Sirava Kupa 2008, avagy „Lesz ez még így se!”

Sirava Kupa 2008, avagy „Lesz ez még így se!”

Naptáramban egyre peregtek a hetek. A „versenyszezon” végére már csak 1-2 versenyre maradt idő és pénz. Vagy fordítva? Pénz és idő. Manapság már mindkettő ritka kincs. Balázs barátommal semmit nem szerettünk volna a véletlenre bízni, így elhatároztuk, hogy ha törik, ha szakad, még egy edzésnapot is beiktatunk a verseny előtt. A tavalyi fiaskó tanulságait beépítve készültünk az idei Sirava kupára. Meglepetésekből idén sem volt hiány, bár ezt a meglepetést nem a halak, hanem a szervezők szolgáltatták. A verseny végére csöppnyi ürömmel vegyített fantasztikus horgászat emléke alakult ki bennem. Most kiírom magamból, hogy csak a szép emlékek maradhassanak.

A verseny időpontját véletlenül pont a születésnapomra tűzték ki. Ekkor még „nyílnak a völgyben a kerti virágok”, általában kellemes langyos idő a jellemző. Hogy a dévérekre ez milyen hatással lesz, meglátjuk. Természetesen ebben az évben is komoly telefonálások, szervezések, egyeztetések voltak szükségesek. Idén is Haldorádó-Timár Mix Team néven indultunk a versenyen. A korábbi évekhez hasonlóan az etetőanyagot a Timár Mix gyártója, Timár Gábor biztosította, míg az élő anyag és a föld beszerzését a Haldorádó Horgászportál üzemeltetője, Döme Gábor vállalta magára. Ezúton is szeretném köszönetemet kifejezni mindkettőjüknek. Nagyon nagy dolognak tartom, hogy mindig számíthatunk Balázzsal a segítségükre. Az anyagi támogatás mellett ugyanis hasznos tanácsaikkal is segítenek bennünket. Ráadásul teszik ezt úgy, hogy valójában „üzleti haszonnal, kiemelt reklámmal” nem jár a koprodukció. Nem minden segítség kerül az újságok címlapjára, és sokan nem is gondolnák, hogy hány, de hány kezdeményezés, verseny hátterében áll a két Gábor. Biztos vagyok abban, hogy még hosszú ideig.

A versenypálya élőben
Zemplínska Sirava

A nevező csapatok kilétét idén is sűrű homály fedte, de várható volt, hogy a fantasztikus fogásairól híres verseny egyre több és több csapatot vonz. A verseny valójában egy emlékverseny, az egyesület elhunyt elnökének állít emléket. Mondhatnánk azt is, hogy egyszerű baráti összeröffenés, de az induló csapatok között számos ismert névvel is találkozni lehet. A szlovák versenysport több kiválósága mellett hazánkból is egyre több ismert név került a nevezési lapra. A II. Memorial Milana Podstavskeho „emlékversenyre” jelentkezett a többszörös „Sirava” bajnok Baranek Peter és Krupicka Lubomir alkotta Sensas csapat, a két Katus („öreg és ifjabb”) Gyula a Shimano színeiben. Jónás György és olasz vendége (ha jól emlékszem, az 1989-es VB ezüstérmese, Francesco Casini), a szlovák Team Mosella, a Sárospataki, Sátoraljaújhelyi, Miskolci csapatok és sok szlovák barátunk is szerepelt a nevezési lapon.

Emlékezés az egyesület elhunyt elnökére

Erős a mezőny, és ez évről évre emeli a verseny színvonalát. (Pont ezért nem lenne szabad amatőr szervezési bakikkal elszúrni, de erről még később szó lesz.) Mivel nem ez volt az első versenyünk a víztározón, nagyjából tudtuk, mire számítsunk. Biztosra azért sohasem lehet menni, ezért a versenyt megelőző napot a szerelékek beállításával, etetőanyagunk tesztelésével töltöttük. A tavalyi év tanulságait igyekeztünk beépíteni a horgászatunkba. Melyek voltak ezek? Az etetőanyagunk lassan „húzta” be a halat, a szerelékek túl könnyűnek találtattak a felerősödött szélben, kevés bevetésre kész szerelékkel készültünk. Vegyük most sorra ezeket a tanulságokat, és lássuk, mit tettünk a tavalyi gondok kiküszöbölésére.

A versenypálya nem változott, hatalmas nyílt vízfelület, kocsi nagyságú partvédő kövek. Mint kiderült, itt még akkor is áramlik a víz, mikor teljes a szélcsend. (Ez persze ritka, mint a fehér holló.) A közelben található „csatornán” ugyanis folyamatosan engedik a vizet, ami mozgásban tartja a pálya vizét. Ezt a jelentős áramlást az etetőanyag összeállításánál is figyelembe kellett venni. Mivel a versenyen nincsen limit, a versenyzők többsége igen komoly mennyiséget kever be. Szinte kivétel nélkül mindenki édes, dévéres etetőkkel horgászik. Mi sem váltottuk le az eddig mindig jelesre vizsgázó receptünket, bár némi módosítást eszközöltünk. A keverékünk a következőkből állt:

  • 4 kg Timár Mix Dévér Extra
  • 4 kg Timár Mix Super Mix
  • 2 üveg Timár Mix Liquid Plus dévér
  • 6 kg Sensas Terra de Fond barna nehéz föld

Egy-egy dézsányi Timár Mix etetőanyag

A korábbi években folyékony aromát nem használtunk, és a Super Mix is új elemként került az etetőanyagba. A folyékony, alkoholos alapú aromával a halak gyorsabb etetésre csábítását szerettük volna elérni, míg a Super Mix segítségével egy sok élő anyagot felvevő keveréket hoztunk létre. A tervünk ugyanis az volt, hogy az élő anyagot nem kizárólag földbe keverve, hanem az etetőanyaghoz folyamatosan adagolva juttatjuk a vízbe. A mennyiség első ránézésre túlzásnak tűnhet, de tudni kell azt, hogy a versenyen párban, egymás mellett horgászunk. Nagyon fontos a ráetetés. Ha megérkezik az éhes dévérek csapata, akkor bizony folyamatosan mindkettőnknek lőni kell a kaját.

Az éhes dévéreknek rengeteg kaja kell

A felszerelés: A meghorgászandó távolság a legtöbb esetben kb. 40 méter. Ebben a távolságban található ugyanis egy törés, és ide is kell horgászni. Többször megfigyeltük, hogy azok a szomszédaink, akik nem a törés mögé, hanem a felette található kényelmesebben meghorgászható sekélyebb részre etettek, töredékét tudták fogni, mint mi. A törés mögött közel 4 méteres víz található, amit vagy csúszóra szerelve, vagy extrém hosszú (510 cm-es) matchbotokkal fixen lehet meghorgászni. A korábbi évekhez képest egyre több horgásznál láttunk slider úszót, bár mi nem tapasztaltuk azt, hogy lényeges előnyre lehetne szert tenni használatával. Kétségtelen, hogy megvannak ezen a vízen az előnyei, de szerintem egy helyesen összeállított csúszó úszós szerelékkel is megoldható a feladat. (Gyakorlatlan kezekben a slider több bosszúságot tud okozni, mint azt gondolnánk.)

A sarkalatos kérdés a wagglerek mérete. Úgy döntöttünk mindketten, hogy minimum 16 grammos úszóval kell készülnünk, de a legtöbb szerelékre 18-20 grammos úszó került. Minden méretből szereltünk tartalékba 2-3 létrát, hogy elkerüljük a tavalyi, verseny közbeni szerelgetést, ami akkor a szektor elsőségünkbe került. Az orsókra 14-es főzsinórt csévéltünk, amihez 18-as dobóelőkét kötöttünk a várható nagy igénybevétel miatt. A zsinórra minden esetben minimum 4-5 grammnyi terhelés került, de a nagyobb méretű wagglereknél a zsinórólmozás elérte a 6-8 grammot is. Az előkéket is hosszabbra szabtuk a megszokottnál, és a mélységmérést követően ezt teljes egészében elfektettük a meder alján. Az áramlás okozta vonszolódás miatt az úszókra vastagabb csőantenna került, aminek segítségével a „látszat kapásokat” igyekeztünk elkerülni. Az aljzaton sodródó horog ugyanis könnyen elakadhat, amit egy vékony antennás úszó azonnal kapásként jelez, míg egy vastagabb, terhelhetőbb antenna könnyedén továbblendíti a pillanatra lefékeződött csalit. A viszonylag nagy távolság és mélység miatt a 4,20-4,50-es matchbotoknak szántuk a főszerepet, ezekkel ugyanis mind a dobás, mind a bevágás biztosabb.

Hosszabb botokkal horgásztunk

A pénteki főpróbán úgy tűnt, a halak megérkezésére kb. egy órát kell várni. Mivel a pályán korábban nem horgászott senki, a halak távolabb tartózkodtak, idő kellett, míg megérezték a potya kaját. Az edzés lehetőségével kevés csapat élt, ami a másnap kisorsolt helyeket illetően adott esetben előny vagy hátrány is lehet. Ha ugyanis olyan helyre sikerül egy szerencsés párosnak sorsolni, ahol előző nap alaposan feletették a terepet, megnőnek az esélyei, míg ha valaki „szűz” placcra kerül, bizony egy ideig várakozhat a kapásra. Ezt azonban betudtuk a szerencsefaktornak. A versenyen jól kell sorsolni, és akkor nincsen gond. A pénteki napot tehát szereléssel, a taktika kialakításával töltöttük. Mivel a többi tréningező pároshoz képest jól fogtunk, nem volt okunk aggodalomra. Az etetőanyagunk úgy működött, ahogy vártuk (Timár Gábor még ropogósan friss etetője most is behúzta a dévéreket, akik a Haldorádótól kapott szúnyog, csonti, giliszta menüből kedvükre csemegézhettek), emellett az erős hullámzásnak és az áramlásnak is megtaláltuk az ellenszerét. Már jócskán sötétedett, mikor Petőcz Karcsi barátunk önzetlen felajánlása révén szállásunkra indultunk. Az etetőanyagot a ház előtti parkolóban, lámpafénynél kevertük, nem kis döbbenetet okozva a lakótelepen. Az előketartók feltöltését követően fáradtan, de bizakodva dőltünk ágyba.

Balázs édesapja mint csapatvezető korai ébresztőt rendelt el. Gyors reggeli, cuccolás, majd irány a pálya. Az égen esőfelhők gyülekeztek, ezért az esőruhákat, gumicsizmákat készenlétbe helyeztük. A versenypályán már nagy sürgés-forgás fogadott bennünket. Mindenki kavarta az etetőanyagot, rostálta a csontit, törte a földet. Mi ezen már túl voltunk, így kényelmesen vártuk a sorsolást. Összesen 21 csapat nevezett. Úgy gondoltuk, három 7 fős szektorra fogják osztani a pályát. Sajnos tévedtünk. A szervezők itt követték el az első hibát. Úgy döntöttek, hogy idén nem lesznek szektorok, hanem egyetlen 21 fős szektorban fog zajlani a verseny. (Pár éve még minden versenyen ez volt a szokás, de kevés csapat is indult. Tavaly tértek át a szektorok kijelölésére, akkor 30 csapat nevezett.) Tudtuk, hogy az évek során mindig voltak halasabb szakaszok, és ezért igazságtalan az, ha nincsenek szektorok kijelölve. Többen is hangot adtak a szektorok elhagyása miatti ellenérzésüknek, de a szervezők hajthatatlanok voltak. Sajnos a versenyt ők rendezik, nekünk tudomásul kell venni a helyzetet. A jövőre nézve mindenképp szerencsés lenne az ilyet előre, egy kiírásban közölni. Több csapat ezért, a korrekt kiírás hiánya miatt marad el a versenytől.

A sorsolásnál Balázs ügyesen kihúzta a pálya szélső helyét. Talán a szerencse kompenzálja a szervezők balfogását? Tévedtünk. A szervezők ugyanis megfejelték sutaságukat. A pálya mellé mindig kitelepül egy kis büfé is. Ez a büfé két évvel ezelőtt pont mögöttünk üzemelt. Idén a pálya szélén kapott helyet. Ezt a szélső helyet sikerült a tavalyi bajnokcsapatnak kihúznia. Hogy-hogy nem, a szervezők úgy döntöttek, hogy a szélső helyről nem a büfét telepítik át, hanem a versenyzőket. A döntést azzal indokolták, hogy ne zavarja a versenyzőket az ebédkészítés zaja. A pálya így pont a szélső helyen megosztásra került, azaz a jobb szélen mi, bal szélen egy másik csapat, majd 4-5 hely kihagyással a tavalyi bajnokot ültették le. Így sikerült 3 szélső helyet létrehozni a szektorokat mellőző pályán.

Néhányan a hosszú spiccbotban bíztak

Ezen nagyon felháborodtunk, ugyanis két évvel ezelőtt a szervezőket nem zavarta, hogy a mi fülünkbe muzsikált Másenyka, és a verseny alatt mi hallgattuk a kondérok összekoccanását. Arról nem is beszélve, hogy egyébként abszolút nem volt zavaró. (Na jó, a sokadik szlovák diszkó sláger után már ideges voltam, de a halakat ez nem hatotta meg, és sikerült akkor a 2. helyet megszereznünk.)

Azért is sajnálatos ez a megoldás, mert a legszélén a horgászatot befolyásoló konkurencia nélküli lehetőséget pont egy olyan csapat élvezte, akik már többször is bizonyították, mindenféle plusz előny nélkül is tudnak nyerni a versenyen. A szlovák Sensas csapat, aminek tagjai egyébként remek sportemberek, mindenesetre komoly „fórral” indult. Az ember mindig azzal főz, amivel tud, és mindig azt a feladatot kell megoldani, ami előttünk áll. Nem sokat bosszankodtunk hát, inkább a versenyre koncentráltunk. A ládák beállításával ment el most is a legtöbb időnk.

Nem egyszerű terep

A csúszós köveken stabil horgászállást kiépíteni nem volt egyszerű mutatvány. Mindketten 4-4 botot készítettünk elő. A felkészülési időben tükörsima vízfelület nézett vissza ránk. Lehet, elméreteztük az úszókat, és lényegesen könnyebb szerelék is elég lenne?

Csendes, sima víztükör

Pár perc tanakodás után úgy döntöttünk, hogy nem térünk el az előre kidolgozott módszertől, és maradunk a nehezebb, de szélben stabilabb szerelékeknél. Nem bántuk meg e döntésünket. Amint fellőtték ugyanis a kezdést jelző rakétát, megérkezett a szokásos, viharos erejű szél. A pályának azt a szakaszát, ahol mi is ültünk, pont jobb oldalról kapta el, míg a pálya túlsó, kanyar mögötti részét elkerülték a heves széllökések. Mi tarajos hullámok közé dobtuk az úszókat, míg a kanyarulat mögötti, védettebb részen ülők majdnem tükörvízen horgászhattak. A széljárás azonban változó volt, ezért a verseny ideje alatt mindenkinek kijutott a jóból. A verseny első félórájában szinte folyamatosan lőttük az alapozó gombócokat.

Alapozás

Tetemes mennyiséget tettünk be alapnak, amit bőségesen meghintettünk etetőszúnyoggal és darabolt gilisztával. A halfogás ennek ellenére döcögve indult. A pálya túlsó felén már az etetést követően beindult a halfogás. Nekünk az első órában csak tenyeres bodorkák jelentkeztek. „Aggodalomra semmi ok, az első órát követően fog megindulni, ahogyan tegnap is” - biztattuk magunkat.

Az első óra végén váratlan csendesség lepett meg bennünket. Eltűntek az addig mohó apróságok. Az etetésünkön furcsa burványlások sejlettek fel a hullámok között. Végre megérkeztek. Szebbnél szebb, látványos dévér fordulások jelezték, hogy megérkeztek, akikre vártunk. Az ezt követő órák igazi örömpecát hoztak. Szemet gyönyörködtető, igazi feltolós dévérkapások, vagy a lassan sodródó csali felcsippentését követő lassú úszó-alámerülések. Sohasem fogom elfelejteni azt a látványt, mikor a gyönyörű feltolós kapásra kiemelkedő úszó mögött egy hatalmas, bronzos dévérhát emelkedett ki a vízből. Kit érdekelt már ekkor a szektor megléte, a sok bosszúság. Ilyen jót ritkán dévérezünk. A siravai dévérek ugyanis nem kicsik, nagyok.

Sokszor egyszerre fárasztottunk

A táplálékhiány miatt igaz, hogy tömegükre nézve 1-1,5 kg körüliek, de termetükre hatalmasak. (Egy siravai dévér, mikor a Laborcba kerül, igen gyorsan felhizlalja magát 3-4 kg-osra is. Szlovák barátaink áradoztak a vízleeresztést követő hónapokról. Lehet, hogy van ebben kis túlzás, de néhány fotón borzalmas méretű dévérek néztek a kamerába.)

Az erős szélben egyedül a bevágással gyűlt meg a bajunk. Sajnos a szél szép kis hasat fújt a zsinórba, és bárhogyan igyekeztünk, ezt nem sikerült orvosolni. A kapásokra is bőven rá kellett várni, mert igen finnyásan, csipegetve szedték fel a csalit a dévérek. A hosszú előke sem hozott mélyre nyelt falatokat. A legjobban a szép, bíborszínű hazai szúnyoglárva csokor ízlett a vendégeknek. Balázzsal felváltva, de sokszor egyszerre húztuk a halat. Nekem még egy pontyot is sikerült szákba terelnem, ezért úgy éreztük, lassan sikerül ledolgozni az első óra haltalanságát.

Szép lassan kezdtük ledolgozni a hátrányunkat

A képzeletbeli szektorunkban, azaz a balról ülő másik 6 páros sem szedegette az első órában. A közvetlen szomszédaink alig-alig fogtak, de a Mosellások szépen húzták a halat. Gyönyörű slideres horgászatot mutattak be, látszott, nem most gyakorolják először a technikát. Vajon mi lehet a kanyaron túl? A szélcsendesebb részen az „öreg” Katus és a fia szép komótosan, ritmusra húzták a dévéreket. „Horog be, hal ki”, ahogy Gyula bácsi mondaná. A szélen, senkitől sem zavartatva a Sensasosok is jól álltak, de a másik „szektorszélre” került páros sem tétlenkedett. Szoros lesz a vége. Balázsnak csak annyit mondtam, hogy én szektorokban értékelem a mai versenyünket. Lesz, ami lesz.

A verseny végét jelző rakéta fellövése után, nálunk kezdték a mérlegelést. Nekem 26 kg-ot, Balázsnak 18 kg-ot sikerült fognia. Ez 44 kg dévér. Mire lesz elég? Legveszélyesebb ellenfeleink, a Mosellások 36 kg-ot fogtak, így a képzeletbeli szektorunkat megnyertük. De mi a helyzet a tényleges, teljes mezőnyt jelentő szektorban? Izgatottan topogtunk a mérlegelők körül. A pálya első fele most halasabbnak bizonyult, többen is szép fogásokkal álltak fel. A két Katus 58 kg-mal zárta a versenyt, ezzel maguk mögé utasították a teljes mezőnyt. A Sensasosoktól, akik a „legszélen” 56 kg-ot fogtak, hosszú évek után elhódították a trófeát. Nagyon örültünk Katusék sikerének, mert erős mezőnyben, szoros versenyben sikerült nyerniük. Mi végül csapatban az 5. helyre futottunk be. Sovány vigasz, hogy ha a tavalyi évhez hasonlóan szektorokra osztják a mezőnyt, ismét ezüstérmet szerezhettünk volna. Az ifjúságiaknál kiírt egyéni versenyt viszont csapattársam, Balázs toronymagasan megnyerte!!!

Ha csapatban nem is, de egyéniben sikerült a dobogó legfelső fokára állni. Örültem csapattársam sikerének, és végül a csapatversenyt is úgy értékeltük, ahogyan azt eddig is tettük. Eredménytől függetlenül ismét jót horgásztunk. Jó barátokkal, gyönyörű vízen, szép halakkal tölthettünk el egy rövid hétvégét. Remélem, a szervezők tanulnak a hibákból. Jövőre újból találkozunk!

A győztesek. A kép jobb szélén az ifjúságiak győztese, csapattársam, Balázs

Írta: Polyák Csaba (csabio)
Fotók: Kondrát Géza

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: