A vándor pontyok nyomában…  Virágkorát élő nagyponty-kereskedelem

A vándor pontyok nyomában… Virágkorát élő nagyponty-kereskedelem

E cikk eredetije a Pontyvilág Magazin 2010. szeptemberi számában jelent meg. Az újság főszerkesztővel, Bujáki Gézával való kiváló kapcsolatunknak köszönhetően lehetőséget kaptunk arra, hogy az írást változatlan formában leközöljük. Bízunk benne, hogy az előző részben sikerült felnyitni mindazok szemét, akik érintettek a hazai pontykereskedelemben, és hogy a pontyozók és vízkezelők hamarosan közösen lépnek fel a nagyponty-adásvétel ellen. Bízunk benne, hogy mindenki megérti: közös a cél, hiszen a pontyozás jövőjéről van szó!

A tógazdáknak üzenném újra, hogy lássák be, nincs értelme kifizetni azt a rengeteg pénzt egy nagy pontyért, mivel az esetek többségében a hal jelentősen veszít tömegéből, majd hamarosan elpusztul. El kell fogadni, hogy nem mindegyik víz képes kapitális pontyokat kinevelni - a természet rendjébe beavatkozni veszélyes, és az esetek többségében nem is nagyon lehet… Ráadásul sokak szerint már az utolsó utáni percben vagyunk. Nem is húzom tovább az időt, átadom a szót a kiváló szaktekintélyeknek, hogy elmondhassák véleményüket a témával kapcsolatban:

Bujáki Géza (a Pontyvilág magazin főszerkesztője)

A magyarországi pontyhorgász magazin főszerkesztőjeként egészen elképesztő esetekkel találkozom manapság a nagyponty-kereskedelemmel kapcsolatosan. A minap az újság Apróhirdetések rovatába érkezett egy „helyes” hirdetés, amelyben ez állt:

„15 kg feletti pontyot vásárolnék. Megyek érte.”

Még szerencse, hogy éppen ültem, annyira megdöbbentem. A „kollega” ezek szerint fel van szerelve a szállításhoz szükséges eszközökkel (tartály, levegőztető, megfelelő jármű). Persze tudom, hogy a hazai természetes vizeken fogott halak elvihetők, de kérdem én, ha ezeket a ritka halakat mind elhordják, mi marad nekünk és az utókornak? A pontyoknál nagyon ritka, hogy igazán nagyra növekedjenek, mivel ezt számos tényező befolyásolja. Először is kell egy jó genetikai adottság (nagyra növő fajta), emellett szükséges egy olyan víz, ahol elegendő természetes táplálék (pl. kagyló, csiga, rák) található, de az adott vízben ne legyen nagy a halsűrűség, hogy a pontyoknak rendelkezésükre álljon elégséges élelem, valamint megfelelő élettér. Higgyék el, nagyon ritka az, amikor egy adott vízben megfelelő az összes tényező ahhoz, hogy kapitális méretűre tudnak növekedni a pontyok. Ezért kell, hogy óvjuk, védjük vizeink halállományát, hiszen az igazi gigászok szinte pótolhatatlanok!

A főszerkesztő gyékényesi hala…, amely természetesen a kifogása után visszakerült eredeti élőhelyére. Ekkor 29,4 kg volt!

A magyarországi pontyos biznisszel 2004-ben szembesültem legelőször, amikor 29,4 kilós tükörpontyot fogtam a Gyékényesi-bányatavon. A fogásom híre futótűzként terjedt, és amíg várakoztam a Sporthorgász magazin szakírójára, Ladányi Tamásra, hogy megörökítse a nem mindennapi halat, többen érdeklődtek telefonon, hogy nem adnám-e el? Az érdeklődők több százezer forintot ajánlottak az óriásért, de én egyből nemet mondtam. A pontyot visszaengedtem, és azóta örök emlékként gyakran felelevenednek a fogás körülményei. Azért a halért nagyon sokat dolgoztam: évente kb. 40-50 napot töltöttem a gyékényesi partoknál, és csak a harmadik szezonban sikerült horogra csalnom a nagy tükröst. A pontyot még az év októberének végén kifogta egy holland sporttárs, aki természetesen szintén visszaengedte. A hal súlya ekkor már 31,6 kiló volt! A fantasztikus adottságú jószágot pici fej és óriási test jellemezte. Bátran állíthatom, hogy ebből a pontyból néhány éven belül országos rekord lett volna, ha… és igen itt van az a bizonyos „ha”. A történet úgy folytatódott, hogy a következő évben (2005) nem akadt horogra a nagy tükrös, pedig sokan vadásztak rá. Én 2006 júniusában ugyanazon a helyen (a kis szigeten) és ugyanabban az időszakban (június közepén) próbálkoztam, ahol két évvel azelőtt elcsíptem. Mivel a kapitális pontyok helytartók, és a nagy vizeken gyakran ugyanott fogják meg őket, bíztam benne, hogy hátha sikerül ismét…

A horgászat első napjaiban fogtam néhány kisebbet, de bevallom őszintén, mindegyik kapásnál megfordult a fejemben, hátha a nagy tükrös lesz… Teltek a napok és aktívan pecáztam, éltetett a nagy hal megfogásának a lehetősége. Egyszer csak megcsörrent a telefonom: egy kedves barátom volt a vonal másik végén, és meglehetősen ingerülten mesélte, hogy most látta az Interneten a két évvel ezelőtt kifogott gyékényesi pontyomat, de a Háromfai-tó partján tartja a kezében egy horgász…

A gyékényesi óriás 2006-ban „átvándorolt” Háromfára, itt fogta meg Czintula Attila… Ekkor 31,3 kg volt
2007. május 7-én egy szerencsés horgász megfogta a pontyot, de ekkor már a betelepítéshez képest, 5 kilót veszített a súlyából! Csupán 26,3 kilóval mérlegelték! Vajon él-e még? Nem valószínű!

Először nem akartam elhinni, reménykedtem, hogy cimborám rosszul azonosította. Aztán sorra hívtak az ismerősök, és mindenki egyértelműen mondta, hogy biztosan az a hal!

Ültem a parton és hatalmas ürességet éreztem. Ezt a pontyot is elvitték Gyékényesről, sok-sok társával együtt… Másnap reggel összepakoltam és átmentem a Balatonra - azóta sem voltam kedvenc bányatavamon.

Sági Tamás (az S-Carp csalik szülőatyja)

A következőkben megemlített esetek, reményeim szerint kissé talán felnyitják az elvakult és pénzéhes tógazdák, valamint a kapitális pontyokra kizárólag üzleti céllal pályázó „bojlis horgászok” szemét!

Bátran kijelenthetem, hogy még soha nem volt akkora igény kapitális pontyokra a tógazdák részéről, mint napjainkban, hiszen a nagy pontyokat fogni akaró horgászok tábora nap mint nap növekszik. Természetesen ezzel önmagában még semmi probléma nem lenne. Álmaik pontyát viszont sokan a lehető legkevesebb időráfordítással, egy aránytalanul kis méretű - különösebb fejtörést, horgásztudást, kitartást nem igénylő, néhány hektáros és „bojlistónak” becézett - vízben szeretnék megfogni… Ezek a vizek azonban önmaguktól képtelenek lennének (tisztelet a kivételnek) több 20 kg feletti pontyot kinevelni és eltartani. Napjainkban mégis szinte az összes ilyen magántó büszkén hirdeti szebbnél szebb halait - már amelyik még él közülük. Sajnos, mint mindenben, itt is a pénz beszél: az a lényeg, hogy minél több napijegyet adjanak el! Egy jól menő horgásztó tulajdonosát a legkevésbé sem érdekli, hogy a méteres átlagmélységű vízben hogyan él meg egy - vagy több -, a Magyar Tengerből potom pénzért megvásárolt 23-25 kilós ponty.

2010. májusában a Balatonból átkerült egy ritka és gyönyörű tőponty a Bontovai-tóba. A képen jól látszik, hogy ekkor még a hal remek kondícióban van, súlya 24,8 kiló volt
A hasán lévő pikkelyhibából később egyértelműen beazonosítható volt. Az új környezetben nem talált kedvező életfeltételeket. Két hónappal később már jócskán lesoványodva, csupán 18,9 kilósan fogták vissza
Néhány hét múlva újra megfogták a pontyot. A képen jól látható a további fogyás… Csodálkoznék, ha szerencsétlen hal megélné a következő tavaszt! Ez az eset jól tükrözi, hogy mi történik egy olyan hallal, amit „elrabolnak” eredeti élőhelyéről

A minap pár napot horgásztam a Balaton északi partján. Engedjék meg, hogy megosszam mindenkivel az ott tapasztaltakat:

Bátran kijelenthetem, hogy ez a csodás víz megfelelő kontrollal és hozzáértéssel Európa első számú pontyos vize lehetne! A hatalmas tó szinte minden négyzetcentimétere a pontyok növekedéséhez nélkülözhetetlen élőlények sokaságával rendelkezik. (A fentiekben említett kis tavak első és legfontosabb hiánya a természetes táplálék, ami miatt szinte az összes nagy vizünkből áttelepített ponty először drasztikusan lefogy, majd elpusztul.) A rengeteg vándorkagyló, tubifex és szúnyoglárva telepek, a nád- és hínárszálakon élő sok-sok alsórendű rák az, amelyek miatt a mai napig folyamatosan gyarapodnak a balatoni pontyok. Sajnos ez a víz jelenleg az egyik legfelkapottabb célpontja a kapitális pontyokat rendelésre szállító „bojlis horgászoknak”. A balatoni húszkilós pontyokat ezer Ft/kg-tól több tízezerért is árulják. A szomorú valóság, hogy a Balatonba hal szinte nem kerül vissza - tisztelet persze a kivételnek. A „miért nem engeded vissza?” kérdésre a válasz általában egybehangzóan a következő: „nincs súlykorlátozás, más is elviszi, és miért maradjon itt a halászoknak?!”

E mondat mögé bújva már utazhat is szegény hal a kis börtönébe. Rövid horgászatom alatt fogott pár darab tíz kiló körüli ponty visszaeresztésekor is majdnem lincshangulat alakult ki a szomszéd horgászok körében… Az északi part közelében lévő, osztrák magántulajdonban lévő bányató is rengeteg Balatonból átkerült kapitális hallal büszkélkedhet. A probléma az, hogy magyar pecásnak szigorúan tilos horgászni a tavon! Az itt élő pontyokat valószínűleg már soha nem foghatjuk kezünkbe, pedig az ország legnagyobb tavából kerültek oda.

A probléma más vizekre is jellemző - íme, egy tavalyi eset:

Aki látta már a pötrétei nagy tavat, és próbálta is, minden bizonnyal elmondhatja, hogy igazi kihívás az ottani horgászat! A rendkívül akadós, tagolt tőzegvízen egy 10-15 kilós ősponty megfogása akár életre szóló élmény is lehet… Sajnos a kapitális pontyok itt sincsenek biztonságban! Tavaly nyár elején történt, hogy három - Ausztriában komoly elismerésnek örvendő(!) és bojlis termékekkel foglalkozó - horgászt értek tetten, amikor éppen egy oxigénpalackkal felszerelt tartályban akartak átszállítani kilenc pontyot osztrák vizekbe. A halak összsúlya 157 kg volt! Mint utóbb kiderült, a sporttársak több éve rendszeresen hordták a halakat saját tavukba. Nevetségesen alacsony pénzbírság és a tóról való kitiltás lett a büntetésük, viszont az évek alatt elköltöztetett pontyok már nem tudnak nekünk se kapást, se örömet okozni.

A másik nagy port kavart eset a Lőrintei-tavon történt nemrégiben. A kb. 25 hektáros és közel ötvenéves tározóról is átkerült egy felkapottabb vízbe a tó által kinevelt, itt elkeresztelt matuzsálem. Mikor utoljára itt horgásztam, titkon - akárcsak a többi horgász - őt szerettem volna egy fotózás erejéig a matracomra tenni. Mint később kiderült, Tádé - mert így hívták, hívtuk - már nem volt a vízben, így esélyem sem volt a horgomra csalni. Az új lakóhelyén azóta vissza is fogták, de sajnos szemmel láthatólag nagyon rossz állapotban és alaposan lefogyva. A Lőrintei-tó kitűnő élettér annak a néhány kapitális pontynak, ami benne úszkál. A rengeteg rákon és vándorkagylón felnevelkedett Tádé most egy táplálékszegény, agyonhorgászott tavacskában éli szomorú hétköznapjait… De ki tudja meddig?! Természetesen Tádé is busás bevételt hoz a tógazdának, hiszen a kihívás nélküli, „kapitális halat könnyen fogni” pontyozók tábora rendkívül nagy.

Az esetek száma sajnos szinte végtelen. Egy biztos! Mi, pontyhorgászok, akiket a természet és víz szeretete éltet, akik kedvelik és keresik a kihívásokat, és szüntelenül azt a bizonyos „nagy” pontyot szeretnék megfogni - természetesen saját élőhelyén - évek múlva nem a kis reklámtavak partján akarunk sátrat verni! Ha nem kapunk időben észhez, nem történik változás a fejekben, sorban katasztrofálisra fordul gyönyörű vizeink állapota! Lebegjen előttünk intő példaként a valamikori legendás pontyállománnyal rendelkező gyékényesi tó.

Egy közel 25 kilós ponty, amelyet 16:30-kor még eredeti élőhelyén, a Balaton partján fotóztak…
… majd három órával később már egy kisebb tó partján tartja kezében ugyanaz a „horgász”. Ennek a pontynak a genetikai felépítése kiváló, eredeti élőhelyén esélyes lett volna igazán nagyra növekedni…
A „lelkes horgász” azt a hibát is elkövette, hogy a képen rajta hagyta a dátumot is, egyértelmű bizonyítékot szolgáltatva saját maga ellen. Az első képen: 2010/04/22 16:33 olvasható…
… míg a második képen (egy másik tó partján): 2010/04/22 18:17. Ennyi idő kellett a hal átszállításához

Szalma József (Németországban élő szakírónk, aki a Pelzer Baits teszthorgásza)

Érdekes viszonyok és esetek Németországban, ahol szintén létezik a pontykereskedelem, ám rugalmasan is tudják a törvényt értelmezni…

Németországban a hallopás komoly témának számít. Sok horgász rendelkezik ugyanis kicsi tóval vagy éppen egyesületben horgásznak barátokkal. És e tavak számára a nagy halakat más vizekből, együttesen összelopkodják. A pénzügyi okok - mint a hal eladása - által vezérelt lopás ritkább. A német halászati törvényben ez áll: a kifogott halakat saját használatra, és nem eladásra, vagy ajándékozásra szabad fordítani. A kifogott halakat (melyek csak kisméretűek és nem tilalmi időben lettek fogva) el kell kábítani és szíven szúrással megölni. Tehát a törvény kizárja a hallopást. A rendelkezések megsértése a horgászati engedély két éves elvesztésével, valamint 3.000-től 10.000 euróig történő pénzbírsággal jár. Ha valaki azon tűnődik, miért engedjük vissza a halakat, nehogy azt higgye, hogy azért, mert tele van a mélyhűtőnk. A német törvények szerint a tilalom alá nem eső méretes halakat tilos visszaengedni. Egy barátom volt az első pontyhorgász Németországban, akit egy méretes ponty visszaengedéséért bíróság elé állítottak: végül felmentették, és ez várhatóan irányadó ítéletnek számít majd a jövőben.

Volt egy olyan eset is, mikor a környezetemben két ember pontyokat forgalmazott. A fiatalokat egy szombati reggelen kapták el egy darab élő ponttyal az autójukban. Ezeket a horgászokat már nem mentették fel, sőt két évre bevonták a horgászengedélyüket és még pénzbírságot is kaptak. Habár törvények vannak a lopások és haleladások ellen, de leginkább nekünk, horgászoknak kell figyelnünk, mivel a rendőrség és a horgászfelügyelet nem mindig tud folyamatosan jelen lenni, különösen a több napos vagy hetes horgászatoknál. Arra is vigyázni kell ugyanakkor, hogy nem szabad minden ismeretlen - vagy akár ismerős - horgászban potenciális haltolvajt látni, hiszen a félreértések és ellenségeskedések a hobbink ellen szólnak. A tilosban járó emberek, akik törvénytelenül cselekszenek, előbb-utóbb úgyis lebuknak, elvégre az éjjel útnak induló autók elég feltűnőek. Ezzel együtt természetesen vannak olyan vizek, melyeket nem tudunk ellenőrizni. Sajnos…

Dankó Krisztián (a pécsi Carpmania horgászbolt és weboldal tulajdonosa)

Horgászboltosként sajnos magam is egyre többször hallok nagy halak ellopásáról, áttelepítéséről. Véleményem szerint, ha nincs megfelelő törvényi szabályozás és persze kemény szankció, akkor ez a jelenség addig fog folytatódni, amíg eljutunk arra a szintre, hogy egyesületi tavakban, természetes vizekben csupán a telepített néhány kilós pontyokat lehet majd fogni. Ha szeretnénk egy testesebb példánnyal is megküzdeni, akkor kisebb-nagyobb magántavakon kell helyet foglalnunk - persze jó pénzért. Ahogy azt már egy korábbi cikkünkben megírtuk, sajnálatos módon ismét megérett az idő arra, hogy az egyesület tagjai növeljék a bizalmatlanságot minden olyan horgásszal szemben, akit kevésbé ismernek, akinek volt már vaj a füle mögött, és akiről el tudják képzelni az ilyen jellegű cselekmény elkövetését. Gyarapítani kell az ellenőrző személyzet számát és egyben csökkenteni a rizikós horgászati időszakok lehetőségét. Nagyon fontos, hogy a sporthorgászok zárják ki megvetésükkel és ellenszenvükkel azokat a gyanús formátumú személyeket, akik a tisztességtelen utat választották a boldogulásukhoz. Ha közös erővel nem szabunk gátat a kéretlen halvándorlásnak, akkor igen sötét jövő vár a jelen és a jövő jóérzésű horgásztársadalmára…

Írta: Kovács Péter

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: