Dunai nagyponty-horgászatom 1. rész - Az alapok

Dunai nagyponty-horgászatom 1. rész - Az alapok

Az idei évben szinte minden szabadidőmet a dunai nagyhalas horgászatoknak szenteltem. Nagyon sok hasznos tapasztalatra tettem szert, főként a pontyhorgászat terén.

Több mint 30 éve horgászom a Dunán, de még ennyi év után is tartogat újdonságot a számomra. Minden nap tanulok, tapasztalok újat. Ezeket kielemezve, tovább gondolva MA MÁR meg tudok oldani olyan kihívásokat, amelyeket még pár éve teljesen lehetetlennek gondoltam volna. Nyilván kellett ehhez a felszerelések és maga a feeder módszer fejlődése is, de ezek együtt olyan új lehetőségeket nyitnak meg, amelyek végül gyönyörű, vad halak megfogásához segítettek hozzá engem is! 

A dunai horgászatok nálam kora hajnalban kezdődnek…
… és többnyire késő este fejeződnek be, mert gyakorta ekkor jönnek azok a halak, amelyekről sokan csak álmodnak

A folyamatos önfejlesztésre az is sarkallt, hogy nagyon kevés megbízható és hiteles információ található a különböző médiumokban. Sokan horgásznak eredményesen a Dunán pontyra, de nagyon kevesen osztanak meg erről hasznos infókat. Védik a helyet, a módszert és mindent, ami végül eredményt adna. Ne mélyedjünk abba bele, hogy ennek mik a valós okai, bár szerintem sokan sejtik… A Vadvízi kalandok c. sorozatomnak pont az a lényege, hogy kedvet csináljon akár a dunai horgászathoz is, és olyan hasznos támpontokat adjon, amelyek végül célra vezetnek.

Mi alapján válasszuk ki a későbbi horgászhelyet? Elsőként ebben próbálok segíteni!

A helyszín kiválasztása
A Duna Magyarországi szakasza 417 km, hány jó pontyos hely lehet ekkora területen: 1.000, 10.000? Megtippelni sem tudom! Hol vannak ezek? Hol és hogyan találja meg ezeket egy kezdő dunai horgász? Először is senki ne várja azt, hogy ki lesz téve egy tábla a parton, amelyen ez olvasható: „A PONTYOK ITT LAKNAK”. Hát, ezeket bizony nekünk kell megkeresni, de ha nyitott szemmel járunk, sok árulkodó jelet találunk!

A kövezett partszakaszok a mélyebb vizet rejtik…
… míg a homokos, kavicsos mederszakaszok a sekélyebb részek

A kövezett partszakaszok a mélyebb vizet rejtik, itt van a sodorvonal, ezért kell ezt kőszórással védeni, míg a homokos, kavicsos mederszakaszok a sekélyebb részek. Mindkét helyen lehetnek pontyok, ha van olyan medertörés vagy vízben fekvő tereptárgy, amely megfogja a sodrást és a lehetséges táplálékot. Hát ezeket kellene megtalálni! FONTOS!!! Ne csak a pontyot keressük, hanem azokat a szakaszokat, amelyek megtarthatják őket.

Egy kőrugany, vagy vízben fekvő tereptárgy, amely megfogja a sodrást és a lehetséges táplálékot, már jó kiindulási alap lehet!
Az örvénylő, burványló víz is egyenetlen mederfeneket sejtet, itt is érdemes próbálkozni!

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a Duna folyamatosan épít és rombol, az a hely, amely idén még jó volt, az nem biztos, hogy a következő évben is jó lesz! Ezért állandóan nyitott szemmel kell járni és keresni, próbálgatni a lehetséges helyeket. 

Íme, kiválasztott horgászhelyem medertérképe
Valahogy így nézhet ki előttem is a terep, nem könnyű pálya!

Pontyos hónapok
Mi a jó pontyos időszak a Dunán? Egyértelműen ősszel: szeptember, október, november hónapokban fogtam mindig a legtöbb pontyot. Ekkor általában alacsony a vízállás, könnyen meghorgászhatók az ígéretes helyek. Illetve kihasználhatjuk a pontynak azt a tulajdonságát, hogy készül a télre és intenzív táplálkozásba kezd, miközben a természetes táplálékbázisa folyamatosan csökken. Azt tapasztaltam, hogy 5 Celsius-fokos vízhőmérsékletig még akár decemberben is jól fogható a ponty.

Ősszel: szeptember, október, november hónapokban fogtam mindig a legtöbb pontyot
De ha értelmét látom, decemberben sem tudok a seggemen maradni…

Napszakok, jó kapás idő
Általában késő délután éled fel a víz, amely a sötétség beálltával tovább fokozódik. Ekkor a legóvatosabb halak is partközeli zónákba látogatnak. Gyakorta akkora halak ugrását, fordulását lehet látni, hallani, hogy megijed az ember. Ez kitart addig, amíg a nap fel nem kel. Ahogy a nap első sugarai rávetődnek a vízre, véget ér a rajcsúr. A nagy halak búvóhelyet keresnek, illetve a meder középső, horgászok által elérhetetlen részeire úsznak, vagy csak egyszerűen a víz középső és felső vízrétegeibe emelkednek, élvezik a napsütést, de nem táplálkoznak. Gyakorta megfigyelhető jelenség ez a tavakon is. 

Ahogy a nap a látómezőhöz közelít, új időszámítás kezdődik
Amikor a holdfény beragyogja a víztükröt, ezek a legígéretesebb pontyos éjszakák!
Fárasztás az éjszaka leple alatt
Egy öreg, horgot SOHA nem látott dunai tőponty
Természetesen ott a helye, ahonnan fogtam!

De mit keresnek éjszaka a part közelében a pontyok? A kövezett partszakaszok hemzsegnek a gammarustól, vagy más nevén a tüskés bolharáktól. Ezek napközben a kövek között bújnak el. Ahogy besötétedik, előmerészkednek, majd hatalmas rajokba verődnek, hemzseg tőlük a víz. Ekkor vadásznak, táplálékot keresnek, de ők maguk is könnyű prédává válnak. Olyan csemegét, olyan kalóriadús táplálékot képeznek, amelyért érdemes kicsit az óvatosságot is feladni. Az apró rákocskák azonban, ahogy kivilágosodik, eltűnnek, elbújnak a kövek alá.

Gammarus a pontyok egyik csemegéje, amelyért érdemes az óvatosságot feladva a part közelébe merészkedni

Nappal nincs esély egyetlen pontyot sem fogni? Természetesen van, hiszen én is fogtam már, de ezek általában azok a „buta”, tapasztalatlan, nemrég betelepített halak, amelyek még nem tudják, hogy mire vigyázzanak. Illetve akkor eredményes a nappali időszak is, ha kellően magas és kevésbé áttetsző víz párosul hozzá. 

Nappal is foghatunk még halat, amíg a nap első sugarai rá nem vetődnek a vízre, illetve kellően magas és zavaros vízben ez az időszak akár ki is tolódhat. De minél áttetszőbb és alacsonyabb a víz, annál inkább csökken a nappali halfogás esélye

Gyakorta olyan érzésem van, hogy a nappali és az éjszakai halfauna teljesen más, méretben és összetételben cseppet sem hasonlítanak egymásra. Mivel a horgászok 90%-a nappali horgász, legtöbbnek esélye sincs összefutni olyan kapitális halakkal, mint amelyek képeit ebben a cikkben látja!

A hatalmas száj mindent felfal? Hát nem, nagyon nem mindegy, hogy mit adunk nekik!

Etetési stratégia
A nagyhalas horgászat igényli az etetést, csak így van esélyünk arra, hogy az ígéretes területen átvonuló, időlegesen ott tartózkodó pontyokat a lehető legtovább a helyünkön tartsuk, és minél tovább ott vannak, annál nagyobb esélyünk van arra, hogy meg is fogjuk őket!

A rövid, 1 napos horgászatok során kizárólag főtt magvakat használok etetésre

Fontos, úgy kell bejuttatni a csalogatóanyagot, hogy tudd, hol áll az meg! Erre többféle alternatíva kínálkozik. 5 méternél mélyebb, közepesen gyors vízben a korábban bemutatott dunai amurhorgászat során alkalmazott nagy kosaras technikával lehet koncentráltan a mederfenékre juttatni a szemes takarmányt. Míg a mostani írásomban látható helyemen, ahol kifejezetten lassan csordogált a víz, a Spomb etetőrakéta is megfelelt erre a célra.

Ha több egymást követő napon a vízparton maradok, bojlit is szórok a halaknak

Kettő részre bontom az etetés módját, pontosabban az ahhoz használt csalogatóanyagokat. A rövid, 1 napos horgászathoz elegendő a főtt magvakból álló (kukorica, tigrismogyoró) magmix, a több napos horgászatok során viszont érdemes halibut pelletet vagy bojlit is bevetni. Nekem ehhez a Haldorádó Big Fish főzött bojlija vált be a legjobban.

Közelít az éjszaka, ideje a világítópatront a spiccre felpattintani
A természet a legszebb festő, csodás színekkel festi meg a tájat!
Gyakran megfigyelhető, hogy a pontyok csapatban járnak. Egy sikeres fárasztás után, ha nagyon nem vertük szét a helyet, esélyünk nyílik egy újabb megfogására is!

Etetés mennyisége
Azért tartom fontosnak ezt a témát külön is megemlíteni, mert nagyon nem mindegy, hogy naponta 1 vagy 10 kg-ot etetünk. A Dunát és annak halfaunáját nem lehet túletetetni, ennek ellenére teljesen felesleges mázsaszám belapátolni az anyagot. A látszólag sok kaja valójában azért sem sok, mert jó, ha annak 10%-a eljut a pontyokhoz. Kikerülhetetlenül megjelennek az egyéb halak is, mint például a paduc, jászkeszeg, dévérkeszeg és márna, hogy csak a fő táplálék konkurenseket említsem. Ezek bizony ugyanúgy megesznek mindent, mint a pontyok. 

Mennyit kell etetetni? Minél több egyéb hal akad horgunkra, annál többet, hogy maradjon a pontyoknak is! Ez a sok éhes száj mind szívesen fogadja a beszórt finomságokat:
Paduc
Jászkeszeg
Dévérkeszeg
Márna
Ő pedig egy meglepetés fehér busa
A csalit szabályosan felszippantotta

Etetőanyag és csali
Nagyon sokat kísérleteztem, mire megtaláltam azt a csalikombinációt, amellyel jó eséllyel, az év bármely időszakában megfoghatók a pontyok! Ehhez nem kell más, mint egy szem Haldorádó Pop Up főzött csalizó bojli - Édes Ananász ízesítésben – ez vált be a legjobban. Vajon miért? Nem tudok rá egyértelmű választ adni. Egy biztos, a Dunán is nagyon szeretik a pontyok! Ezt olyan méretűre kell vágni, amellyel egy-két szem kukorica kikönnyíthető. 

A legfogósabb dunai pontyos csalikombinációm
Az Édes Ananász Pop Up bojli tökéletes módon kikönnyíti
Így várja a halakat a vízben

Ha így van kikönnyítve a csali, hogy a horog hegye éppen csak karcolja a mederfeneket, nagyobb méretű horoggal is horgászhatunk, amely a biztos akadást segíti. Eredményességének másik oka, hogy így meglebegtetve nem tud a kagylók és a kisebb-nagyobb kövek között eltűnni, a hal minden esetben észreveszi és könnyen fel tudja szippantani.

A csali, illetve annak maradványai a hal szájában
Ízlett neki is!

Fogós etetőanyagom már nem nyújt nagy meglepetést, hiszen szinte csak ezt használom a vadvízi horgászatok során télen-nyáron egyaránt. Ez nem más, mint a Haldorádó Vad Ponty, amelyhez – a jobb tapadás érdekében – 1 marék búzaliszttel keverek. A bevetés előtt ehhez annyi (az etetéshez használt) magmixet keverek, amennyit csak elbír. Ez kerül a kosárba.

Vad Ponty etetőanyag került a kosárba, amelyhez kevéske búzalisztet kevertem a jobb tapadás érdekében és annyi magmixet, amennyit csak elbírt

Felszerelés és végszerelék
A kiválasztott horgászhelyem akadókkal, különböző víz alatti tereptárgyakkal bőven tarkított, de hát pont ezért is van itt a hal! Viszont a pálya nehézségei miatt a hagyományos végszerelékek tulajdonképpen használhatatlanok! A sok kísérletezés után a PB Products Hit & Run ólomkapcsos végszereléke vált be a legjobban.

A végszerelékem elkészítéséhez szükséges összetevők
Dunai pontyos végszerelékem
Ha megakad a kosár, az ólomkapocsból le tud akadni, így szabaddá téve a végszereléket és megmentve a halat még akadós terepen is

Erről, ha akadót fog a hal, a kosár le tud akadni, esélyt nyújtva arra, hogy folytatódhasson a fárasztás. Nagyon sok halamat mentette már meg ez a megoldás! Persze még így is előfordult, hogy olyan mértékben belegabalyodott a hal „dzsungelbe”, hogy képtelenség volt abból kiszabadítani. Ha végképp beszakításra lett ítélve, akkor pedig „csak” a horogelőkét vagy a végszerelék utolsó 90 cm-ét cipeli magával a ponty (kosár nélkül).

Minden hal iszonyatosan erősen küzd…
… megfelelő felszerelés nélkül esélytelen a próbálkozás!
Ritka vendég a Dunából…
… egy különleges mintázatú tükörponty
Ő is elismerően szemlélte a Power Fighter River Feeder 390XXH botot
Az orsó dobjára 0,28 mm vastag fonott főzsinór került a kemény terep miatt
Strapabíró, halkímélő merítőhálóról és egy baromi erős nyélről sem szabad megfeledkezni, ha ilyen halakra horgászunk!

A By Döme TEAM FEEDER Power Fighter River Feeder 390XXH bot pedig MINDENT, sőt még annál is többet kibír! Könnyedén dobhatjuk be vele a nagy súlyú kosarakat, miközben megküzd a kapitális méretű pontyokkal is. Egyszerűen imádom ezt a botot! De az sem titok, hogy készül egy új Big River folyóvízi botcsalád és hozzá illő nagyhalas orsó is. Ennek tesztdarabjait láthattátok a képeken és a filmben is.

Életem első 17 kg feletti tőpontya a Dunából! Pontos súlya 17,3 kg!!!
A csali tigrismogyoró és fél szem ananász pop-up volt
Van egy egyedi azonosítója is: a bal mellúszója csonka
Így látszik, hogy mennyire vaskos és erős
Nem kérdés, hogy egy sokat látott, öreg dunai ponty!

Folytatás?
A pontyszezon még nem ért véget! Aki kedvet kapott a dunai pontyhorgászathoz, akár már most (ha a vízállás és időjárás kedvező) rápróbálhat. Ha mást nem, az alkalmasnak vélt helyeket célszerű felfedezni a kis vízállás mellett, amelyeket majd a szezonban újra meglátogathatunk, és már halat is adhatnak! Sok sikert, eredményes próbálkozást kívánok mindenkinek!

Magam sem hittem volna, hogy rövid időn belül sikerül egy még nagyobb pontyot fognom a Dunából és újabb rekordot felállítani! (Ez már filmforgatás után történt)
83 cm hosszú
Legnagyobb ármérője: 75 cm
Nem hétköznapi gyönyörűség
Íme, teljes terjedelmében az új dunai pontyrekordom, amely 17,44 kg!!!

Fotók: Csapi Károly, Farkas Szabolcs
Videó: Takács Péter

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.