Vadvízi kalandok 33. rész – Visszatérés a tokok és lazacok földjére – 1. rész – A Fraser kanyonban

Aki belekóstolt már a kanadai vadvízi horgászatokba, biztosra veszem, hogy vágyik ide mindig vissza. 2016-ban volt szerencsém először Dr. Pulai István horgászbarátommal itt horgászni a Fraser folyón, és már akkor eldöntöttem, hogy ide vissza kell térnem…!

Nyugodtan mondhatom, hogy a vadvízi horgászkalandjaim közül ez a legkeményebb, leginkább embert próbáló helyszín. Itt sikerült először 100 kg feletti tokhalakat partra segíteni. Akkor megfogadtam, ha lehetőségem teremtődik rá, ide mindenképpen visszatérek, és több különböző helyszínt, több különböző módszert is kipróbálok. Ennek most jött el az ideje és hogy a „kalandot” ne csak egyedül éljem át, ezúttal Pintér Zoltán barátommal, kollégámmal együtt vágtunk neki a legkülönlegesebb halakat becserkészni.

Repülőn a stábunk

Mivel Zoli nincs annyira oda a repülés gondolatáért, operatőr kollégánkkal a segítségére siettünk és 56 gyógynövényből álló keverékkel akartuk oldani a repülés okozta feszültségét. Hosszú út állt előttünk, hiszen célállomásunk az amerikai kontinens nyugati oldalán található Vancouver volt. Ott éri el a Fraser folyó a Csendes-óceánt, itt járkálnak ki-be a tokok és lazacok az óceán és az édesvíz között, ahogy kedvük, illetve az ösztönük súgja nekik. De erről majd később részletesen is beszámolok.

Landolás után mindig öröm, amikor megérkeznek a csomagok, bár ezúttal horgászfelszerelés nem jött velünk, csupán ruházat és kameratechnika, de abból most sok: felszíni, légi, víz alatti

Aki egy ennyire eltérő időzónába tervez túrát, mindenképp számoljon azzal, hogy az első pár napját tökéletesen szétcsapja az úgynevezett „jetlag”. Ennek szabad fordítású jelentése annyi, hogy egy több órás időzóna-átlépés felborítja az ember biológiai óráját és nagyon lassan (napi 1 órát) tud akklimatizálódni. Ez annyit jelent, hogy éjszaka már kinyílik az ember szeme, hiába van ott még csak hajnali 2-3 óra, míg délután beborul az ember a vízbe a fáradtságtól.

Hajnal 3-kor mi mást lehet csinálni, mint fotózgatni, ha már aludni nem tudtunk
Jóóó reggelt, Chilliwack!

A horgászatunk elő célállomása a Fraser folyó legkeményebb részén, a kanyonban volt. Itt tokokat szerettünk volna horogra csalni. Természetesen ide ebben az évben is Deannel, a cég tulajdonosával mentünk fel. Zoli barátomnak – dunai horgászként – itt csillant fel először a szeme, amikor meglátta a hatalmas terepjárókat, gyönyörű jethajtású hajókat. Az már csak hab volt a tortán, amint elindultunk befelé, a hegyek közé. Itt kezdődnek ugyanis a Sziklás-hegység vonulatai, ahonnan a Fraser is ered, majd 1375 km utat megtéve ömlik a Georgia-szoroson át a Csendes-óceánba. A folyó az évezredek alatt mély utat vágott magának a sziklafalakba, míg erejéből egy cseppet sem veszített, így a kanyon terület, ahova mentünk egy sziklafalakkal szegélyezett, raftingpálya-szerű zubogó szakasz. Félelmetes, ahogy hömpölyög, örvénylik a víz, ahogy egy-egy szikla a mélyből megdobja a sodrását. Ha belegondolunk abba, hogy ezen a területen milyen nagy testű halak élnek, és azokat nem sodorja el a víz, nagyjából azért sejteni lehet, milyen erejük is van ezeknek a csodálatos fehér tokoknak.

Kezdődhet a majd 3 tonnás hajó vízre tétele
Itt is, mint például Texasban, minden NAGY
Egy 6200 cm3-es, 525 (!!!) lóerős motor segített megbirkózni a sodrás erejével

Ahogy megérkeztünk, ameddig Dean előkészítette a felszereléseket, nekünk volt időnk rácsodálkozni a táj szépségére. A hajó mozgásából folyamatosan érezni lehetett a víz erejét, ahogy a versben is van: azért a víz az úr!

162 feet, azaz nagyjából 50 (!!!) méteres mélység, itt lehorgonyozni lánc horgonykötéllel -> nagyon nem játék!

Míg az első kapásokra vártunk, volt idő beszélgetni Deannel, mi tartott ilyen sokáig a horgonyzáskor. Elmondta, hogy bár egyszerűnek tűnik lerakni a horgonyt, hiszen csak egy gombot kell megnyomni, de ha rossz helyre rakjuk le, akkor folyamatosan forogni fog a hajó. Gondoljunk csak bele, be vannak dobva a fenekező készségek a folyóba, összesen 4 darab, majd a hajótest egyszer csak megpördülne a tengelye körül. Mi maradna a felszerelésből, végszerelékekből, ha elakadnának a szinte eltéphetetlenül erős fonott zsinóros cuccok a sziklamederben? Arról nem beszélve, ha az örvényes szakaszon állunk meg, és jön egy uszadékfa a folyón, ami beleakad a láncba és lenyomja a csónak orrát, másodpercek (!!!), jól olvassátok, másodpercek alatt süllyedne el a hajó a víz ereje miatt. Ezt hallgatva rögtön eszünkbe jutott az indulás előtti biztonsági tájékoztató, hol van a dobókötél, hol a mentőmellény :). „Miért nem jönnek fel ide mások?”, tettük fel a triviálisnak tűnő kérdést. „Mert féltik a hajójukat és az életüket! Több mint 30 éve járok ide és kiismertem a vizet, hol lehet és hol lehetetlen lehorgonyozni. Ha ezt nem tartod be, nem tanulod meg, igen hamar úszhatsz is partra, mert a csónakod már egy tok lakóhelye lesz a mederben valahol…"

Ahogy File István fogalmazott: a kanadaiak anyatej helyett fagyállót ittak gyerekkorukban. Mi thermoruhában, Dean rövidnadrágban és papucsban… most akkor ki a beteg?
Csodálatos ez a táj, nem győztünk fotókat készíteni, bár az igazi képek a szemünkbe és az agyunkba vésődtek
Ez a sziklasziget vajon mennyi vizet látott már? Hány tok állt meg mögötte? Úgy eltörpül az ember, az emberöltő a természet nagysága és az időfaktor alatt
Na, ideje bevetni a végszerelékeket, kezdésnek egy ilyen finom falatot a tokoknak
Fejenként egy bot beélesítve, jól látszik, hogy a hajó az örvényes szakasz szélén áll
Az első kapásra nem sokat kellett várni…
… amit ráadásul azonnal követte a következő, így Zolival közösen mosolyoghattunk az első napon

Zoli még egy rekordot is megdöntött közben, fogott egy igazán picuri kis tokot is, aminek legjobban Dean örült, mert szerinte ez jelzi legjobban azt, hogy van szaporulat, van utánpótlás. Méretileg az a hal olyan 40 cm-es lehetett, így mi leginkább azon csodálkoztunk hogyan tudta a horgot a szája közelébe erőltetni. :) „You are very lucky!”

Kapásra várva
Zoli még talált némi ruhát, így azt magára is öltötte, bár ez a hal már felmelegítette csöppet
Itt látszódik, milyen parányiak is vagyunk a vízen, mögöttünk száguld a víz, előttünk hatalmas visszaforgó
Újabb szép növendék tok

Nem voltunk eredménytelenek az első napon, mert fogtunk összesen 6 db halat, de ezek mindegyike 150 cm alatti volt, ami azt jelenti a helyi szabályok szerint, hogy még csónakba emelhető, lefotózható és a lehető leggyorsabban visszaengedhető. A célunk az volt, hogy megdöntsük a 2016-os túra halméretét. Szép lassan ránk esteledett, így indulnunk kellett, hogy még jó látási viszonyok között száguldjunk vissza a kocsiig. Higgyétek el, senki nem akar ezen a folyón éjszaka hajóval száguldozni ezen a szakaszon.

Na, csapjunk a lovak közé, pontosabban lóerők közé!
„Nekem kell egy ilyen a Dunára!”, mondta Zoli széles vigyorral
Rá is rabolt rögtön Dean GMC-jére
Követ minket egy hajó!!! 110-km/h-nál :)
Kék ruhások, kedvesek és készségesen elmondták, hol érdemes vacsorázni a környéken :), furcsa volt látni a hotelt, ahol a vendégek zöme horgász volt

Új nap, új remények, tartja a mondás! Ami ráadásul azért is stílszerű volt ebben az esetben, mert a település neve, ahol horgásztunk második nap a Hope (azaz remény) nevet viselte. Nem mellesleg itt forgatták a Rambo első részét még 1982-ben. Tehát aki látta azt a filmet és emlékszik a sziklás, folyós jelenetekre, az tudja, mennyire vadregényes is ez a táj.

Na, ma vajon fogunk valami komolyabb jószágot?
Zoli kérésére Dean felnyitotta a motorborítást, komoly szerkezet hatalmas erővel, ja és nem elfelejtendő: hatalmas étvággyal!
Kapaszkodnia kellett Péternek, hogy a legszebb felvételeket elkészítse
Van itt némi uszadék fennakadva, milyen lehet, amikor odafenn száguld a víz?
Finom falatka bevetésre vár
Dean azért felcsalizott egy nagyobbacska kivitelt is

A terület, ahol végül bevetettük a végszerelékeinket, néhány kilométerrel lentebb volt az előző napi zárt, sziklás területnél. Itt egy derékszögű kanyar belső, sodrásmentes ívén állt meg Dean a hajóval, innen dobtunk a mély, víz által kimart gödörbe.

A belső íven álltunk meg egy kanyarban, itt csupán 30-30 fokot forgott balra és jobbra a hajó
Nem lehet betelni a hely szépségével, pláne úgy, hogy tudjuk, milyen kapitális halak lakják a vizet
Aztán egyik boton kapás volt, melyet kézbe véve érezhettem annak minden mozzanatát, majd bevágtam!
Hopppááá, ez már komoly hal
Amit 5 perc alatt visszanyertem zsinórt, azt egy huszáros megiramodással 10 másodperc alatt lehúzta
Túl a két méteren, vagy ahogy itt mondják, 7 feet-en, 217 cm!
Ilyen halért örömmel megy az ember a pár fokos folyóba
Túránk komoly nyitánya volt ez a hal
Hatalmas úszók
Ilyen farokúszóval lehet ám tolni a vizet
Nem is sejtettük ekkor még, hogy ez a hal épp csak fel tudott állni a túránk képzeletbeli dobogójára

Szokás mondani, hogy a „java még hátra van” – nos, itt még nem is sejtettük, hogy a java még tényleg hátra volt. Következzen tehát az első két napot összefoglaló kisfilm először, amiben olyan szenzációs felvételek is vannak, amikor ez a hatalmas, 217 cm-es (!!!), tok teljes testével kiugrik a vízből. Milyen hihetetlen sebességgel kell megindulnia a mélyből, hogy ez a hatalmas test ki tudjon ugrani?

Végezetül egy költői kérdés: „Mi várt még ránk a túra hátralévő részében?” A következő 2 részből kiderül, ízelítő a videóban!

Fotó, videó: Pintér Zoltán, Takács Péter

Kommentek
Kapcsolódó írások
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: