Recept úra VIII., Balaton, Fonyód

Recept úra VIII., Balaton, Fonyód

Ha nincs ellenetekre, ott folytatnám a receptek osztását, ahol a múltkor abbahagytam. Egészen pontosan nem ott, hanem egy újabb helyszínről! Újabb recepteket hoztam nektek, ezúttal a Balatonról, Fonyódról. Ebből a túrából sem potyognak majd ki a kapitális halak, nem csordult túl a haltartóm, de ismét sok új élménnyel gazdagodhattunk az ott töltött pár nap alatt. Akkor elmesélem, mi volt, hogy volt!

Mivel az idén a nyár valójában elmaradt, így nyaralásról nem igazán beszélhetünk, még ha annak is terveztük! Mondjuk inkább úgy, hogy „ott tartózkodás” és ezzel talán nem bőszítjük fel magunkat, felidézve a moslék idei nyári időjárást! Mert mi is egy nyaralás általános receptje? Először is, ugye, a nyár a hőséggel, a ragyogó napsütéssel, a strandokkal, az árnyékban eltöltött pihenés, a kirándulás, evés-ivás, aktív semmittevés… na és persze mindeközben a horgászat! Legalábbis nekem ez, sőt, a sorrend majdnem a fordítottja a felsoroltaknak. Na, ez utóbbit az előbbiek elmaradása tette hiányossá. Persze azért igyekeztem feltalálni magam és a lehetőségekből a legtöbbet kihozni!

Az utazásunkat megelőző hétvégén - kivételesen - igazi kánikulai időjárás volt, reményeket keltve, hogy nem fogunk fázni (mellesleg eszerint is pakoltunk ruhákat, így voltak itthon maradt thermók, amik elkeltek volna!). Kedd reggel indultunk neki a nagy magyar állóvíznek tele reményekkel, tervekkel. Napfény, jó idő, jókedv, ez kísért utunkon. Délelőttre értünk a Szúnyog-szigetre, elfoglaltuk a hétre kibérelt nyaralót és hátradőltünk, hogy ma kicsit pihenünk, aztán szerdától irány a lehetőségek hatalmas tárházát kínáló Balaton!

Első helyszínünk

Pontosabban Zék barátommal elterveztük, hogy meglátogatjuk hatalmas munkában lévő balatoni barátunkat, Willyt a csilivili horgászparkjukban, és megmutatjuk horgásztudományunk egy keskeny szeletét, hiszen minek ezt a felhalmozódott tudást, szerencsét tovább rejtegetni?

Még semmit sem csináltam, már kuncognak rajtam

Az „újszülött” Fonyódi Horgászparkról van szó, amely a déli Balaton-part üde színfoltja a maga nomádságával, mégis modern és minden kényelmet biztosító környezetével. Alapjában véve haltenyésztéssel foglalkozik az anyacég, de pár kisebb tavat alakítottak ki a pecásoknak, rossz idő esetére, amikor a Balatonon éppen nem lehet horgászni, vagy annak, aki nem mer a nagy víznek nekivágni, illetve végső esetben, amikor nyugalomban, másoktól nem zavarva szeretne valaki a vízparton lenni, ne adj’ Isten, ha nagy mennyiségű halhús gyors megszerzése, elvitele a cél.

Javaslat: jómagam nem vagyok magántavak bősz látogatója, de azért rendre elvetődök azok partjára is, ha a szükség vagy az igények úgy akarják. Viszont egy balatoni, vagy más nagy vizek - gondolok itt elsősorban a Dunára és a Tiszára - melletti horgászat sok mindentől függhet, elsősorban persze az időjárástól, de emellett még az aktuális vízállástól, útviszonyoktól is, amik ellehetetleníthetik a horgászatot. Ilyen esetre javaslom egy „menekülő”, vagy „B terv” kidolgozását, amely ezekről a kellemes kis tórendszerekről szól, ahol nem zavarhat be annyira az időjárás, a megközelítése is maximálisan kényelmes, nem ingadozik olyan kiszámíthatatlanul a vízszint, a haljárásról már ne is beszéljünk, hiszen az üzemeltetőknek éppen ez a célja, hogy megkapd azt, amiért mentél és fizettél! Jó érzés egy kilátástalannak tűnő szituációban két kézzel fogni a halakat… ilyenkor érdemes levetkőznünk az ilyen és ehhez hasonló „magán halaslavórokkal” szembeni gátlásainkat és ellenérzéseinket, már ha van olyan!

Nos, mi nem húsért, nem pihenni, nem az időjárás miatt, hanem Zsolti barátom meglátogatása miatt mentünk ki, ugyanis olyan munkatempót diktál a srác, hogy beláttam, a „hegynek kell menni Mohamedhez”, amennyiben találkozni szeretnék vele!

Előkészületi adalékok

Mivel nem terveztünk nagy halgyűjtést, csak egy pickerbotot szereltem és azzal ültem le az extra tó partjára. Kissé abszurdnak tűnhet, de régóta csiklandoz a dolog, hogy milyen lehet egy kapitális halat kifárasztani egy ilyen „pelenka” bottal. Nos, jelen alkalommal ez csak a „kapcsolat” kezdetére redukálódott, de ez még kicsit később jön…

Szóval Zék feedert szerelt, én pickert, és természetesen - ha már Haldorádós „színekben” jelentünk meg - mi mással horgásznánk, mint Haldorádós etetőanyaggal és pelletekkel?!

Receptjeink: Etetőanyagnak 1 kg Haldorádó Nagy Ponty (hát mi más az extra nagy pontyoktól hemzsegő extra tóba?), hozzá kb. fél kg áztatott, főzött kukorica, egy kis „édes” CSL és víz került. Nem gombócoltunk, csak a kosarakba tettünk ebből a mixből. A csali Fox ArmaPoint SSBP D-rig 8-as horgon felkínált fűzött, főzött kukorica és pellet volt felváltva. A szerelék Shimano Nexave pickerből (a 0,5 unciás spiccel), Shimano Exage harcifékes orsón 18-as főzsinórral, tört gubancgátlóból, gumiütközőből, forgókapocsból, majd 16-os előkéből és az említett Fox 8-as horogból állt.

„Pelenka” bevetésen
Nagyjából ilyennel pecáztam

Szóval bőszen habosítottam a kis pelussal a vizet, Willy - mint helyi csóka - folyton belekotnyeleskedett, hogy hova próbáljak dobni a nagy halakért. Be is jött, hamarosan egy termetes kárászt sikerült kifárasztanom, meg megnevettetnem pár környékbeli horgászt. Aztán változott a felállás, mert a következőkre még kisebb kárász és egy még annál is kisebb kárász jött. Ekkor kérdeztem Willytől meg, hogy ez biztos az az extra tó, amiben extra méretű pontyok, mondom, PONTYOK vannak? Elismerte, hogy nagyon ritkán pár balek fog itt kárászt is, most éppen ennek lehettünk tanúi ismét…

Az extra zsákmányok

Aztán véget vetettem a nevetgélésnek, mert egy óvatlan pillanatban - mikor nem azon évődtem, hogy ne röhögjenek rajtam - egy pillanatra nem figyeltem a botomra, majd mikor visszanéztem, láttam, hogy a „pelenka” mászik be a vízbe… szóval ekkor elégtételt vettem!

A magam gyorsaságával ott termettem és az utolsó pillanatban elkaptam a nyelet. Megkezdődött egy rövid, de élvezetes kapcsolat egy komoly hallal, de a lehetőségek sajnos nem voltak adottak a közelebbi kapcsolatunk létrejöttéhez. Mindegy, legalább látták, hogy nem csak a kárászokat érdeklem!

Délutáni horgászatunknak sajnos hamarabb kellett véget vetni, ugyanis az égen megjelentek olyan képződmények, amik a távozásra sürgettek. Akkor még nem tudtuk, de a rá következő 3 napon megtapasztaltuk, hogy ez lesz a menő időjárás, mármint a szél, az eső és vagy külön-külön, vagy együtt lesznek vendégségben ott, a Balaton környékén!

Ennek már nem fele, de még negyede sem tréfa!

Kedd éjszaka olyan mértékű front érkezett, amitől még a legelszántabbaknak is elmegy az életkedve! Mit csináljunk ebben az időben? Megmakacsoltam magam, mondván, majd megmutatom én ennek az időjárásnak, hogy milyen egy kemény alföldi parasztgyerek! Egyeztettem Nenóval, szerda hajnalra egy keszthelyi süllőzést beszéltünk meg vele. Neno jelezte, pontosabban finoman utalt rá, hogy náluk tutira kegyetlen időjárás lesz, de megnyugtattam, hogy mi akkor is megyünk… igaz, Zék Zoli nem volt teljesen meggyőződve az esemény és a terveim normális mivoltán! Neno belenyugodott, neki végül is vesztenivalója nincs, ott lakik a közelben, ő hamar hazaér a viharban is!

Viharos hajnali pecatársaim, rendesen felöltözve

A kemény alföldi srác vajon milyen szerelésben megy hajnalban 13 Celsius-fokban? Igen, kemény voltam, szandálban, rövidnadrágban, trikóban! Megjegyzem, télen itthon, a fűtött lakásban, amikor 20 fok alá esik a hőmérséklet, már megfagyok és dupla thermo zokniba, vastag nadrágba és pulóverekbe öltözködöm, itt meg (közel) feleannyi fokban vagánykodom! Persze, éreztem én a helyzet tragikomikumát, de majd tán elismerem, hogy fázok, mint egy trópusi állat az északi sarkon, nem?!

Szóval, kezdjünk csak hamar és ismét egy keszthelyi süllőzésbe! Jó lenne már végre egy itteni fogas halat elcsípni! Neno barátom előre elkészített szerelékét, csaliját felkapcsolva a főzsinóromra bevetettem a készségemet a legtutibbnak vélt helyre. A szél ekkorra már annyira fújt, hogy az összes szőr meredeken állt kezeimen, lábaimon, de ez még mind semmi volt, mert csúnya felhők tornyosultak a Zala felől, amikből hamarosan hatalmas zuhé is kerekedett. Nesze neked, laza öltözet…

Bevonultunk a kikötői féltető alá és heves poénkodásba kezdtünk, hogy feledtessük a fázás okozta kínjaimat. Persze a poénok fő témája a rólam hiányzó öltözék és a rajtam lévő, halakkal szembeni rontás volt. Az autóban találtam egy pulóvert, aminek ugyan már volt előnye, igaz hátránya is, ugyanis az eleredt esőt elég jól szívta magába.

Mulassatok csak rajtam, nektek könnyű annyi ruhában!

Azonban a halak nagy istensége megkönyörült rajtam és ekkor olyan jelet küldött oda, amitől elállt a nevethetnékje ennek a két félnótásnak! Legalábbis azt hittem, így lesz…

A tőlem kb. 25 méterre, a kikötő karvastagságú láncához támasztott 3,90-es Shimano matchbotom két gyűrűje közé tett és kb. 2 métert lógatott karika kapásjelző meglendült és ebben a lendületében egészen a gyűrűig felszaladt, majd a hal esztelen rohanásba kezdett! Én még nem mertem elhinni azt, amit láttam, de rá kellett jönnöm, hogy most rohannom kell, ha halat akarok fogni, vagy legalábbis ha a botomra még szükségem lesz. Az ugyanis elkezdett bőszen görbülni a víz felé (ej, milyen jó is, amikor mondják, hogy görbüljön a botod, mi?!), majd még görbült, majd dőlt, majd eldőlt, majd átugrott egy gyűrű a láncon, majd két gyűrű a láncon, én meg topogtam a vizes, mohás, csúszós térkövön a nyári szandálomban, amitől a hátam mögött ismét harsány röhögés támadt! Majd nem röhögtök ti mindjárt… vagy még jobban, ha elmegy a botom!

Szerencsére időben odatotyogtam, igaz, addigra már Zék és Neno is odaért, kitekerték a becsavarodott karikát, így szabad utat kapott a zsinór, a hal pedig heves rohanásba kezdett. Hát igen, aki tud, az itt is tud! Mondjuk, három év alatt az első jó kapásom volt ez ott, főleg pedig az első, ami akadt is!

Fáradunk

Neno tüsténkedett a merítővel, Zék szurkolt, hogy vagy verje le a halat, vagy szákolja meg, de legyen már valami! A türelem halat terem! Ám ekkor Neno botja is mozgásba jött, felüvöltött a jelzője, így elnézést kért és magamra hagyott a halammal. Szerencsére itt volt még Zék, az ő szerencsétlenségére neki nem lett kapása, ezért ő lett a csapat hivatalos merítőse. Nagyon példás munkát végzett, mindkét hal meglett.

Nem húzom az időt, két szép balint sikerült meríteni, természetesen az enyém lett a termetesebb, hát melyik már?! Úgy gondoltam - és a gondolatot tett is követte -, hogy ennek a balinnak megmutatom a szűkebb lakóhelyemet és ott is a fagyasztót, hiszen hallottam nagyon jó rántott balin receptet, de erről majd egy másik túrában írok! Tehát elnémítottam és biztonságba helyeztem, hogy hamarosan megpucolhassam.

Úgy éreztem, ezzel elég is volt a fázásból, ezért megköszöntem Nenónak az aktív segítséget, majd kirámoltunk járműveinkhez, hogy valami szárazabb helyen elmélkedhessünk a történtekről.

Dupla győzelem

Útban Fonyód felé elnyomott az álom a fűtött autóban, de szerencsére fél szemmel figyeltem, mert Zék még Marcalinál sem gyanakodott, hogy rossz úton járunk… mindegy, legalább itt is voltunk!

Ez a nap a halpucolás utáni semmittevésről szólt, mert folyton esett, hol jobban, hol még jobban, horgászni, kirándulni nem volt esély sem. Így maradt a hátradőlős pihenés. Mondhatom, régen aludtam ennyit, főleg nem nyaralás alatt, mint ott azon a héten. Délután Zoliék tettek egy kósza kísérletet hajókázásra, de a vége az lett, hogy telefonos segítséggel és az azon kért ernyők alatt szerettek volna visszamenekülni a nyaralóba. Azonban a telefonom el volt némítva, hogy teljes nyugalomban alhassak, így ők alaposan megáztak… amúgy két ernyőnk volt, ami alá különben sem fértünk volna el annyian, na meg abban az esőben egyébként is nagyon messzinek tűnt volna a kikötő!

Este még tettünk egy próbát Willyék előtt egy horgászatra, de az eső itt is elvert. Ráadásul sikerült lerúgnom Zék rakóját a ládájáról, ami eltört, így most vehettem neki egy új tagot…

Javaslat: A rakós botos horgászok rémálma a botjaik felett, alatt, körülötte ugráló, mászkáló nézelődők jelenléte. Javaslom, ha nincs konkrét dolgotok a közelükben, akkor messzebbről, botjaiknak és nektek is biztonságosabb távolságból szemlélődjetek. Ezzel egyrészt nekik, a botjaiknak adtok esélyt, másrészt megóvhatjátok magatokat egy váratlan és alapjában véve felesleges, nem is kicsi kiadástól!

Ázós-fázós próbapeca
Willy és a „nemlevespontyok”

A hétvégi H3-ra ígértünk a résztvevőknek egy halászlevet, amihez terveink szerint magunk szerettük volna kifogni a halat. Willy tett pár próbát, de csak apróbbak jöttek, amik szerinte nem jók a filézett pontyból készülő halászléhez. Hát mit tehettem, feláldoztam magam a halfogás oltárán! Csütörtök reggel elállt az eső, igaz, a szél pótolta az ebből keletkező űrt, erősen tombolt. Viszont az idő sürgetett, ezért nekilódultam, sőt nőmet is rávettem, hogy tartson velem. Még a nyaralóban bekevertem a szükséges anyagokat és csak minimál cuccal sétáltunk ki a móló végére.

Receptjeim: Etetőanyagnak Haldorádó Pelletes Feketét és Vad Pontyot kevertem össze, egy-egy kilónyit, amihez bőven adagoltam roppantott kukoricát, egy pár marék hallisztes pelletet, amit jó adag fűszeres CSL adalékkal kevertem össze. Két feederbottal (egy heavy és egy médium Hyperloop), hozzájuk egy-egy Exage harcifékes orsóval, 18-as főzsinórral, a szokásos gubancgátlós, gumigyöngyös, forgós, 16-os előkés, Fox D-riges szerelékkel vonultunk fel a helyszínre. Csalinak kukoricacsíra-likőrbe áztatott roppantott kukoricát fűztem a horog alá.

Etetőanyag… előtte, utána

Szerencsére szabad volt az előző nap kinézett stég, hamar el is foglaltuk és még hamarabb el is kezdtem a halfogást. Ritkán teszek ilyet, de most előre összeállított és tagjaira szedett botokkal mentem, amiről csak a befőttes gumikat kellett letekernem, a kosarakba az előre bekevert anyagot beletömködni, a horgokat felcsalizni és már mehetett is a tuti helyre mindkettő! Aztán jött a várakozás… ami elég rövidre sikeredett, mert a második frissítés után - amit kb. bő tíz perc után tettem meg - mintegy negyedórával heves kapásra „ébredtem” a metsző szélben. Jó érzés volt a heavy boton komoly ellenállást észlelni! Negyedórát kísérgettem a halacskát a partig, amikor nőm sikeresen megszákolta azt, így a hétvégi halászlébe már volt egy biztos húsforrásunk!

Fish on!
Az akadás tökéletes…
… mint ahogy a hal is!

Meg voltam elégedve a történtekkel és magammal is - néha nekem is lehet szerencsém! Úgy gondoltam, nem is kísértem tovább, majd később visszajövök. Kicsit még odaültettem nőmet, hátha neki is lesz valami kapása és megnyugtathatom őt is, hogy halat fogott, de ez már sajnos nem jött össze. A hallal a zsákban besétáltunk Willyékhez és biztonságba helyeztük, hogy Willy majd kifilézhesse péntekre.

Sajnos neki most nem volt szerencséje

Kicsit felmelegedtünk a nyaralóban és az ebéd után nyugalomra helyeztük magunkat, várva a jobb időt, hogy esetleg egy kicsit kimozdulhassunk. Zékék elmentek Zalakarosra a termálfürdőbe, ezzel ellensúlyozva a hideg vizes balatoni strandolás elmaradását. Csendes egy órányi delelés után a napfény halvány jeleire ébredtem, amitől felvillanyozódtam és kiadtam a parancsot: azonnal pakoljunk és irány a túlsó part!

„Navigare necesse est!”, ahogy az ókorban mondták, ezen felbuzdulva mi is hajóra szálltunk és átkeltünk a tengeren!

Átértünk…

Nagyon szeretem a badacsonyi zsivajt, a tömeget, akik a rengeteg kínai gagyiban válogatva próbálják eredeti helyi emléket hazavinni. Olyanokat találtam, amitől az eszem megállt, vagy meg sem indult? Pedig alig válogattam…

Ezekről vajon kinek jut eszébe pont a Balaton?
A Balaton feliratú kalocsai paprika és a présháznak álcázott Festetics kastély, ami ráadásul nem is a Badacsonyon van

Az eredeti olasz fagyi elfogyasztása már csak hab volt a valamelyik trópusi országból származó faragott elefántok közötti bazártortán, de nem csüggedtem, tudtam, hogy valami helyi specialitás még vár rám! És igen! A barangolás közben egy barátra leltem, egy szürkebarátra. Bár nem iszom rendszeresen alkoholt, csak alkalmanként koccintok egy-egy jobbféle borral, pezsgővel, elhatároztam, hogy valami badacsonyi jellegű borral lepem meg magam és a túlparti barátaimat! Egy kis kóstoló után a Szürkebarát nevűre esett a választásom, amihez egy rendkívül aranyos, füles, kétliteres üvegbe csomagolt és egy marhára illúzióromboló fehér polietilén kupakkal lezárt kiszerelésben kaptam meg.

Barátok lettünk, a két szürke

Azért egy jó Balaton-parti füstöltsajtos-tejfölös-fokhagymás lángost sem hagytam ki az életemből. A családom elképedve nézte, amint a diétámat elfeledve táplálkozom ebből a kalóriabombából! Körülbelül, mint ahogy én csodálkozom azon, hogy hogyan képesek a sajtburgereket és mekkcsikkeneket magukba tömni! Ennél a lángosnál azért mégiscsak könnyebb elképzelni, mit sütöttek bele…

Hazafelé a hajón még elfogyasztottam egy vaníliás és egy diós kürtőskalácsot, hogy egy kis édesség is jusson a gyomromba! Jó volt egy délutánt bolyongani!

A lángos, és ami mögötte van…
Kiadtam a parancsot: „Irány a túlpart”! Igaz, csak halkan… és igaz, anélkül is oda ment volna…
Willy, a Zék család és Kefete vártak már ránk odaát

Ez a nap már aktívan a H3-ra felkészülés, a barátkozások, vendégfogadások jegyében telt, nem volt időnk unatkozni, hát nem is tettük, késő éjszakáig csevegtünk, poénkodtunk, sokan próbálkoztak a pecával, mondjuk, inkább kisebb sikerrel. Mivel a halhoz, ami másnap a bográcsba kellett, még hiányzott jócskán, elterveztem, hogy pénteken hajnalban újabb próbát teszek. Éjszaka megérkezett Takács Peti, akit rá tudtam venni, hogy korán reggel jöjjön ki velem az előző stégre és legyen tanúja, ahogy újabb szép pontyot kerítek a hatalmamba! Peti egy pergető bottal jött ki, én az előző napi etetőanyaggal és ugyanazzal a felszereléssel. Ami egyszer bevált, miért ne működne megint?

És működött is… szintén nem kellett sokat várnunk. Harmadik frissítéskor, kb. félóra múltán egy még szebb, a tegnapinál vehemensebb hal jelentkezett a horgomon, ezúttal a médium Hyperloopon. Nagyon jó volt vele fárasztani, volt is rá alkalmam, mert nem adta meg magát könnyen ez a magyar betyár, akarom mondani a (pelletes) fekete vad ponty! Végül csak szákba és - Peti jóvoltából - lencsevégre is került. Ment ez a példány is a filézőbe, Willy feladatává vált az elkészítése. Milyen finom halászlé is lett ezekből az ügyes horgász fogta szép halakból?!

Vajon ki/mi bírja tovább?
Az ember lett a győztes, de az ellenfél méltó volt

A péntek délelőtt a vízirendészeten telt forgatással, majd jött a H3, ami elvette az időmet a horgászattól, de örömmel tettem, mert sokaknak okozhattunk ezzel a rendezvénnyel is örömet. Az idő nem teljesen volt problémamentes, volt eső, volt szél, volt napsütés, sőt strandidőt idéző hőség is, tehát volt minden, mint karácsonykor…

A túloldalon már jó, itt még nem „annyira”

A H3 problémamentesen, sőt nagyon parádésan sikerült, nem volt vihar, még Neno megjelenése sem hozott komoly esőt, szép eredmények születtek és mindenkitől elégedett hangokat hallottam vissza! A szombat megint peca nélkül, inkább a pihenéssel, regenerálódással telt. Vasárnap azonban még terveztem egy reggeli pecát, hátha sikerül még valamit beszákolni, csak a hírnév miatt!

Még a tavaszi HIT-es kiállításon kaptam egy tasak etetőanyagot, aminek nem titkoltan balatoni vonatkozása lehetett, hiszen Timárék a Pelso nevet adták neki. Gondoltam, ezzel próbálok eredményt kicsikarni a nagy tóból. Tettem hozzá két-három marék kukoricát (amit bőven fel is vett, sőt elbírt volna még többet is!), csalinak Haldorádó oldódó pelleteket és kukoricacsíra-likőrbe áztatott kukoricát vittem. Ezen a reggelen azonban nem volt velem a szerencse több okból sem. Egyrészt a horgászat megkezdése után kb. félóra múlva (amikorra már várható lett volna valami siker is) megjelent a stég gazdája, majd némi finomkodással és laza mosollyal biccentett a fejével, hogy húzzak onnan. Mit volt mit tenni, átültem a szomszéd stégre, ahol elölről kezdtem a munkát! Hamarosan keszegek érkeztek a horgomra, ami némileg elégtétel volt számomra. A szél erősödött, az etetőanyag fogyott, így befejezettnek nyilvánítottam a nyári, „nyaralással” eltöltött balatoni pecáim sorát.

Pelso anya kenyere
„Egyenkeszegek”

Végszóra meglátogatott a stégnél Zék és Willy, akiket így be is fogtam a cuccaim cipelésébe. Visszafelé sétálva összefutottunk Béla bácsival, a Szúnyog-sziget hangjával és véleményével. Valami nagyon ínycsiklandozó kaját szedett egy tepsiből és több tányérból. Willy enyhe erőszakára meghívott egy kóstolóra bennünket is… Nagyon nagy élmény ért és a receptjeimhez is rendkívüli módon passzoló kajával találkozhattam, amit most megosztok veletek is! Ez egy valóságos gasztronómiai orgia!

Íme:

Olajos hal Béla bácsi módra (ahogy Willy megírta nekem):

„Alap: 3 kg hal. Ez lehet filézett nagy hal (ponty pl.), szálkás apróhal (keszeg, küsz stb.), illetve közepes méretű hal (nagyobb keszeg, garda stb.) Ez csak azért lényeges, mert a hal méretétől függ a főzés ideje. Lássuk előbb a filézett halat. Ilyet kóstoltunk:

  • 3 kg filézett hal,
  • 2,5 dkg só / 1 kg halfilé,
  • kiskanálnyi őrölt bors (ez gyomorállapottól függően, ízlés szerint változtatható),
  • 6-8 db babérlevél.

Több hókuszpókusz nem kell bele. Ezt tálban jól összekeverem, majd belerakom a kuktába. A kukta minőségétől függően kell vizet hozzáadni. Ha jó a kukta, akkor 3 dl víz kell, és annyi olaj, hogy színig ellepje. Lemezen kell főzni, forrás után takarékon, 50 percig. Ezután hagyni kell kihűlni, csak utána mozgatni, mert melegen szétesik a hal. Szálkás apróhalnál minden ugyanez, csak a főzési idő lesz 90 perc. Nagyobb halnál a főzési idő 2 órára emelkedik. Ha a kukta régi, már nem jól tömít, akkor valamivel több víz kell.

Az olajos halat lehet sűrített paradicsommal (házi üveges, Béla bácsi-féle elrakott) gazdagítani, sőt lehet hozzá tenni lesütött csípős paprikát is, ahogy akkor kóstoltuk…

Mire ide értem, megéheztem… :-)

Üdv: Willy”

Béla bácsi olajos hala
Hát igen, kenyérrel ettem… de megérte!

A kis kóstoló meghozta a szám ízét egy kiadósabb, de ennél sokkal hétköznapibb reggelire is, majd az összepakolás kínos és nagyon kellemetlen órái következtek, mire végre autóba keveredtünk és hazafelé vehettük az irányt. Mi más maradhat még a túra végére, mint a köszönetek kifejezése? Köszönjük a Szári famíliának azt a fáradságos munkát, amivel rendre szebbé igyekeznek tenni az ott töltött napjainkat, köszönet Németh Aladárnak, Nenónak, hogy végre komoly halat fogatott velem Keszthelyen, köszönjük a Balatonnak, hogy elviselt bennünket és ígérjük (vagy fenyegetünk vele), hogy jövünk még, nem is túl sokára!

Mert horgászni és jókedvűnek, az életünkkel elégedettnek lenni jó!

Írás, fotók: Jeszy
Photoshop: Jeszy Andi

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: