Válság van, az embereknek nincs munkájuk, nincs pénzük, egyre kevesebben horgásznak… Magyarországon már nem lehet érvényesülni, külföldre kell menni, nincs értelme ebben az országban élni és dolgozni… Minden nap elhangzó szomorú (de sajnos nem mindig alaptalan) gondolatok. Miközben akik itthon maradtak, legtöbben már nem siránkoznak, hanem azon törik a fejüket, hogy a legnehezebb körülmények között is miként tudnának talpon maradni, fejlődni és maradandót alkotni. Én különösen nagyra tartom azokat a magyar vállalkozókat, akik az aktuális körülményekkel mit sem törődve teszik a dolgukat és hoznak létre világszínvonalú termékeket.
2012 márciusában még kétkedve fogadtam, hogy el lehet adni több ezer forintért magyar gyártmányú wobblert… Bár ha belegondolok, a környezetemben mindenki őrültnek nézett engem is, amikor először hoztuk forgalomba a külföldi árszintű, különleges Haldorádó pellet csalikat és csalogatóanyagokat. A folytatatást mindenki tudja… sikertermék lett belőlük! Először csak néhány darabot rendeltünk - próbaként - a Norizi wobblerekből, amelyeket nem túlzás, de rövid időn belül elkapkodtak. A Rapala wobblereket nem tudjuk ennyiért eladni, akkor miért képesek az emberek egy magyar fahalacskáért ennyi pénzt kiadni? A titok nyitja, hogy egy éles szemű magyar horgász (aki egyben remek vállalkozó is), Szpisják Norbert felismerte a lehetőséget egy olyan wobblercsaládban, amely a világon egyedülálló! Ettől kezdve az ár már „csak” másodlagos, mert Ő nem az olcsó, hasonló tömegtermékekkel, hanem saját magával és az általa létrehozott csúcsminőségű, kurrens wobblerekkel versenyez. No de ne szaladjunk ennyire előre, lássuk, hogyan is kezdődött egy újabb magyar sikertörténet, amelyet maga a termék szülőatyja és gyártója, Szpisják Norbert mesél el!
„2008. … egy őszi nap
- Olyan nincs!
- Hasonló?
- Csak olyan, ami nem veret! Pop! Tolja a vizet, de ezzel is fognak!
- És az a tört csőrű?
- Ááá… már vagy két éve nincs a terítőnél sem!
- Hm… Adj egy csukázó úszót!
- Minek?
- Csinálok egyet, és este mehetünk!
- Úszóból?
- Ja! Csak a teste kell a balsa miatt!
A csukázó úszóval a kezemben hagytam ott Atit a boltban és siettem vissza a műhelybe, hogy estig elkészülhessek azzal a kis fahalnak nevezett valamivel, amitől a csodát vártam a következő bevetésen. Este hét! Sötétedik! Atival hasítjuk a vizet, közeledünk az összefolyáshoz a csónakjával. Húsz perc múlva már összedugva a botom. Dobom az elsőt! Ati kicsit lemarad, neki még a zsinórt végig kell fűznie a gyűrűsoron. Kis torzóm plattyan a vízben, kicsit várok, majd elindítom. Egy-két tekerés… durr!
- Mi? Máris? Ezt nem hiszem el - mondja a cimbi, én pedig életem eddigi legmeghatározóbb halát kezdem vezetni a csónak felé…
Hát így kezdődött. Akkor este 13 db halat fogtunk, javarészt balinokat, többségét az újszülött kis gnómmal! Ez a darab azóta is megvan.
Az az éjszaka maradandó nyomokat hagyott rajta, mivel még a festék sem száradt meg teljesen a felületén, amikor kiértünk. De ennek a darabnak nem is az lett a küldetése, hogy éveken át űzze a halakat, hanem hogy azon az egyetlen őszi éjszakán megírja a NORIZI történelmét. Leírom, hogyan jutottunk el ettől az estétől 2013-ig. Az ezt követő napok, hetek arról szóltak, hogy a sikert hozó darab mellé társakat is készítsek. Még két-három próbára volt időnk, azután beállt a tél. Tavaszig nagyon sok munkánk volt, nem volt alkalmam továbblépni a műcsalik készítésében. Mikor eljöttek az első melegebb napok, újra beindult a fantáziám és abban az évben már csak a saját készítésű fahalakkal szerettem volna horgászni. Holtágakon, a felszínen már áprilistól fogtuk a halat és szinte soha nem hagytak cserben a magam faragta darabok. Ezekben a hónapokban - mivel horgászberkekben gyorsan terjednek a halfogással kapcsolatos információk - többen megkerestek, hogy nekik is kellenének ezekből a csalikból. Annak ellenére, hogy tudták - mivel mondtam is -, ezek nem igazán felelnek meg azoknak a minőségi feltételeknek, amelyek elvárhatóak egy jó wobblertől. Soha nem lehet tudni, hogy mekkora halat akasztanak majd vele, ezért nem mertem vállalni, hogy adjak bárkinek is belőlük. Ha nálam szedi szét egy hal, az más. Többször megfordult a fejemben, hogy miképpen lehetne ezzel komolyabban is foglakozni. Így nem mertem megkockáztatni, hogy valakinek a kezdeti gyengébb minőség miatt élete hala menjen el. Nem a fogósággal volt gond, hanem a minőséggel. Mivel mindig is maximalista ember voltam, azt mondtam, „Gyártsunk, de akkor minőséget!”. Ezzel elkezdődött egy olyan év, ami a folyamatos kísérletezésekről, próbákról, megfelelő anyagok keresésről, technológiai fejlesztésről és még rengeteg olyan dologról szólt, ami teljesen új volt számomra. Mikor nagyjából összeállt a kép - mit, miből, hogyan -, akkor kezdtem csak növelni a mennyiséget. A kezdeti néhány darabot rövid időn belül már 30-50 darabos kis szériák követték.
Jól is ment minden, de ha ebből egy kis üzletet is szerettünk volna teremteni, akkor fejlesztésekre is szükség volt. A körülrajzolós, kivagdosós technológiát el kell felejtenünk. Mivel egyre nagyobb lett az érdeklődés az általam készített csalik iránt, jött az ötlet: gép kell! Olyan, ami helyettem csinálja. Gyorsabban, pontosabban, mindet egyformára, hogy ne kelljen a csuklónkat napokig borogassuk a sok csiszolás miatt. Géptervezés! De hogyan? Térgörbét? Az összes faipari gépet ismerem, de ilyet nem! Internet! Nem találok! Vagyis egyet találtam valami lánchajtásos megoldás volt, de ki sem bírtam venni, miként is működhet. Egy este aztán papírt, ceruzát ragadtam és négy óra múlva kész volt a gép terve. Így utólag visszatekintve meg kell hagyni, nagyon jól sikerült, mert a készítése közben nagyon minimális dolgon kellett csak módosítani. Mintegy fél év alatt elkészült a gép. Ment volna gyorsabban is, csak hát közben dolgoznom kellett, hogy finanszírozni tudjam a hétköznapi életünk mellett a műhely költségeit és a kibontakozó új projekt anyagi terheit is. A gép nagyon jól működött! Sikerült úgy összehozni, hogy az anyag cserélésen kívül csak a „Start” gombot kellett megnyomni, és csinált mindent magától. Így most már az összes nyers fahalunk tizedmilliméter pontosan egyforma lett. Túl voltunk egy újabb nagy lépésen. Már csak a következő „ezer” problémát kellett megoldani!
A következő nagy kihívás volt számomra a terelőlapkák készítése. A legelső darabnál egészen egyszerűen volt egy fekete műanyag tömböm és abból vágtam ki a formát. Természetesen ezen a technikán volt mit finomítani. Ez egy elég durva megoldás volt és az esztétikai feltételektől is messze elmaradt. A következő kísérleti darabok már plexiből készültek. Sok próbálkozás után is még mindig messze voltam attól, hogy megfeleljen a terelőlapokkal szemben támasztott követelményeknek. A sok kísérlet vége az lett, hogy fröccsöntő szerszámot kellett készíteni hozzá. Anyagilag ez egy sarkalatos pontja volt a projektnek, mert ez már meghaladta a lehetőségeinket. Kitartó kutatással sikerült találnom egy nagyon ügyes szakembert, aki számunkra is még elérhető áron megalkotta az első fröccsöntő szerszámunkat, ami egyszerre készítette el a négy különböző méretű „csőrünket”.
Azóta már sajnos új szerszámot kellett készíteni, mert a kezdetben alkalmazott műanyagnál - amiről azt hittük, hogy megfelelő lesz - találtunk jobbat, viszont ennek öntését nem bírta az eredeti szerszám. A terelőlapokban is egy kicsit különlegeset szerettünk volna létrehozni, ezért úgy készítettük a szerszámot, hogy a homloklapjába a logónkat helyeztük el.
2010 nyarán ért el a folyamat odáig, hogy találjunk a termékünknek egy nevet, egy arculatot. A név volt a könnyebb. Hozzávetőlegesen 20-25 verzió közül döntöttünk a NORIZI név mellett. Így utólag elárulhatom, ez nem egy japán márkanév - mert már ezt is hallottuk -, hanem egyszerűen a nevem, a NORbert, első három betűjéhez kapcsoltuk drága kis feleségem, Izabella, becézve IZI három betűjét. A sok lehetőség közül ez tetszett a legjobban! NORIZI! Ez jó lesz! A nehezebb esett az arculattal volt. A sárga-fekete színkombinációt nagyjából elég hamar eldöntöttem. Inkább a logónk tervezésével voltak problémák. Egy gyulai dekoratőrös kitartó szorgalommal küldte a terveket, de igazán egyik sem fogott meg. Mikor már azt fontolgattuk, hogy talán keresünk valaki mást, elküldte azt az utolsó két tervet, amire azonnal azt mondtam: ez az! Mindkettő nagyon jó volt! Végül a kettő közül a már jól ismert mostani logónk mellett döntöttünk.
Közben nagyüzemben beindult a wobblereink csomagolásául szolgáló dobozaink tervezése is. Ez sem volt egy egyszerű eset, el is tartott legalább három hónapig! A külalak, fotók, feliratok, a gyártástechnológiája - könnyű legyen összehajtani, de ne is essen szét - és még a fogyasztóvédelemnek is megfeleljen…! De szép lassan ez is kialakult.
Közben természetesen a műhelyben is ment a munka. Készültek a sablonok a huzalhajlításokhoz, a marásokhoz, az ólom és a kopogó kapszulák befúrásához, a terelőlapok beragasztásához. Valamikor a 2010. év vége felé jött a nagy ötlet, készítsük úgy wobblereinket, hogy az éjszakai horgászatainkat segítse és világítson a sötétben! Ez is egy külön tortúra volt. Számunkra is és a nyomda számára is. Megbecsülhetetlen mennyiségű munkaórát öltünk abba bele, hogy milyen hatékony módszerrel tudnánk felhordani a már beszerzett foszforeszkáló port a wobblereink hátára. (Azóta már átálltunk más megoldásra, ami sokkal jobb technológia, nagyobb fényerővel bír és hosszabb ideig is világít.)
Mindenesetre ez a megoldás nagyon jónak tűnt azokhoz képest, mikor még a világító patronokat ragasztgattuk a különböző wobblereink hátára annak érdekében, hogy pontosabbakat tudjuk dobni a part felé, a bokrok alá. Szinte minden este azzal telt, hogy mikor hazaértem a műhelyből, nekiültem az Internetnek és lázasan folyt a kutatómunka annak érdekében, hogy megtaláljam azokat az anyagokat, amelyeket úgy tudunk használni a wobblergyártás minden fázisában, hogy azzal a lehető legtökéletesebb és legjobb minőségű terméket tudjuk előállítani!
Ezekben az időkben már több barátom is azt mondta, hogy már régen „piacra dobhatnám” a terméket, mit vacakolok még mindig. Én viszont úgy láttam, hogy még rengeteg finomítanivaló van. Tudtam, hogy nagyon nehéz bevezetni egy új márkanevet a piacra, de úgy kapásból halálra lett volna ítélve a projekt, ha egy még csak 70-80%-os minőségben lévő termékkel mutatkoztunk volna be a pergetők előtt. Sokan nem is gondolnák, hogy milyen nagy igénybevételnek van kitéve egy ilyen kis apró „játékszer”. Bírnia kell az ütést, a vizet, a napsugárzást, a halak fogazatát és a hatalmas erőhatásokat, amiket egy-egy nagyobb hal fárasztásánál maga a horgász is tapasztal. Ahhoz, hogy mindezen követelményeknek wobblerünk megfeleljen, a mintegy 40-45 munkafázist a lehető legtökéletesebbre kellett fejleszteni. Ez viszont nagyon sok időbe telt.
Az a pont, amikor úgy gondoltam, hogy „hivatalosan” is kiállhatunk a boltokban már ismert wobblermárkákkal szemben, 2011 nyarán jött el. Júliusban megalapítottuk a NORIZI FA Kft.-t és felvettünk 3 kolléganőt, hogy végre beinduljon nagyobb szériában is a wobblerek gyártása. Mivel a mai világban az a cég, aki nincs fent az Interneten „az nem is létezik”, eljött annak is az ideje, hogy készítsünk egy weboldalt és minél szélesebb körben hirdessük létezésünket. Ezzel is le kellett futni jó pár kört, mire eljutottunk odáig, hogy megfelelő kinézettel és tartalommal tudtunk megjeleni a nagyközönség előtt. Szerintem ezt a feladatot is sikerült úgy megoldanunk, hogy a folyamatos finomítások mellett nem kell szégyenkeznünk amiatt, amit sokan először az Internetről látnak rólunk. Az elkészült weboldalunknak -www.norizi.hu - nagyon sokat köszönhetünk azzal kapcsolatban, hogy rövid időn belül széleskörű ismertségnek örvendhetett a NORIZI márkanév. Ebben hatalmas szerepe volt Gergőnek, az „adminunknak”, aki szinte magáénak érezve ezt az oldalt ötleteivel egy szép és kezelhető felületet hozott össze. Pár hónappal később beindítottuk a Facebook oldalunkat is - facebook.com/NoriziWobbler -, melyen folyamatosan tájékoztatjuk látogatóinkat az éppen aktuális újdonságokról, hírekről, ami a NORIZI-vel kapcsolatban történik.
Szeptemberben reklámcélból piacra jutattuk az első 1000 darabos tételt! Ettől kezdve teljes erőbedobással a gyártásra koncentráltunk. 2012 tavaszán már fel tudtunk menni az első horgászkiállításra, a HIT csarnokba.
Igaz, hogy még csak két mérettel tudtunk megjelenni, de így is nagy sikert arattak wobblereink. Ezúton is szeretném megköszönni a bíztatást azoknak a sporttársaknak, akik akkor odajöttek standunkhoz, megnézték a termékeinket, gratuláltak hozzá és sok kitartást kívántak. Ez az elismerés nagyon hiányzott már és nagyon jólesett a megelőző 3 év kemény, viszontagságokkal teli munkájának jutalmaképpen.
2012 tavaszától elindult az üzleti partnerek felkutatása. Szerencsére elég rövid idő alatt már közel 50 horgászüzlet polcain voltak jelen a NORIZI Wobblerek. Szeptemberben megrendezésre került az első NORIZI-KHESZ Nemzetközi Pergető verseny is. Ezt a baráti hangulatú csapatversenyt hagyományteremtő célból indítottuk annak érdekében, hogy a nevezési díjak egy részét előnevelt ragadozó halak telepítésére fordítsuk. Novemberben a SYMA csarnokban megrendezett Horgász Show-n már a 27 különböző színű és típusú wobblerünkkel tudtunk bemutatkozni.
Közben sikerült a határainkon is túllépni a piacszerzés terén. Év végére már Szlovákiában, Romániában és Németországban lévő üzletek polcain is megtalálhatók lettek a fahalaink. 2013 elején már 10 országból érdeklődtek a termékeink iránt, köztük a tengerentúlról amerikai és kanadai nagykerek is!
Bízom benne, hogy az elkövetkezendő időszakban még jobban tökéletesíteni tudjuk a gyártást és tovább bővülhetünk a típusok számát illetően is. Remélem, hogy minden sporttársunkat sok szép élményhez segítik hozzá termékeink, ezáltal a NORIZI Wobblereknek méltó helyük lesz a pergetők táskájában. Hát „röviden” ennyit az első négy évről. Koncentráljunk ezentúl inkább a horgászatra!
Aki pedig szeretné kipróbálni wobblereinket, ezzel is segítve egy 100%-ban magyar termék fennmaradását, fejlődését, akár már most megteheti, hiszen kiemelt partnerünknél, a Haldorádó Horgászportál webáruházában a teljes kínálat megtalálható!”
Döme Gábor és Szpisják Norbert
