Alias : ladanyi
Név : Ladányi Tamás
E-mail : [e-mail]

Szerző írásai - 3.oldal

Merenye Kupa 2004. - II. rész: A szélsőségek versenye

Ladányi Tamás 2004-06-10 08:00:00
Több bojlis versenyen is elindultam már az évek során, de olyan szélsőséges időjárással, sorsolt helyek közötti különbségekkel még nem találkoztam, mely az I. Merenyei Bojlis Kupán fogadott. Éjjeli mínuszok május végén, viharos széllökések, méteres hullámok és nappali nagy melegek váltották egymást az öt napos versenyen. A horgászhelyek közti különbségek is hihetetlen mértéket értek el a fogások terén. A tó északi, sekélyebb részén mázsaszámra fogták a pontyokat, míg a déli területeken csak "pár kiló" akadt horogra.

Merenye Kupa 2004. - I. rész

Ladányi Tamás 2004-06-09 08:00:00
A bojlis horgászversenyek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek hazánkban. Palotáson, Háromfán és Maconkán már nemzetközi rangot vívtak ki maguknak. Ebbe a szűk, elit táborba idén belépett Merenye is, s rögtön elképesztő eredményeket produkált. Az ötnapos megmérettetés során a 29 csapat túllépte a 30 mázsás pontyfogást, az első helyezett csapat, pedig rekordot jelentő 667 kilós fogással nyert. A Merenye Kupán történtekről egy három részes írást készítettem, melyben olvashatnak majd a verseny alakulásáról, lesz értékelés, elemzés és nem utolsó sorban riport a dobogós csapatokkal.

Gyerekek a horgászat jövőjéért

Ladányi Tamás 2004-06-03 08:00:00
Az országot járva, nagy örömmel tapasztalom, hogy sok horgász teszi magáévá a hal visszaengedésének a gondolatát. Egyre több pontymatrac, pontyzsák, és sebfertőtlenítő látható a vízparton, a hallal való kultúrált bánásmód segédeszközei nélkülözhetetlen kellékét képezik több horgász felszerelésének. A horgásztavak vezetői is felismerték ennek a jelentőségét, és pár tavon már tiltó intézkedéseket hoztak a halak védelmébe. Súlykorlátozással védik a kapitális méretű halakat! Reményteljes lépések ezek, a jövő kissé kezd felfényleni, de szerintem ez még mindig kevés. Többünknek kellene határozottabban kiállni a jó szándékú elveink mellett, hisz a tét nem más, mint a halakban gazdag, élmény dús horgászjövő!

A dippezés jelentősége

Ladányi Tamás 2004-05-20 08:00:00
Mivel egyre többen érdeklődtek és kérdezősködtek a dippezéssel kapcsolatban, felmerült bennem a gondolat, hogy egy írást is megérne ez a téma. Sok horgász próbálkozik a dippezéssel, több-kevesebb sikerrel, s egyre több ponty ismerkedik meg a bojlival is. Ezek az ismerkedések sokszor, bizony kellemetlen élményekhez kötődnek, a horog ütötte seb, nem csak “fizikálisan” gyógyul hosszú ideig. A fájdalom a pontyoknak az emlékezetükben is sokáig él, egy-egy ízzel kapcsolatosan nem mindig kellemes emlékek ugranak be nekik. Okosodnak, egyre rafináltabbak lesznek. Éppen ezért a horgásznak is szinte folyamatosan újítania kell a sikeresebb fogások érdekében. A DIP mártogató aromák alkalmazásával és variálásával lényegesen közelebb kerülhetünk a hőn áhított sikerhez.

Ebrói horgászatok III. rész - Az utolsó napok

Ladányi Tamás 2004-04-06 08:00:00
Az Ebrói horgásztúránk első napjaiban elért fantasztikus harcsafogások felbátorítottak bennünket arra, hogy körbe nézzünk a folyó más részein is. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy a harcsaállomány máshol is olyan bőséges-e, mint az első táborhelyünkön. Rövid megbeszélés után elhatároztuk, hogy új horgászhelyet keressünk a folyón. Feri motorcsónakkal, míg én autóval telepítettem át a felszerelésünket. Végül is nem igazán távolodtunk el messzire a régi táborhelytől, hisz kb. 7-8 km utazás után, váratlan akadályba ütköztünk. Egy hatalmas gát állta utunkat, megnehezítve rendkívüli módon a továbbhaladásunkat. A nem mindennapos látvány hatása alatt állva pillanatok alatt döntöttünk, és a gát tövében alakítottuk ki az új táborhelyünket.

Ebrói kalandozások II. rész - Visszatérés a harcsákhoz

Ladányi Tamás 2004-03-18 08:00:00
Egyszer az életben mindenki szeretne legalább egy nagy harcsát fogni. Gondolatban többször is elképzeljük az órákon át tartó fárasztásokat, lelki szemeink előtt gigantikus méretű harcsák küzdenek iszonyatos erővel. Van, akinek megadatik ez a szerencse, de sajnos többen vannak, akiknek ez csak örök álom marad. Jó magam is ez utóbbiak közé tartoztam egészen addig, míg vissza nem tértem az Ebróra, a harcsák közé.

Tereskei telepítés

Ladányi Tamás 2004-03-09 08:00:00
A tavalyi évben, többen is izgatottan vártuk, hogy a Tereskei tóba mikor telepítik az ígért kapitális pontyokat. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy a rendkívül lelkes tógazdának, Juhász Miklósnak vajon hány darab tíz kilón felüli pontyot sikerül majd felhajtani. December körül, már tulajdonképpen le is mondtam a nagy halakról, mikor váratlan, de annál örömtelibb telefonhívást kaptam: Megérkeztek a pontyok! Jégről telepítünk!

Ebrói horgászatok I. rész - Ponty és harcsaparádé az Ebron!

Ladányi Tamás 2004-02-10 08:00:00
Tavalyi évben a megszokottól eltérően, lényegesen több időt töltöttem külföldön horgászat céljából, mint idehaza. Így utólag belegondolva, lehet, hogy egy kissé túlzásba vittem a sok utazást és a külföldi horgászatokat, de nem bántam meg. Felejthetetlen élményekkel gazdagodtam Afrikába a Nasszer tározón, a Raduta tározó ismételten elkápráztatott hatalmas méretű pontyaival, a szemet gyönyörködtető tájairól és nagy halairól híres Duna-delta szintén mély nyomokat hagyott bennem. De ezzel a sor még nem ér véget, hisz júliusban és augusztusban egy-egy hetet töltöttem el a festői szépségű Ebrón, kapitális méretű pontyok és harcsák közt.

Léki horgászatok - A léki süllőzés

Ladányi Tamás 2004-01-05 08:00:00
Évekig abban a tévhitben éltem és horgásztam télen lékről, hogy kizárólag csak csukára lehet esélyem, más fajta hal szóba sem jöhet. Ez a szemlélet sokáig tartotta magát, míg nem egyszer véletlenül sikerült pár sügeret és bodorkát fognom. Az igazi áttörés viszont Palotáson következett be, mikor barátaimmal óriási meglepetésemre süllőket varázsoltunk ki a lékből. A Palotási léki süllőzések közben felejthetetlen élményekkel gazdagodtam, s ami a lényeg, bizonyságot nyertem arról, hogy a süllők szépen foghatóak akár lékről is.

Léki horgászatok - A lék kialakítása és a felszerelés jellemzése

Ladányi Tamás 2004-02-03 08:00:00
Sokan, félelemmel vegyes tisztelettel tekintenek egy befagyott vízfelületre, s ezerszer is meggondolják, hogy rámerészkedjenek-e a jégre. Pedig gondos előkészületekkel, az elemi biztonsági feltételeket maradéktalanul betartva horgászhatunk lékről, ezáltal is folyamatossá téve a horgászidényt. Persze különleges felszerelést, egyedi eszközöket is kíván a léki horgászat, de nagyobb anyagi ráfordítások nélkül ezek könnyedén beszerezhetőek.

Léki horgászatok - Alapvető szabályok a léki horgászatoknál

Ladányi Tamás 2004-01-19 08:00:00
A süvítő hideg szelek és a téli zord időjárás nem mindig jelenti azt, hogy vége a horgászidénynek, a hó és a jég nem feltétlenül csökkentheti bizonyos halak étvágyát. Több horgásznak, csak ilyenkor kezdődik el igazán a szezon. Pár fanatikus szinte remegve várja a tél beköszöntét, az egybefüggő jégpáncél kialakulását a vizeken. Ilyenkor érkezik el az ő idejük, s megkezdődik a léki horgászat szezonja.

Horgásztúra a Níluson - Ladányi Tamás és barátainak kalandjai a Nasszer-víztározón

Ladányi Tamás 2003-12-15 08:00:00
Ebben a filmben az első magyar Nasszer-tavi horgász expedíció szemet gyönyörködtető tájakra és rendkívüli emberek közé kalauzolja el a nézőket. A sivatag élővilágán és a núbiai őslakosokon kívül teljes pompájában tárul Önök elé a Nasszer-víztározó kivételes halállománya. Kapitális méretű nílusi sügerekkel és félelmetes fogazatú tigrislazacokkal folytatott páratlan küzdelmeket izgulhatnak végig a kis csapattal.

Újabb radutai varázslatok II. rész

Ladányi Tamás 2003-12-12 08:00:00
Az október közepi radutai horgásztúra első napjaiban történteket nem hittük, hogy felül lehet múlni. Pedig sikerült! A kint horgászó magyar csapatoknál szinte folyamatosan, állandóan kapás volt, sorra fárasztottuk ki a kapitális méretű pontyokat. Csodálatos szépségű és hihetetlenül hosszú nyurga pontyok, feltűnően hasas, golyószerű matuzsálemek köszöntöttek bennünket. Felejthetetlenül sikeres lett a túra második fele, valószínű, hogy mindenkibe örökre beleívódtak a hét nap alatt történt nem mindennapi események.

Újabb radutai varázslatok I. rész - A harminc kilós álomhatár

Ladányi Tamás 2003-12-11 08:00:00
A Raduta víztározóra kijutni több horgásznak is csak messzi álomnak tűnik, pedig könnyen valósággá válhat. Közel ezer kilométeres utazás után a romániai Saluresti községnél mindenki megtalálhatja a kapitális pontyairól híres 800 hektáros tározót. Tehát minden híreszteléssel és véleménnyel ellentétben nem csak velem lehet kijutni és horgászni a tározóra. Persze a helyfoglalások, az egyeztetések, a fogások iránti érdeklődések, a szervezések és az úttalan utakon való kijutás nem egyszerű. Viszont a radutai horgászat minden szenvedést kárpótol, mint ahogy azt tette a legutóbbi, késő őszi túránkon. Újabb harminckilós pontyfogást könyvelhettek el a magyarok, mely egyben az év legnagyobb pontya lett a tározón! A 2002-es évhez hasonlóan 2003-ban is csak magyar horgász fogott 30 kg-os pontyot a Raduta víztározón!

Kapitális pontyok IV. rész - Eredményes horgásztúráim

Ladányi Tamás 2003-11-19 08:00:00
Közel egy év kellet ahhoz, hogy végre elkészüljön az újabb videofilmem, a Kapitális pontyok IV. része. Egy merész ötlettől vezérelve elhatároztam, hogy videó kamerával végig követem az összes horgásztúrámat, és év végén összefoglaló jelleggel egy komplett videó filmet állítok össze belőle. Ennek köszönhetően egy roppant érdekes helyzet állt elő a film elkészültekor. A pontyokon kívül jelentős szerep jutott az amuroknak, nílusi sügereknek, tigrislazacoknak és a szürkeharcsáknak!

Egy álom ami valóra válik - Harmadszor is a Radután

Ladányi Tamás 2003-11-11 08:00:00
A Radutai horgászatokat mindig kiemelten szoktam kezelni, az indulás előtt már hetekkel alig bírok magammal. Különösen ez igaz akkor, ha olyan emberrel megyek, aki életében először jut ki a Raduta víztározóra. Nem volt ez másképen a Pámer családdal sem. Idén májusban egy viszonylag eredményesnek mondható hetet horgásztunk végig a tározón. Legnagyobb örömömre Pámer Laci azóta már kétszer is járt a tározón, s a harmadik nekifutásra hihetetlen fogásoknak örülhetett. Tíz nap alatt 7 db 20 kg-on felüli pontyot fogott!! A nem mindennapos horgászat élményeit néhány gondolat erejéig szeretné Önökkel is megosztani.

I. Maconka-Mosella Nemzetközi Bojlis Kupa

Ladányi Tamás 2003-10-14 08:00:00
A beszámoló alcíme akár az is lehetne, hogy: "Egy abszolút sikeres kísérlet története...". Hazánkban egyre népszerűbbek a bojlis versenyek. Palotásról és Háromfáról már régóta tudunk. A jó példa ragadós, és Maconkán is kedvet kaptak egy ilyen jellegű verseny megrendezésére. Nem túlzás, hogy az ország e "műfajban" érintett közvéleménye és a tágabb horgászközönség is felkapta a fejét a verseny kezdeményezésére, de az igazi meglepetés még hátra volt! A később ismertté vált fogási eredményekre nem véletlenül büszkék a helyiek. A verseny (is) ékesen bizonyította, Maconkán van hal bőven! A miértekről és a hogyanokról, továbbá magáról a rendezvényről kérdeztük Dérer Istvánt, a BBHE elnökét.

Kalandozások a Duna-deltában - II. rész

Ladányi Tamás 2003-09-30 08:00:00
Az idő előre haladtával egyre jobban körvonalazódott előttünk a Sulina ágon való horgászat lényege, és egyben a különböző nehézségei. Bizony nem egyszerű egy álló, nyugodt, tavi horgászathoz szokott pecásnak az élő Dunával, a sodrással megküzdenie. Rengeteg olyan újszerű problémával kellett szembesülnünk, melyek eddig csak minimálisan, vagy egyáltalán nem érintették a horgászatainkat. A rengeteg fehér hal és apró termetű ponty jelenléte, a kölyök harcsák hihetetlen étvágya, a folyami rákok szemtelensége és pofátlansága az etetésünkön, a sodrás húzó ereje, valamint a tengerjáró hajók közlekedése mindig új problémát vetett fel. Végül is a horgászatot három részre bontottuk, melyet több-kevesebb sikerrel műveltünk tíz napon keresztül.

Kalandozások a Duna-deltában - I. rész

Ladányi Tamás 2003-09-29 08:00:00
Hosszú évek óta vágyódtam a Duna-deltába, nagyon kíváncsi voltam magára a tájra, az élővilágra. A környezet szépsége mellett a várható, halfogásban gazdag horgászat is kellően felcsigázta az érdeklődésemet. Rengeteg történetet, élménybeszámolót hallottam a delta legendás halállományáról, évről-évre jobban viszketett a tenyerem egy Duna-deltai horgászatra. A tavalyi Háromfai Nemzetközi Boilie Showon elért III. helyezéssel végre teljesült e régi kívánságom, az Umbridae Delta Fishing Tours felajánlásának köszönhetően. Június végén Bella István barátommal elindultunk az ismeretlenbe, meghódítani a deltát!

Újabb radutai kalandok - Családi horgászat a Raduta tározón II. rész

Ladányi Tamás 2003-09-24 08:00:00
Az új táborhelyünket az elsővel szemben, a túlparton alakítottuk ki. A két hely közötti távolság nem volt messzebb egymástól 5-600 méternél, de mégis közel nyolc kilométert kellett autózni a felszerelések átvitele végett. Fele felszerelésünket autóval, míg a másik felét csónakkal szállítottuk át a túlpartra. Itt hatalmas vízterület feküdt előttünk, mely mérete elérte a 20-25 hektárt is.

Újabb radutai kalandok - Családi horgászat a Raduta tározón I. rész

Ladányi Tamás 2003-09-23 08:00:00
Szinte minden horgásznak van olyan vízterülete, ahová állandóan visszatér, majdhogynem remegve várja az újabb találkozást. A Raduta víztározóval én sem vagyok másképpen. Nagyon megfogott a tározó misztikuma, kietlensége, az emberek vendégszeretete és nem utolsó sorban a hatalmas méretű pontyok jelenléte. Érhet siker vagy akár kudarc, én mindig visszatérek! Idén május végén egy apró különlegességet is belecsempéztem az újabb radutai horgászatomba. Feleségem Andrea és a Pámer család (Laci, Marika) is velem tartott!

Bojlizás felső fokon = FOX

Ladányi Tamás 2003-09-17 08:00:00
Évekkel ezelőtt, mikor még csak vágyakozva szemléltük barátaimmal a Fox katalógusokat, nem hittem volna, hogy valaha Magyarországon is kaphatóak lesznek a bojlis horgászat nem mindennapi csúcstermékei. Ez a lépés bizony mérföldkő a hazai bojlis horgászatok történetében! Mostantól olyan termékek birtokába juthatunk, melyek lényegesen megkönnyíthetik, s ezáltal eredményesebbé is tehetik a horgászatainkat. Aki megtehette, az már külföldről évek óta beszerezte a Fox horgászfelszereléseket, de az idei évtől végre nem kell hosszú utazásokba bonyolódni. Rövid áttekintés erejéig nézzük át a hatalmas Fox birodalom néhány képviselőjét, mivel az egész palettán végig vonulni lehetetlen vállalkozás lenne a bőség zavara végett.

III. Palotás Kupa Bojlis Verseny - II. rész

Ladányi Tamás 2003-08-28 08:00:00
A Palotási bojlis verseny nagyon izgalmasan, érdekesen és egyben furcsán is alakult. Biztos vagyok benne, hogy a résztvevők és a versenyre kilátogató nézők még évekig fognak beszélni a történtekről. A fantasztikus mennyiségű fogások, a betlizések, a váratlan helycserék az élmezőnyben, a hihetetlen hajrák még sokáig a szóbeszéd tárgyát fogják képezni. A verseny óta már eltelt egy kis idő, több versenyzővel is közösen próbáltuk elemezni a nem mindennapi eseményeket. Nézzük át együtt, hogy mi is történt, s vajon miért úgy történt, ami megtörtént az egy hetes megmérettetésen.

III. Palotás Kupa Bojlis Verseny - I. rész

Ladányi Tamás 2003-08-25 08:00:00
Idén augusztus 1-8-ig zajló bojlis versenyt, hihetetlen, szinte megmagyarázhatatlan események, fantasztikus fogások, versenycsúcsot jelentő csapatgyőzelem, döbbenetes különbségek a kisorsolt pályák közt és egy 20 kg-on felüli ponty fogása jellemezte. A maga nevében példátlanra sikeredett az egy hetes küzdelem, hisz voltak olyan csapatok, kik 400 kg feletti fogásokkal rendelkeztek, míg a benevezett versenyzők 2/3-a még a 100 kg-os határt sem érte el. Kevesen hitték volna, hogy a verseny már a sorsolásnál el fog dőlni!

Tereskei álom

Ladányi Tamás 2003-07-25 08:00:00
Mindenkinek van legalább egy olyan dédelgetett álma, melynek a megvalósulásáért szinte mindent elkövetne, megadna. Nekem az egyik ilyen titkos vágyam volt egy saját, pontyoktól hemzsegő tó, vízparti házzal. Éjjel-nappal horgásznék, és kapás esetén a házból kilépve csak lazán bevágnék. Nagy a valószínűsége, hogy ez soha sem fog bekövetkezni! A sors más utat, valamivel rögösebbet rendelt hozzám, s nekem azon kell haladnom. Más emberek ilyen irányú törekvéseit viszont mindig nagy tisztelettel és csodálattal szemlélem, saját álmaimat látom bennük megvalósulni. Legutóbb Juhász Miklós döbbentett meg, de alaposan. Szinte a semmiből hozott létre egy hat hektáros tavat Tereskén! És ami a lényeg, hogy nagy, kapitális méretű pontyokat is telepített bele!

Markus Pelzer Magyarországon!

Ladányi Tamás 2003-07-14 08:00:00
Sok embernek, de főleg a gyermekeknek általában vannak példaképei, felállítanak maguknak egy követendő példát, melyet jónak, kívánatosnak találnak. A bojlis horgászoknak, vagy legalábbis a többségének szintén van példaképük, kit "istenítenek", módszereit és termékeit maximálisan elfogadják. Rod Hutchinson, Kevin Nash és még rengeteg híres név, horgász. Magyarországon, talán mégis Markus Pelzer az egyik legkedveltebb, hisz sokáig, szinte csak vele találkozhattunk, termékei nap mint nap köszöntöttek bennünket a horgászboltokban. Éppen ezért örömteli, hogy végre tiszteletét teszi hazánkban, s Háromfán július 19-én nyílt napokat tart!

András Zoltán Eurohold harcsafogó emlékverseny

Ladányi Tamás 0000-00-00 00:00:00
Az ember sokszor csak a megemlékezések, évfordulók alkalmával jön rá, hogy mennyire rohan az idő, milyen gyorsan telnek az évek. Szeliden a harcsafogó versenyen sem volt ez másképpen, hisz immár negyedik alkalommal jöttek össze a horgászok, hogy összemérjék tudásukat, próbára tegyék szerencséjüket. Négy év! Ennyi ideje már, hogy szegény András Zoli az "örök horgász mezőkön" riogatja a süllőket és harcsákat. A 2003-as harcsafogó versenyre rekord létszámú nevezés érkezett. 89 csapat indult el a minél jobb helyezések és szebb fogások érdekében. Igazán nagy harcsát idén sajnos senkinek sem sikerült fognia, de az élmények, a régi barátokkal való találkozások feledtettek mindent. Nagyon jó volt ott lenni a május közepi hétvégén Szeliden!

Nasser tavi horgászatok V. rész - Utolsó napok és a búcsú pillanatai

Ladányi Tamás 2003-06-06 08:00:00
Legnagyobb bánatunkra nagyon gyorsan teltek a napok a Nasser tározón, bár ebben igen nagy szerepet vállaltak az izgalmakban bővelkedő horgászatok. Alig volt üres járat, feszített tempóban pörögtek az órák. Szinte kivétel nélkül majdnem mindenki szép fogásoknak örülhetett, sorra dőltek meg az egyéni rekordok. A túra vége felé a núbiai horgászvezetőkkel is igen bensőséges, jó barátságot alakítottunk ki.

Visszatérés a Radutára II. rész

Ladányi Tamás 2003-05-22 08:00:00
A radutai visszatérésem az első napokban nem igazán úgy sikerült, ahogy azt gondolatban előre elterveztem, de bíztam a hátralévő napok sikerességében. Attilával próbáltunk optimistán hozzáállni a dolgokhoz, a katasztrofális időjárási viszonyokat nem igazán vettük figyelembe. Ekkor még nem tudtuk, hogy a java még hátra van, az időjárás nem fog megkönyörülni rajtunk. Egyszer fent, máskor lent, mondja a közmondás.
Termék katalógus

Haldorádó
Katalógus

Megjelent a Haldorádó 2024 termékkatalógus, lapozz bele!

Tovább

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.