Az év nagypontyos kihívása – diadalúton az V. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny!

Az év nagypontyos kihívása – diadalúton az V. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny!

Diadalúton, bár még csak a hivatalos versenykiírás és a gyorsan szaporodó csapatnevezések izgalmaival, de már sejtetve, hogy az újabb NBBH etap kétségkívül az egyik legnagyobb megmérettetést jelentő nagypontyos próbatétel lesz idén. A hazai bojlis első osztályba fél évtized alatt emelkedett esemény ez évben már nem csak „egyszerűen” mértékadó nemzetközi behúzós versenyként hozza lázba a szakág szerelmeseit. Valóságos ünneppé avanzsáltan, párbajjá nemesedve fogja hirdetni a sokak számára minden máson túlmutató bojlis életérzést.

Révfülöp, 2017. szeptember 30. - október 7. – Hivatalosan ide és ekkor érkezik a Balatont bő egy hétre körbeölelő nagyhalas road show, hogy a tavalyi évhez képest is megújulva váltsa be fantasztikus versenyígéreteit a résztvevő csapatok számára.

A bojlis életérzést semmihez sem foghatóan fogja kiteljesíteni a NBBH ötödik évadja

Erre minden alap adott, hiszen a szervezők számos téren további impulzusokkal gazdagították a már eddig is innovatív megoldásokkal büszkélkedő, az országban abszolút egyedi utat taposó viadalsorozatot, amelyet régi támogatói mellett ez évtől már a MOHOSZ is pártfogol.
A tavaly bevezetett északi és déli parti leosztás, az őszi nagyponty-ritmusra kihegyezett időzítés, illetve a sikerrel vizsgázott öthalas szabályrendszer megmaradt, így a csapatok idén is a legjobb balatoni helyeken, szezonálisan a legjobbkor, az öt legnagyobb fogásukkal fogják megvívni rendkívül szoros és parázs, nagyhal-fogásra kényszerített csatáikat az esélyegyenlőség jegyében.

Az V. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny idén az egyik legrangosabb nagyhalas kihívásnak ígérkezik
Az NBBH versenyeket többek között Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója is pártfogolja

Ám ezúttal az összetett legjobb helyezések, a legnagyobb hal, illetve a számos különdíj kategória mellett a szektorokban is dobogósokat avatnak majd, de egy igazán „pimasz” szervezői csavar következtében „Észak” és „Dél” csapatai is összecsapnak egymással, összteljesítményükkel döntve el a balatoni hierarchiát.

Az öthalas szabályrendszernek köszönhető nagyponty-kényszer felértékeli az igazán szép fogásokat
2016-ban ötszörösen dőlt meg az előző évek nagyhalas NBBH rekordja

A díjak és elismerések pedig egy ilyen kvalitású eseményhez méltón fognak hullani a verseny révfülöpi bázisán megtartott záróünnepségen, ahol a megnyitóhoz hasonlatosan fellobogózott tiszteletadás, prominens vendégek elismerő szavai fogják övezni a fiesta hangulatú nagy-nagy csapatmustrát. Összértékében már 7 milliós az idei díjazás, amelyből másfél üti az alfacsapat markát, de „Észak” és „Dél” küzdelmeiben a nyerő oldal „paklijába” keveredő teamek mindegyike is 50 ezres díjat zsebelhet.

Ezúttal a szektorok dobogós helyeiért is érdemes lesz csatába szállni
„Észak” és „Dél” csatájában a csapatok nagyhalas aduászai fognak összeadódni
2017-ben 7 milliós díjeső hull a mezőnyre
Az NBBH versenynek számos különdíja is van, többek között a legvidámabb csapatnak is elismerés jár

A legbátrabb szervezői lépés azonban alighanem az, hogy a hazai bojlis rangadók között – részvevőszámot tekintve – tavaly rekorder NBBH az újabb mezőnybővítés helyett inkább a minőségi növekményekre fókuszál. Ennek érdekében az idei előkészítő munka egyik legfontosabb célkitűzése a versenykörülmények további javítása, optimalizálása lett.

A trófea erkölcsi és anyagi vonatkozásai minden tekintetben a legfelsőbb kategóriába emelik idén a versenyt
Tágasabb szektorok, korlátlan behúzási távok növelik majd a nagypontyos reményeket

Szélesebb szektorok, korlátlan behúzási távok, de egyben szigorúbb fegyelmi követelmények gondoskodnak a 2017. évi verseny egyedülálló nívójáról. A szabályzat sok „apró” változásában azonban a legfontosabb, hogy idén mindösszesen 70 hely kerül kiosztásra, amelyek már most gyorsan telítődnek. Nem több, nem kevesebb. Aki tehát nem akar lemaradni az év őszi bojlis show-járól, annak ajánlatos minél hamarabb cselekedni nevezés tekintetében.

Idén nem érdemes habozni a nevezéssel a limitált csapatszám miatt

És még egy kis plusz, hogy majd minden jól induljon. Szintén NBBH-s „szabadalomként” a 0. napon családi programok, tábortűz, pálinka(kóstoló) verseny és kötetlen diskurzus várja Révfülöpön a csapatokat, kísérőket, szurkolókat, hogy egymással és a szervezőkkel a megnyitó nagy napja előtt „face to face” találkozhassanak.

Ünnepi tiszteletadás a versenyzőknek, ahol a hölgyeknek külön gratuláció jár
Szamosi Attila főszervező szerint mindenki győztes, aki az NBBH versenyeket becsülettel végigküzdi
Ezúttal 70 csapatnak adódik lehetőség a megmérettetésre
Az NBBH idén is garantáltan címlap sztori lesz

Mindezen túl azonban abban a valóban hatalmas megmérettetésben van a legfőbb tűz, amit az V. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny ígérete táplál. Merthogy borítékolhatóan nem lesz könnyű a sikerhez vezető út.
A Balaton, Európa türkiz ékköve, a bojlis helyszínek hazánkba reinkarnálódott világi csodája akár 30 pluszos fogást is kilátásba helyező gyönyörű nagypontyaival ugyan non-plus ultra horgászvíz, de napfényes katalógusmosolya mögött kemény ellenféllé tud válni sátorbontó viharaival, horgászállást napokig döngölő hullámaival, Keszthelytől Almádiig, Szepezdtől Földvárig bolyongó öreg halaival.

A Balatonnak nem mindig ilyen mosolygós az arca
Ezen a versenyen az utolsó pillanatig megmaradnak az esélyek egy jó helyezés kiharcolásához
A tavalyi győztes nagyváradi Iannis Lake idén is ott lesz, hogy dacoljon a Balaton rendkívüli kihívásaival
Az V. NBBH 2017. szeptember 30-án ünnepi díszbe öltözötten várja majd Révfülöpön a bojlisok színe-javát

Akiben tehát van elegendő kurázsi és fel meri venni a kesztyűt, annak itt a helye! Hiszen aki ide, az V. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászversenyre belépőt vált, az tüstént a nagyhalasok azon rangos V.I.P. dimenziójába delegálja magát, ahol nem feltétlenül a név és a díszes istálló, hanem sokkal inkább az elszántság, az utolsó pillanatig való makacs kitartás lesz a mérvadó.

Legyen az élmény a Tiéd is!

Ahogy Szamosi Attila főszervező már oly sokszor kijelentette az NBBH nagyközönsége előtt: „Csináld végig, érj célba becsülettel a fair play szellemében, az elért eredményedtől függetlenül! Akkor ebben a megmérettetésben már nyertél és emelt fővel, bátran ütheted fel a sátrad bármelyik bojlis víz partján!”

Nevezés, szabályok, több infó: www.balatonibojlisverseny.hu

www.facebook.com/nemzetkozibalatoni.horgaszverseny

Írta: Tószögi György
Fotók: NBBH

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.