Széki-tavi pontyok

Széki-tavi pontyok

Mikor még anno, évekkel ezelőtt megláttam az első képeket a Széki-tóról, rögtön tudtam, ide minél hamarabb el kell jutnom! Aztán az élet másképpen rendelkezett, de végül augusztus első napjaiban sikerült összehozni egy horgászatot, erre a csodás, 68 hektáros víztározóra. Még bőven sötétben keltünk, az út nekünk úgy kb. egy óra volt, de fél 6-kor már a halőrökkel beszélgettünk a tó partján. Erre az útra most a nejem kísért el. Érdemes előre helyet foglalni vagy korán érkezni, mert a tó nagyon népszerű, és bizony előfordul a telt ház!

Azért ez szép látvány!

A Széki-tó a 8-as főút közelében, Devecsertől nem messze, észak-déli tájolással helyezkedik el. A hatalmas vízfelület partján egymást váltják a hagyományos parti állások és a stégek, melyekhez gyakran kis ház is tartozik. A partot dús növényzet, méretes fák övezik, melyek egyrészt pompás hangulatot teremtenek, másrészt kellemes árnyékot is biztosítanak. A befolyónál még csak 1-2 méteres vízzel kell számolni, ám a meder a gát felé fokozatosan mélyül, középtájtól már nem ritkák a 6-8 méteres mélyedések, s gyakran partközelben is mélyebb vízzel kell számolni. Ami a medret illeti, nem mondhatnánk túlzottan akadósnak, iszapos és kemény aljzat váltogatja egymást, az erdő vonalától azért akadnak komolyabb tuskók, de nem túlságosan veszélyesek.

Kilátás a horgászhelyemről

A tó kezelője a Széki-tavi Horgász Egyesület, mely kitartó munkájának eredményeképpen igazi intenzív vizet varázsolt a tóból. Dolfinger Mátyás elnök úr elmondása szerint a konyhaméretű pontyokon túl igazán kapitális halakra is számíthatunk, nem ritkák a 20 kg feletti fogások, de ez igaz az amurokra is. Jelenleg egy 31,24 kg-os fogás számít helyi pontyrekordnak. A békés halak mellett komoly a ragadozók állománya is, szépen fogható a süllő, a csuka és a harcsa is. Nem véletlen, hogy számtalan versenynek is helyet ad a tározó, és hogy ennyire népszerű. A gyors ismerkedést követően a 16-os horgászhely mellett döntöttünk. A fás, árnyékos hely ára volt, hogy figyelni kellett a dobásokra, viszont 70 m körül már számítani lehet komolyabb példányokra is. Így ez lett az egyik meghorgászandó távolság, míg másodiknak egy 55 m körüli területet gondoltam. Az intenzív vízre tekintettel úgy döntöttem, hogy alapozó etetést nem végzek, mindkét bottal inkább kereső horgászatot folytatok. Így a mini spomb munka nélkül maradt.

A fák miatt bizony figyelni kellett a dobásokra

Indulásként így álltam fel:

  • Felszerelés 1.: 396-os, 120 g-os LC bot távdobó orsóval, 35 g-os Pellet Feeder kosár, 15 cm-es előkén Gardner Mugga horog 10-es méretben, „D”rig csalitüskével.
  • Etetőanyag 1.: FermentX FX1 + Gold Feeder N-Butyric Carp és Tejsavas Micro Mag Mix keveréke.
  • Felszerelés 2.: 390-es heavy bot, Preston Distance method feeder kosár, 10 cm-es előkén 10-es előkötött Guru MWG horog bayonettel.
  • Etetőanyag 2.: A jól bevált májas keverék – Record Carp Stick Mix Fűszeres Vörös Máj és Top Method Feeder Brutal Liver + egy kis Fűszeres Vörös Máj Carp Syrup.
 

A szerelékek bevetését követően azért készítettem egy harmadik etetőanyag változatot is, úgy látszik, megéreztem… Ez pedig egy BlendeX 2 in 1 TripleX és Tintahal Polip keverék volt, egy kis TripleX Carp Syruppal gazdagítva.
Természetesen a horgok minden esetben szakáll nélküliek voltak! Figyeljünk barátainkra!

Erjesztett finomságok…
… és az elmaradhatatlan májas…
… valamint a csaliarzenál egyéb kellékekkel az asztalon

Az első időszak nem kápráztatott el, kicsit lassan indult a peca, akkor is a májas keverékre érkezett gyors egymásutánban 2 db, úgy éppen 2 kg feletti pontyocska. Ezzel szemben az erjesztett terülj-terülj asztalkám érintetlen maradt. No, akkor ne is nagyon várjunk, gyors cserére szántam el magam.
A nagyobbik botra felkerült a Haldorádó Dart XL kosár 45 g-os méretben, és bekerült a csapatba a BlendeX 2 in 1 TripleX + Tintahal Polip keverék. A „kisebbik” bot szerelékén nem változtattam, maradt a májas etető. A csalikat váltogattam: TripleX Hydro, Chilis Fahéj Oldódó Fluo Lebegő Pellet, Tüzes Ponty, alkalmanként Brutális Máj Wafter.

A BlendeX keverék

S láss csodát! Egy kis idő után szépen beindult a távolabbi terület, sorra érkeztek a 3-3,5 kg körüli pontyok. Mind szép, egészséges, hol tőponty, hol tükrös, de egyik sem adta könnyen magát. Igazi sporthorgász pillanatok voltak.

Az egyik harcos ponty…
… és egy másik, ez pikkelyekbe öltözve

Egy pici csendet követően a 70 m körül fekvő szereléken apró mozgás, majd bizonytalan, de lassú húzás indult meg. A botot megemelve a húzás szépen tartott tovább, kezdett gyanús lenni, hogy talán egy méretesebb példánnyal van dolgunk. Nem is oly hosszú fárasztás után sikerült part közelbe hozni, majd szépen megmeríteni. A megfogott tükrös 10,45 kg-ot mutatott a mérlegen, így én is rövid barátságot köthettem az első széki-tavi 10+-os pontyommal.

Nagy az öröm! Kézben egy széki-tavi 10+!

Egy újabb 3-as pontyot követően megint egy szokatlanabb kapás jelentkezett, de most a közelebbre dobott szereléken. Elég gyorsan a part közelébe ért, és ez már gyanús volt, el is indult a játék. Jó 10 percet követően került a merítőbe a csinos kis amur, a mérlegen 4,1 kg-ot mutatott. Ritka alkalom, hogy a májas etetőre csábuljon el egy ilyen torpedó.

Nem is tűnik nagynak, pedig verte a 4 kilót
Ez volt az a finom falat Dart XL-ben tálalva, aminek nem tudott ellenállni

A délutánig tervezett horgászat végéig összesen 11 hal került a matracra, a két etetőanyag keverék szinte egyformán adta a halakat, bár a mérleg nyelve azért a TripleX-Polip-Tintahal felé billent, és ez adta a nap halát is. A csalik tekintetében ezen a napon a TripleX Hydro és a Tüzes ponty Wafter vitte a pálmát fej-fej mellett.

Búcsú a tározótól, de reméljük, csak őszig!

A szokásos, imádni való pakolást követően elbúcsúztunk vendéglátónktól, Dolfinger Mátyástól, de abban maradtunk, hogy ősszel visszatérünk és a tározó egy másik állásán kezdjük el kergetni a tó csodás lakóit.

Írta és fényképezte: Kába Tibor