A pontosság fontossága

A pontosság fontossága

Az, hogy a horgászat eredményességében kardinális szerep jut a pontosságnak, nem vitás! Az etetés kivitelezése nemcsak a versenyhorgászatban kulcsfontosságú, hanem a hétköznapi pecában is. Sok-sok módszer van a csalogatóanyagok bejuttatására, azonban a feederhorgászatra leszűkítve legtöbben csúzlit használnak erre a célra. Van, aki ügyesen és szép pontosan tudja ezt a játékszert alkalmazni, míg vannak, akiknek kevésbé megy olajozottan ez a rituálé. Talán nekik nyújthat segítséget ez a cikk, hiszen most a csúzli eredményességét fogjuk összemérni az általam még csak mostanában újra gyakorolt, ún. botos etetéssel.

Természetesen ez az etetési módszer nem új keletű dolog, már gyermekkoromban is használtuk az akkori nehézfenekező módszerhez. Persze abban az időben ez még csak kezdetleges volt, de eredményességéhez nem férhetett kétség! Később, ahogy a technika fejlődött, megjelentek a jobbnál jobb csúzlik, így elvesztette létjogosultságát e régimódi technika. De mint minden eredményes dolog, ez is újjászületett, s most már a feederbotos versenyeken elengedhetetlen az alkalmazása. Ez főleg azokra a versenyekre igaz, ahol a távoli horgászat nélkülözhetetlenné teszi a hajigálást, hiszen a legjobb kezű horgászok sem tudják csúzlival eltalálni a 70 méterre lévő bóját. Arról nem is beszélve, hogy éles helyzetben csak az etetési idő alatt engedélyezett a marker használata… és utána hová lőjünk? Pontos támpont nélkül észrevétlenül is métereket tévedhetünk, és ezért súlyos árat fizethetünk. Egy eredménytelen horgászat vagy egy nagy zakó versenyen bizony bosszantó dolog!

Pontosan kimértük a meghorgászandó távolságot

Na de lássuk a teszt szabályait, hiszen ezek teszik hitelessé a mi kis próbahorgászatunkat! Az a terv, hogy azonos távon, azonos szerelékkel, ugyanolyan etetőanyaggal és csalival fogunk próbálkozni, azzal a különbséggel, hogy én bottal, míg Sanyi barátom csúzlival fog etetni. Horgászatunk helyszíne ezúttal a Törökbálinti-horgásztó volt, melynek bőséges halállománya garancia a peca sikerességére.

A két végszerelék is majdnem azonos

Még mielőtt elkezdtük volna a tesztet, megpróbáltuk szárazon modellezni a dolgokat. A két botot (és persze az etetőbotomat is!) összejelöltük, majd a meghorgászandó távra helyeztünk egy jól látható célpontot. Először Sanya lőtt öt gombócot, majd én is dobtam ötöt, lássuk ennek az eredményét! Előre szögezzük le, hogy a most „meghorgászott” távolság csupán 35 méter.

A száktartó tökéletes célpontot adott

Reggel 8-kor álltunk neki a szép füves parton összehúzgálni a botokat, Sanyi két pickert, míg én egy pickert és egy erős feederbotot állítottam be a közös távolságra. Természetesen az erős bottal terveztem a nagy gombócok bedobálását! Elkezdtünk lőni, dobálni, fotózgatni, méregetni… gondolom, nem kell ecsetelnem, hogy az egész part rajtunk röhögött. Ráértek minket mustrálni, hiszen a halak nem nagyon kapkodták le a nehézbombázó botokat ágasaikról. Először Sanyi 5 gombócának becsapódási helyét tettük rendbe. Erre azért volt szükség, mert a földre csapódó gombócok szanaszét hullottak és 4 méteres körbe szóródtak szét. Összeszedtem a darabokat és visszavittem a földre érkezés eredeti helyére. Sanyi ugyanígy tett az én gombócaimmal.

Elsőként a csúzli pontosságát vettük górcső alá…
… majd a bottal történő etetés következett

A csúzli pontossága engem is meglepett, bár tegyük hozzá, hogy egy átalakított lőszerszámról van szó, melynek belsejébe fonott zsinór van fűzve, így szinte képtelenség túllőni az előre kikalibrált távolságot, meg hát pár ezer gombóc azért van már abban a kézben, ami nem elhanyagolható szempont! Így mind az öt gombóc a célpont 1 méteres körzetében ért földet!

A pontosabbá tett csúzli

Ezután én voltam soron, 5 előre megtömött rakétakosarat készítettem magam mellé, hogy a már eldobott kosár ott maradhasson, ahová becsapódott. A célba dobálás után ellenőrizve a becsapódási pontokat meglepődtem, hiszen nem volt pontosabb, mint a csúzlizás. Azonban a szóródás itt kizárólag oldalirányban történt!

Én pirossal dobtam célba, míg a lövöldözéshez Sanyi sárga kaját használt. Az eredmény jól látható!

Kíváncsian kezdtünk neki a horgászatnak. Én még csak a 10. gombócomnál tartottam, mikor Sanyi szólt, hogy Ő már belőtt 35 gombócot! Huh, bizony fárasztó és időigényes ez a módszer, meglátjuk megtérül-e a fáradozásom!

Az alapozó etetéskor a csúzlizásnál a markert kell célozni…
… míg a botos etetésnél csak az irányt kell tartani

Szélcsend, tükörvíz, alacsony légnyomás és még ki tudja, mire fogtuk volna a kapástalanságot, ha a 10 perccel az etetés után nem kellett volna bevágnom egy gyenge kis húzásra. Első kirohanásra meg is tépett a hal. Érdekes, hogy keszegezésre készültünk, és az első jelentkező egy potyka volt, pedig bőven locsoltam a Nagy Dévéres etetőanyagba a hozzá illő aromából! Biztos véletlen volt ez a kósza bajszos! Pár perc múlva ismét kapás, persze ez is ponty volt, nem nagy, kiló körüli, de arra elég, hogy megdolgoztassa az érzékeny felszerelést.

Az őszi, erősen hűlő vízen már a finomszerelék is elegendő…
… hiszen a potykák is elfáradnak előbb vagy utóbb
Erőtől duzzadó kis tőponty

Nem is ragoznám tovább, szépen beálltak a kispotykák az etetésre. Legalábbis nálam, mert Sanyinál, 15 méterre tőlem, még nem volt kapás. Már öt halat merítettem, mire neki is odaálltak. Ilyen sokat számítana az a pár gombóc, ami pár méterrel elkerülte a markert? Úgy tűnik, igen!

A mai menü: szúnyogcsokor egy szem piros csontival

Na de ezután nem volt megállás, egymás után fogtuk a halat, gyakran előfordult, hogy egyszerre fárasztottunk. Mondanom sem kell, hogy ekkor már nem röhögtek rajtunk a sporttársak! Még 16-os horoggal is nehéz volt kapást kicsikarni, nemhogy 4-es, vastaghúsú vassal és kukoricával!

Minden fogott halra…
… jött a válasz a szomszédból

Hibátlanul működött minden, csak egy bajom volt, mégpedig az, hogy sok halat vesztettem, míg Sanyi kivétel nélkül szákba tudta terelni pontyait. Mint írtam, a szerelék ugyanolyan volt, leszámítva azt, hogy teszttársam beiktatott egy 10 centis erőgumi darabot a gubancgátló cső és a horogelőke közé. Én nem nagyon szeretem az erőgumit, de be kellett látnom, hogy néha bizony van létjogosultsága! Miután megtettem ezt a módosítást, sokkal biztonságosabb és gyorsabb lett a horgászatom, a power gum meggátolta a vékony előke szakadását. A különbség szinte jelentéktelennek tűnt, mégis több kiló hal múlt rajta!

Horogszabadítás közben meglepődve vettem észre, hogy a hal szájában már van egy horog, méghozzá az én egyik letépett 2260B-s pici kampóm! Ezek szerint nem zavarta az ajakpiercing!

A peca jól ment, 2 órával az alapozás után ideje volt ráetetni. Sanyi csak gyúrt és tüzelt! Okosan, rögtön a szerelék becsobbanása után lőtt egy-egy ötös sorozatot, ezért ha jól célzott, az oda ment, ahová szánta. Legalábbis a partról mi így láttuk, de hogy így is történt?!

Nekem picit macerásabb volt a ráetetés, hiszen ki kellett hozzá venni a pickert, majd megtömni a rakétakosarat és végül dobni. Egy biztos, hogy az összes bedobott gombóc egy sávban csobbant be a vízbe. Nem egy pontban, de legalább egy sávban, az tuti!

Igazi örömpeca volt…

Szépen jött továbbra is a hal, sőt a ráetetés még jót is tett a kapókedvnek. Mivel azért jöttünk, hogy az etetési módszerek eredményességét teszteljük, negyedóránkét bombáztuk a vizet. Látszólag a halakat nem nagyon érdekelte, hogy kosárral vagy csúzlival érkezik-e a kaja, hiszen peca közben semmi különbséget nem tapasztaltunk a két módszer hatásossága között.

Négyórányi aktív horgászat után következett a nap fénypontja, mégpedig a számadás! Nem vártunk nagy különbséget, tudtuk, hogy kb. azonosan állunk darabszám tekintetében. Én 20 darab halat fogtam, melyből 18 ponty és két darab dévérkeszeg volt. Sanyi 21 darab uszonyost számolt, melyből 14 ponty és 7 dévérkeszeg volt.

Minden várakozást felülmúló teríték
Azért én sem tétlenkedtem

Nahát, szinte ugyanannyi! Vagy mégsem? Bár darabra társam fogott többet, de az én zsákmányom jóval darabosabb volt. Jogos a kérdés, hogy miért, hiszen ugyanolyan szerelékkel, azonos távon, és egy etetőanyaggal pecáztunk. A választ csak találgathatjuk. Az én ötletem az, hogy a kevésbé szórt, botos etetésen jobban össze tudott tömörülni a pontysereg, így az apróbb halak nem fértek hozzá a csalimhoz. A csúzlizás közben óhatatlanul ellőtt egy-két gombóc is elég volt ahhoz, hogy megossza a halakat és így a keszegek is el tudtak csenni egy-egy szúnyogcsokrot!

Mi ezt a következtetést vontuk le, ha neked, kedves olvasó van más ötleted, várom a hozzászólásaidat! Ja, és a szerencse nem magyarázat!

Írta: ifj. Sipos Gábor
Fényképezte: Bodnár Sándor és Sipos Gábor