Balul elsült márnázás

Az utóbbi időkben szinte kizárólag a bojlis horgászatnak szenteltem minden figyelmemet. Már szinte el is felejtettem, hogy milyen nagyszerű érzés az, amikor egy izmos márna tombol a horgon. Fel szerettem volna eleveníteni a márnázás nyújtotta csodálatos élményeket. Ennek érdekében egy gyönyörű szombat reggeli napon a Rábára látogattam el, és ott próbáltam megszelídíteni néhány szebb példányt.

Véletlen sem vaktában!

A táj egyszerűen mesébe illő. Öröm ilyen környezetben horgászni.

A Rába legendás halállománya sajnos már csak a múlté. A megmaradt példányok pedig óvatossá, félénké váltak, így a megfogásuk nem kis odafigyelést igényel. A rábai horgászat mára már szinte egy külön tudományággá vált. A peca sikerének egyik kulcsa a gondos helyválasztás. Mielőtt bármihez hozzá fognánk, meg kell találni a halakat. Talán mind közül ez a legnehezebb feladat, de aki rendszeresen látogatja a folyót az egy bizonyos idő eltelte után már szinte megérzi az ideális haltartó helyeket. Én még nem állok ezen a szinten (természetesen csak a Rábára vonatkozóan!), így a helykiválasztásnál elsősorban nem a megérzéseimre támaszkodtam. A folyó egyik szakaszán rohant a víz. A sebes folyás után egymástól kb. 50 m-re két kanyart véltem felfedezni. Közöttük az áramlás sebessége csaknem a felére csökkent. Ezen a csendes részen a lehető legkevesebb erőkifejtéssel tud el állni a hal. A vízmélység is ideális volt, hiszen 2 és 3 m között váltakozott. Rendívül boldog voltam, amikor sikerült rátalálnom erre a csendes, eldugott kis helyre. Az önbizalmamat csak növelte, hogy a kb. 10 perces terepszemle alkalmával négy halugrást láttam, illetve hallottam. Nem kis példányok borzolták a kedélyeket. Minden okom meg volt azt hinni, hogy ma ismét gazdag zsákmánnyal jutalmaz meg ez a szépséges folyó.


Nehézkes elhelyezkedés

A feladat legnehezebb és egyben legfontosabb részét már magam mögött tudhattam, hiszen rátaláltam a halak tartózkodási helyére. Ami ezután következett az már a horgászat könnyebbik részét képezte. Az autó és a kiválasztott horgászhely közötti távolság meghaladta a 300 métert. Nem semmi mutatvány volt amint kezemben a cuccokkal beverekedtem magam a kiszemelt helyre. Először szúrós bokrok és fák állták az utamat, majd a hasig érő csípős csallányok okozta kínokkal kellett szembenéznem. Miután elértem a kitűzött úti célomat egy gyönyörű halugrás feledtette velem az elviselt gyötrelmeket. A horgászhelyre egy rendkívül meredek lejtőn kellett leereszkednem. A pecát kissé megnehezítette a szűk hely, hiszen mindössze kb. 1,5 m2-nyi placc állt a rendelkezésemre. Az elején egy kicsit kellemetlenül éreztem magam emiatt, de hamar hozzászoktam a körülményekhez.


Etetés, de minek?

A pikkelyeseket az eredményes horgászat érdekében egy helyre kellett csalogatnom. Az etetés tehát ez alkalommal se maradhatott el. Egy kilogramm Top Secret speciális folyóvízi etetőanyagot nedvesítettem be, majd ezután egy nem túl gusztusos barbár művelet következett. Kb. 3 maréknyi vastag esőgilisztát daraboltam fel kíméletlenül, majd ezeket jól tapadó földdel összekevertem. Alapozó etetésként 1 kg Top Secret etetőanyag került a vízbe. A földes giliszták csak később jutottak szerephez. Miután az etetés első fázisát elvégeztem már csak a metélt giliszták álltak etetőanyagként a rendelkezésemre. Persze ezt így is terveztem. A tenyérnyi illatos gombócok többségét rendkívül erőteljesen összenyomtam. Ezek viszonylag hamar a fenékre értek, de csak bizonyos idő eltelte után kezdték kifejteni a hatásukat. Néhány gombócot viszont lazábbra gyúrtam, így azok már a fenékre érkezéskor szinte azonnal oldódni kezdtek. A horgászat megkezdése előtt még három gombóc földes gilisztát juttattam az etetés sávjára. Az összenyomott föld lassan, egyenletesen oldódott, így néhány gilisztadarab folyamatosan mozgásban volt. Bíztam benne, hogy az árral száguldó néha meg megálló vágott giliszták a horog közelébe csalják majd a nagyobb testű márnákat. És ha a meggyötört férgek mégsem váltanák be a hozzájuk fűzött reményeimet, akkor még mindig ott van a csábítóan illatozó etetőanyag. Ezzel az etetési módszerrel, és etetőanyagokkal már sokszor sikerült jó eredményeket elérnem, ám ezúttal valahogy nem akart működni a dolog.

A jól mozgó csontik hamar a horog közelébe csalták az apró halakat.

Az aprított vastag esőgiliszták már sokszor bizonyítottak a Rábán. Valószínű, hogy ez alkalommal sem őket terheli a felelősség.

A felszerelés

A horgászathoz ez alkalommal egy megfelelően könnyű, tökéletesen kiegyensúlyozott gerinces feeder botot választottam. A pálcához 3 különböző rezgőspicc tartozott. A viszonylag lassú áramlás lehetővé tette a legérzékenyebb spicc használatát, így még a legapróbb kapások sem kerülhették el a figyelmemet. Nem vagyok híve a bonyolult dolgoknak. A végszereléket is a lehető legegyszerűbben állítottam össze. A főzsinórra egy 27 gr-os tányérólmot, valamint egy darab gyöngyütközőt helyeztem fel. Ezt követően egy forgó felkötésére került sor. A forgó másik végéhez rögzítettem az előkét, amely a főzsinórnál kéttized mm-rel volt vékonyabb. Ezt a végszereléket még egyszer sem alkalmaztam, így kíváncsian vártam, hogy mennyire válik be a horgászat során.

Hamar megérkezett az első vendég. Márna helyett ez a mohó sügér akadt a horogra.

A gilisztát rendkívüli gondossággal tűztem a horogra, de még így sem tudtam megszabadulni az apró halak zaklatásaitól.

Remény és csalódás

Már régóta nem pecáztam a Rábán, így a rövidke előkészületek után rögtön hozzáláttam a horgászathoz. A helyes csali-vezetés legtöbbször meghozza a sikert. Legalább is én a rábai horgászataim során ezt a tapasztalatot szűrtem le. Feeder bottal e műveletet kevésbé élethűen lehet végrehajtani, mind mondjuk egy hosszú rakóssal, vagy esetleg egy bolognaival, de azért nincs kudarcra ítélve a dolog. A csali-vezetés nálam a következőképpen nézett ki. Az orsó felkapó karját néha kiengedtem és hagytam, hogy az áramlat kb. 40-50 cm-ert sodorja a végszereléket, majd ezután megállítottam azt. A horogra jól mozgó vastag trágyagilisztákat tűztem. A horgászat alatt folyamatosan voltak kapások. A zsákmányom összsúlya a hat órás peca végén mégis alig haladta meg a fél kg-ot. Igen. Nem tévedés! Mindössze fél kg-nyi halat sikerült ideiglenesen fogságba ejtenem. Az uszonyosok rendkívül változatos képet mutattak. A haltartóba sügérek, apróbb márnák, kárászok, küszök, valamint kisebb balinok raboskodtak. Az apró halak tömeges jelenléte bíztató a jövőre nézve, de a csalódottságomat nem enyhítették túlzottan. Mert bizony kimondhatatlan csalódottság lett rajtam úrrá, hiszen egyetlen nagyobb márnát sem sikerült fognom. Pedig a horgászat közben többször is jelét adták annak, hogy jó helyen keresgélem őket.

Egy kis reménysugár a jövőre nézve.

A kifogott halakat kivétel nélkül visszaengedtem. Vétek lenne ilyen apróságokat hazavinni!

Tanulságok a jövőre nézve

Egy eredménytelen horgászat után sok gondolat kavarog az ember fejében. Így voltam ezzel én is. Szorgalmasan gyártottam az elméleteket, próbáltam felderíteni a sikertelenség okát. Végül rájöttem néhány olyan dologra, amelyek ha a horgászat közben jutnak az eszembe, talán másként végződött volna a kaland. A Rába márnái már számtalanszor tanúbizonyságot tettek az óvatosságukról és a rafináltságukról. Ezt a tényt talán egy kicsit komolyabban kellett volna vennem. Elképzelhető, hogy a 20-as főzsinór és a 18-as előke túlságosan durva volt az óvatos halaknak. Egy finomabb szerelékkel biztosan eredményesebb lehettem volna. Talán a csali vezetés terén is hibáztam. A fentebb bemutatott technika ugyanis azzal járt, hogy kb. 5-6 percenként újat kellett dobnom, vagyis 5-6 perces időközönként egy 27 gr-os tányérólom csapódott az etetésre. Ja és persze az etetés! Vajon szükség volt arra, hogy már a horgászat elején súlyos gombócokkal ostromoljam a vizet? Nem tudom, és ezt már utólag az adott napra vonatkozóan lehetetlen kideríteni. Bár, ha jobban belegondolok az etetés után már szinte kizárólag csak annak sávjában lehetett ugrásokat látni. Végül is az előbb említett tényekből arra a következtetésre jutottam, hogy a durva szerelék lett a horgászat megrontója.

A Top Secret etetőanyag ritkán hagyja cserbe a kitartó horgászokat.

Végre horogra akadt egy márna. Kár, hogy alig haladta meg a 10 dkg-ot.

Ez a kicsinyke balin a lassan sodródó gilisztacsokorra kapott.

Úgy látszik, hogy gyakori vendég manapság a domolykó.

Erre a kárászra még rengeteg megpróbáltatás vár. Ha fel szeretne nőni, ki kell kerülnie a horgászokat, a halászokat, az éhes ragadozókat, és ha mindez sikerült, akkor még csak a dolog enyhébbik részén lesz túl, hiszen át kell vészelnie a “vérengző” villanyosok ártalmas tevékenységét is. Nem éppen irigylésre méltó jövő!

Azért mindent összevetve jól éreztem magam a vízparton, és a történetnek sincs még vége. Egyszer majd új ötletekkel és megújult erővel próbálok túljárni a márnák eszén. Talán valamikor sikerül megfejtenem a Rába titkát, és akkor majd sorozatosan én leszek a győztes. És ha így lesz, akkor erről Önök is hallani fognak.

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: