Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A Shimano Ultegra XTE a neves japán cég legnépszerűbb, legkelendőbb pontyozó modelljein alapul. Ezzel a típussal gyakorlatilag újra definiálják a közép árkategóriás, távdobó orsók piacát. Lássuk, mit is érdemes tudni róla! A vadonat új Ultegra 14000XTE könnyű, merev, CI4+ házában a Shimano legfejlettebb technológiáinak tömkelege található. A HAGANE Gear hajtás és az X-SHIP dobemelés mellett az Infinity Drive-val, illetve a Silent Drive-val kombinálva lenyűgöző simaságot és könnyű futást biztosít horgászat közben. A Super Slow Oscillation dobemelés elképesztően precíz, szép zsinórképet eredményez, amely bizonyítottan csökkenti a súrlódást, s ezáltal növeli az távdobási potenciált. Azonban más tényezők is hozzájárulnak ehhez, például, hogy az orsó tökéletes szögben engedi a zsinórt az első keverő gyűrű irányába, valamint, hogy a zsinór játsznyi könnyedséggel folyik át az alumínium AR-C dob peremén, ezzel is minimálisra redukálva az ellenállást. A végeredmény soha nem látott távolságok elérésének lehetősége, méghozzá megfizethető áron! Ezt az orsót tehát elsősorban a szuper távdobási tulajdonságai miatt ajánljuk a nagy ponty-horgászat szerelmeseinek, de garantáltan élmény lesz vele a fárasztás minden pillanata!
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.

10seconds until we redirecting you to the payment page.