Mikor elkezdtem a bolognai botos horgászattal foglalkozni, volt néhány, elsősorban magából a technikából eredő probléma, aminek a kiküszöbölése megoldhatatlan feladatnak tűnt. Az egyik az úsztatás során az úszó menthetetlen kisodródása volt. Ha úszóm túlhaladt egy képzeletbeli határvonalon, a szerelék víz erejének engedelmeskedve óhatatlanul lassan a part irányába kezdett vándorolni, emiatt a csali elkerülte az éhes halszájakat. Minél többet „bolóztam”, annál inkább megismertem a módszer előnyei mellett annak nehézségeit is. Sokat tanakodtam, hogyan lehetne az úsztatást irányíthatóbbá tenni, elérni azt, hogy egy-egy leúsztatás minél hosszabb ideig tartson, és az úszóm végig az etetési sávon haladva több esélyt adjon a csalira éhező halseregnek. Szerencsére, amíg én csak gondolkodtam a megoldáson, valaki rá is jött arra.
Egy újságcikkben olvastam először egy olyan úszóról, amelyik már nevében is utal arra a módszerre, amihez kifejlesztették. Az írás olvasása közben több alkalommal is felkaptam a fejem. Egy olyan úszóról volt szó, amit a remekül lehet irányítani, szinte pórázon vezethető a kisodródás veszélye nélkül. Elhatároztam, hogy ha a puding próbája az evés, akkor én szeretem a pudingot. A HIT csarnokban megrendezett kiállításon felkerestem Králik Károlyi, az úszó megalkotójának standját, és végighallgattam, végignéztem egy bemutatót. A mini medencében szóról szóra úgy történt minden, ahogy azt korábban olvastam. A Cralusso Bolo ezzel bekerült a kipróbálásra váró horgászeszközök közé. (Egy másik úszója is igencsak felpiszkálta kíváncsiságom, de erről majd később.)
Otthon természetesen rávetettem magam a csomagolásra, és mint egy gyerek, szétkaptam azt. Az úszó nem a megszokott, általam kedvelt klasszikus bolognai úszó formáját mutatta, hanem amolyan extravagáns külsővel hívta fel magára a figyelmet. Az alakja leginkább egy behorpasztott pajzsra emlékeztetett.
A mellékelt két kis adapter az antenna befogadásán kívül a „vezető” szár szerepét is betölti. Miért kaptam kettőt? - néztem bambán, majd a korábban olvasott cikket és a mellékelt használati útmutatót vettem kézbe. (Aranyszabály, ha valami új, ismeretlen, először a használati útmutató alapos áttanulmányozásával kell kezdeni. Elkerülhetőek így a bamba pillantások, lásd fentebb.) Miután alaposan kiveséztem mindkét dokumentációt, minden világossá vált. Az egyik adapter a jobb, míg másik a bal folyásirány esetén használatos. A jobb folyásiránynak megfelelő kis acél szárra egy kis piros csövet is tettek. (Így nem fogok újra bambán nézni, hogy most melyik-melyik, bár összeszerelve az úszót rögtön egyértelmű a dolog.)
Felvetődik persze a kérdés, honnan tudjuk megállapítani, melyik a jobb és melyik a bal folyásirány. (A hajóvezetői tanfolyamon is ez volt az első kérdés, amit vágni kellett a hegymenet, völgymenet mellé.) A kérdés eldöntése egyszerű. Álljunk meg a folyó partján úgy, hogy a víz előttünk legyen! Ha a jobb kezünk felől folyik a bal kezünk felé, akkor jobb folyásirányról, ha a bal kezünktől tart a víz a jobb kezünk felé, akkor bal folyásirányról beszélhetünk.
Ahogy jobban szemügyre vettem az úszót, egy korábbi találmány köszönt vissza. A működési elve a Cralusso Szörf úszóét idézte, csak éppen lényegesen leegyszerűsítette azt. Mivel nem vagyok egy műszaki zseni, nekem ez most inkább előnyömre válhat. Próbaképp gyorsan összeraktam. Elsőre sikerült. Na ja. Azért egy kis mütyürt még én is be tudok illeszteni a helyére. Az úszó anyagát kezdtem vizsgálgatni. Akár a többi Cralussónak, ennek az anyaga sem a szokásos balsa, hiszen formáját tekintve sokat kellett volna rajta farigcsálni, ha ezt az alapanyagot szemelik ki. A kemény poliuretán hab gyorsabban, könnyebben megmunkálható, formába önthető és lényegesen tartósabb is, bár szívesen megnéznék egyszer egy „úszógyárat” belülről, hogy valóban helyesen okoskodom. (Bevallom, nagyon szeretem a balsafát, de sajnos idővel sok úszóm beázik, amin csak egy kis csiszolással, lakkozással tudok segíteni. Ezt a műveletet többnyire édesapámra bízom, hiszen barkácstudományom Mekk Mesteréhez hasonlatos.) Ami újabb kellemes meglepetés volt, az a több színt tartalmazó antennakollekció. Sárga, fekete, narancs: bármilyen fényviszonyhoz könnyen alkalmazkodhatom, nem kell festegetnem.
Ennyi ismerkedés után természetesen már alig vártam, hogy magam előtt látva a folyót - tőlem folyhat arra, amerre csak akar -, végre kipróbálhassam, mire vagyok képes a Cralusso Bolóval. Mindenképpen szerettem volna először egy húzósabb vízen kipróbálni, így az első éles bevetésre a Tiszán, egy kompátkelő alatt került sor. Ezen a részen korábban még nem horgásztam, így nem tudhattam, milyen mélységek várnak rám. Új úszóhoz új, ismeretlen terep.
Biztos, ami biztos a 8 méteres bolognaimat húztam ki. A víz ránézésre egy 8 grammos úszót kívánt, kíváncsi voltam, vajon a Cralusso Bolóból is elég lesz-e ez a méret. Elégnek bizonyult. A víz most lassan, komótosan ballagott, de ez lehetne másképp is. A közeli erőmű néha megtréfálja az embert. Kedvenc időtöltésem a szerelgetés, főleg, ha egy olyan cuccost szerelek, amit még előtte soha. Első lépésként az úszó száraira illő szilikon csövecskéket vágtam méretre, majd felhúztam őket a zsinórra. A legfelső (én póráznak neveztem el) szárra, ahonnan a botig fog futni a damil, rögtön két szilikon csövecskét szabtam. Mindkettőt hosszabbra hagytam, mint maga a kis fémszál, mert sejtettem, hogy ha rövidebbre vágom, a damil egy erőteljesebb bevágásnál elvághatja a vékony csövet. Miért szabtam egy tartalékot is? Ha valami oknál fogva mégis elszakad, ne kelljen újra szerelni az egész cuccot. (Azért azt megjegyeztem magamnak, hogy vastagabb, erősebb szilikon csövet is beszerzek, fő az óvatosság.) A tartalékot az úszó alsó szárára húzva, onnan gyorsan tudom majd pótolni a veszteséget. A leszabott csövecskéket végül szép sorban felhúztam a damilra. Először tehát a felső szárra illőt, ezt a tartalék követte, majd a három, alsó szárra passzoló zárta a sort. Ezt követően felhúztam az úszó száraira őket. Fogtam a damilt és forgatgattam új szerzeményem.
Elképzeltem, ahogy belekap a víz és azon tűnődtem, milyen elven is működik. A pajzs alakú úszó közepén kialakított kis horpadásba megkapaszkodik a víz, és a kisodródással ellentétes pályára kényszeríti azt, a felső vezető szárral pedig én segítek neki tartani a helyes irányt? Hiábavaló okoskodások helyett inkább nézzük, mire is képes! Az ólmozást nem variáltam. Ha nem szabadon úsztatok, hanem visszatartással horgászom, túlsúlyozom az úszót, hiszen a visszatartás során az úszó kiemelkedik. A sodrás erősségéhez mérten most antennacsúcsra súlyoztam ki a Cralusso Bolót.
A cseppólmot 4 apróbb söréttel ütköztettem meg, alulra pedig egy jelzőólmot csíptettem. A meder feltérképezéséhez az összes ólmot egybehúztam. Az első eresztékállításnál rájöttem, hogy az úszó damilon való mozgatásakor ajánlatos a felső szárról lehúzni a szilikon csövet. Így lényegesen könnyebb dolgom lesz, és a nekifeszülő damil sem vágja el idő előtt. A pontos mélység beállítása egyszerű volt, hiszen a túlsúlyozott úszó egészen addig víz alatt volt, ameddig az ólomfüzér el nem érte a meder alját. Hogy a sodrás ne tréfálhasson meg, a hosszú bottal az úszót ki-kipöccintve vallattam végig a meghorgászni kívánt szakaszt. Előttem jó ötös víz lötyögött, a parttól 15 méterre és 20-25 méterre is. Az egyenletes meder miatt így nem kell messzire horgásznom, ami előny ennél a módszernél. A pontos mélységre ráhúztam az úszóval egy jó előkehossznyit, majd felkötöttem az előkét. Ha mindent jól csináltam, a horog szépen sodródik a fenéken.
Izgatottan kezdtem a próbaúsztatásokhoz, egyelőre etetés nélkül. Ennek két oka is van. Az úsztatások során még időben felfedezhetem az előttem elfekvő akadókat, így még véletlenül sem fogom a drága etetőanyagot tuskóba dobálni, valamint a már eleve itt ólálkodó nagyobb halakat is elcsíphetem, mielőtt az etetés zajától elriadnának. Bevetettem hát a felcsalizott horgot és megkezdtem az ismerkedést a Cralusso Bolóval.
Az úszó dobás közben nem kóválygott, vizet érve hamar a megfelelő pozícióba fordult, szépen beállt. Először hagytam, hogy a Boló szabadon úszhasson. Nagyon résen kellett lennem, hiszen az úszó antennájából nem sok látszott. Mivel szerencsére számottevő akadóra nem leltem, elkezdtem ízlelgetni, mire is képes őkelme. (Gondoltam, ráérzek az ízére, és csak utána etetek.) A következő dobásoknál már elkezdtem szépen visszatartani. A bedobást követően, amint beállt az úszó, egy picit kifelé sodródott, de ha hagytam szépen leúszni, akkor elérkezett arra a pontra, ahonnan kezdve már kisodródás nélkül tudtam úsztatni. Az etetés helyének meghatározásához igyekeztem ezt a pontot alaposan megjegyezni. A visszatartás során az úszó pont annyira emelkedett ki, ami kellett a kapások észleléséhez. Az úszót enyhén visszatartva szép komótosan többször végigtapogattam a helyet, majd a „betájolt” helyre bedobtam az etetőanyag gombócokat. Bolognai módszernél az etetésnek mindig alattunk kell lennie, többnyire annak a pontnak a közelébe érdemes koncentrálni, ahol az úszót már folyamatos kontrollal tudjuk dolgoztatni. Az etetést követően nagyon vártam az első kapást.
Az első halacska vehemens úszólerántással jelentkezett. Új szerzeményem első „áldozatai” karikakeszegek voltak, de ez a peca azon ritka kivételek közé tartozott, mikor nem a halak lépre csalása volt az elsődleges célom. Úgy éreztem magam, mint egy gyerek, aki új játékot talált magának.
Az úszó remekül dolgozott, a legkisebb keszegecske kapását is szépen jelezte. A mohóbbak minden gond nélkül eltüntették, ám a megfontolt öregek szépen kiemelték. Egy közelemben horgászó kollégának is feltűnt, hogy valami turpisság van a dologban. Ő egy klasszikus úszóval horgászott, amivel lényegesen nehezebben tudta megoldani a visszatartást. Mivel volt nálam egy másik Bolo is, felajánlottam, hogy próbálja ki. A gyors átszerelést követően, már ketten úsztattunk a speciális eszközzel. Kíváncsi voltam, hogyan fog tetszeni neki a játék. Újdonsült ismerősöm elismerően bólogatott. Elmondta, nagyon kíváncsi, hogyan boldogulna vele az általa látogatott helyeken. Addig-addig beszélgettünk, míg az úszó gazdát cserélt. (Egy közös ismerősünkön keresztül azért megtudtam, nagyon „bejött” neki a másik helyen is.)
A horgászat befejeztével a Bolót könnyedén levettem a damilról - hiszen csupán a szilikon csövek tartották -, és kényelmesen összetoltam a botot. Ha peca közben esetleg cserélni kell az úszót, ugyanilyen könnyedén megtehettem volna, legfeljebb az ólmozáson is változtatok. A halakat „víznek” eresztve elégedett voltam. Valóban hasznos segítőre leltem, és segítségével megoldódott korábbi bolognais problémám is. Annak pedig külön örülök, hogy mindezt egy elmés magyar találmánynak köszönhetem.
Írta: Polyák Csaba (csabio)
Fotók: Irinyi Csaba (Cibus), Takács Péter (t_peti)
