövidebb botom végszerelékén található horogelőkét, és erre is pelletet tettem.

    Ő volt a harmadik pellettel fogott pontyom sorozatban, 5,81 kiló volt. Ekkor döntöttem úgy, hogy nincs értelme tovább csontival csalizni…!

    14:45 Nem telt el 10 perc sem, és pontyot fogtam azzal a felszereléssel is, amelyen eddig élő anyag volt, de semmi érdeklődés nem mutatkozott iránta. A ponty súlya: 5,67 kg volt.

    Az előke- és csalicsere eredménye egy újabb 5,67 kiló súlyú ponty

    15:30 Vészesen fogyott a fény, Peti kiadta, hogy ideje elbúcsúzni.

    15:35 A végszó után, összepakolás közben akad horgomra a legnagyobb, 6,7 kiló súlyú pontyom. Természetesen pelletre kapott ő is!

    A végszó után köszönt be a nap legszebb és legnagyobb: 6,7 kilós nyurgapontya

    15:55 Miközben pakoltunk és nap utolsó sugaraiban gyönyörködtünk, az egyetlen vízben hagyott csalimra is megjött a nap utolsó pontya. Ez a hal: 6,5 kilót nyomott. Operatőrünk ezt már nem örökítette meg, hiszen már kifelé tartott.

    A lebukó Nap sugarai még „megsimogatták” utolsó, 6,5 kilós pontyomat

    16:15 Búcsú a Préri-tótól, irány Kiskunhalas.

    A horgászat során bevált legfogósabb etetőanyag keverék

    1 kg Haldorádó Feeder Master Pelletes Fekete
    1 kg Haldorádó Feeder Master Ponty Piros
    100 ml Haldorád Feeder Master CSL Tuning Hideg vízi aroma Vörös Démon
    Egy marék csemegekukorica

    A Prérin bevált etetőanyag recept alkotóelemei
    Csak a CSL Tuninggal kevert etetőanyagokkal tudtam kapást elérni!

    A horgászat során legjobban bevált csali(k)

    Hosszú ideig két különböző csalifajtát próbáltam. Az egyik horgomon csontkukac, míg a másikon pellet volt. Mivel kora délutánig (folyamatosan variálva) érintetlen maradt az elő anyag, a rövidebb boton is lecseréltem a csontis előkét pelletesre, majd azonnal fogtam is vele halat…! :) Döbbenetes volt azzal szembesülni, hogy az ilyen időszakban verhetetlennek hitt élő csalival (csontkukaccal) még kapásig sem tudtam eljutni…! Pedig próbáltam meglebegtetve és fenékre fektetve, kicsi horgon néhány szemmel, nagyobb horgon sok kukaccal… az eredmény 0! A pellet csalik viszont a nap folyamán összesen 6 darab pontyot adtak. A legsikeresebb csali kombináció az 1 szem Haldorádó Feeder Master Oldódó Pellet (Fűszeres hal ízesítésű) + 1 szem Haldorádó Feeder Master Hybrid Pellet (Magyar Betyár ízesítésű) volt.

    Sajnos még nem kapható, de ami késik, nem múlik! Így viselkedik a Haldorádó Oldódó Pellet család a vízben 5 perc után (10 Celsius-foknál hidegebb vízben)
    … 20 perc után…
    …40 perc után, miközben a magja még kemény!
    A Hybrid és Oldódó Pellet kombinációja volt a nap favorit csalija

    Fogási összesítő

    Nem tudom, hogy pontosan mennyi hal van a Bojlis tóban, de biztos, hogy nem kevés. Ennek ellenére senki se higgye azt, hogy a bedobást követően már ugrálnak is ki a halak a partra. Az idő kerekét nem lehet visszafordítani, a víz hőmérsékletét nem lehet egyik napról a másikra megemelni. Mindez együtt elég ahhoz, hogy itt is minden trükköt be kell vetni a siker érdekében. Mert bizony, aki túlzott önbizalommal, esetleg flegmán, „a hülye is tud itt halat fogni a műanyag lavórban” módon közelít a tóhoz, az könnyedén pofára eshet. Láthattunk erre a főszezonban a Prérin megrendezett horgászversenyeken épp elég példát… Ami biztos, a nap folyamán kifogott 6 db halam összsúlya 36,83 kg volt. Minden kapást megfogtam, egy halat sem veszítettem. A legnagyobb 6,7 kilót nyomott, az átlagsúly bőven 6 kilogramm felett volt. Ez a realitás, erre biztosan számíthattok most is!

    Most sem használtam haltartót. Minden halat a kifogása után azonnal lemértük, lefotóztuk…
    … majd a horog ütötte seb lekezelése után…
    … visszaengedtem

    Hasznos tapasztalatok

    Próbáltam CSL Tuning aroma nélküli keverékeket is. Azok mellé teljesen mindegy volt, hogy milyen csalit tettem, nem tudtam kapást kicsikarni. A Haldorádó hideg vízi aroma nem csak az akváriumban, hanem tóban is ugyanilyen látványosan és hatékonyan működött.

    A Hadorádó CSL Tuning olyan hideg vízi aroma…
    …amely garantáltan a mederfenéken, „laposan” terjed
    A család mindhárom tagja minimum ötszörösére képes az etetőanyag hatósugarát a hideg vízben megnövelni!!!

    Talán hiba volt olyan sokáig a csontit erőltetni, de magam sem akartam elhinni, hogy nem tudok vele kapást kicsikarni. Ha kezdettől fogva mindkét horgomon pellet van, biztos, hogy még több pontyot fogok. Ha most kellene ide leülnöm, már tudnám!

    Egyszerűen gyönyörű! Viszlát, Préri-tó!

    A folytatás azonban már nem a Prérin, hanem az Akasztói Horgászparkban lesz. Hamarosan arról a horgászatról is megtudhattok minden apró részletet.

    Ajánlom figyelmetekbe a videót, amely az eddig leírtakat még látványosabban mutatja be:

    Ez a film Full HD minőségben is megtekinthető, amely a legjobb képminőség mellett biztosítja a modern eszközökön (okos telefonokon, táblagépeken) való gondtalan lejátszást is!



    Írta: Döme Gábor
    Fotó: Csapi Károly, Takács Péter
    Videó: Takács Péter

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.