Pontytelepítés után 2.rész

Pontytelepítés után 2.rész

Nem is olyan rég, kb. 15 mázsányi ponty került telepítés jogcímén a lakóhelyemtől néhány km-re elterülő tóba. A telepítést követően a helyszínt rögtön elözönlötték a halfogásra kiéhezett horgászok. A viszonylagos halbőség ellenére azonban csak kevés horgásznak adatott meg az a lehetőség, hogy a szákba terelhessenek néhány pontyot. Az eredménytelenségek sorát az alacsony hőmérsékletű víznek, a halak gyenge kapókedvének és a használt horgászeszközök alkalmatlanságának tudtam be.

Sajnos azon a bizonyos napon jómagam is az eredménytelenül horgászók népes táborát gyarapítottam. Még az alkalmazott felszerelések terén sem lógtam ki a sorból, hiszen - magamat meghazudtolva - a többiekhez hasonlóan én is durva fenekező felszerelésekkel vettem üldözőbe kedvenc halaimat, a pontyokat.

Egyszerűen nem bírtam elfogadni a kudarcot, így rövidesen visszatértem, ám ezúttal a finomszerelékes technikák egyik jeles képviselőjével, matchbottal horgásztam.

Megváltozott taktika!

Sajnos az időjárást nincs módomban befolyásolni, így a korábbi kudarcok egyik fontos okozója továbbra is jelen volt. A siralmas végeredmény másik okát azonban hatalmamban állt mellőzni, ugyanis a horgászat során a durva fenekezős felszereléseket egy érzékeny matchbot váltotta fel.

A finom gerinces matchbotnak köszönhetően a fárasztás minden pillanatát maximálisan kiélvezhettem

Ezúttal 18-as zsinór került az orsó dobjára. Az előke is fontos szerephez jutott. Ennek átmérője 0,16 mm-es volt. A főzsinór és az előke közötti kapcsolatot egy aprócska mini forgó biztosította. A víz hőmérséklete rendkívül alacsony volt, ezért a halakat nem a part közelében, hanem attól jóval távolabb kellett keresni. Elérkezett tehát a távoli matchbotos horgászat ideje. Körülbelül 35 méterre szerettem volna horgászni. A zsinórsüllyesztés miatt ezt a távolságot tehát bőven túl kellett dobnom. Ekkora távolságra már nem lehetett akármilyen úszós szereléket eljuttatni, éppen ezért egy nehéz, önsúlyos waggler került a főzsinórra, amelynek felcsúszását egy cérnából kötött ütközővel akadályoztam meg. Az így összeállított szereléket precízen besúlyoztam, majd a víz bemérése után a kiszemelt helyre jutattam. A nehéz úszónak köszönhetően a szereléket bőven túl tudtam dobni az etetésen, így a zsinórsüllyesztés után az éppen a megfelelő helyen állt be. Az eresztéket úgy állítottam be, hogy az előke, és kb. 1 gramm ólom a fenéken hevert. Így, a közepesen erős oldalszélben az úszóm lassan, folyamatosan sodródott le az etetésről. Nem is volt szükségem jobb csali vezetésre! Az etetőanyag fontos részét képezte a csemegekukorica, és a pufi, amelyekből egy-egy bő marék került a megnedvesített 1 kg-nyi anyaghoz. (A pufit először be kell áztatni, majd miután kellően megszívta magát vízzel, hozzá kell keverni a megnedvesített etetőanyaghoz.) Kezdésként fél kg-nyi etetőanyagot lőttem az úszó köré. Ez a mennyiség egy kicsit kevésnek tűnhet, de a halak legutóbb sem voltak igazán étvágyuknál, a víz hőmérséklete, pedig még a szokottnál is alacsonyabb volt.

Mindig ügyeljünk arra, hogy a horog hegye néhány milliméter erejéig kilátszódjon a csaliból. Így sokkal biztosabb az akadás

A nagy visszavágás!

Még elszántabban horgásztam, mint máskor, mert valahol ismét bizonyítani szerettem volna. A horgászat során kb. negyedóránként kellett újat dobnom, hiszen a szélnek ennyi időbe telt mire az etetésről lesodorta a szereléket. A csali vezetést tehát a természet erői végezték el helyettem, és nem is akárhogyan. Fél óra eltelte után ugyanis az úszóm határozottan elmerült. A bevágást követően kb. 5 perces fárasztás következett, szerencsésen szákba tereltem egy kilós forma tőpontyot.

Az első kifogott hal ez a kilósforma tőponty volt. Sajnos a horgot rendkívül mélyre nyelte, de szerencsére nem szenvedett végzetes sérüléseket

A szerencsétlenül járt pikkelyes rendkívül mélyre nyelte az aprócska horgot. Ugyanakkor a horogszabadítás során nagyon óvatosan bántam a torkoskodó jószággal. Ennek köszönhetően a kifogott ponty elkerülte a súlyos sérüléseket, így makkegészségesen térhetett haza. Nem szerettem volna a korábban lefolytatott műtéti eljárást megismételni, így az apró horgot egy nagyobbra cseléltem. Valószínűleg egy egész csapat hal talált rá az etetésre, hiszen ezután már folyamatosan voltak kapásaim. Hamarosan megint egy gyönyörű kapásnak vághattam be. Miután megpillantottam a megakasztott halat, úgy tűnt, hogy az előző pikkelyes tisztelt meg jelenlétével, de hamarosan kiderült, hogy nem visszatérő vendégről van szó.

Az első kifogott ponty után az aprócska horgot nagyobbra cseréltem. Ezt követően a halak már nem nyelték mélyre a csalit, így jóval könnyebb volt a horogszabadítás.

Nem sokkal a fotózás, és visszaengedés után egy kiemelős kapásra lettem figyelmes. Ezúttal egy 25-30 dkg-os keszeg volt az érdeklődő.

A horgászat során keszeget is sikerült fognom. Nem túl nagydarab, de azért némiképp színesítette a zsákmányt.

Megjöttek a tükrösök

A nap egyetlen keszegének megfogása után a szokásos formában elvégeztem a ráetetést. Lehet, hogy hiba volt ezt tennem, mert utána kb. 4 percig egyetlen kapás sem volt. A tapasztalatok az esetek döntő többségében azt mutatják, hogy a ráetetésnek jóval több az előnye, mint a hátránya, hiszen a vízbe hulló finomságokkal általában minden békés hal jól helyben tartható. Persze az is előfordulhat, hogy nem a vízbe csapódó etetőanyag zavarta meg a halakat, hanem valami más. Talán egy víz alatti csúcsragadozó riasztotta meg a békésen táplálkozó pontyokat, és keszegeket. Azt sem zárnám ki, hogy csupán a kifogott három darab hal tévedt az etetésre, de reális magyarázatnak tűnhet az is, hogy az utolsó hal megakasztásának látványa ingatta meg a többi pikkelyes bizalmát. Nagyjából ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben, mikor a botspicc határozott oldal irányú mozgására lettem figyelmes. A bevágást követően az eddigieknél jóval nagyobb ellenállásba ütköztem. Jó negyed órás fárasztás után egy kiváló kondiban lévő kb. 2 kg-os tükörpontyot távolítottam el éltető eleméből. Miután a szereléket visszajutattam a kapás helyszínére, azon gondolkoztam, hogy juttassak-e az etetésre némi utánpótlást. Nem kellett sokat töprengnem, hiszen a bedobást követő második percben egy 1,5 kg-os tükörponty megadta a választ.

Szerencsére a tükörpontyok is megjelentek az etetésen. A hideg víz ellenére nagyon jól küzdöttek, így az érzékeny matchbottal igazi élményt jelentett a megfogásuk.

A ráetetés védelmében

Ha figyelemmel kísérték az írásaimat, akkor bizonyára észrevették, hogy a horgászataim során mindig fontos szerephez jutott a ráetetés, és kivétel nélkül annak jótékony hatásairól számoltam be.

Éppen ezért úgy gondolom, hogy a fentebb leírt sorok némiképp elbizonytalaníthatják azon tisztelt horgásztársakat, akik feltétlenül hisznek a ráetetés egyoldalú hasznosságában. Senkiben sem szeretnék bizonytalanságot kelteni, már csak azért sem mert én is a folyamatos etetőanyag utánpótlásnak vagyok a híve. Minden dolognak van jó, és rossz oldala is. A kérdés csupán az, hogy arányukba véve hogyan viszonyulnak egymáshoz a pozitív és a negatív tulajdonságok. Ha a ráetetés negatív oldalára gondolunk, akkor bizonyára a vízbe csapódó etetőanyag okozta zajtól megriadó halcsapatok juthatnak az eszünkbe. A helybenntartás, a figyelemfelkeltő hatás, a folyamatos etetőanyag utánpótlás, a szelektáció viszont mind-mind a pozitív oldalt erősítik. Természetesen léteznek olyan etetési módszerek is, amelyek segítségével a ráetetést a legminimálisabb zörejjel valósíthatjuk meg, így még az-az egy darab fránya negatívum is kizárható.

Tehát egy mondattal is kifejezhető a lényeg. Ráetetni érdemes!

Ráetetni az esetek döntő többségében érdemes! Ha a halak nagyon érzékenyek a zajra, akkor a nehéz etetőanyag gombócok helyett inkább szemestakarmányt, esetleg csontit lőjünk az úszónk köré.
Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: