Térkép betöltése…
Szelidi tó

Általános információ a vízről

A tavat még a Duna vize mélyítette ki évezredekkel ezelőtt. A 4 km hosszú, átlagosan 150-200 m széles és változóan 3-4 méter mély tó partja igen változatos, helyenként kifejezetten szabdalt. 
A felületét, partszakaszait nádas-sásos foltok teszik változatossá, helyenként apró szigeteket alkotva, melyek kiváló haltartó helyek. A hazai vizekben megszokott ponty, amúr és keszeg állomány mellett a ragadozó halakra horgászók is megtalálják számításukat.

Megközelítés

Bács-Kiskun megyei Dunapataj mellet elterülő Szelidi tó jó minőségű úton könnyen megközelíthető. A tó egy szakasza mentén üdülők épültek, strandok is kialakításra kerültek, így a horgászat mellett számos egyéb szabadidős tevékenységre is lehetőség nyílik. A nagykiterjedésű vízterület okán az üdülők és a horgászok elkülönülnek és békésen megférnek egymás mellett.

Napijegy árak

Napi felnőtt területi engedély: 3 000 Ft
Napi ifjúsági területi engedély: 1 500 Ft
3 napos felnőtt területi engedély: 7 700 Ft

A horgászjegyek naptári napra érvényesek, 24 óra időtartamra.

Helyi kiemelt horgászati szabályok

A váltott horgászjegynek megfelelően fogható mennyiség és a helyi szabályozás részletesen elolvasható az egyesület honlapján:
Darabkorlátozás felnőtt napijegy estében:
2 db ponty (5 kg felett visszahelyezendő), méretkorlátozással védett halakból napi 2+1 db (pl 2 ponty+1 amur, vagy 2 süllő+1 harcsa) valamint 5 kg egyéb hal.
A teljes horgászrend ismeretének hiánya nem mentesít.

A Szelidi-tó országos jelentőségű természervédelmi terület a Kiskunsági Nemzeti Park kezelésében.

Kezelő

DunapatajiSporthorgászEgyesület
Katona József - elnök 06/30 9057412
Csókás András - alelnök 06/20 5433533
halőr 06/20 5562710

Nagysága

70 ha

Általános információ a vízről

A tavat még a Duna vize mélyítette ki évezredekkel ezelőtt. A 4 km hosszú, átlagosan 150-200 m széles és változóan 3-4 méter mély tó partja igen változatos, helyenként kifejezetten szabdalt. 
A felületét, partszakaszait nádas-sásos foltok teszik változatossá, helyenként apró szigeteket alkotva, melyek kiváló haltartó helyek. A hazai vizekben megszokott ponty, amúr és keszeg állomány mellett a ragadozó halakra horgászók is megtalálják számításukat.

Megközelítés

Bács-Kiskun megyei Dunapataj mellet elterülő Szelidi tó jó minőségű úton könnyen megközelíthető. A tó egy szakasza mentén üdülők épültek, strandok is kialakításra kerültek, így a horgászat mellett számos egyéb szabadidős tevékenységre is lehetőség nyílik. A nagykiterjedésű vízterület okán az üdülők és a horgászok elkülönülnek és békésen megférnek egymás mellett.

Halállomány

Ponty, amúr, keszegfélék, csuka, harcsa, süllő, sügér - gazdag halállomány!

Telepítések

Ütemezett

Fajlagos tilalom

Süllőre, csukára az országos horgászrend szerint, a többi halfajra tilalom nincs.
Az 5 kg-nál nagyobb pontyot kíméletesen visza kell helyezni a vízbe.
Fekete sügér megtartása szigorúan tilos.

Napijegy árak

Napi felnőtt területi engedély: 3 000 Ft
Napi ifjúsági területi engedély: 1 500 Ft
3 napos felnőtt területi engedély: 7 700 Ft

A horgászjegyek naptári napra érvényesek, 24 óra időtartamra.

Éjszakai horgászat

Engedélyezett.

Napijegy váltási helyek

Csukás horgászbolt, Dunapataj, Vasút u.1.
06 20 5433533
(az üzletben nagy váklasztékban kapható minden, ami a horgászathoz kell, etetőenyagok, élő csalik, felszerelések, valamint csónak bérlés is intézhető.
Budapest felől jövet a körforgó bal oldalán,
Kalocsa frelől jövet a körforgó jobb opldalán)

Horgászbolt, Dunapataj, Ságvári u. 2/a
06 20 4678092
(Vízmű mögött)

A Szelidi tónál: 
- Anna-Lak panzió 
- Váradi Gyula élelmiszerbolt
- Kalocsa és Vidéke Horgászegyesület horgásztanyája

Helyi kiemelt horgászati szabályok

A váltott horgászjegynek megfelelően fogható mennyiség és a helyi szabályozás részletesen elolvasható az egyesület honlapján:
Darabkorlátozás felnőtt napijegy estében:
2 db ponty (5 kg felett visszahelyezendő), méretkorlátozással védett halakból napi 2+1 db (pl 2 ponty+1 amur, vagy 2 süllő+1 harcsa) valamint 5 kg egyéb hal.
A teljes horgászrend ismeretének hiánya nem mentesít.

A Szelidi-tó országos jelentőségű természervédelmi terület a Kiskunsági Nemzeti Park kezelésében.

Bojlis horgászat

Engedélyezett.
A szerelékj csónakkal, ill. egyéb eszközzel való behúzása engedélyezett.
Az etetés helye megjelülhető, de kizárólag csőbójával, és ahoirgászat befejeztével a bóját ki kell venni.

Csónak használat

Engedélyezett.
A Csukás Horgászboltban, valamint a helyszínen bérelhető.

Pergetés

Engedélyezett.
Műcsalival tilos horgászni, pergetni december 1-31-ig, valamint január 1- február 28-ig.
További korlátozás, hogy a twister fej tömege max 10 g lehet, a horog mérete pedig max 3/0-ás lehet.

Sátorozási lehetőség

Az Egyesület honlapján meghatározott feltételek mellett engedélyezett.

Szállás

A Tavirózsa Vendégház a környék egyik leg¬nívósabb szálláshelye 50 méterre a tótól.
A 11 szobából 4 db kétágyas és 7db három¬ágyas, az emeleten található 8 szobá¬nak tágas erkélye van. Minden szobához tartozik saját fürdőszoba, WC, hűtőszekrény, internet csatlakozási lehetőség. Kényelmes fotelekkel berendezett társalgó, valamint két teakonyha, benne mikrohullámú sütő áll a vendégek rendelkezésére, és lehetőség van a kertben grill és bogrács ételek elkészítésére, aminek megszervezéséhez igény szerint segítséget nyújtunk.

Tó Szálló
Hangulatos, 14 szobás "retro" szálloda közvetlenül a Szelidi-tó partján, ahol már 4 500 Ft/fő/éjtől foglalható szállás.
A szálloda, a szolgáltatások és árak részletes leírása itt olvasható:

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.