Évbúcsúztató matchbotozás

Évbúcsúztató matchbotozás

Nagy örömömre szolgált, amikor megtudtam, hogy itt, a Haldorádó horgászportálon hozzájárulhatok ahhoz, hogy még ismertebbek és közkedveltebbek legyenek Magyarországon a különböző finomszerelékes technikák. Most egy év végi matchbotozásra invitálom a lelkes olvasókat. Folyamatosan, immáron 5 éve figyelem az angolok horgászatát, és meggyőződésem, hogy a magyar peca is ebbe az irányba mozdul el. Hozzánk talán egy kicsit később érnek el az új dolgok, de érezni lehet a fejlődést! Egyre több a feederes és matchbotos horgász a vízpartokon, akik nagy sikerrel alkalmazzák ezeket a módszereket. Írásaim elsődleges célja az ezekhez kapcsolódó újítások olvasóknak való a bemutatása, közzététele.

Munkámnak köszönhetően rengeteg új termékkel találkozom, amiket, ha csak tehetem, ki is próbálok. Idén ősszel például kizárólag csak matchbotokkal horgásztam, amik megfelelő használat közben nagyon eredményesnek bizonyultak.

Ez történt most is decemberben, amikor szentesi cimboráimtól kaptam egy „fülest”, miszerint a város melletti Gerecz-tavon a nagy hideg ellenére eszik a dévér és a bodri! Kis információ-begyűjtés és felkészülés előzte meg a horgászatot. Fontos megemlíteni, hogy a víz körülbelül 5 m mély volt, és 30-35 m-re kellett horgászni. Ebből kifolyólag 3,90 m-es botokkal csakis a csúszó úszós matchezés jöhetett szóba, ami bonyolultabb, mint egy fix úszós csatornahorgászat.

A szentesi Gerecz-tó

December lévén feltétlen szükségem volt a tűzőszúnyogra, amit nem egyszerű dolog beszerezni télen, de most szerencsére egy nap alatt sikerült, amit ezúton köszönök Erdei Attilának! Más csalival szinte lehetetlen megfogni a halat a 3-4 fokos vízben. Tehát a csali már adott volt, már csak az etetőanyag és főleg az etetési technika volt még kérdéses. Szinte biztos vagyok benne, hogy egy adott vízre rengeteg jó és hatékony kaját lehet kikeverni, de ez mit sem ér, ha nem tudjuk azt pontosan, precízen bejuttatni és az etetést pontosan meghorgászni! Matchbotozásnál például elengedhetetlen a jó csúzli; ezt jellemzően hosszú idő alatt ismeri ki a horgász, ezért nem szabad eldobni az első sikertelen horgászat után!

Mivel elsősorban a nagyobb dévéreket vettem célba, olyan etetőt kevertem, ami nem lakatja jól a halakat, de mégis kiszűri az apraját.


Íme, a használt keverék

1,5 kg Top Mix téli dévér (kellemes, édes ízű fekete etetőanyag)
0,5 kg Coco belge
0,5 kg pirított, őrölt kendermag
1 liter Van Den Eynde 4,5 mm-es white fish apró pellet (vödrös)
Van Den Eynde Bio fruitcocktail folyadék aroma (egy éjszakát ázott a pellet benne)
3 kg Top Mix löszös agyag
0,4 liter pinki

Bevált téli keverékem
Etetésre szánt egykezesek

Fontos összetevője ennek a keveréknek az áztatott mikro pellet, amit azért szeretek használni, mert 2-3 óra elteltével is maradnak darabosabb szemcsék a fenéken, és mivel aromában ázott egy éjszakát, teljes keresztmetszetében ízletes. A VDE-nek e pelletje egyébként annyiban különbözik a más márkák pelletjeitől, hogy nem esik szét, hanem egyben marad, amit felettébb imádnak a nagyobb testű halak. A coco belge és a kendermag pedig azért került ebbe a keverékbe, mert magas olajtartalmuk miatt még az apróbb keszegfélék sem laknak jól velük. A löszös agyagra egyszerű a magyarázat! Nincs szükség 5-6 kg etetőre, de fontos, hogy legyen mennyiség, mivel folyamatosan lőni kell az egykezes gombócokat (5 percenként 2-3 db-ot). Nagy előnye még az is, hogy ködöl a fenéken, amit nagyon szeret a dévérkeszeg.

Csak szájszélakadások voltak

Nézzük a szetteket! Kettőt készítettem ki magam mellé, amire azért volt szükség, mert váltakozó erejű szél fújt, és a hullámzásban lehetetlen volt meglátni a finom kapásokat. Az egyiken egy vékony, de üreges multicolor antennával ellátott úszó volt (a halak 80%-át ezzel fogtam); ezt kizárólag szélcsendben lehetett jól látni. A másikra egy, a hullámzásban jobban látszó úszó került, aminek vastag furulya antennája volt. Az ereszték, az ólmozás és a horog is azonos volt mindkettőnél, viszont olyan finoman ettek a halak, hogy egy kapás néha 2 percig is eltartott és még így is csak szájszélakadást sikerült kicsikarni! A vízközti horgászatról már az első 5 percben lemondtam, mivel a nagy vízfelület a szélnek köszönhetően „beindult” és ellenkező irányba áramlott. Fontos volt a 40 cm-es előke 2-3 söréttel való fenékre fektetése: ezzel fékezni lehetett a szereléket, de 4-5 söréttel akár teljesen meg is lehetett állítani.


Téli dévérező felszerelés 1.

Spro Mantaray Match bot 3,9 m; 3-15 g
Spro Red Arc 1040 Match orsó
Tubertini PRO 21 testes waggler (+ 4 grammal terhelve)
Spro Carp Feeder főzsinór 0,14 mm
Gamakatsu Super G-Line horogelőke 0,10 mm - hossza 40 cm
Gamakatsu 2270N 18-as horog


Téli dévérező felszerelés 2.

Spro Dyno SF Match bot 3,9 m; 5-15 g
Spro Passion 740 Match orsó
Tubertini PRO 21 testes waggler (+ 4 grammal terhelve)
Spro Carp Feeder főzsinór 0,14 mm
Gamakatsu Super G-Line horogelőke 0,12 mm - hossza 40cm
Gamakatsu 2270N 18-as horog

Kb. 3 órás horgászat alatt igazán nagy hal nem ugrott be. Szerettem volna pontyot is fogni a fénykép kedvéért, de most nem jött össze, majd talán legközelebb. Az biztos, hogy ezen a tavon szinte csak téli időszakban van mód a keszegezésre, mert ezzel a módszerrel felszíntől-fenékig ellepik az etetést a küszök!

Télen szép zsákmánynak számít ez is


Néhány hasznos tipp

1. Használjunk fogselymet ütközőnek, mert az jobban tart mint a cérna!
2. A nagyméretű sörétek vágata egy irányba nézzen és vékony szilikoncsőre nyomjuk rá őket: ennek köszönhetően nem fogja az ólom elvágni a vékony zsinórt
3. Az úszó rögzítéséhez használjunk kerámia betétes forgót, ezen könnyebben csúszik át a zsinór, ezért hamarabb áll be az úszónk!
4. Miniforgó használata ajánlott csonti vagy pinki csalinál!
5. A jelölő- vagy alkoholos filc és a zsinórsüllyesztő spray „alap” dolog
6. Mélységméréshez elég egy BB vagy egy AAA sörétólom, amit a horogra rakunk fel. Utólag körömmel is könnyedén leszedhetjük!
7. A pontos etetéshez azonos méretű egykezes gombócokra van szükség!
8. Az úszó alá 3 ütköző kerüljön, mert itt a legnagyobb a terhelés dobáskor!

Írta: Egedi Róbert (egediroba)
Képek: Egedi Róbert (egediroba)

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.