Régi idők orsói 4. rész – Neptun MPO-X 201

Régi idők orsói 4. rész – Neptun MPO-X 201

Neptunusz és háromágú szigonya bizonyára sokak számra ismerős. Ez a háromágú szigony azonban nem csak a vizek istenének kezében figyelhető meg. Sok-sok évvel ezelőtt készült el az első olyan orsó kis hazánkban, amelynek fékcsillagán ott díszelgett ez a bizonyos szigony. Ahogy telt az idő, a Neptun orsócsalád egyre népszerűbb lett, és annyira megkedvelték a horgászok, hogy mostanra már legendássá vált. Sok gyűjtő vitrinjében pihen egy-egy hibátlan állapotú modell, de néha még a vízparton is lehet találkozni a magyar orsógyártás ikonikus darabjaival. Pörgessük hát vissza az idő kerekét, és ismerkedjünk meg a Neptun MPO-X 201 típusú orsóval!

Aki horgászott a 80-as és a 90-es években, biztosan találkozott már Neptun orsóval. Igaz, hogy én jóval később kezdtem el a horgászatot, de volt szerencsém egy Neptun MPO-X 201-es modellhez, ugyanis egy régi barátom ilyen tekerővel horgászott. Kezdő pecásként nagy öröm volt számomra, amikor kézbe vehettem és kipróbálhattam ezt az orsót! Nagyon szeretem a mostani horgászfelszereléseimet, ezért egyiket sem cserélném le, de az igazság az, hogy az utóbbi időben többször is eszembe jutott ez a bizonyos Neptun modell. Hogy miért? A válasz egyszerű. Nagyon megtetszett, mert volt benne valami különleges! Ahogy telt az idő, egyre jobban foglalkoztatott a gondolat, hogy be kell szereznem egyet, mert egy ilyen legendás orsó nem hiányozhat a gyűjteményemből!

A keveset használt, valamint a jó állapotú Neptun orsók manapság nem túl gyakoriak. A legtöbbről már erősen lekopott a festék, ezért nagyon örültem, amikor megérkezett hozzám a képen látható példány!

A Neptun orsók prototípusa 1980-ban készült el, a Magyar Optikai Művek (MOM) battonyai gyárában. Az első darabok 1981-ben kerültek kereskedelmi forgalomba. Először az MPO-X 100-as orsókat lehetett megvásárolni. Ez a típus egy egyszerű, gyerekeknek szánt, kisméretű, csapágy nélküli változat volt fém házzal, műanyag dobbal és drót felkapókarral. 1982-ben került a boltokba az MPO-X 200-as modell. Ezt a típust már fém dobbal, fémből készült zsinórvezető görgővel és egy golyóscsapággyal szerelték, közepes mérete miatt pedig a legtöbb horgászmódszerhez alkalmas volt. A 200-as orsót 1983-ban váltotta fel a fenti képen látható 201-es változat. A két modell gyakorlatilag teljesen megegyezett, csupán annyi volt a különbség, hogy az újabb típus zsinórvezető görgője kerámiából készült. Szintén az 1983-as évtől gyártották a Neptun MPO-X 401-es orsót, ami nagyobb méretettel rendelkezett, ezáltal az igazán nagy halak horgászatához is lehetett használni.

Íme, az a bizonyos szigony a fékcsillagon

Mivel mindegyik Neptun orsóba kilincsműves visszaforgásgátlót szereltek, jellemző volt rájuk az a bizonyos kattogó hang is, amelyről már részletesen írtam az előző három részben. Ez a kattogás egyesek szerint zavaró, az igazat megvallva én is jobban szeretem, ha csendesen működik egy műszer, de ettől függetlenül a Neptun tekerők a kor igényeinek maximálisan megfeleltek. Úgy gondolom, hogy a kinézetük is rendben volt, a letisztult vonalak, a mutatós feliratok és a díszítések is egyaránt esztétikussá tették a sokak által kedvelt, magyar gyártmányú orsókat.

Hosszú utas fékkel szerelték a műszert, a jó minőségű és kemény lamellák pedig meglehetősen sokat bírtak. A fékcsillag tekeréskor nem adott ki hangot

Már a fenti képből is jól látszik, hogy egyáltalán nem bonyolították túl az orsót. A karbantartásnál például kifejezetten előnyös, ha nem repülnek mindenfelé apró rugók és egyéb sérülékeny alkatrészek. Az egyszerű tekerő azonban igen strapabíró anyagokból készült, gyakorlatilag nem is lehetett tönkretenni! Csak a fékcsillag, a hajtókar-fogantyú, az orsó házát lezáró kis sapka, a zsinórvezető görgő persely és a dobalátét volt műanyagból, minden más fémből készült. A modell 348 g-ot nyomott zsinór nélkül, tehát volt benne anyag bőven!

A dobban található recsegő viszonylag vékony, de az orsó többi alkatrészéhez hasonlóan időtálló anyagból készült. Még mindig a helyén van!
A masszív felépítésű tekerőbe vastag dobtengelyt szereltek
A rózsaszín zsinórvezető görgő kerámiából készült
A rotoron található felirat jelezte, hogy golyóscsapát építettek a műszerbe

Ahogy fejlődött az orsógyártás, megjelentek a golyóscsapágyak. Manapság már a legolcsóbb tekerőkben is van legalább egy-két csapágy. Természetesen nem titok, hogy a Neptun orsóban hol helyezkedik el ez az alkatrész, de ne szaladjunk ennyire előre! Nézzük meg, hogy milyen feliratok díszítették még a modellt!

Szerintem a piros felirat és az ezüstszürke díszítés nagyon passzol a fekete festéshez
Nagy áttételnek köszönhetően hamar ki lehetett csévélni a végszereléket
A 4,7 cm-es dobátmérő és a zsinórtároló kapacitás megfelelő volt a legtöbb horgászmódszerhez
A behajtható kar manapság is nagyon kedvelt
A csavar olyan stabilan rögzítette a hajtókart, hogy egy fikarcnyi holtjáték sem maradt!

Fém ház, behajtható és becsavarható kar – meg kell hagyni, hogy nem véletlenül szavaztak olyan sokan bizalmat ennek a legendás magyar orsónak! Azt sajnos nem sikerült kiderítenem, hogy milyen volt ennek a Neptunnak a múltja, de nagy örömmel tekergettem én is, hiszen egy olyan műszerről van szó, amely a mai napig hibátlanul működik! És ha már a működésről van szó, vajon mit rejt az orsó belseje? Tartsatok velem a továbbiakban is, megmutatom!

Kezdjük a zsinórvezető görgővel és a rotorral!

A zsinórkímélő kerámiagörgő egy kis műanyag perselyen forgott. Sok mai orsó zsinórvezető görgőjében is lehet hasonló alkatrészt találni. A persely egyik jellegzetessége, hogy valamivel lomhább, mint a csapágy, funkcióját mégis tökéletesen ellátja. Nem utolsó szempont, hogy a viszonylag kemény anyagból készült alkatrész kevésbé érzékeny a karbantartás elhanyagolására.

A rotor egyik oldalába egy erős torziós rugót szereltek…
… a másik oldalában pedig a visszaváltásért felelős alkatrész kapott helyet
A rögzítő csavarok sima felületén könnyedén átfordult a felkapókar, amit a hajtókar megtekerésével és kézzel is vissza lehetett váltani

Manapság a jobb orsók rotorjába fém perselyeket építenek, a Neptun felkapókarját rögzítő csavarok azonban nem csak magát a rögzítést, hanem a perselyek funkcióját is ellátták. A régi tekerők valamiért mindig meg tudnak lepni az egyedi, olykor nem szokványos megoldásaikkal és alkatrészeikkel!

Csak egyszerűen! Mindössze három csavar tartotta az orsóház fedelét
A házba épített bronz perselyek alig koptak valamit, ez is azt bizonyítja, hogy nem spórolták ki a műszerből az anyagot!
Nem bonyolították túl a meghajtó szerkezetet sem, a tekerő karbantartása tehát nem okozhatott gondot a horgásznak
Csak ennyi, de a mai napig teszi a dolgát!
A tányérkerék fogain látható némi kopás, a tengely felülete azonban olyan sima, mintha új lenne!

Az orsóban egyébként bőven volt kenőanyag, de el kellett távolítanom a zsírt ahhoz, hogy részletesen be tudjak mutatni mindent. Biztos vagyok benne, hogy a műszeren rendszeresen elvégeztek egy alapos karbantartást, és nem csak a jó minőségű alkatrészeknek köszönhető, hogy ilyen szép állapotban van!

A kilincskerekes visszaforgásgátló a legtöbb régi orsóban megtalálható

A Neptun visszaforgásgátlója elég egyedi volt. Sok tekerővel foglalkoztam már, de sosem találkoztam még a fenti képen látható megoldással! A kilincskereket nem a tányérkerékre vagy a rotor belsejébe, hanem a csigatengelyre építették. E szokatlan mechanizmus azonban tökéletesen ellátta a funkcióját, a képen is jól látszik, hogy igazán tartós alkatrészekből rakták össze.

A Neptun rotorját nemcsak egy anya, hanem egy rugós alátét is rögzítette
A rotor alatt található csapágyat egy Seeger-gyűrű eltávolítása után lehetett kivenni
A nagyméretű és vastag falú csapágy jól bírta a komolyabb igénybevételeket is

Egy kis kutakodás után kiderítettem, hogy zárt golyóscsapággyal is készültek Neptun orsók. Valószínűnek tartom, hogy az 1983 után gyártott modellekbe szerelték a zárt csapágyat és a mostani cikkben bemutatott műszer még a régi szériából való. Az viszont biztos, hogy a fenti fotón egy igen jó minőségű csapágy látható! Tulajdonképpen tele volt a Neptun mindenféle fontos aprósággal, be is mutatok még néhányat a következő képeken!

A visszaforgásgátlónál található jelölések alapján könnyen el lehetett igazodni
Nagyon tetszett, hogy erre is figyeltek a tervezők!
A ház oldalát egy kis műanyag sapkával le lehetett zárni, ezáltal védve volt a belső szerkezet a portól és az egyéb szennyeződésektől
Meg kell hagyni, hogy egy remek orsót készítettek anno kis hazánkban!
A teljesség kedvéért feltöltöttem a dobot egy szép, sötétzöld színű zsinórral

Egy közel 40 éves konstrukciótól szerintem egy horgász sem várna el tökéletes zsinórképet, de meg kell hagyni, hogy a Neptun e téren is remekül vizsgázott: a damil szépen kitöltötte a dobot. Mindössze arra kellett figyelni ennél a típusnál, hogy ne kerüljön fel túl sok zsinór. A túltöltött dobról könnyen leugorhat a damil, és ez a horgászat közben nem kevés kellemetlenséget tud okozni! Az azonban biztos, hogy a Neptun csalódást sosem okozhatott a tulajdonosának! Egy rendkívül strapabíró és legendás magyar tekerőt mutattam be most nektek és határozottan kijelenthetem, hogy még sok-sok évig lehetne használni! Az orsó viszont megérdemli már a pihenést, és mindenképpen meg fogom őrizni ebben a szép állapotban. Nagyon szerencsésnek éreztem magam, amikor kézbe vettem ezt a modellt, ezért ezúttal is szeretnék köszönetet mondani Jakab Gézának! Géza egy remek szakember, személyében pedig egy közvetlen és segítőkész horgászt ismertem meg. Köszönöm nektek is, hogy velem tartottatok! Sikerekben gazdag horgászatokat kívánok mindenkinek! Görbüljön!

Írta és fényképezte: Járfás Dávid
Forrás: http://hokevhorgaszbotok.hupont.hu/23/neptun-mpox-201

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.