Alias : sbs_sziko_team
Név : Kovács Zoltán
E-mail : [e-mail]

Szerző írásai - 1.oldal

Videóval

Újabb játszma a Rainbow-tavon - 3. rész

Kovács Zoltán 2013-02-18 07:00:00
Az utóbbi évek során többször sikerült eljutnom a pontyhorgászok által jól ismert Rainbow-tóra. Az itt átélt élmények legjavát igyekeztünk több cikkben és filmben is megörökíteni, ahol sokszor részletesen elemeztük a helykereséssel kapcsolatos kérdéseket vagy az etetési, csalizási technikákat. Sokan jeleztétek, hogy a végszerelék pontos elkészítésével kapcsolatban szívesen látnátok még több információt, ezért úgy döntöttünk, hogy a sorozat utolsó részében az izgalmas jelenetek mellett elsősorban az ezzel kapcsolatos praktikákat mutatjuk be nektek.
Videóval

Újabb játszma a Rainbow-tavon - 2. rész

Kovács Zoltán 2013-02-12 07:00:00
A Rainbow-tavon eltöltött órák és napok mindig különlegesek számomra, hiszen a „pontyhorgászat Mekkájának” tartott vízen akár a horgászat utolsó perceiben is esély van arra, hogy megfogjuk életünk halát. Büszkeséggel tölt el, amikor szemtanúja lehetek annak, hogy horgásztársaim az SBS csalik segítségével kiemelkedő eredményeket érnek el, amint felejthetetlen élményként élnek át egy-egy igazi nagy fogást. Az előző részben bemutatott nagytestű pontyokat a túra első napjaiban sikerült megfogni, így új reményekkel vágtunk bele az előttünk álló napokba.
Videóval

F-Code aktiválva!

Kovács Zoltán 2013-01-25 07:00:00
2011 nyarán, a tesztelés utolsó fázisában lévő Flumino termékek világrekord fogáshoz segítették csapatunkat, hiszen 96 óra alatt 1415,04 kg értékelhető hallal sikerült megnyernünk a II. Móri Nemzetközi Bojlis Kupát. A meggyőző eredmények következményeként 2012-ben egy új fejezet indult az SBS termékek életében, amikor minden horgász számára elérhetővé váltak az első generációs Flumino termékek. A visszajelzések alapján nagy örömmel tapasztaltam, hogy a tavalyi évben ezeknek a termékeknek köszönhetően még több élménnyel és fogással térhettek haza a pontyhorgászok a vízpartról. Talán nem meglepő a hír, hogy a kutatás és a fejlesztés nem állt meg, így az idei évtől a Flumino F-Code-dal erősödik ez a termékcsalád.
Videóval

WCC győzelem új SBS csalikkal - 2. rész

Kovács Zoltán 2013-01-05 07:00:00
Vajon ők hogyan csinálták? Milyen szerelékkel, csalival, etetőanyaggal érték el ezt a remek eredményt? Hogyan készültek fel egy ilyen rangos versenyre? Egy ekkora vízen hogyan találták meg a megfelelő horgászhelyet és módszert? Megannyi kérdés, amely sok horgászt foglalkoztat egy világbajnoki eredmény hallatán. Ígéretünkhöz híven a sorozat második részében a World Carp Classic 2012. évi bajnokai újabb fortélyokat osztanak meg a nézőkkel és az olvasókkal.
Videóval

WCC győzelem új SBS csalikkal - 1. rész

Kovács Zoltán 2012-12-17 07:00:00
Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen évek óta rendszeres résztvevője vagyok a Word Carp Classic versenyeknek, ahol évről évre a világ talán legnevesebb pontyhorgászai mérik össze tudásukat. Egy ilyen rangos megmérettetésen az SBS Tactical Baits tulajdonosaként, versenyzőként és a hivatalos SBS csapatok támogatójaként mindig nagy izgalommal élem át az esemény minden egyes percét. Különleges és olykor torokszorító élményt jelent, amikor az SBS családjába tartozó csapatok valamelyike kiemelkedő eredményt ér el egy ilyen éles küzdelemben...!
Videóval

Újabb játszma a Rainbow-tavon - 1. rész

Kovács Zoltán 2012-12-03 07:00:00
2011 őszén láttam meg először a hatalmas pontyairól híres Rainbow-tavat, ahol már számos világraszóló fogás született. Az akkor eltöltött egyhetes horgászat során csodálatos élményekkel lettem gazdagabb és bíztam benne, hogy talán egyszer megint lesz alkalmam ellátogatni erre a kihívásokkal teli, nehéz vízre. Fél évvel később ismét lehetőségem nyílt arra, hogy Pámer Laci bácsival újból horgászhassak ezen a különleges tavon. A lehetőség ismét kissé váratlanul ért, ezért úgy gondoltam, alszom rá egyet, mielőtt meghozom a végső döntést, de már lefekvés előtt tudtam, hogy kár lenne kihagyni egy ilyen izgalmas kalandot.
Videóval

10kg+ 20kg+ 30kg+ avagy Óriáspontyok az akadókból 2. rész

Kovács Zoltán 2012-01-23 07:00:00
Az ember mindig többre vágyik, de én már ezzel az eredménnyel is beértem volna a Rainbow-tavon első alkalommal. Talán annyit szerettem volna, hogy profi kamerásunk, Peti meg tudja örökíteni egy szebb példány teljes kifárasztását. Hatalmas reménykedéssel indultunk neki a három napnak (míg Peti a helyszínen tartózkodott), hátha sikerül Laci bácsival valami szebb példányt kifognunk. Arra viszont álmomban sem gondoltam, hogy nem egy, hanem több 20 kg feletti hal kifogását is sikerül élőben megörökítenünk, majd mindezt megkoronázza utolsó kapásként egy 30 kg feletti tükörponty. Figyelem, megrázó képsorok következnek. :-) Gyengébb idegzetűek csak felügyelettel nézzék…!!! :-)
Videóval

10kg+ 20kg+ 30kg+ avagy Óriáspontyok az akadókból 1. rész

Kovács Zoltán 2012-01-06 07:00:00
Az élet mindig tartogat meglepetéseket, kihívásokkal teli pillanatokat, eddig ismeretlen területeket. Számomra eddig érintetlen területre léptem, hiszen teszthorgászként már nemcsak hazánkban, hanem Európa számos vízén adódik lehetőségem arra, hogy bemutassam, hogyan is kell sikeresen alkalmazni egy új csalit vagy olyan pontyhorgász módszert, amelyet eddig még nem volt alkalmam bemutatni. Éppen azon törtem a fejem, hogy hol is kezdhetném az európai tesztelést, amikor megcsörrent a telefonom...
Videóval

Világrekord fogás, avagy az SBS csapat titkai - 2. rész

Kovács Zoltán 2011-12-16 07:00:00
A cikksorozat első részében már bemutattam nektek a jövő évben forgalomba kerülő SBS Flumino termékcsaládot, amelynek a II. Móri Nemzetközi Bojlis Kupán elért világrekord eredményünket köszönhetjük. A most következő írásban betekintést nyerhettek a móri verseny hajrájába és megismerkedhettek a Flumino termékek hideg vízi változataival is.
Videóval

Világrekord fogás, avagy az SBS csapat titkai - 1. rész

Kovács Zoltán 2011-11-25 07:00:00
Talán sokan emlékeznek még arra a rendkívüli eredményre, amelyet az idei évben a II. Móri Nemzetközi Bojlis Kupán sikerült elérnünk. A 96 óra alatt mérlegelt 1415,04 kg-os világrekord fogás körülményei, valamint a versenyeken használt sikeres csalik és etetőanyagok talán sokakat érdekelnek, hiszen a mai napig rengeteg kérdést kapunk ezzel kapcsolatban. A most következő kétrészes cikksorozatban a Székely Őzetanya bojlis tavon részletesen bemutatom nektek azokat a technikákat és a tesztelési fázisban is sokat bizonyított termékeket, amelyek nagyban hozzájárultak a világrekord eredmény eléréséhez.
Videóval

A front vonala mögött, avagy egyik nap pontydömping, másnap…

Kovács Zoltán 2011-08-29 07:00:00
Ha a nagy pontyok becserkészéséről esik szó, akkor általában a tavaszi és az őszi időszakokat tartjuk a legesélyesebbnek arra, hogy a sikeres horgászat eredményeként néhány fotó erejéig a kezünkben tarthassunk egy-egy kapitális példányt. A sokszor hetekig változatlan, tartós nyári kánikulában nem egyszerű a pontyokat horogvégre csalni, de amint az időjárási körülmények megváltoznak, érdemes próbálkozni, mert kellemes horgászélményekkel gazdagodhatunk, ha jókor vetjük be csalinkat…
Videóval

Pontyhorgászat szűz tavon! - nyári teszthorgászat

Kovács Zoltán 2010-12-22 07:00:00
Láthattatok már tőlem olyan, videót tartalmazó írást, mely olyan szűz tavi tesztelésről szólt, ahol a halak még nem találkoztak bojlival vagy ilyen komplex összetevőket tartalmazó csalikkal. Ismét egy ilyen jellegű írást szeretnék bemutatni, melyhez szintén tartozik egy kisfilm. Ezzel nem ismételni szeretném önmagam, de nagyon sok olyan megkeresés kapok még mindig, hogy ezek a csalik olyan vizeken, ahol a halak nem találkoztak még soha ilyen csalikkal, eredményesek lehetnek-e…
Videóval

Óránként 77 kg-os halfogás… II. SBS-V.I.P. Pontyfogó Kupa - beszámoló

Kovács Zoltán 2010-11-12 07:00:00
Nagyon nehéz dolga van a krónikásnak, amikor azokat az izgalmakat szeretné átadni az olvasónak, amiket a II. SBS-V.I.P. Pontyfogó Kupán éltek át a versenyzők és a versenyzőknek szurkoló barátok. Hihetetlennek hangzik: a 72 órás versenyen az összfogás több mint 5,5 tonna lett, de ne szaladjunk ennyire előre, haladjunk sorban a történéseken, tartsatok velünk!
Videóval

Nagyhalas praktikák a Ráckevei -Dunán

Kovács Zoltán 2010-08-20 07:00:00
Az idei év eleji horgászkiállításon egy határozott fiatal srác lépett hozzám (türelmesen kivárva sorát), hogy szeretne engem meginvitálni egy közös horgászatra. Rögtön az volt az első gondolatom, hogyan értessem meg vele, ha minden ilyen meghívásnak eleget tennék, akkor egy évi invitálást csokorba szedve kb. 3 évig egyfolytában kellene horgásznom minden kedves meghívó horgásszal. Próbáltam fejben összeszedni, hogyan is tudom kedvesen és anélkül, hogy megbántódna visszautasítani a meghívását, amikor egy érdekes mondata ütötte meg a fülemet: „A helyszín a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ág lenne, ahol saját stéggel rendelkezünk”. Ez zene volt füleimnek, hiszen ez a víz bojlizás szempontjából nehéz területnek számít, ennek ellenére nem mondtam rögtön igen, mert az is elhangzott, hogy tavasszal és ősszel nem olyan nehéz halat fogni azon a részen, ahol a horgászállásuk található, de már több éven keresztül tendencia, hogy a nyári hónapokban pontyok nélkül maradnak és szeretné megnézni, hogy én hogyan tudok ezzel a pályával és a haltalansággal megbirkózni…
Videóval

Beszámoló a II. MaPoE nyílt napról

Kovács Zoltán 2010-08-14 07:00:00
Immáron második alkalommal került megrendezésre a Magyar Pontyhorgászok Egyesületének nyílt napja, melynek helyszíne a Harsányi horgásztó volt. A szép számban megjelent érdeklődők neves hazai szakemberek előadásait kísérhették figyelemmel. A programban a rakós és a feederbotos horgászat kedvelői is sok gyakorlati tanácsot kaptak, de bemutatásra került a parittya és a dobócső használata is. Az egyesület filozófiájához híven nem maradhatott ki a halkímélő eszközök részletes bemutatása sem a programból, de a többnapos horgászathoz szükséges tábori eszközökkel is megismerkedhettek a vendégek. Az utolsó helyszínen hasznos bojlikészítési ismeretekkel gazdagodhattak a jelenlévők. A rendezvény utolsó eseménye a tombolasorsolás volt, ami után értékes ajándékokkal távozhattak a szerencsés nyertesek
Videóval

Pontyhorgászat bojlival a magyar tengeren

Kovács Zoltán 2010-06-07 12:00:00
Egy nagyon kedves meghívásnak tettem eleget, ugyanis az SBS Happy Carp Gang csapata invitált egy rövid balatoni horgászatra, melynek örömmel tettem eleget. A magyar tengernek is hívott hatalmas vízterületnek több okból is különösen örültem, hiszen én is kíváncsi voltam, hogyan álljuk meg a helyünket a bojlival mint csalival. Ráadásul végre azon kedves olvasóknak is kedvezhetek, akik eddig azzal érveltek, hogy „könnyű az agyontelepített vizeken halat fogni, mutassátok meg egy természetes vízen!”. Persze számoltam már be természetes vizeken elért szép eredményekről, de a Balaton számomra igazi kuriózumnak számít, mellyel szerintem sokan egyetértenek. Lássuk, milyen eredményt sikerült elérnünk ezen a teszthorgászaton… :-)

Újra Nyílt napot szervez a Magyar Pontyhorgászok Egyesülete!

Kovács Zoltán 2010-06-07 07:00:00
2010. június 20-án a Harsányi horgásztavon kerül sor a II. MaPoE nyílt nap megrendezésére. Egyesületünk a 2009. évben jött létre néhány lelkes és elkötelezett pontyhorgásznak köszönhetően. Célunk egy olyan egyesület működtetése, mely hatékonyan szerepet kíván vállalni környezetünk és az élővilág megóvásában, vizeink halállományának megőrzésében és védelmében, a kulturált viselkedés népszerűsítésében vizeink partjain…
Videóval

Pontyhorgász praktikák átmeneti időszakra

Kovács Zoltán 2010-05-07 07:00:00
Jelen időszakban, melyet legjobban úgy tudnék jellemezni, hogy a víz már nem hideg, de még nem érte el a pontyok számára optimális hőfokot, nehéz megtalálni az ideális csalikat és az ehhez megfelelő végszereléket. A helyzetet nehezíti az időszakra jellemző szeszélyes időjárás, hirtelen hőmérséklet-változások és a légnyomás-ingadozások. Erre a nehéz időszakra szeretnék nektek segítséget nyújtani a következő írásomban és a hozzátartozó kisfilmben, amelyben a megszokottnál is több akciót és érdekességet láthattok. Tartsatok velem ismét…

II. SBS-V.I.P. Pontyfogó Kupa versenykiírás

Kovács Zoltán 2010-04-16 06:00:00
A tavaly első alkalommal megrendezett, SBS névvel fémjelzett pontyfogó verseny történéseit nagy figyelem kísérte. Ez a figyelem nem volt hiábavaló, hiszen a fogások, a verseny szervezettsége, a csapatok hozzáállása példaértékűvé tették a küzdelmet. A verseny folyamán és azóta is folyamatosan érkeztek az érdeklődő telefonok a következő évi verseny időpontjára és nevezési feltételekre vonatkozóan…
Videóval

Különleges horogcsalik elkészítése

Kovács Zoltán 2010-03-04 07:00:00
Idei bojlikészítési sorozatom negyedik részében olyan különleges horogcsalik elkészítését szeretném bemutatni, melyeknek több teszthorgász is köszönheti már rekordfogását. Az egyik ilyen különleges horogcsalinak számít a pop-up, azaz a lebegő csali, a másik pedig - melynek szintén bemutatom az elkészítését - a wafter, azaz a kiegyensúlyozott, balanszírozott csali. E két csalifajta birtokában biztosak lehettek abban, hogy segítségükkel minden helyzetben, minden időben - bármenyire is extrém körülmények között horgásszatok - eredményesek lehettek. Lássuk, hogyan lehet egyszerűen elkészíteni ezeket a nem mindennapi, horogra szánt csalikat…
Videóval

Bojlikészítés profi szinten, avagy gépesítés a végletekig!

Kovács Zoltán 2010-02-01 07:00:00
A sorozatom harmadik részében a profiknak és versenyzőknek szeretnék ötleteket, praktikákat bemutatni, hogyan lehet tovább gépesíteni, ezzel még gyorsabbá tenni a bojlikészítés menetét! Mindezt egy jól bevált és sokat bizonyított különleges versenyrecept elkészítése közben demonstrálom. Bár a professzionális szó hallatán lehet, sokan gondolják, hogy nem nekik szól az írás, de azok a profik, akik azt gondolják, hogy számukra nem lehet újat mutatni, tévednek! A kezdő és haladó színtű bojlikészítők figyelmét is felhívom, hogy nekik is útmutatás lehet ez az írás és a hozzátartozó kisfilm, hiszen megtudhatják, hová és meddig lehet eljutni a bojlikészítésben… Egy dolgot előre leszögezhetek: A bojlikészítésben a kreativitás határa a csillagos ég, legyen szó gépekről vagy új receptekről! :-)
Videóval

Bojlikészítés haladó szinten, avagy pénztárcakímélő hatékony megoldások!

Kovács Zoltán 2010-01-26 07:00:00
A sorozatom második részében a haladó szintű, vagyis az alap rutint már megszerzett bojlikészítőknek szeretnék további ötleteket kínálni, hogyan lehet még hatékonyabbá tenni a bojlikészítés menetét, mindezt olyan eszközökkel, melyek minimális költségvetéssel, bárki számára könnyedén beszerezhetőek. Bemutatom, hogyan lehet egy apró trükkel egy kézi hajtású húsdarálót tökéletes bojlikinyomóvá alakítani, hogyan lehet egy bútorlap és két zsanér segítségével többszörösére gyorsítani a bojlirollerozás menetét! Természetesen, mindezt egy 2010-es SBS újdonsággal megspékelve, mely alternatívát kínál a szűkebb pénztárcájú horgászoknak is, hogy kipróbálhassák az SBS csúcskategóriás, legfogósabb termékeinek házilag történő elkészítését is…!
Videóval

Bojlikészítés alapszinten, avagy valóban ilyen egyszerű lenne?!

Kovács Zoltán 2010-01-22 07:00:00
A következő sorozatomban lépésről lépésre szeretném nektek bemutatni az egyik legfogósabb pontycsali, a bojli elkészítési menetét, ennek trükkjeit, praktikáit a kezdőtől a profi szintig, mindezt a 2010-es év SBS termékújdonságaival megfűszerezve. Az első bemutató írásomban és a hozzá tartozó kisfilmben a bojligyúrás gondolatával még csak barátkozó, az elkészítési kudarcok miatt dilemmázó horgászoknak szeretnék utat mutatni a legeredményesebb bojlikészítéshez. Az első bojlikészítésről szerzett benyomás meghatározó, minden kezdő bojlis pontyhorgász életében! Miért tartom fontosnak a segítséget? Mert ez sokak által féltve őrzött titok és nem szívesen adják ki a horgászok! Ráadásul elsőre sohasem sikerül, ha a horgász önállóan, minden segítség nélkül kezd bele, mint ahogyan nekem sem sikerült 8 évvel ezelőtt az első bojligyúrásom…!
Videóval

I. SBS-V.I.P. Pontyfogó kupa beszámoló!

Kovács Zoltán 2009-10-24 07:00:00
Néhány héttel ezelőtt többen olvashatták az I. SBS-V.I.P. pontyfogó kupán való részvételre vonatkozó felhívásunkat. A rendezvény fő vonzerejét tán az jelentette, hogy az egy eddig érintetlen természeti körülmények között lévő, rendkívüli halmennyiséggel büszkélkedő tavon kerül megrendezésre. Mivel a felhívást a verseny előtt egy hónappal írtuk ki, ráadásul az a szezon végén zajlott le, érthetően nem volt teltház, ugyanakkor így a résztvevő csapatok még családiasabb hangulatban versenyezhettek és a beígértnél is jobb, sőt rendkívüli eredmények születtek. Egy érdekességet kiragadva: az első három helyezett életében először vett részt versenyen! Ha szeretnétek megtudni, hogy milyen további különleges eredmények és kiemelkedő fogások születtek, vagy érdekel benneteket, hogy milyen körülmények között zajlott a verseny, akkor tartsatok ismét velem, majd a beszámoló végén tekintsétek meg a versenyről készült kisfilmet!
Videóval

I. MaPoE nyílt nap beszámoló

Kovács Zoltán 2009-10-17 16:00:00
Eddigi pályafutásom során szinte napi rendszerességgel találkoztam olyan véleményekkel és hozzászólásokkal, melyek erős kritikával illették a túlságosan reklámszagúnak tűnő, csak a márkáról vagy az eladásra szánt termékről szóló hangzatos beszámolókat. Most eljött az idő, hogy végre egy olyan kezdeményezésről olvassatok, ami marketingjellegű indíttatástól garantáltan mentes, ami kizárólag a tenni akarás és a segítségnyújtás okán született. Ez a Magyar Pontyhorgászok Egyesülete (MaPoE) által megrendezett első nyílt nap, melyre a Maconkai-víztározón 2009. szeptember 13-án került sor. Mivel „fiatal, de lendületes” egyesületünk számára ezen esemény mérföldkőnek számít, sokunk hatalmas izgalommal várta, hogy vajon hány horgász szavaz nekünk bizalmat és teszi tiszteletét egy ilyen rendezvényen… Bevallom, még én is igen izgatott voltam, hogy azon horgászoknak ne okozzunk csalódást, akik megadták nekünk a bizonyítás lehetőségét! De lássuk, miben is tudunk segíteni napjaink pontyhorgászainak és egyesületünk tagjainak!

Kétszeres bajnok az SBS SziKo Team!

Kovács Zoltán 2009-10-11 07:00:00
Ismét megrendezésre került a Maconka - Big Carp Nemzetközi Bojlis Kupa, mely immár 13. alkalommal öregbíti hírnevét. Nem véletlenül mondom, hogy hírnevét, hiszen nyugodtan állíthatom, a rekord mennyiségű fogásokról és rekordoktól híres verseny méltán teszi olyan népszerűvé és felejthetetlenné a tározót. Most sem volt ez másképp, hiszen ismét rekordfogás született, annak ellenére, hogy a rendkívül alacsony vízállás és az esőzések hiánya beárnyékolta a verseny előtti napokat. A vízhiány és a negatív előrejelzések ellenére mi is - mint SBS SziKo Team - belevágtunk a bojlis kupába, aminek végeredménye egy újabb rekord felállítása és a bajnoki cím elnyerése lett! Ha szeretnétek tudni, minek köszönhető ez rendkívüli eredmény, és hogy hogyan sikerült magunk mögé utasítani talán minden idők legkeményebb mezőnyét, akkor tartsatok velem, és ismét (mint mindig) lerántom a leplet azokról a titkokról, amelyeknek győzelmünket tulajdonítjuk!
Videóval

Partról történő horgászat segédeszközei

Kovács Zoltán 2009-09-07 07:00:00
Sok horgásznak nincs módja vagy lehetősége csónakkal kijelölni, megetetni kedvenc vízén a legjobbnak vélt helyet. Sokszor hangzik el tőlük a kérdés, hogy milyen eszközökre van szükség, amikkel kiválaszthatják a legjobb helyet, amit a partról is meg tudnak majd jelölni, vagy hogyan juttathatják be a kiválasztott helyre könnyedén az általuk legjobbnak vélt etetőanyag kombinációt, legyen szó method gombócokról, szemes terményekről, pelletekről vagy akár bojlikról. Ha szeretnétek megismerkedni a marker, a parittya vagy a dobócső használatával, akkor ismét tartsatok velem, hogy többé senki ne érezze magát hátrányban amiatt, hogy neki kizárólag partról van lehetősége horgászni. Ígérem, ha figyelmesen végigolvassátok a cikket, majd megnézitek a hozzá tartozó kisfilmet, olyan előnyre tesztek szert, melyre már régen szüksége lett volna azoknak, akik eddig még nem találkoztak ezen eszközökkel… A cikk végén pedig szeretnék minden tanulni vágyó pontyhorgászt megkínálni egy rendkívüli lehetőséggel, aminek révén további értékes ötletekhez és praktikákhoz juthatnak.

Első MaPoE nyílt nap 2009. szeptember 13-án a Maconkai-víztározón!MEGHÍVÓ

Kovács Zoltán 2009-09-07 11:56:00
Örömmel tájékoztatunk Benneteket, hogy hivatalosan is megalakult a MaPoE - azaz a MAGYAR PONTYHORGÁSZOK EGYESÜLETE. Bemutatkozásként egyesületünk szeptember 13-án nyílt napot tart, melynek helyszíne a sokunk által kedvelt Maconkai-víztározó. A helyszínre ellátogató vendégeinket (családokat) színes programokkal és horgászati lehetőséggel várjuk.

SBS V.I.P. kupa versenykiírás

Kovács Zoltán 2009-08-11 07:00:00
Minden horgász álmában megjelent már egy érintetlen tó, melynek partján sétálva, a nádat széthajtva sok-sok hátuszonyt látni. Az érintetlen természetben a halak teljes harmóniában élnek, nyugalmukat semmi nem zavarja. Most egy ilyen paradicsomba illő tóra invitálok minden pontyhorgászt, aki szeretné felmérni felkészültségét egy olyan versenyen, melynek szabályai nagyban hasonlítanak a pontyfogó világbajnokság szabályaihoz…
Termék katalógus

Haldorádó
Katalógus

Megjelent a Haldorádó 2021 termékkatalógus, lapozz bele!

Tovább

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.