Bójás harcsázás Szedlák Péterrel II.

Bójás harcsázás Szedlák Péterrel II.

Az előző harcsázás óta még két hét sem telt el, és ismét a Fehérvárcsurgói-víztározó partján álltam. A vízszint 140 cm-t emelkedett azóta, ezért most a befolyóhoz közeli, kisebb vízmélységgel rendelkező szakaszt szemeltem ki. Ezen a részen két évvel ezelőtt horgásztam utoljára, akkor itt több kisebb harcsát sikerült fognom, de itt fogtam az egyéni rekordomat is, ami 84,7 kg volt…

Eddig a legnagyobb harcsám, ami 214 cm és 84,7 kg volt

A kiszemelt horgászhelyen bojlis horgászok voltak, nekik még egy nap volt vissza a túrából, de mellettük volt még hely a bójáim számára, igaz, a magas vízállás miatt így egy nádfal felett kellett volna áthúzni a zsinórjaimat.

497 cm-es vízállás a túra kezdetén
Legutóbbi horgászhelyem - amikor ennek a cikknek az első része készült - most igencsak víz alatt volt
Ha most ugyanott álltam volna…

Miközben radaroztam, szóltak a srácok, hogy el kell menniük, így nagyobb területem lett a bóják elhelyezésére. Nem kapkodtam, már szinte be is sötétedett, mire minden a helyére került.

Botok beélesítve

Az első éjszaka sajnos nem adott halat, de hát van ez így a harcsahorgászatban. A második nap sem sikerült kapásig eljutni. A túra harmadik napján, vasárnap reggel fél nyolc körül épp kint reggeliztem a sátor előtt, amikor megszólalt a kapásjelzőm.

Bevágás után sajnos pár másodperc múlva megkönnyebbült a bot, valószínűleg vékonyan akadt a horog. A szereléket kitekertem, a botot visszatettem a tartóba és befejeztem a reggelimet. Kicsit mérges voltam, mert a kamera sem működött, hogy legalább a kapást tudtam volna rögzíteni, ha már a hal nem lett meg.

Újracsaliztam, a kamerát előkészítettem, de még nem indítottam el, úgy gondoltam, ha a bot ismét a helyén lesz, akkor indítom a felvételt, ugyanis egy action cam készülékkel folyamatosan vettem a botokat, hátha elcsípem az adrenalin-növelő kapást.

A csalit fenék közelbe engedtem, a szakítózsinórt beakasztottam az előtét bójába és elindultam a part felé. A parttól 190 m-re horgásztam, ezt körülbelül 2 perc alatt tettem meg a csónakkal. A partra érve a botot be akartam rakni az állványba, de ez nem sikerült. Meglepődve álltam kezemben az egyre jobban görbülő bottal. Nem tudtam mire vélni a dolgot, hisz ilyen még nem történt velem. Kerestem a víz felszínén az úszómat, de nem láttam. Először arra gondoltam, hogy rosszul akasztottam be a szakítózsinórt, és a kárász valahol leakasztotta magát. Pár másodperc múlva az orsóm fékje is megszólalt, ekkor tudatosult bennem, hogy kapásom van. Erre lehet igazán azt mondani, hogy „jókor jó helyen”.

Szorítottam a féken, és elkezdődött a fárasztás. Ha tehetem, inkább partról szeretem a halat fárasztani, így is indult a dolog. Először szépen jött felém a hal, de ezután bekeményített. Ekkor éreztem, hogy legalább 50 kg körüli lesz.

Pár perc küzdelem után észrevettem, hogy a mellettem lévő szlovák bojlisoknak is kapása van, akik a bójámtól előző nap körülbelül 10 méterre tették le a szereléküket. Hiába kiabáltunk nekik, hogy valószínű az én halam szedte össze a zsinórjukat, hisz nem beszéltek magyarul, már ültek is be a csónakba. Ezért nekünk is vízre kellett szállni, mert nem akartam elveszíteni ezt a harcsát. Rövidesen kiderült, hogy az én halam szedte össze a bojlis szereléket. Ezt sikeresen kiakasztottuk, de közben a halam kapott egy kis zsinórt, így volt ideje összeszedni a másik bojlis szereléket is. Ezt is megpróbáltuk kibogozni, de esélytelen volt. Ezt a zsinórt segítőm, Ede elvágta. Később még egy szereléket összeszedett a harcsa, de azt is sikeresen ki tudtam akasztani. Ezután elvontattuk a halat a bóják közeléből, és elindult a fárasztás. Amikor először megláttam a hatalmas fejet, nagyon megörültem. A két kopoltyúfedél felett jellegzetes gyógyulófélben lévő sérülést volt, ami nagyon hasonlított az egyik közösségi oldalra feltett jelenlegi 102 kg-os tórekord harcsa sérüléseire. Többszöri kirohanás után körülbelül egy óráig tartott, mire sikerült a csónakba emelni.

A mérlegelésnél kiderült, hogy a jellegzetes gyógyulófélben lévő sérülés ellenére ez nem lesz rekord, hisz ez „csak” 73,58 kg és 208 cm.

A mérlegelés és fotózás után természetesen őt is visszaengedtem.

Az elvágott zsinórért cserébe a szlovák srácnak adtam 1400 m Gardner zsinórt.

A jellegzetes félig gyógyult sérülés
Ilyen halakkal illik kesztyűs kézzel bánni
Ede barátom, jómagam és a háttérben a kapásról ismét lemaradó action cam… ja, és egy kapitális harcsa, majd elfelejtettem
Kerület a mellúszó alatt
Egy újabb 2 méter feletti…
Közös fürdőzés...
Talán ez a kép szemlélteti a méretet
Ezért az élményért vagyok megszállott harcsahorgász
Kellemes, 21 Celsius-fokos volt a víz

Csütörtök este 11 óra körül kint beszélgettünk a botok mellett Boros Norbert barátommal. A szél feltámadt, Norbi orsóján a fék kattant párat, ezért keményebbre állította. Kis idő múlva ismét kattant párat az orsó. Ott álltunk a bot mellett, Norbi ismét a féket állította, én meg felvilágítottam a botspicc felé. Ekkor láttam, hogy szép lassan görbül a bot. Szinte még ki sem mondtam, hogy ez nem a szél, hanem kapás, már el is szakadt a szakítózsinór és a bot visszavágódott.

Norbi kivette az állványból a botot és bevágott. Beugrottunk a csónakba és a sárga főzsinórt világítva elindultunk a hal felé. Az ellenállásából lehetett tudni, hogy ez sem lesz kicsi. Amikor először megláttuk, mindketten tudtuk, ez is 50+-os. A fárasztás 20-25 percig tartott. A 10/0-ás egyágú horog szájszélbe akadva biztosan tartotta a hatalmas testet. Két kézzel megfogtam az alsó állkapcsát és már húztam is be a csónakba.

A hal súlya 61 kg, hossza 220 cm volt. Mivel nem lett egyéni rekord, pár éjszakai kép után mehetett vissza.

Csónakban az újabb hatalmas harcsa
Norbi és az éjszakai hala
Újabb termetes vendég a mérlegelő matracon
Természetes mozdulat...

A következő harcsa szombat este ismét Norbi szerelékét találta meg. Ilyen vehemens kapást még nem látott egyikőnk sem. A hal a 200-500 g dobósúlyú botot karikába hajlítva és folyamatosan rángatva húzta le a zsinórt az orsó dobjáról a keményre állított fék ellenére. Norbi kiemelte a botot az állványból, és már indultunk is a csónakkal.

Ezen a napon testvérem, Zsolt is lent volt már velünk, igaz, ő nem harcsázni, hanem bojlizni jött. Ahogy mi elindultunk a csónakkal, ő is ugrott a gumicsónakba, és kezében a kamerával jött utánunk. Ez a fárasztás nem tartott hosszú ideig, hamar megadta magát a 175 cm hosszú, 39 kg-os harcsa. Természetesen őt is visszaengedtük.

Egy \'kisebb\' harcsa, mindössze 39 kg, 175 cm :)

A kéthetes túra alatt folyamatos, napi 7-10 cm-es vízszintcsökkenés volt, de ez most nem befolyásolta a harcsák kapókedvét, nem úgy, mint a helyi „csónakos erők” megjelenése a bójáink környékén. Tapasztalatból írom, hogy a csónakosok előszeretettel állnak meg a harcsás és bojlis bóják közvetlen közelében a jó fogás reményében, de az etikai szabályok figyelmen kívül hagyásával. Az egész napos zörgéssel, a csónaksúlyok félóránkénti leengedésével-felhúzásával elriasztják a fenék közelében lévő halakat. A túra első hetében erős szél fújt, nem volt csónakos a vízen, volt kapásunk. A második héten szélcsend volt, szinte egész nap, óránként váltották egymást a csónakosok a bójáink környékén, (mert a majd 200 hektáros tározón nem találtak máshol helyet), és megszűntek a kapások.

398 cm-es vízállás a túra utolsó napján
A vízben álló fák törzsén jól látható a vízszint csökkenése

Ebben az évben még egy túrát terveztem október végére, remélem, legalább olyan sikeres lesz, mint az előző kettő.

Kapásra várva
A harcsázás bizony komoly kitartást és türelmet igényel
E módszer egyik főszereplője
Heves hullámzás -> zéró zajongó csörgő-zörgő csónak -> harcsás események. Ez a képlet
A matrac október végén is várja az ideiglenes vendégeit!

Írta: Szedlák Péter

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: