Recept úra X., Tisza, Rákóczifalva

Recept úra X., Tisza, Rákóczifalva

Egymásra találtunk egy szőkével, és én beleszerettem. Pedig a rajongás első látásra nem lett kölcsönös, még csak nem is kecsegtetett semmivel, még egy kecsegével sem, de érzem, ez a vonzalom visszavonhatatlanná vált! Régóta vonzott már, és éreztem, egyszer majd nem fogok tudni ellenállni neki. A szőke folyó most megtalált. Vagy inkább én őt? Egy tiszai hosszú hétvége életszagú eseményeit követhetitek nyomon, ha nem kattintotok a jobb felső sarokban, a piros alapon lévő kis x-re! (Ez a „tartsatok velem!” helyett volt…)

962 km, ennyit tesz meg öt országon át a szőkeségét adó, iszap finomságú hordalék, mire beleömlik egy nálánál is hatalmasabb folyamba, a Dunába, mely nem mellesleg az első számú szerelmem. Ezek szerint lehet szerelmes az ember többekbe is? Nincs más megoldás…

Magyarázat: Nyugalom, a magánéletem tökéletes rendben van, monogám vagyok és leszek is nagy valószínűséggel életem végéig! Csak a horgászat, a természet szeretete osztódik bennem, hiszen vallom, látom és tudom, hogy nem lehet leragadni egy csodánál!

Szóval, ez a gyönyörű szőke folyó hatalmas utat tesz meg, melyen felszedi, távolabb meg lerakja hordalékait, élteti környezetét, vizet és halat ad, sokszor veszélyezteti a környékén élőket és persze (nem természetes, hanem inkább sajnálatos tény) igyekszik túlélni pár erkölcstelen mélységekbe süppedő, könyörtelenül elüzletiesedett, elállatiasodott ember döntésének és kapzsiságának gyilkos hatásait.

A szőke ébredés után… „az aki szép, az reggel is szép”!

Pár éve Észak-Erdélyben járva felfigyeltem egy patakocskára, mely meglehetősen elenyésző volt, keskeny medrében csordogáló kevés vízzel és kietlen környezetével húzódott meg a város szélén. Ottani ismerősünktől érdeklődtem, hogy nincs erre komolyabb vizük, csak ennyire tellett? Nos, meglepetésemre elárulta, hogy az az erecske, melyen simán pár lépéssel át tudtam volna lépkedni, bizony tud nagyon komoly is lenni olvadáskor és esőzések alkalmával, sőt életeket veszélyeztet, és hogy ne legyenek kételyeim, hogy miről beszélünk, elárulta a nevét: ez a Tisza! Szinte hihetetlennek tartottam, hogy ez a folyó képes olyan kegyetlen munkát végezni, amiktől emberek százezrei rettegnek árvizek idején! De kénytelen voltam elfogadni, hiszen a földrajzi tények már csak ilyenek.

Horgászhelyünk „madártávlatból”

Éves barangolásaink közben sokszor eszembe jutott a Tisza mint célpont, de soha nem jutottam el odáig, hogy önállóan rá is próbáljak, hiszen helyismeret és a folyó ismerete nélkül - beláttam - igen meddő vállalkozás lett volna. Nem mintha így nem az lett, de elképzelhető, hogy helyismeret és helyi segítő nélkül mire jutottam volna (de ez még későbbi téma)! A Tóth-Fekete családdal egyre szorosabbra fonódó barátságunk okán azonban körvonalazódni látszott az idén egy tiszai túra, melyre - lévén Kefete szolnoki lakos - megfelelő remények és számunkra is elfogadható előfeltételek látszottak.

A le- és feljáró… száraz időben sem egyszerű!

Ismét mentegetőzni fogok, nézzétek el nekem, de nem szeretném, ha egyeseknek csalódást okozna az, hogy sok (szép) halat vár az irományomtól és végül ingerülten zárná be a lapot, hogy alig van valami értékelhető hal a mai cikkben. Szóval… igen, kedves barátaim, ez a beszámoló sem lesz tele hallal, sőt épphogy csak jutott bele, és azok sem a szebbecskékből valók. Próbálom megígérni, de nyilván hasztalan lenne, hogy egyszer belenyúlok a tutiba és rengeteg, ráadásul hatalmas halakról írok majd, amiket én fogok ki, de sejtem, hogy akkor majd azok elégedetlenkedhetnek, akiknek meg a túlzott halbőség nem tetszik egy ehhez hasonló élménybeszámolóban. Akik rendszeresen olvassák írásaimat, tudják már, rontás van rajtam, ez visszavonhatatlan és szinte állandó! Jelen esetben ráadásul nőm pihenni jött velem, és a körülmények miatt is csak egy délelőttöt pecázott velünk, így kizárta magát abból a lehetőségből, mint annak idején az ordasi Duna-szigeten, ahol megmentette a túrát és a tetejében még porig is alázott.

Ide tartozik egy magyarázat, de egyáltalán nem magyarázkodás, hogy az első számú szerelmem, a Duna, több évig nem adott sem annyi, sem akkora halakat, amikért érdemes lett volna rendszeresen odajárnom. Volt, hogy pár gébért és durbincsért autókáztam, gyalogoltam sárban kilométereket. Aztán kiismertem a taktikákat, magamban eloszlattam pár homályt és lám, beindult a dolog, megismerkedhettem a márnákkal, gyönyörű keszegekkel és mára már a pontyokkal is! Na, jó, azért elismerem, jelentős szerepe volt a sikerekben, sőt magában az elindulásomban is Döme Gabinak, akivel annak idején sokszor jártam Dunafalvára „tanulni”! De hát ez már történelem… Szóval nem lesz sok (nagy) hal, már most szólok!

Figyeltek, mint a békák a miskolci kocsonyában

Még a csépai túránkon merült fel egy tiszai hétvége lehetősége és reménye, akkor neki is fogtunk tervezgetni. Szépen alakult a helyzet ahhoz, hogy szeptember legelején valóra válthassuk terveinket. Itt jegyzem meg, hogy hálás köszönettel tartozunk Kefetééknek azért a hihetetlen precíz, gondos szervezésért és kivitelezésért, amitől szinte hátradőlve élvezhettük a pihenést és a horgászatot. Volt ott finomabbnál finomabb kaják tömkelege, volt alaposan letesztelt és minden feltételnek megfelelő helyszín, volt percre pontosan megtervezett program és persze voltak a remények! Őszintén szólva szokatlan volt, de el tudtuk viselni, így aztán óriási köszönet és hála Hajninak és Kefetének!

Szóval, térjünk a tárgyra: megérkeztünk! Megtaláltuk (Sólyom Karesz idegenvezetésével) a kiszemelt táborhelyet, kezdtük belakni. Ide tartozik, hogy már több hete megvolt a vadonatúj, gigantikus méretű sátrunk, de még nem sikerült egészen addig kipróbálnunk éles bevetésen. Ott tesztelhettük le először, és bátran mondhatom, maximálisan bevált! Megígérem, jó ideig nem vásárolok most már sátrat, mert van itthon 6 darab és ez már több, mint amennyire szükségünk lenne! Nyilván az új sátorhoz új fotel is jár, de nem hencegek, nehogy valaki megorroljon rám! Pedig sikerült nagyon jó kis foteleket találnom… úgy értem, ami elbírja pille súlyomat!

Házhelyünk
Legújabb cellánk
Vajon melyik autóra, emberre esik rá hamarabb?

Tehát csütörtök van, délután, tábor kialakítva, jöhet a peca! Igen ám, de mivel, hol és hogyan? Szerencsére megérkezett Kefete, a hely tudója és az összes praktika ismerője. Karesszal felvidítottak bennünket alaposan egy sátruk fölé lógó ággal folytatott küzdelmükkel. Mókás volt nézni, ahogy a vontatókötelekkel próbálják lecibálni és valamelyikünk autójára szakítani azt a hatalmas száraz ágat. Nem sikerült…

Kevertünk egy jópofa etetőanyagot, nagyon tudományosan begombócoltuk, majd megkötöttük a felszereléseinket - jöhet a haldömping!

Recept: Erre a horgászatra jobbára Timár etetőanyagokkal (Folyóvízi sajtos és Folyóvízi keszegező, 1,5-1,5 kg), hozzájuk komoly mennyiségű szemes és élő anyaggal készültem (az említett mennyiség felvett kb. 1 kg főtt búzát, 1 kg csemege- és főzött kukoricát és kb. 0,5 liter csontit). Természetesen csak kevés vízzel, inkább jóféle fűszeres CSL adalékkal kevertem össze a masszát. Rendkívül jól kezelhető állagú és illatú anyagot kaptam.

Halkaja előkészítve…
… és bedobálva - jöhetnek a halak!

Nem szeretném megsérteni Kefete barátomat, de később, a visszaigazolásokkor lett egy olyan sejtésem, hogy bár neki biztosan minden módszer és taktika úgy működik, ahogy mondja, de felsejlett bennem róla egy „Barta Sanyis” szindróma, miszerint ha azt mondja, ebből a felhőből nem lesz eső, akkor menekülni kell, mert hatalmas zuhé közeledik felénk! Nos, igen, Kefete erős sodrásról beszélt, amit nem találtam (igaz, mentéségére legyen mondva, hogy erősen apadt a Tisza!), a nagyhurkos kötésről ódákat zengett, mondván, másmilyennel nincs sok esély. Ennek ellenére a „hagyományos” gubancgátlós, feederkosaras végszerelékkel is aprítottuk a keszegeket. Azt is mondta, hogy csak bentebb, a törés környékén találunk halat, hát lám, mi kintebb, a part közelében is fogtunk párat! Megjegyzem, ő is…

Arról már nem is beszélve - nehogy valakikben az a kép alakuljon ki, hogy lenézem barátom horgásztudományát, netán cinkelem (eszembe sem, jutna!), de megjegyzem azért -, hogy ígért kecsegét, süllőt és harcsát, ami nem igazán jött össze. Még egyszer hangsúlyozom, csak a poén kedvéért írtam ezt le, ugyanis erősen frontos, fülledt idő volt, ráadásul napi szinten vagy 20 centiket apadt a folyó, ami vitathatatlanul dupla átok a pecásoknak! Másrészt meg személyében egy nagy tiszteletet érdemlő és nagy tudású horgászról van szó, így aztán még poénból sem sértegetném…

A hely ismerője - egyedül ő fogott nemes halat!

Tehát hátradőlve horgászunk a Tisza-parton a napsütésben, ernyők alatt. Megjegyzem, a sátortól a le- és feljutás még „békeidőben” sem egyszerű, mert a mintegy 15 méteres, majdnem függőleges partfalba vájt „lépcsőfokokon” kellett nagyon figyelmesen lelépkednünk. Nem egyszerű feladat, nem kell(-ett volna) nagyot hibázni!

Ha már hibáról beszélek… csütörtökön délután elkövettem egy végzetes hibát, nem fotóztam az akkor megfogott keszegeket! Mondhatom bátran, hogy akkor jöttek a legszebbek, de annyira bátor és botor voltam, hogy „lesz ez még jobb is!” hozzáállásom miatt elmaradt a dokumentálás. Soha többé nem teszek ilyet… egy ilyen haltalan hétvégét éppen azok tehették volna élvezhetőbbé, mármint a fotóik által!

Estére kelve már jó néhány karika- és laposkeszeget összefogdostunk, persze - mivel célunk nem volt a halakkal - azonnal kegyelmet is kaptak.

Sólyom Karesz fia, Balázs is aprította az aprókat

Éjszakára nadályt és piócát dobtam be egy könnyű pontyozó boton, elektromos távjelzőre kapcsoltam a rendszert és a sátrunkba vonultunk kártyázni. Mi mást játszhattunk volna, mint „Hajni-féle kidobóst”… nagyon érdekes és izgalmas kártyajáték, azonban még mindig nem érett meg az értelmem arra, hogy érthetően leírjam… de legalább már játszani - igaz, kevés hibával - már tudom!

Az előrejelzésekben ígért viharos szél és eső megérkezett éjfél körül, ezért mi is bevackoltunk hálóhelyeinkre, jólesett az alvás, pontosabban jobban is esett volna, ha nem esett volna olyan hevesen odakint! Új sátrunk állta a sarat, sokáig mi is odabent, azonban egyszer csak kapást jelzett a rádióm és gondolkodóba estem, hogy most mit tegyek?! Felöltöztem sebtében és kikandikáltam a sátorból. Odakint nagy locspocs fogadott, és bár az eső már csillapodott, a lejáró reménytelen volt. Nekiindultam és valahol a harmadik „lépcsőfokon” már kontroll és fék nélkül kezdtem gyorsítani. Még szerencse, hogy egy utamba akadó akácfában meg tudtam kapaszkodni, majd húsz körmön visszamásztam onnan! Visszagondolva nem is értem, miben reménykedtem, ha le is jutok, vissza hogy fogok tudni jönni? Nem értem…

Szóval a kapás elcsendesedett, én pedig letettem a lejutási és halfogási szándékomról. Hajnalban, mikor kicsit szikkadt a lejáró, lebócorogtam óvatosan és kiszedtem az addigra már megüresedett horgokkal bent lévő szerelékeimet. Viszont utána egy jót aludtam a friss tiszai levegőn…

Az aprónépet folyton boldogítottuk

Ébredésünk után Hajni egy fenséges reggelit készített, mint ahogy az ezt követő reggeleken is, áldom is a kis kezeit azóta is érte! Jó kis sültszalonnás, tükörtojásos villásreggeli a Tisza partján, ennek olyan testerősítő, lélekmelengető hatása van, hogy csak az tudhatja, aki már átélte.

Reggeli után azonban komolyra vettük a formát és Kefete sűrű poénjai közepette nekiláttunk a halkitermelésnek! Terveztük legalábbis, naivan… Az eső és a mögötte érkező fülledt front azonban elhajtotta a halakat a környékünkről is, ezért épphogy csak fogtunk pár halacskát.

Ez a lepke jól elrejtőzött, alig vettük észre
Egy jó reggeli jó társaságban, egy szép helyen - hát kell ennél több?

A tegnapról maradt etetőanyagot begombócoltuk és vártuk a csodát. Ez Kefetével kétszer is megtörtént, igaz, nem csodálatos méretű halra utaló, de reménykeltő kapása volt, amikből egy-egy „öcsiponty” került előbb kézbe, majd rövid üdvözlés után vissza a vízbe. Nekem azonban egy fia kapásom nem volt, legalábbis csak a kapásjelzésig jutottunk, az akadásig már nem, ezért ezt a napot szinte végig Kefete halfogásának nézésére szenteltük. Ilyenkor jön az a duma, hogy „de legalább a friss levegőn voltunk és nyugalomban”… hát, igen… felfoghatjuk így is, mert valóban így is volt.

Délben - pontosabban délután, hiszen a kiadós és laktató reggeli emléke sokáig bennünk élt - ismét Hajni volt a megmentőnk egy fenséges marhapörkölttel. Bizton állíthatom és nem puncsolásból írom, hogy én még ilyen finom marhalábszár-pörköltet életemben nem ettem, pedig elhihetitek, ettem már néhányat!

El is oroztam a receptjét, amit most közkinccsé teszek:

Marhapörkölt (Kefeténé Hajni tollából)

Hozzávalók: 3,5 kg marhalábszár, 6 fej vöröshagyma, 1/2 erős zöldpaprika, 1 édes zöldpaprika, 1/2 fej fokhagyma, 10 dkg zsír, 1 üveg száraz vörösbor.

Fűszerek: 1/2 tubus csemege Piros Arany, 1/2 tubus erős Piros Arany, őrölt feketebors, őrölt kömény, 5 dkg édes-nemes fűszerpaprika, só.

Összevágom a hagymát, zöldpaprikát, összetöröm a fokhagymát, majd ezeket összekeverem egy tálban. Megtisztítom és kockára vágom a húst. A bogrács alját kikenem a zsírral, majd egy réteg húsra egy réteg hagymásegyveleget és sót szórok, a fele Piros Aranyat rányomom. Az újabb réteg húsra ismét hagymát szórok, majd a maradék Piros Aranyat és sót, melynek tetejére ismét húst teszek.

Tűzre téve a bográcsot gyakran rázogatni kell, fakanállal kevergetni is lehet. Miután felforrt és a hús már nem ereszt több levet, vörösborral locsolgatom. Mindig csak annyit öntök rá, hogy a húst ellepje. Ha elfogyott a bor és még nem készült el a pörkölt, vízzel is lehet pótolni a szaftot. A fűszereket (őrölt feketebors, őrölt kömény, fűszerpaprika) csak akkor kell a pörkölthöz adni, amikor már csak kb. 1/2 óra szükséges a pörkölt elkészültéhez.

Ezen az utolsó gondolaton jókat derültünk, mikor megkérdeztem naivan, hogy mégis honnan lehet tudni, hogy egy pörkölt éppen félóra múlva lesz kész? Természetesen elképzelhetitek, hogy egy okos nő mindent meg tud magyarázni… így jártam!

Egy pörkölt élete képekben

A péntek este ismét kártyával, tévézéssel és a bevetett készségekkel kapcsolatos reményekkel telt el. Aztán a remény remény maradt, a halak a vízben maradtak sértetlenül, mi a sátrainkban tölthettük az időt kipihenten, így mindenkinek volt valami jó is ebben a nyugodt éjszakában.

Kártyaparti az új cellában… Hajni nem álmos ám!

Szombat reggelre aztán felgyorsultam, hogy legyen valami élmény is a túránkon, nehogy már így menjünk haza, dolgunk végezetlenül! Vége a bohóckodásnak - vagy, ahogy szomszédom szokta említeni -, vége a vasárnapi zsebpecának! Előszedtem a titkos favoritnak elhozott Haldorádós etetőanyagaimat, amiből szerencsére éppen háromfélét pakoltam el. Mindegyik ízhez választottam egy azonos vagy hozzá hasonlatos ízű-illatú pelletet, majd kiosztottam a szerepeket. Nőm kapta a Nagy Dévéres etetőt a hozzá illő pelletekkel, Kefete a Mézes Pálinkásat édes pelletekkel, nekem pedig a Sajtos Bajszos maradt az ízazonos Finom Pontypellettel.

Ezzel nőm próbálkozott, eredményesen…
… ezzel én, eredményesen…
… ezzel pedig Kefete, szintén eredményesen
Kezdődjön a tesztmenet!

A leköltözés és kevés gombócolás után kényelembe helyezkedtünk a parton, vártuk az érdeklődőket. Először nőmnek - tőlem jobbra - jelentkezett egy garda a horgára, örültem, hogy neki sikerült ilyent is fogni! Kefete volt a következő - a balomon - egy kisebb keszegfélével, majd nem sokkal később egy nagyon szép kis küllővel, amit a helyszínen először Petényi-márnának, majd később homoki küllőnek, végül kis külső segítséggel halványfoltú küllőnek minősítettünk. Aztán megint nőm vontatott ki egy keszeget a pelenka pickerével.

Előbb egy garda a jobbomon…
… aztán egy védett hal a balomon

Ugye feltűnt, hogy jobbomon-balomon jöttek a halak, csak nekem nem? Hát igen, ismét a rontás… Nagy keservesen akart csak beindulni nálam a sajtos cuccra a hal. Később aztán jöttek keszegek, kisebbek-nagyobbak, ahogy persze a szomszédomban is. Jó volt egy kis mozgás a vízben. Voltak komolyabb kapásaink is, de a vízben lévő nagy mennyiségű és hatalmas kagyló miatt ezek elkövetőit nem sikerült megismernünk közelebbről.

Egy keszeg jobbról…
… majd egy repülőhal
Azért fogtam ám én is…
… sőt, többet is!

Miután rettenet módon erős napsütés tört ránk, erőnket, lendületünket veszítve kioldalogtunk az ernyőink alól és befejezettnek tekintettük a tesztet. Megállapítottam, hogy abban a szinte kapástalan időszakban a Nagy Dévéres volt a favorit, majd a Mézes Pálinkás következett a képzeletbeli dobogón és végül a Sajtos Bajszos lett a harmadik. Persze, ebben a tesztben benne van az emberi tényező, mégpedig az én betlihajlamom is, ezért nem teljesen mérvadó a dolog! A folyó meg ráadásul csak apadt, de erősen…

A szemközti strand kezdett benépesülni
Mi is megmártóztunk a partszélen

Kefete megpróbált a part menti küszöket rongáló balinokból egyet-kettőt műcsalival becsapni, de a csendes, vízbeállós pergetés sem hozott eredményt. Estére egy közeli „titkos” helyen terveztünk egy nagy pergetős turnét azt remélve, hogy az ottani süllők és harcsák majd érdeklődni fognak irántunk és a felkínált műanyag és fém biszbaszok iránt.

A folyton fröcskölő balinok nem kívánták meg a műanyagot
Még egy nekem…
… meg egy utolsó, de itt már elviselhetetlen volt a hőség, ezért feladtam!

Előtte azonban ismét Hajni kapott szerepet az életünkben, pontosabban az ételünkben. Olyan sült húsos, saslikos, salátás kajahegyet rittyentett oda az árnyas kajázóhelyünkre, hogy szemünk-szánk elámult! Volt ott a kedvencem, sült csirkeszárny, volt csirkemell, volt tarja, voltak saláták, nem is akármilyenek! A saláták megérdemelnek egy kis kitérőt, hiszen annyira egyediek és különlegesek voltak, közülük is a sajtsaláta, hogy ennek szentelek pár sort az írásomban!

Hajni sajtsalátája a saját tollából:

Hozzávalók: 15 dkg feta sajt, 15 dkg füstölt sajt, 15 dkg trappista sajt, 1 zacskó mini mozzarella, 5-10 dkg vágott dió vagy mandula, 2 alma, 2 körte, 40 dkg nagy szemű kék vagy fekete szőlő, 1/2 citrom leve. Az öntethez: 1/2 l kefir, 1 kk. fehérbors, 1,5 ek. porcukor.

A gyümölcsöket apró kockára vágom, meglocsolom a citrom levével, majd hozzáadom a mandulát vagy diót, valamint a kockára vágott sajtokat, majd hozzáadom a kikevert öntetet. Lehűtve összeérlelem legalább fél napig.

Barbekjú Hajni módra, hogy nehogy lefogyjunk!

Sötétedés előtt, kaja után nekilódultunk hát egy titkos kövezésnek, amit megközelíteni nagyjából akkor feladat volt, mint egy maratont lefutni. Úttalan utakon, ágakon-bogokon keresztül haladtunk, ám a nagy rablók reményében még a tüskék karcolása sem fájt annyira, hiszen hol van az a fájdalom a várható sikerrel szemben?! Az utolsó métereket már nadrágfékkel kellett megtennem, sőt megfordult a fejemben az is, hogy nem megyek tovább, mert visszafelé végképp nem fogok tudni felmászni! De milyen a csordaszellem, a két Putyu, akikkel lementünk pergetni, csak bátorítottak, hogy azokért a halakért, amiket most fogunk majd, bőven megéri a fáradozás!

Végül leértünk és felszereltünk, precízen, pontosan, csilivili vasakat, gumikat, színes műanyagokat, amikkel hatalmasakat dobáltunk és próbáltuk a felszínen is látszó kövek között vezetgetni. Nos, nekem nem mindig sikerült, így aztán megismerkedhettem a műcsali szabadító szörnnyel és megtanultam, hogy mekkora higgadtsággal kell pergetni ilyen körülmények között, ha nem szeretnék egy vagyont (Kefete vagyonát ráadásul) egy este beszaggatni!

A mester…
… és a tanítványa

Miután két műcsalit is „beetettem”, több horgot kiegyenesíttettem a kövekkel, természetesen hal nélkül, elfáradtam és áttértem a fotózásra. A fiúk két csaliszabadítás közben (mert azért nem csak nekem sikerült követ akasztanom…) megmutatták, hol fejlődnek a tiszavirág lárvák, amit le is fotóztam.

A kérészlárvák búvóhelye

Miután a többiek is elfáradtak és feladták halfogási igyekezetüket, nekivágtunk a nem túl egyszerű visszaútnak. Összekaszabolva jutottunk el az autónkig, ahonnan visszatértünk bázisunkra, ahol már várt ránk - nőink mellett - Luca és Baloo, így a társaság és a jókedv érdekében feladtuk az aznapi pecás terveinket, inkább a nagy sátrunkban kényelmesen hátradőlve össznépi kártyapartit rendeztünk. Éjfélig edzettük agytekervényeinket és egymás idegeit, majd elköszöntünk Balooéktól és elszenderedtünk, mondván, reggel korán a parton találkozunk és halomra fogjuk a halakat!

Nagyjából így is történt, reggel én kezdtem, majd kicsit később Kefete is bevetette a nála is végletekig lefinomított készségeket a tegnapról maradt etetőanyagokkal, de pár apróságnál többet nem sikerült horogra csalnunk. Egyébként akkorra olyan szinten apadt a Tisza, hogy valósággal menni kellett utána a mederbe, mert percről percre távolodott, fogyott a víz a lábunk alól. Nem húzom túlságosan a témát, röviden elmesélem: nem fogtunk semmit se! Volt hát idő kényelmesen összepakolni a tengernyi cuccunkat és elbúcsúzni - ha nem is végleg - a szívünket megfogó gyönyörű folyótól. Na, meg egymástól is.

Mozdulatlanságra ítélve…
Hacsak az aranyifjak lajstromjel nélküli hajóival…
… keltett hullámoktól nem!

Summázva a hétvégét arra a végkövetkeztetésre jutottam, mint az elején is írtam, nem lehetnek illúzióink az ismeretlen folyón - de úgy általánosságban, akármelyik horgászhelyen sem -, ahol szemernyi helyismerettel sem rendelkezünk, még ha van is helyi segítőnk. Ki kell ismerni többféle időjárási és vízállási körülmény közepette, és még utána is sokszor kell lejárni rutint szerezni, teljesen felderíteni szokásait, jellemzőit. Járni kell a helyet, próbálkozni és sokat agyalni, hogy mikor, hol, mivel horgásszunk ott eredményesen (most jól feltaláltam a meleg vizet, nem igaz?). Tehát csak annyit akartam ezzel mondani, hogy menjetek minél többet vízpartra horgászni, pihenni, mert horgászni, pihenni, a természetben tanulni, tapasztalatokat szerezni jó dolog!

Új szerelmem, a Tisza

Végezetül mi is írhatnék még? A szokásos köszöngetéseim következnek: köszönjük a Kefete család a szívélyes és mindenre kiterjedő, figyelmes vendéglátását, köszönjük a sok élményt, a kajákat és persze köszönjük a Tiszának, hogy lábai elé engedett bennünket és nem bántott, nem hozott ránk bajt, inkább szépségét tárta fel előttünk 3 napon át! Nem fenyegetésnek szánom, de jövünk még, viszont akkor lehetne adakozóbb is!

Köszönjük nektek!

Legközelebb egy állóvízre viszlek el benneteket - ha csak virtuálisan is -, és előzetesen jelzem, hatalmas meglepetéssel fogok szolgálni a nagy halak szerelmeseinek és azoknak, akik elkönyvelték, hogy képtelen vagyok több szép, nagy halat fogni önállóan!

Divatos kifejezéssel élve mondhatnám, „hamarosan következik”: A nagy halak és a rontással bíró pecás! című Recept(t)úra rész!

Írás, fotók: Jeszy
Photoshop: Jeszy Andi

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: