Csak egy srác a hétköznapokból

A következő írásban azt szeretném nektek bemutatni, hogy honnan indult számomra ez a szenvedély, amit úgy hívnak, horgászat. Gyerekkorom óta horgászom édesapámnak köszönhetően, akinek máig hálás vagyok, hogy annak idején elvitt magával és megszerettette ezt a remek sportot. Azóta természetesen sok idő eltelt, és bizony szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy fejlődni mindig kell és érdemes is, ha a halakat űzni szeretném, bármilyen szintről is legyen szó.

13 voltam, mikor először kimentünk a Duna–Tisza-csatornára cájgolni. Egy kis kétrészes piros bot volt egy kisebb orsóval. Aznap két sügért fogtam és teljesen büszke is voltam magamra. Abban az évben az egyik tó ráadásul egy naphal-fogó horgászversenyt is rendezett, amire kaptam egy 3 méteres spiccbotot édesapámtól. Ötödik lettem és nyertem még egy 3 méteres spiccbotot – ez első sikerélménynek, azt mondom, nem kevés! Azóta eltelt jó pár év, számos horgászkészséget használtam és természetesen a kifogott halat mindig haza is vittem. Egyik érdekes fordulópont talán az volt, amikor 24. születésnapomra kaptam egy kétrészes bojlis botot és egy nyeletőfékes orsót. Az újdonság varázsa hamar elragadott, persze még akkor bojliról szó se volt, hagyományos fenekező szerelékekkel űztem az ipart két horoggal, ahogy azt ugye megszoktam. Rá fél évre megismertem egy igaz barátot, akinek szintén nagyon sokat köszönhetek, és máig megtisztel a társaságával. Rengeteg dolgot mutatott, hogyan kíméljük a halat, a „fogd meg és engedd vissza” elvet, a finom szerelékeket, és a legfontosabb dolgot, a PELLETEK használatát – ez számomra egy olyan újdonság volt, mint ha a disznóhúsról tértem volna át a csirkehúsra. Úgy voltam vele, miért menne rá erre a ponty, ha eddig is kukoricával fogtam őket. Szép fokozatosan finomítottam a szerelékeimen, elhagytam a felső horgot, kisebb horgokat kezdtem kötni és valóban megnőttek a halfogási mutatóim. Beszereztem még egy kétrészes botot, így a hagyományos teleszkópos botjaimat nyugdíjba küldtem. Elkezdtem valóban élvezni a horgászatot, ami már nem feltétlen csak a halfogásról szólt, hanem hogy az ember a hétköznapi mókuskerékből kiszálljon és élvezze, de főként értékelje azt, ami körbeveszi. Elkezdett érdekelni a fotók készítése a pecák során. Sokan mániákusnak tartottak, hogy az volt a mániám, hogy a napfelkeltét lefényképezgettem a tóparton, ami a hajnali kelésekkel kezdett járni.

Az első napfelkeltés képem

A következő fordulópontom éppen ehhez tartozik. A legnagyobb közösségi oldalon pillantottam meg, hogy indul nemsokára egy új, horgászattal foglalkozó oldal, ahol fotópályázatot hirdettek. Több fotót is beküldtem, mert még sose nyertem így, pályázat alapján. A legkedveltebb képem egy hihetetlen szerencsés pillanat volt, amit sikerült megörökítenem. Egy kiscica az egyik tavon egy pillanatra leült a két botom közé és kémlelte a vizet.

A halakra leskelődő kis cica

Azonban a szerencse ezúttal sem ért utol, de jóval nagyobb dolgot nyertem, mint amit a díjazottak kaptak, két barátot ismét. Most sem tudom, mit láttak meg bennem, de elmondhatom, nagyon jól összerázódtam a két szerkesztővel, akiket ma már szintén barátaimnak hívok. Felkértek, írjak az egyik kedvenc helyemről egy rövid bemutató cikket, és ha szalonképes lesz, akkor kirakják az oldalra. Ez nagy meglepődésemre össze is jött és azt követte a következő, meg az az utáni cikk is. Nekik köszönhetem, többek között, hogy megtaláltam a mai törzshelyemet is. Ide tartozik szintén az első felnőtt versenyem, amire nagyon sokat készültem, de egy kapás nélkül megúsztam. Kudarcomat ismét tudásgyarapítás követte, szép lassan mélyültek az ismereteim, kezdtem alaposabban utánanézni a dolgoknak, például mik is azok az érdekes sűrű löttyök, amit dipeknek hívnak. Megfigyelésem tárgyát képezte az is, hogy körülöttem mindenki jóval eredményesebb volt egy bizonyos módszerrel, a feederrel. Ismét fejlődésre szántam el magam és megvettem életem első olcsóbb 360-as heavy feeder botját.

Az első feederbotom

Barátomnak köszönhetően megtanultam feederes szerelékeket összeállítani és megcsinálni. Beindult a halzápor teljes mértékben és beállítottam egyéni darabszám-rekordomat, ami az egy nap megfogott 12-ről 20-ra ugrott fel. Aznap fogtam meg életem első amurját, igaz, nem volt nagyobb 3 kg-nál, de az érzés hihetetlen felemelő volt. Megvettem az első nagyobb márkákhoz tartozó pelleteket, csak gyűltek és gyűltek a csalik. Eljött életem második versenye, ahol sikerült egy szektor harmadik helyet elérnem, így hazavihettem életem első kupáját. Mérhetetlen boldogság és elégedettség töltött el. Nem gondoltam, hogy lehet ezt még fokozni, de sikerült. Születésnapi pecámon sikerült horogra csalnom eddigi legnagyobb halamat, egy 6,5 kilós pikkelyes szépséget. De ezzel nem volt még vége a napnak, mert 5 tokhalat is fogtam. Ezt a napot szerintem sose fogom elfelejteni, akárcsak a rá egy hétre megrendezett versenyt.

A 6,5 kg-os, legnagyobb halam
Az egyik szebb tok

A november végi versenyen értem el eddigi legjobb helyezésem, ami szektor első és tó negyedik hely lett.

A szektor első helyet jelentő 5,5 kg-os potyka

Ugyanakkor negatívumként folyamatosan kísért a dobási távolságom. Mindhárom versenyből többet is ki tudtam volna hozni, ha a dobótechnikám megfelelő és távolabb is tudok suhintani a botommal. Ismét elkezdtem nézelődni, megfigyelni a környezetem és eljutottam odáig, hogy megvegyem az első nagyobb feederbotomat, egy 390-es heavy feedert, ami egy távdobó orsóval lett teljes. Mindkettőt használtan vettem, mert az új ára számomra sajnos elérhetetlen jelen körülmények között, de úgy voltam vele: arra, hogy belekóstoljak ebbe, is ez így tökéletes lesz. Egy páros versenyen barátommal az oldalamon tesztelhettem végre a botot is. Helyezést, igaz, nem értünk el, de teljesen elégedett voltam a botommal és rádöbbentem, hogy össze kell szoknom vele. Dobótávom megnőtt, de sajnos a technikám máig nem az igazi, van mit csiszolni rajta. Halkímélés területén is sikerült fejlődni rendesen. Régi kis pontymatracomat egy jóval nagyobb váltotta fel, és a sebfertőtlenítő is megjelent a vödrömben. Ami még távol áll tőlem, az a methodozás.

Egy látványos szépség, amit method szerelékkel szedtem ki

Próbákat tettem, van is method kosaram töltővel, de valahogy nem akart az a darabszám összejönni, amit gondoltam.

Egy szintén methodos „áldozat” gumikukoricával megspékelve

Elkezdtem hát az etetőkaját is nézni alaposabban, mi lehet a 400 forintos és a 900 forintos közötti különbség. Drágább etetőkeveréket sajnos venni nem tudtam, így meg kellett elégednem a két ár közötti keverékekkel és ismét egy szintet sikerült fejlődnöm. Eközben volt a weboldalnak egy jótékonysági gyűjtése, amin úgy gondoltam, részt kell vennem, így felajánlottam gyerekkoromban megnyert spiccbotomat. Az adományok szép számmal érkeztek – a gyűjtést követő cikkemben leírtam, bizony nálunk sem volt kolbászból a kerítés, és így, felnőtt fejjel visszanézve kész csoda, hogy anno apu el tudott rendszeresen vinni magával, ami olykor bizony lemondásokkal is járt.
Sok dolog átértékelődött bennem, mit is jelent számomra a horgászat, a fejlődést jól mutatja a képek sorozata, amiken nyomon tudom követni, honnan indultam és hol tartok most. Az biztos, hogy sose szabad elfelejteni, hogy kiknek köszönhetőek azok a dolgok, amikből tanulunk és fejlődünk.

Egy makulátlan nap remek momentuma

Müller László (Lacoking)

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: