Fővárosi kalandozások - 9. rész

Fővárosi kalandozások - 9. rész

Budapesti horgászhelyeket bemutató sorozatomban alig esett még szó a Dunáról és mellékvizeiről! Pedig ha ránézünk egy térképre, láthatjuk, hogy a folyam és annak öblei, ágai, valamint a Ráckevei (Soroksári)-Duna milliónyi lehetőséget nyújt számunkra. Egyetlen hátránya ennek a hatalmas „vízterületnek”, a mérete! Ekkora méretű és szövevényes vízrendszert megőrizni ugyanis szinte lehetetlen. A főváros közelsége még tovább rontja ezt a helyzetet. Mind a vízpart tisztaságát, mind pedig a halállományt súlyos károk érik nap mint nap! Elég itt csak azokra a napokra gondolni, mikor megy a hal a nagy Dunán, és szinte egymást érik a horgászok az ígéretes haltartó helyek közelében…

Nagy titkot nem árulok el azzal, hogy túl sok kifogott hal nem kerül vissza a vízbe. Ami nem probléma, ha az a napi kvótát nem lépi túl! De nem csak a fő ággal vannak gondok. Nem hiszem, hogy be kell mutatnom a régi szemlélet maradékaként ránk nehezedő, kis dunai víkendtelkes elvtársak horgászati szokásait! Az évenkénti két-három pontytelepítés utáni hajtóvadászat a halakra - legyenek azok 1 vagy 10 kilósak - egyszerűen szánalmas! A szemléletük pedig nem tűr egyezséget: ami horogra kerül, megy a 10 méterre lévő üdülőben berregő fagyasztóládába! Addig kell megfogni az éves engedély árát, amíg lehet! Utána pedig marad a köpködés a vízkezelőre, hogy nincs ebben hal, vazze!

Na de most az én dolgom nem ezeknek a betegségeknek az orvoslása, hanem a fent említett horgászhelyek bemutatása. Csupán a miheztartás végett írtam a fenti sorokat, hogy mit is lehet elvárni egy „fővárosi vadvíztől”.

Az Újpesti-öböl

Az előbb említett szomorú dolgok is hozzájárultak ahhoz, hogy ilyen sokat kellett várni a következő dunai horgászatra. Na meg persze az is, hogy nekem a Duna mindig is egyet jelentett a kiszámíthatatlansággal. Persze ez adja a szépségét, és azt a különleges varázst is, ami mással össze sem hasonlítható, de érthető, hogy akinek van egy napja egy héten arra, hogy pecázzon, nem teszi fel azt lutrira, hanem biztosra szeretne menni!

Ezt a pecát is hetek óta csak halasztgattam és csúszattam, de végül eljött az Újpesti-öböl ideje. Horgászbarátaim kellőképpen kioktattak, hogy az öböl melyik részét és hogyan kell meghorgászni, így nem teljesen sötétben tapogatóztam. Azt sokan mesélték, hogy szép és vegyes keszegzsákmányt adott már idén nekik a víz, sőt néha-néha még pontyokat is látni véltek a haltartókban! Na de az, hogy mi volt tegnap és mi lesz holnap a Dunán, két nagyon különböző dolog is lehet!

Horgászhelyem az öböl végében

Hétköznap lévén két választásom volt. Az egyik, hogy hajnalban, még a reggeli dugók előtt kiérek a vízpartra, a másik, hogy megvárom a csúcsforgalom végét, és dél körül próbálok meg eljutni a horgászhelyemre. Én az első variációt választottam, így reggel fél hétkor már a Váci úton keresgéltem a bekötőutat, melyen majdnem egészen a partig le lehet hajtani. Jó magyar szokás szerint azonban a víztől kb. 20 méterre egy kerítés állja a horgászok útját. Innen már csak gyalogszerrel lehet megközelíteni a horgászállásokat.

Hajnali hatkor még a pesti rakpart is üres
A Komp utca végében ez a kerítés állja utunkat, ám az oldalt látható kiskapun be lehet menni!

Mielőtt elkezdtem volna behurcolni a felszerelésemet, lementem a partra körbenézni. Az első, ami feltűnt, hogy jó páran kergették már a halakat, ami a Dunán azt jelenti, hogy a közelmúltban eredményesek voltak itt a sporik. A másik, amit kiszúrtam, hogy a víz megközelítése elég macerás a meredek és csúszós betonparton. Mindegy, ezzel még csak megbirkózom valahogy. Miközben a partra jutás körülményeit vizslattam, folyamatos csobogásra kaptam fel a fejem. Az öböl szó szerint lüktetett az élettől!

A kora reggeli tükörsima felszín általában megmutatja, hogy mit is rejt a víz!

A víztetőn fürge balinok hajtották a küszöket, amott egy ponty vetette ki magát a vízből, a parttól alig 10 méterre pedig keszegek forogtak! Pár másodpercre elméláztam, miközben bandukoltam a „töltés” tetején, de hamar észhez kellett térnem, ugyanis majdnem hasra tettem magam egy pillepalackon! Semmi gond, előfordul! Gondoltam kidobom… és ekkor hanyatt fordultam, keresvén a kukát! Eddig nem néztem oda, bár most se tettem volna! A szemetes helyén egy hulladékkal teli kosár ácsorgott, de ami még rosszabb, a földön több szemétkupac éktelenkedett. Sőt, tulajdonképpen vastagon terítve volt a szemét a parton! Itt egy remek, halban gazdag horgászvíz, ami horgászok tucatjainak tudna szórakozást nyújtani, és erre ezt teszik vele!

Hát ez?

Szörnyű keserűség költözött a szívembe, sőt inkább haragnak mondanám ezt, nem is szomorúságnak! Igen! Borzasztó haragot érzek még most is! Haragszom arra, akinek dolga lenne a szeméttárolókat rendben tartani, és ezt nem teszi! Haragszom arra, aki mocskos, aljas módon ide hordja a szemetét, mert egy ocsmány, igénytelen bunkó! Haragszom arra a tényre, hogy ebben az országban sokan gazdagodtak már meg a környezetvédelem mögé bújva, és mégsem tettek, tesznek semmit! De leginkább azért vagyok dühös, mert nem értem ezt az egészet. Nem értem, hogy miért ilyenek az emberek, miért teszik szándékosan tönkre azt a világot, amiben élünk!

Nem ember az, aki ilyet csinál!

De ami a legelszomorítóbb, hogy gyűjtenek ebben az országban a prérilakó csupaszpatkány védelmére, a rózsaszíncsőrű tarajospelikán költőhelyének megóvására, a 15 ezer kilométerre lévő kihaló félben lévő ízeltlábúak megmentéséért… DE, amikor fel kéne venni a földről az eldobott palackot, akkor már kevés „környezettudatos” ember marad! Amint nem a NatGeo-n megy a környezetvédelmi műsor, már nem is tűnik olyan fontos ez a dolog! Sajnálom, hogy rátok zúdítottam szomorú gondolataimat, de mostanában ezzel szembesülünk mi, vízparti csendes bolondok nap mint nap. Pusztul minden, aminek élnie kéne, és élnek azok, akik pusztítanak!

A szemközti oldalon van pár kényelmesebbnek tűnő horgászállás

Becipekedtem hát a horgászhelyemre, mintegy 50-60 méterre az öböl végétől. Ládát állítani egyszerűen képtelenségnek látszott a meredek, csúszós parton, így egyszerűen a földre helyezkedtem el. Nem volt egyszerű épkézláb és kényelmes placcot kreálnom magamnak, na de hát nekünk kell alkalmazkodnunk a körülményekhez, nem annak mihozzánk!

Kénytelen voltam valami vízszintes felületet készíteni, mert minden csúszott bele a vízbe!

Mielőtt a botokat szétnyitottam volna, bekevertem az etetőanyagot, mely egy kilónyi Nagy Dévér, fél kiló Mézes Pálinka és fél zacskó Vad Ponty keverékéből állt némi édes aromával nyakon öntve. Ebbe kevés csonti és földes szúnyog került a keszegek örömére!

Fél kilónyi Vad Ponty etetőanyag is került a keverékembe, hisz el nem rontja, de hátha tetszik majd a potykáknak
Mivel rostálni nem volt kedvem, próbáltam szép, csomómentesre keverni az etetőanyagot
Keszegek kedvenc eledele
A földes szúnyogot óvatosan keverjük el a kajában, ne törjük össze a sérülékeny kis lárvákat!
Jól tapad, van benne élő cucc bőven, jó az illata… kell még valami?

Az alapozó etetésemet nem variáltam túl, kb. 25 egykezes gombócot dobáltam be 15-16 méterre. Csak ezután raktam össze két botomat. Keszegezéshez egy pickert, míg a nagyobb halakhoz egy Royal Sensitive 3,30-as feedert szereltem össze.

Etetésem nem volt túl pontos, inkább slendriánnak mondanám, na de nem szabad minden pecát komolyan venni!
Indul a mandula! (A rítus c. filmben jobban hangzott ez a mondat! :))

Csaliarzenálomban is inkább az élő csalik kaptak helyet, úgymint tűzőszúnyog, csonti, pinki. A keszeges szerelékemre szúnyogcsokrot tűztem egy szem csontival, míg a nagyobb horogra szép nagy csonticsokor került.

Így fest a szúnyogos kaja a kosárban
Ha a horgunk ezt műveli a szúnyoggal, akkor sürgősen cseréljük le, ugyanis kiment a hegye!
Na, így már jobban fest!
Mehet az etetésre
Kényelmes várakozás arc? Nem! Kényelmetlen kuporgás, miközben a farom folyamatosan csúszik a vízbe arc!

Érdekes időjárást sikerült kifognom a peca napjára. Hol sütött a nap, hol felhős volt az ég, hol fújt a szél, hol nem. Néha fáztam, néha nem… Ezek az időjárási változékonyságok soha nincsenek jó hatással a halak kapókedvére!

Jó pár percnek kellett eltelnie, mire eljutottam kapásig, ám pár maszatoláson kívül semmire sem volt képes a jelentkező. További negyedórányi igazán kényelmetlen kuporgás után a „pontyos” pecám spicce lendületesen indult meg a víz felé! Hoppá! Ez már igen!

Hát erre végképp nem számítottam, ponty van a horgon!
Ajjaj! Lassan oldalazva úszik… lehet, hogy nem a szájában van a horog?

A bevágás ült, és kétség sem fért hozzá, hogy jó hal van a horgomon! Csak olyan furán mozgott és nagyon oldalra úszott! Jó néhány perc kardozás után sikerült felhúznom a jószágot a víz tetejére, és sajnos a gyanúm beigazolódott, nem a szájában volt a horog! Abban a pillanatban, hogy ezt megláttam, ki is pattant a kis horgom a kétkilós forma potyka oldalából! Valahol a hátúszója alatt akadt be a horog, de amint komoly, függőleges terhelést kapott az akadás helye, azonnal kiszakadt a kampóm szegény ponty bőréből! Csudába, valószínűleg sikerült elpuskáznom az egyetlen esélyemet, hogy nemes halat fogjak ma!

Nem véletlenül komor az arcom, ekkor láttam meg, hogy mennyire rosszul akadt a horog. A következő pillanatban már a kirepülő kosár elől rántottam el a fejem!

Szépen, komótosan kezdett beállni a keszegnépség az etetésemre, de ütemes halfogásról szó sem volt. Öt-tíz percenként volt kapásom, ami vagy meglett, vagy nem! Utóbbiból több volt, valószínűleg a sok apró keszegecske miatt, amik arra már jók voltak, hogy szanaszét gyilkolják a csalimat, arra viszont kicsik, hogy a horgot is be tudják kebelezni! Mindegy, végül is jól szórakoztam.

Első halam
Ez már kicsit szebb
Majdnem minden dévéremnek a szája szélében volt a horog. Mutatták magukat az etetésen, de nehezen lehetett őket megfogni!

Ami valóban nagy élményt nyújtott, hogy sose lehettem benne biztos, hogy mi lesz a következő faj, ami megtalálja a csalimat. Hiszen volt itt kősüllő, sügér, dévérkeszeg, karikakeszeg, szilvaorrú keszeg, bodorka, garda, küsz és még ki tudja hányféle hal úszkált ott előttem!

Egész aktív peca kerekedett ki a végére… szép halakkal :)

Magával a horgászvízzel semmi gond nincs. 1.500 forintos napijegyért azt kaptam, amit vártam. Amint tapasztaltam, nem lehetetlen ebben az öbölben a pontyfogás sem, hiszen láttam pecásokat, akik jobb halakat is szákoltak.

A vízpart viszont nem túl kényelmes, inkább határozottan kényelmetlennek mondanám! Jó, gondolom nem a horgászok miatt épült ilyenre, ettől függetlenül borzasztó nyűgös a meredek parton gubbasztani egész nap. Igazából nem is a meredekség a legfőbb gond, hiszen lehet már kapni nagyon stabil, állítható lábú székeket vagy 6 lábú versenyládát is! A gond ott kezdődik, hogy a csúszós betonplaccon mind a 6 láb képes egyszerre megcsúszni, és már kész is a pancsi!

Mindenkinek tanácsolom, hogy ha ide jön horgászni, akkor mindenképpen hozzon magával ülőpárnát! Nálam nem volt, és bizony törte a kő a hátsó felemet rendesen
Jó ez a hely!

Én nagyon megkedveltem ezt a helyet, hiszen horgászati szempontból kitűnő. Mind a keszeghorgászok, mind pedig a pontyozók megtalálhatják itt a számításukat. Egyedül a szemétlerakattal nem vagyok kibékülve, de talán addig jó nekem, nekünk, míg ezen felháborodunk, és nem közönnyel vesszük tudomásul!

Ennyi volt ebben a délelőttben!

Írta: Sipos Gábor
Fotók: Jakab Enikő

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: