Nyárbúcsúztató úszózás

Nyárbúcsúztató úszózás

Szinte észre sem venni, ahogy mindig csak egy-egy csipetnyivel hamarabb bukott le a nap, csak egy árnyalatnyival hűvösödött az éjszaka. Majd óvatosan néhány levél engedte el magát az őt nevelő fáról, hogy az enyhe szellőbe hanyatt dőlve belibegjen az őszbe.

Igen, szeptemberre fordult a naptár. Eltelt ez a nyár is. Pikk-pakk. Jóformán pihenni sem volt idő. Az egy-két hetes szabadság olyan természetes állapotnak tűnt, de szinte el sem merültem benne, már vége is lett.

Azért szomorkodni nincs okom, sőt. Az enyhe napsütéses szeptember, a hol esős, hol szikrázóan napos október, de még a ködös november is sok szép pillanattal várhat, nem csak színes erdőkkel-mezőkkel, de - remélem - változatos fogásokkal is.

Már kibújtak a fű közül az őszi kikericsek

Úgy éreztem, hogy a forró nyarat igazán kipihenni csak vízparton lehet. Így a szeptember első reggelén felkelő nap már a tavon talált, matchbottal a kezemben.

Egy ideje nálam a „horgásszunk minél kevesebb holmival” elv uralkodik. Egyfajta „minimal art”. Találtam otthon egy kicsi, kempingszékkel egybevarázsolt hátizsákot. Ebben el is fér minden: csali, etetőanyag és még pár apróság. Csak a bot, a merítő kell a másik kezembe, és már indulhatok is.

Bár a levegő már egy kicsit hűvösödik, néha az eső is szemerkél, azért a víz még őrzi a forró hetek emlékét, csak lassan kezd hűlni. A halakat a mélyebb, talán valamivel hűvösebb részeken keresem, most éppen a gát tövében, valahol 3,5-4 méter mélyen.

Igyekszem minél kevesebb holmit magammal cipelni…

Régi matchbotomat hoztam magammal. Édesapámtól kaptam ajándékba jó pár éve. Nagyon szép pontyokat szelídített vele hálóba, akkor adta nekem, amikor elkezdtem „komolyabban” horgászni és ő egy újabbra cserélte. Azóta is használom. Van persze egy újabb-könnyebb-modernebb is, de ennek valahogy lelke van. Szeretem, ahogy meg-megreccsen egy-egy nagyobb pikkelyes kirohanása alatt, engedékenyen utánanyúl a hirtelen irányváltásoknak, de kellő szigorral meg is emeli a halat, ha úgy akarom.

A szerelést sem bonyolítom túl. Az előttem 5-6 méterre elterülő etetés közelében közvetlenül a 16-os főzsinórra kötött 14-es horgon két szem kukorica vagy pár darab csonti, esetleg kisebb Haldorádó „Finom Pontypellet” várja az éhes szájakat. A terített asztalon folyó lakoma történéseit egy csúszóra szerelt 3 + 1 g-os önsúlyos úszó közvetíti felém. Ennél sokkal egyszerűbb talán nem is lehetne.

Etetőanyag, aroma, csali…
… és ami benne van

Etetésre most a Haldorádó „Pelletes Fekete” fantázianevű etetőanyagát használom némi csontival és konzervkukoricával megspékelve. Nyilván ismeritek, sötét színű, nagyhalas „illatú” és tele van a pontyok garatfogára való mindenféle finomsággal. Az ajánlástól kicsit eltérve édes „Nagy Ponty” aromával próbálok az ínyenc pontyoknak is kedveskedni. Hátha sikerül.

Bedobok. Merül a csali. Lassan beáll az úszó. Kicsit bennem is elülnek a gondolatok, mintha a víztükrön tovagyűrűző és elsimuló karikákkal együtt a homlokom is kisimulna. Ezért szeretek legtöbbször egyedül kijárni.

Olyan jó ilyenkor nem gondolni semmire. Hirtelen messzire kerülnek a hétköznapok és minden egyéb teendő távolinak, talán soha be nem következőnek tűnik. Szinte nem is horgászat, már-már meditáció…

Minek kapkodni?
Ilyenkor elmerülhetünk a részletekben…
… vagy óvatosan a víz alá nézhetünk

De hamarosan megmoccan az úszó, vendégek érkeznek az etetésre. Nem is kellett sokat várni az első kapásra, szép lassan felfekszik az úszó. Végül is horgászni jöttem.

Az első jelentkező egy kisebb keszeg, úgy látszik az apróságok értek ide előbb. Bodorka és dévérkeszeg jön vegyesen, néha egy-egy kárász is beköszön.

Nagyot nőj! :-)

Rövid időre csönd van, majd lassan elmerül az úszó. Bevágok, ahogy a korábbiakban is, de a reakció más. Meggörbülve marad a bot, a hal elindul és a viszonylag lazára vett fék is ciripelget. Ponty van a horgon! Szépen lassan fárasztom, nincs akadó a környéken, így nyugodtan hagyhatom kirohanni, lassan körözni, majd amikor kezd fáradni, emelni kezdem. Nem nagy, 40 cm körüli tükrös emelkedik a víz színére. Kiveszem, majd néhány fotó után óvatosan visszaengedem. Az első ponty megérkezett. Ez rendben van. Remélem, lesznek még többen is, talán nagyobbak is.

Rövid pihenő a parton
Majd úszhat vissza a helyére

Az úszót visszalendítem a helyére. Amíg beáll, pár kisebb gombóc etetőanyagot is küldök utána. Nem is kell sokat várni, újabb jelentkező érkezik. Viszonylag erősen küzd, nem adja magát olyan könnyen, mint a keszegnépség, már-már pontyra gyanakodnék, de nem. Méretes kárász pihen a merítőben, hossza alapján kisebb pontynak is elmenne.

Kisponty méretű kárász

Fél tucat „egyen-dévér” után újra szünet. Talán ponty járhat az etetésen? Mindjárt kiderül, ugyanis szépen, lassan eltűnik az úszó. Bevágok. A víz alatt erős nemtetszés jelei mutatkoznak. Rendesen hajlik a bot, szépen nyúl a nyílt víz felé száguldó hal után. Az orsó is gyorsabban adja a zsinórt. Egy szebb bajszossal akadhattam össze. Jó fél percig szól a fék, a boton keresztül érzem a hal erejét, de egy pillanat, és megkönnyebbül a szerelék. Kiakadt a horog. Fárasztás helyett marad a bosszankodás.

Még bedobok, de csak az előző hal jár a fejemben. Vajon mekkora volt? Mi lehetett a hiba? Nem is igazán tudok figyelni, a nap is túl van a delelőn, és ma még nem is ettem semmit. Úgy döntöttem, összepakolok és elindulok haza.

„Indulj el egy úton…”

Jó délelőtt volt. Levegőztem egyet, közben érkeztek keszegek, kárászok és két ponty is beköszönt az etetésre. Az egyiket partra tudtam segíteni, a másikkal majd legközelebb találkozom.

Mert holnap is lesz nap. De az már egy másik történet.

Kapocsi Gergely (kapor)

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: