Hogy fogjunk pontyot kánikula idején?

Július elején járunk. A kánikula szinte elviselhetetlen. Hogyan is lehetne jobban eltölteni az időt ilyenkor, mint a vízparton ülve, kiélvezve a nap erejét és a víz hűsítő hatását, horgászbottal a kézben. Igy tettem én is a hét elején.

Egyik kedvenc vizemet látogattam meg, amelyről már az egyik írásomban említést tettem. A Holtörvényt. Szokásomhoz hűen, most is feederrel kezdtem. Etetés után alig telt el pár perc, és kopogtatott az első hal. Dévérkeszeg. Olyan jó fél kilós. Jól kezdődik ez a nap. Újra csaliztam, vártam. Eltelt vagy fél óra, újabb kapás. Méretben az előző halhoz hasonló kárász.

Közben még két horgász csatlakozott hozzám. Az egyik matchbottal próbálkozott, a másik hagyományos fenekezővel. De csak próbálkoztak. Úgy ahogy nekem sem jött több hal, nekik sem. Próbálkoztam csalit váltani, csonti, kukorica, vagy vegyesen jó kis szendvicsként tálalva, később meglebegtetni a csalit, semmisem volt jó. Gondoltam sebaj. A következő nap újra próbálkozom.

Így is lett. Kora reggel már a tónál voltam. A vekker helyett én ébresztettem a halőrt. Gondolom örült nekem. Cájgolás, etetés. Alig vártam, hogy végre görbüljön a spicc. Görbült is. Röpke fél óra alatt fogtam pár dévért és kárászt. Méretileg egyik sem érdemel említést. Hamarosan itt a névnapom. Ilyenkor minden évben összejön a család egy kis eszemiszomra. A menü mindig halászlé, és társai. Mindenképpen pontyot kell fognom. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy fenékközelben jobb halat nem fogok. Így hát úgy döntöttem, hogy a feedert matchra cserélem. A botot már a horgászat kezdetén elkészítettem, így nem kellett az időt vesztegetnem. A fenék közelében kezdtem a horgászatot, majd folyamatosan rövidítettem az eresztéket. Az eredmény pár apró keszegen kívül semmi. Eltelt több mint egy óra, az eresztékem már alig verte az egy métert. Hoppá! Az úszóm zsutty, eltűnt. Majdnem úgy kellett a bot után ugranom. Megvan! Pár perc elteltével már a merítőben könyörgött a három és feles potyka, a maga saját hangtalan nyelvén, hogy engedjem szabadon. Nem született egyesség. Próbálkoztam még vagy másfél órát.

A levegő szinte mozdulatla, a halak nemkevésbé. Gondoltam, ha a halak nem esznek, legalább én ne haljak éhen. Meg is terítettem magamnak a fák alatt található asztalon. Házikenyér, füstölt kolbász, hagyma. Nem kell ennél jobb lakoma. Szép nyugodtan majszolgattam a reggelimet, és azon töprengtem, mit lehetne tenni annak érdekében, hogy az ünneplésre összegyűlő társaság is jóllakjon. Közben a vizet figyeltem. Egy kisebb rabláson kívül semmi. A víz szinte halott.

A reggeli elfogyasztása után, míg megiszom a már kihűlt kávémat egy cigaretta társaságában, gondoltam körüljárom a vizet. Nem árt meg egy kis mozgás. A tó partja elég magas, így nagyszerűen megfigyelhettem a mozdulatlan vízben, merre tanyáznak a halak. Nem is kellett sokat keresgélnem. Horgászhelyemtől alig tíz méterre, egy bedőlt fa mellett láttam meg az első csapatot. Kicsit arrébb, viszont alig hittem a szememnek. Negyven-ötven tagú pontycsapat, tele szebbnél szebb példányokkal. Mind-mind a víz legfelső rétegében próbált egy kis oxigénhez jutni. Ezért nem lehet itt halat fogni!

A kávé elfogyott. Visszatértem a horgászhelyemre. Már reggeli közben azon elmélkedtem, amit a barátaim meséltek a minap. Meg kell próbálnom hátha bejön. Matchbot a kézbe, szerelék le, de mindenestül. Új végszereléket készítettem elő. Egy egyszerű módszer, amely nélkülözhetetlen kelléke a VÍZGOLYÓ. Kis golyócska, ami a vízben a halak számára szinte észrevehetetlen, de csodákra képes. Fel is szereltem gyorsan, csaliztam, és már repült is. Csaliként a maradék kenyeremből törtem egy darabot. A golyóba annyi vizet töltöttem, hogy ne merüljön mélyebbre, mint húsz-huszonöt centiméter. Pár dobás után rá kellett jönnöm, hogy valami nincs rendben a szerelékkel. Vagy nem igaz amit a haverok meséltek, vagy valamit rosszul csinálok. Hiába merült jól a golyó, hiába a víz színén szépen lebegő kenyér, nem és nem tudtam kicsikarni a kapást. Végül rájöttem, hogy mit rontottam el. Mindhiába szinte láthatatlan a golyó a vízben, ha a csali nem a megfelelő távolságban lebeg. A harminc centis előkén felkínált csali túlzottan közel volt a golyóhoz. Újraszereltem. Ezúttal az előke hosszát megnöveltem jó nyolcvan centire. Kenyérdarab fel, szerelék be, és láss csodát. Pár apró kis mozdítás után a kenyérdarabka eltűnt a víz színéről. Megjött az első. Olyan méretes. Rég nem örültem már halnak ennyire, mint ennek a kicsikének. Folytattam a számomra új módszer megismerését. Következő dobás, pár perc és már jött is a második, nagyjából másfeles. Ezután óvatosan feljebb álltam, hogy megnézzem hova dobjam a következőt. Itt sehova, ugyanis a két megakasztott hal fárasztása közben, a többi elmenekült.

Átálltam a másik helyre, a bedőlt fa mellé. Ekkor már hárman figyeltek a partról, hogy mit csinálok. Alig tizenöt méterre dobtam magam elé. Ahogy a kenyér a vízre pottyant, egy pillanat és már el is tűnt. Ismét egy kilós. A kollégák fentről a partról jól látták, hogy hol a nagyja, próbáltak irányítani, merre dobjak. Meg is lett az eredménye. Alig tíz perc elteltével horgomra akadt a bandanagy. Úgy saccolom, lehetett vagy jó ötös. Egy darabig terelgettem, de sajnos túl közel voltam a fához. Ez lett a vesztem. Talán a harmadik fordulónál ágat fogott, és letépte magát.

Míg új előkét kötöttem, az egyik ismerős horgásszal beszélgettem, mesélte hogy fentről a partról, miként látta az egészet. Megegyeztünk, hogy most ő fog horgászni, és én figyelek. Megérte a látványt. Ahogy finoman mozgatta a csalit, fentről tisztán kivehető volt, ahogy a pontynak megtetszik és óvatosan közelít. Egyszer csak egy szippantás és már terelte is a szákba a halat. Érdekes, szép látvány volt.

Már elmúlt dél, lassan be kellett fejeznem a horgászatot. Délutánra más programom volt. Halam is lett, így az ünnepelni vágyó társaság sem marad éhen. A három és felest szabadon engedtem, hadd nőjön még, az apraját pedig bepakoltam, és elégedettem indultam haza.

Méhes Csaba /csömike/

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: