A szakértő válaszol! – 51. rész

A szakértő válaszol! – 51. rész

Mintha az időjárás nem akarna tudomást venni róla, hogy a nyárnak már vége (legalábbis a naptár szerint), hiszen elképesztően enyhe októberünk van az idei évben. Nem is emlékszem, mikor volt utoljára ilyen hosszúra nyúló indián nyár ebben az időszakban… No, nem mintha baj lenne, főleg a horgászat szempontjából! A legtöbben arra voltatok kíváncsiak, hogy milyen etetőanyag és csali praktikákkal érdemes készülni ilyenkor, illetve az előttünk álló hidegebb időre, ezért elsősorban ezekből szedtem össze párat, illetve néhány technikai infót. Nézzük, melyek ezek!

Mészáros Martin
„Kedves Tamás! A lebegő csali-felkínálás kapcsán kérném a tanácsodat. Ahogy az írásaidban és filmjeidben szoktam látni, te inkább annak a híve vagy, hogy a horog meg esetleg a tüske súlyozza kis a csali felhajtóerejét, és nem használsz sörétólmot vagy egyéb súlyozást. Miért van ez? Ha olyan lebegőképességű pop-up csalit használsz, amihez már viszonylag nagyobb súly kell, annyival nagyobb horgot teszel fel, vagy hogyan szoktad csinálni, hogy hatékony legyen? Köszönöm a válaszod!”
Putz Tamás:
Kedves Martin!
Nagyon jó a kérdésed, és még jobb a megfigyelés! Teljes mértékben így van, ahogy írtad, ha csak nem muszáj, szeretem úgy megválasztani a horgot, hogy az a méretéből, illetve az esetlegesen hozzá társuló csalitüske minimális kis súlyából adódóan szépen balanszírozza a lebegő csalikat. Ennek az az oka, hogy szeretem minél egyszerűbben, „sallangmentesen” megcsinálni az előkéimet, mert szerintem így működnek a legjobban. Ez persze nem jelenti azt, hogy ragaszkodni kell ehhez, mindig csak ezt kell erőltetni, sőt vannak helyzetek, amikor célszerűbb változtatni a koncepción. Ilyen lehet az is, amit Te említettél. Ha például iszapos mederfenék felett kell 1-2 szem lebegő csalit felkínálni pár centire, bizony már akkora horgot kellene használni a plusz súly nélküli egyensúlyozáshoz, hogy az már butaság lenne, többet ártana, mint használna. Ilyenkor egyértelműen súly kell az előkére, oda, ahonnan kezdve szeretnénk, hogy felemelkedjen! Ehhez én a KORDA Dark Matters Sinkers nehezéket szoktam használni, L-es méretben. Ez a kis, hosszúkás súly olyan szorosan, precízen illeszkedő, hogy a vékony fonott előkén is stabilan megáll, nem csúszkál el. Éppen ideális a súlya, s nem mellékesen pont olyan matt hínár zöld színű, mint az előkém vagy akár maga az etetőkosár, így tökéletesen beleillik az összképbe.

A KORDA Dark Matters Sinkers nehezék tökéletes kiegészítő a feederes előkékhez is, még a vékony fonott zsinóron is stabilan megáll
Nagyobb felhajtóerejű csalik használatánál célszerű lesúlyozni az előkét ott, ahonnan kezdve szeretnénk, hogy felemelkedjen

Korpa Tibor
„Szia, Tomi! Láttam a dabasi filmedet, gratulálok hozzá, igazán jól sikerült! Az érdekelne, hogy amit ebben lehet látni fotelt, tálcát, bottartókat, csalizót, gyakorlatilag mindent, amit használtál, milyen típusokból állítottad össze? Kérhetnék egy listát? Előre is köszönöm!”
Putz Tamás:
Kedves Tibor!
Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett! Természetesen, szívesen megmutatok mindent és bátran merem is ajánlani őket, mert szinte mindegyik „alkatrészről” elmondható, hogy évek óta használom őket. Sokat áztak már, szikkasztotta őket a kánikulai nap, fagytak a téli mínuszokban – szóval, ami csak képes kárt okozni egy-egy alap felszerelésben, azt rendszeresen megkapták/ják. Ha nálam bírják, akkor egészen biztos, hogy másnál sem lesz velük probléma!

- Fotel: CARP ACADEMY Feeder fotel

- Tálca: Az amelyiket én használom, már nem kapható, de ez hasonlít hozzá – MATRIX Oldaltálca XL

- Hátsó bottartó kar: MATRIX 3D Hajlított kar hosszú

- Leszúró: CARP ZOOM Leszúró extra erős 76-145 cm

- Kereszttartók: By Döme TEAM FEEDER Bottartó készlet

- Bottartó fejek, első + hátsó: HALDORÁDÓ Safe feeder blue + HALDORÁDÓ RHS feeder blue

- Csalizó bottartó: HALDORÁDÓ Feeder tripod + NEVIS Feeder bottartó fej 42 cm

 

Ha minden a helyén van, nemcsak könnyebb a horgászat, hanem hatékonyabb is!

Tasnádi Bertalan
„Szia, Tamás! November elején megyek majd a Füzespart Horgásztóra. Method technikával szeretnék próbálkozni, mit ajánlanál hozzá? Etetőanyag érdekelne.”
Putz Tamás:
Kedves Bertalan!
Idén tavasszal jártam ott utoljára, akkor eléggé frontos, változékony időt sikerült kifogni, és nem volt egyszerű a halfogás. Most vélhetően jobbak lesznek a körülmények… No de a lényeg, szerintem micro pellettel próbálkozz, ezen belül a májas ízvilággal, anno nekem is ez vált be. Konkrétan egy doboz Brutális Máj Fluo Micro Method Feed Pelletet használtam el, amihez egy kis extraként Fűszeres Tintahal SpéciAdditive-et tettem. Fontos: mivel ez egy sűrű, nehéz adalék, sokkal hatékonyabb, ha nem közvetlenül a pelletekre öntöd, hanem előtte egy kis vízbe, majd azzal alaposan elkeverve öntöd rá a szárazanyagra. A számok tükrében, kb. 100 ml vizet meríts egy kis pohárba, majd ehhez önts nagyjából 80-100 ml adalékot. Alaposan rázd össze, majd mehet a micro pelletre! Mindezt ismételt meg még egyszer, zárd le a FMMFP dobozt és az egészet jól rázd össze! Kb. 10 perc után kész a tökéletes állagú, rendkívül intenzív aromájú method kosárba való! Sok sikert hozzá! ;-)

A Brutális Máj Fluo Micro Method Feed Pellet és a Fűszeres Tintahal SpéciAdditive nagyon ütős páros, ami hideg vízben is jól teljesít!

Polyák István
„Szia, Tamás! Etetőanyag tippet szeretnék kérni, egyesületi tóra megyek horgászni, ahol általában az édes ízek működnek. Tudnál valami fogós receptet mutatni?”
Putz Tamás:
Kedves István!
Az alábbiakban láthatod a receptet. Végtelenül egyszerű, és nagyon jól működik! Ennek egyik alappillére a vibrálóan gyümölcsös és természetes módon előállított alkoholt tartalmazó Ready Method Spring, a másik komponens pedig a jó öreg Mézes Pálinka etetőanyag, aminek sok éves érdemeit, azt hiszem, nem kell bemutatni, főként, ha hideg vízi pontyhorgászatról van szó. Az előbbi egy előre nedvesített, komplett, kész kaja, ezért ezt felbontás után csupán át kell törni rostán, míg az utóbbit külön kevertem be az ideálisnál picit szárazabbra, majd ezt is lerostáltam, végül az így kapott homogén állapotában adagoltam a Springhez.
Íme, egy fogós recept édesszájú pontyoknak:
1 csg Ready Method Spring
0,5 csg Mézes Pálinka

A Ready Method Spring és a Mézes Pálinka etetőanyag édes-gyümölcsös-alkoholos kombinációja a hideg vízi horgászatok favoritja
Mindkét kaját külön készítettem elő, majd lerostált, homogén állapotukban kevertem össze őket
Nagyon kellemes, különleges ízű, közepesen durva őrlésű egyveleg, ami a bordás és method kosárban egyaránt tökéletesen működik

Nagy Tamás
„Szia, Tamás! Elhatároztam, hogy az ősszel meglátogatok pár nagypontyos horgászvizet (Harcsa horgásztó, Börgöndpuszta, Szászpa), melyeken te is voltál már. Milyen csalit javasolnál nekem ezekre?”
Putz Tamás:
Kedves Tamás!
Így igaz, valóban horgásztam már mindhárom említett helyen. Sokféle csali van, ami jó eséllyel működhet, attól is függően, hogy mikor, milyen etetőanyaggal próbálkozol. Tehát elsőként azt tanácsolom, hogy ne egy lapra tedd fel a horgászat sikerét, legyen nálad pár változat, amivel tudsz kísérletezni. Mindemellett szívesen mutatok egy csali praktikát, ami nekem kollektíven adott pontyot a fenti tavakon, illetve szívesen használom, a hideg vízi horgászataimon, szinte bárhol.

A Kék Fúzió Oldódó Fluo Lebegő Pellet remek párost alkot a magas halolaj-tartalmú, natúr halibut pellettel
Ezeket egy külön dobozkába téve egységesen áztatom némi Kék Fúzió CSL Tuning aromába. Érdemes ezt már a horgászat előtt pár nappal elkészíteni, hogy a pellet szemek minél jobban magukba tudják szívni a csábító aromát!
A nagyobbik fűzött csalit hajszálelőkén, míg az egy szem aromásított Oldódó Fluo Lebegő Pelletet csalitüskén kínálom fel. Az előbbi finoman balanszírozott, míg az utóbbi szinte súlytalanra könnyített csaliként működik a fenéken
A Kék Fúzió Oldódó Fluo Lebegő Pellet az én „joker” hideg vízi csalim

Sok sikert kívánok, írd majd meg, hogyan sikerültek a horgászatok! :-)

Írta: Putz Tamás
Fotók: Putz Tamás, Császár Bence, Haldorádó archívum

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: