Szerző írásai - 1.oldal

Videóval

Harcsás éjszakák – Ivadékvonulás és villámárvizek

Szalai Gábor László 2019-09-25 06:00:00
Kissé megkésve érkezett a zöldár a folyókra május végén, június elején. Szerencsénkre azonban nagyon jó, magas árvíz volt, ami kifutott a Bodrog-zug árterére és remek feltételeket teremtett az ívó halak számára. Az árvíz levonulása után pedig sok kis befolyón, csatornán nemcsak az ártéri fekete víz ömlött vissza az élő folyóba, de azzal együtt ivadékok milliói is. Ez a temérdek ivadékhal pedig mágnesként vonzotta a ragadozókat a felszínre. Mire véget ért a harcsatilalom, pont ideális feltételek alakultak ki a folyókon, hogy eredményesen dobálhassunk harcsára éjszaka.

Haldorádó – Matula Pergető Gyerek Horgásztáborok 2019

Szalai Gábor László 2019-09-24 06:00:00
Idén negyedszer is én vezettem a pergető tematikus gyerektábort Sarudon, így a nyári szabadságom számottevő részét ismét a Tisza-tavon töltöttem lelkes gyerekhorgászok társaságában. Ez a „munka” nem mindig könnyű feladat – idén például nem volt az –, de amikor a gyerekek halat fognak és felragyog az arcuk, az elég sok mindenért kárpótol. Ha látom azt a csillogást a szemükben, azt a pillanatot, amikor egy életre megfertőződnek a pergetéssel, akkor én is visszakapok valamit abból, amit én adok át nekik.
Videóval

Ébredő ragadozók 2. rész: Csillogás a ködben

Szalai Gábor László 2019-02-15 06:00:00
Morcosan, szürkén indulnak a reggelek. Sűrű, áthatolhatatlannak tűnő fehér ködbe burkolódzik a Tokaj-hegyaljai táj. Napfény híján még az ártéri erdő fáinak ezerszínű levelei sem tudnak színeket, vidámságot csempészni a hajnali csendéletbe. A két folyó látszólag egyhangúan, csendesen csordogál a hegy lábánál. Ám a nyugalom és szürkeség csak látszat. Az elhullott levelekkel borított felszín alatt a folyóban már javában zajlik az élet. Az ébredő ragadozók már aktívan táplálkoznak!

Egy hosszú hétvége Sarudon

Szalai Gábor László 2018-09-22 06:00:00
A Haldorádó - Matula Gyerek Horgásztáborok után az augusztus 20-i hosszú hétvégénket ismét Sarudon töltöttük a feleségemmel. Még ki akartuk élvezni a nyár utolsó szabadnapjait és az igazán meleg időjárást, hogy kellően lebarnulva és feltöltődve vágjunk neki az ősznek. Erre a Tisza-tó, és különösen Sarud, tökéletes hely. Szerencsére az időjárás is évszaknak megfelelő arcát mutatta, így minden adott volt egy újabb tökéletes nyári horgászkiránduláshoz.

Haldorádó - Matula Pergető Gyerek Horgásztáborok 2018

Szalai Gábor László 2018-09-07 06:00:00
Az idei nyár sem múlhatott el Haldorádó - Matula Gyerek Horgásztáborok nélkül. Sarudon hétről hétre összegyűltek a lelkes gyermekhorgászok és szebbnél szebb halakat fogtak a finomszerelékes, a nagyhalas és a pergető táborozók egyaránt. A pergető táborokat immáron harmadik éve vezethettem, ami nagy kihívás és megtiszteltetés is egyben. Az idei rendkívül forró, ugyanakkor viharos nyár nem mindig kedvezett nekünk, de azért tartogatott számunkra meglepetéseket a Sarudi-medence ezúttal is.
Videóval

Tiszavirágzás idején

Szalai Gábor László 2018-08-03 06:00:00
Minden évben június első napjaiban csodás jelenség zajlik a Bodrog folyón, majd nagyjából másfél-két héttel később a Tiszán is megismétlődik a tünemény. A kérészek násza gyönyörű természeti csoda, ami minden élőlény figyelmét felkelti. A halak és a madarak is alaposan megszedik a vámot a röpke életű, sután röpködő rovarokból. Az ember is megjelenik a színen: amíg a vízitúrázók, sétahajón kirándulók csak megfigyelni jönnek, addig mi, horgászok a felszínen önfeledten táplálkozó halak közül szeretnénk megcsípni egyet-egyet.
Videóval

A Rober-tó harcsái

Szalai Gábor László 2018-05-14 06:00:00
Kezdem már megszokni, hogy minden tavasz nehezen indul pergetés szempontjából. Idén a folyamatos áradások, a nagy vízhozam és a magas vízállás teljesen ellehetetlenítették a folyóvízi horgászatokat felénk. Így a domolykózás, jászkeszegezés, de még a harcsázás sem jöhetett szóba. A tavakon, csatornákon pedig a tilalom feloldása után sem mozdult meg a csuka. Keresgélni kezdtem hát, hogy a környékünkön van-e olyan pergető tó, amit érdemes lenne meglátogatni. Végül kaptam egy fülest, hogy a demecseri Rober-tavon van egy kifejezetten pergető horgászok számára kialakított víz. Telefonálás, információkeresés, útvonaltervezés, és már indultunk is a kiszemelt tóra.

Kora tavaszi gumihalas harcsapergetés

Szalai Gábor László 2018-04-27 06:00:00
Tavasszal a szokásosnál kicsit több időt szenteltem a harcsázásnak, mint szoktam. Márciusban és április első felében általában inkább a jászkeszegeket szoktam kergetni a Bodrogon és csak jóval kevesebb időt szánok a bajszos „nagyvadakra”. Ám legutóbb épp fordítva történt; sokkal többször láthattak a Tisza közepén nehéz pergető bottal a kezemben, mint a Bodrog nyugodt sodrásán UL felszereléssel. Úgy gondolom, hogy ebben a kora tavaszi időszakban a leghatásosabb pergető módszer a harcsák megfogására a gumihalas pergetés, ezért jókora plasztikokkal vallattam a folyó horogmarasztaló akadókkal tarkított medrét.
Videóval

A tokaji Kovács-tó másik arca

Szalai Gábor László 2018-04-05 06:00:00
A tokaji Kovács-tó elsősorban hatalmas pontyairól híres; a nagyponty-horgászok álomvize, hiszen a nyugodt környezetben – a festői Tokaji-hegy lábánál – elterülő tavacska számos nagytestű ponty és tokféle otthona. Ám, mint minden tónak, ennek is van egy másik arca, egy vadabb, kegyetlenebb oldala, hiszen ragadozóhalak is lakják! Elsősorban csukák, süllők és néhány kisebb harcsa osztozik a tó táplálékhal állományán. A januári „holtszezonban”, amikor a tavat nem látogatták a pontyozók, lehetőséget kaptunk arra, hogy felmérjük a tó ragadozóhal állományát; engedélyt kaptunk ugyanis, hogy pergessünk egy-két napot ezen a vízen, ahol a csukák még szinte egyáltalán nem ismerik a műcsalikat.

Egész évben plasztikokkal III. rész: március-április

Szalai Gábor László 2018-03-31 06:00:00
Sokan kérdezik tőlem, hogy melyik a legkedvesebb pergető szezonom, és erre nagyon nehéz választ adnom, hiszen minden periódusnak megvannak a maga „sztárhalai”. Ennek ellenére talán a tavaszt érzem magamhoz legközelebb. Megmagyarázni nehéz lenne, hogy miért. Sokszínűségével, az ébredő természet szépségével, a folyók megújulásával, az árvizekkel, az ártéri cserkelések során tapasztalható, semmilyen más időszakhoz nem hasonlítható csodáival teljesen elvarázsol ez az évszak.
Videóval

Ébredő ragadozók 1. rész: Földhöz ragadt csukák

Szalai Gábor László 2017-12-16 06:00:00
Amikor beköszöntenek az első hűvös, őszi reggelek, az addig átfesthetetlennek tűnő ártéri erdő zöld lombja lassan fakulni kezd, és a változás szele színes leveleket rendez rendszertelenül a Bodrog folyó felszínére, és a folyó uralkodó ragadozói az erőtlen októberi napsugárral együtt ébredve kezdenek mohó táplálkozásba. A halovány napfény makacsul ragaszkodván próbál utat törni a hajnali párán, de még nem tud riasztóan áthatolni a sekély vízen sem. Ragadozó halaink épp most a legaktívabbak. Minden egyes elvesztegetett perccel, hezitálással, nagy valószínűséggel élmények sokaságától fosztjuk meg magunkat. Hát ezért kell korán kelnünk, hogy randevúzhassunk a folyón az ébredő ragadozókkal!
Videóval

A nagyszájúak taván

Szalai Gábor László 2017-12-07 06:00:00
Már több mint tizenöt éve pergető horgász vagyok. Rengeteg halfajból sikerült már fognom műcsalikkal. Ám van egy ragadozó, ami idáig elkerülte figyelmemet, ez pedig nem más, mint a feketesügér. Nem tudtam a közelünkben olyan vízről, ahol fellelhető ez az idegenhonos faj, utazni pedig nem akartam több száz kilométert csak azért, hogy kipróbáljam a horgászatát. A fordulópont tavaly következett be, amikor ismerőseinktől először hallottunk a Látóképi-víztározóról. Viszonylag közel is van Tokajhoz, szép fogásokról kaptunk híreket, így megpróbáltuk…

A lagzis harcsa

Szalai Gábor László 2017-10-17 06:00:00
Aki ismer, tudja jól, hogy az esetek döntő többségében visszaengedem megfogott halaimat. Bizonyos halfajokat elvből nem viszek el soha, ilyen például a jászkeszeg, a domolykó, a balin vagy a csapósügér. Süllőt és harcsát néha megtartok, de ezekből is csak nevetségesen keveset, ha néha úgy döntünk, ennénk egy kis halat a családdal. A feleségemmel mi is sokszor halsütőben ebédelünk, és fizetünk a halért, amit mi magunk is megfoghatnánk, csak általában megsajnáljuk és visszaengedjük őket. Az idei év azonban átírta kicsit szokásainkat, hiszen augusztusban tartottuk az esküvőnket, és a szakácsnak megígértem, hogy az éjféli menühöz én szolgáltatom majd a friss tiszai harcsát.

Haldorádó - Matula Pergető Gyerek Horgásztáborok 2017

Szalai Gábor László 2017-10-14 06:00:00
Azt mondhatom, hogy már szinte hazajárok Sarudra. Nemcsak a gyerek horgásztáborokat vezetni, de nyaralni és pihenni is. Feleségem és én beleszerettünk ebbe a kis faluba, no meg persze a Tisza-tóba, ami számunkra, folyóvízi horgászok számára, mindig egy teljesen új kihívást jelent. Ezért nem is csoda, hogy már nagyon vártam az idei pergető gyerektáborokat. A július csak eljött végül, én pedig nekivágtam, hogy újabb szép emlékeket szerezzünk a táborba érkező gyerekeknek – és persze magamnak is.
Videóval

Botavató balinokkal

Szalai Gábor László 2017-06-28 06:00:00
Végre ismét melegen süt le a nap a tokaji hegyre és a Bodrogzugra. Bogarak és fehér nyárfa „szösz” repül a két csendes folyó fölött. A pelyheket végül összefüggő fehér masszává formálja a kellemesen langyos szél. A víztükrön kialakult fátyolos csendéletet hangos loccsanások zavarják meg. Forr a víz az ártéri kifolyó előtt. Ivadékok milliói érkeznek a szűk csatornán át az élővízbe, de átkelésük kicsit sem zavartalan. Éhes ragadozók hada várja őket a kiszélesedő vízfolyás előtt. A vad balinrablások épp úgy borzolják a fehér nyárfaszösz folyamot, ahogy a mi idegeinket is. Át kell törnünk a ragacsos masszát és be kell csapnunk az egyre rafináltabb, villanó „fenekeszegeket”.

Vár a Tisza-tavi nyár! – Idén is lesznek Gyerek Horgásztáborok Sarudon

Szalai Gábor László 2017-06-10 06:00:00
A balatoni nyarat már sokan és sokféleképpen „megénekelték”, ami nem is csoda, hiszen hazánk egyik legfontosabb turista paradicsoma a magyar tenger. Az elmúlt években azonban a Tisza-tavi nyarat is egyre többen fedezik fel maguknak. A tó kedvező adottságain, páratlan halállományán és állatvilágán kívül ez leginkább azok munkájának köszönhető, akik nagyszerű programokat szerveznek ide évről évre. Büszke vagyok arra, hogy részese lehetek az egyik ilyen kezdeményezésnek, ami nem más, mint a Haldorádó – Matula Gyerek Horgásztábor Sarudon.

Egész évben plasztikokkal IV. rész: május – június

Szalai Gábor László 2017-05-30 06:00:00
Az előző rész középpontjában leginkább a domolykók és a jászkeszegek álltak, valamint a harcsák és az áprilistól tilalom alól szabaduló csukák. A következő időszak, a május és a június, sok új lehetőséget kínál a pergető horgászok számára, hiszen véget ér a csapósügérek, nemes süllők és a balinok fogási tilalma. Ezek a halak a főszereplői a 4. résznek, valamint azok a lágy műcsalis módszerek és technikák, amik segítségével sikeresen horgászhatunk a nyár eleji ragadozóhalakra.
Videóval

Téli halrajok nyomában a Bodrogon

Szalai Gábor László 2017-02-20 06:00:00
Minden télen beköszönt az az időszak, amikor teljesen jégpáncélba zárkóznak élővizeink, és vagy jégre, vagy 1-2 hét pihenőre kényszerülünk mi is, pergető horgászok. A tapasztalat azt mutatta eddig, hogy ez az idő csak január elején-közepén köszönt be, ám sajnos idén hamarabb érkeztek a keményebb fagyok, és sok helyen már december végén befagyott a Tisza és a Bodrog is. Szerencsére a hírek gyorsan terjednek a pergető közösségen belül, így hozzánk is eljutott az információ, hogy a fentebbi folyószakaszokon még tartja magát a Bodrog, és vannak horgászható területek rajta. Így vágtunk neki karácsony harmadnapján Manóval, hogy felkeressük a Sárospatak környékén állomásozó téli halrajokat.

Egész évben plasztikokkal II. rész: január-február

Szalai Gábor László 2017-01-26 06:00:00
Az év első két hónapját joggal tekinthetjük a plasztik csalis pergetés valódi szezonjának. Januárban és februárban van a legnagyobb létjogosultságuk a különféle lágy műcsaliknak, és a módszer elsőszámú célhalainak tekinthető nemes és kősüllők is talán ekkor foghatók legjobban. Ám ez a két hónap sem csak a tüskéshátúakról szól, hiszen sok egyéb halfaj is fennakadhat a kitartó pergető horgász horgán ilyenkor. A sorozat második részében a két legmarkánsabb téli hónapunk kínálta pergető horgászati lehetőségeit szeretném összefoglalni, újfent kizárólag csak a plasztik csalis vonalon haladva.

Egész évben plasztikokkal I. rész: november-december

Szalai Gábor László 2016-11-28 06:00:00
Amikor elkezdtem pergetéssel foglalkozni, még elsősorban a csukázó támolygó kanalak, körforgók és az újdonságként ható, „méregdrága” Rapala wobblerek dominálták a módszert. A kisebb vidéki horgászboltokban ezeket lehetett könnyen beszerezni, így ezek jutottak el hozzánk, pergetéssel ismerkedő, a hagyományos módszerek ellen lázadó fiatalokhoz. Talán nem túlzás azt mondani, hogy ma már a plasztik csalik uralják a kínálatot, és bizony nem ok nélkül. A lágy gumicsodákkal egész évben eredményesek lehetünk. Ebben a cikksorozatomban a plasztik csalis horgászat szerteágazó területeit szeretném bemutatni, az egész pergető szezont áttekintve, halfajokra, módszerekre lebontva, a teljesség igénye nélkül.
Videóval

Csukák a töklevélben

Szalai Gábor László 2016-11-11 06:00:00
Szeptember közepe volt. A folyó partján még a zöld szín dominálta az ártéri erdőt, de egy-két fa már engedett az ősz parancsának és sárguló levelekkel dekorálta ki egyhangú lombkoronáját. A folyón tejszerű köd bolyongott, de a felkelő nap erőlködő sugarai hamarosan késként szelték át a misztikus jelenséget. A partszéli sárga vízitök között mozgolódó hattyúk mérgesen fújtak a csendben melléjük sikló csónak irányába, majd belátva, hogy nem tehetnek semmit a hajnali jövevények ellen, lassan odébb úsztak a vízi növényzet előtt. Megállítottam a csónakot, feltettem egy békaimitációt és bedobtam a csalit a legsűrűbb töklevél rengeteg kellős közepébe.
Videóval

Cserkelő domolykópergetés

Szalai Gábor László 2016-10-17 06:00:00
Az idei nyáron nagyon süketté vált a Tisza, és a Bodrog sem feltétlenül úgy muzsikált, ahogy azt én szerettem volna. Szennyezés jelei mutatkoztak mindkét szeretett folyómon, és akármelyik ismerősömmel beszéltem, mindenki csak panaszkodott, hogy valamiért nem lehet rajtuk halat fogni. A rossz fogási esélyek miatt nyár végén úgy éreztem, hogy a folyóvízi csónakos horgászat helyett inkább parti cserkelő pergetéssel kellene próbálkoznom egy kisebb folyón vagy csatornán. Mivel balinokat és süllőket fogtam már sokat idén, UL pergető botot ragadtam és az óvatos domolykók nyomába eredtem.
Videóval

Horgászbottal a Tisza-tavon

Szalai Gábor László 2016-09-23 06:00:00
Az idei nyáron három hetet töltöttem el a méltán híres sarudi Élményfaluban, a Matula Pergető Gyerek Horgásztábor táborvezetőjeként. Nyugodtan mondhatom, hogy ezek a pergető táborok nagyon sikeresek voltak, hiszen mindhárom turnus ideje alatt nagyon szép ragadozó halakat fogtak a gyerekek és jómagam is. A három hét távollét alatt azonban nagyon hiányzott a menyasszonyom, akivel minden nap telefonon tartottuk a kapcsolatot. Sokszor szomorúan mondogatta nekem, hogy de jó lenne, ha ő is ott lehetne velem. Éppen emiatt eldöntöttem, hogy még augusztus végén - mielőtt véget érne a nyári szabadságom - elviszem majd kedvesemet is Sarudra, egy többnapos horgászkirándulásra a Tisza-tóhoz. Az ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó…

Pergetős élmények a sarudi horgásztáborban

Szalai Gábor László 2016-08-30 06:00:00
A Haldorádó - Matula Gyerek Horgásztáborok már évek óta sikeresen működnek Sarudon, a Tisza-tónál, ahol a kis táborlakók idilli környezetben, nagyszerű horgászoktól sajátíthatják el a horgászat alapjait, valamint egy természetbarát szemléletet. A sarudi Élményfalu évről évre fejlődik, növekszik, egyre több tematikus gyerektábor indul (mint például a vitorlás tábor vagy a FUN gyerek vízi élménytábor) egyre több sportolási és kikapcsolódási lehetőséget kínálva az ideérkező gyerekeknek és felnőtteknek. Így merült fel a szervezőkben a tematikus pergető horgásztábor ötlete is, aminek vezetésére engem kértek fel.
Videóval

Éjszakák az áradó folyón

Szalai Gábor László 2016-08-08 06:00:00
Június közepétől, a harcsatilalom lejárta után, zavaros áradás kezdődött a Tiszán. Ígéretes, szőke ruhát öltött magára szeretett folyónk, valamint vízhozama és sodrása is jelentősen megnőtt. Nem volt kérdés számomra, hogy izgalmas éjszakai pergetések elé nézek, hiszen az ilyen árhullámok nemcsak az uszadék fákat hozzák, de egy komolyabb harcsa megfogásának lehetőségével is kecsegtetnek.
Videóval

Horgászkirándulás Kesznyétenen

Szalai Gábor László 2016-07-12 06:00:00
Nagyon szeretem a gyors vízfolyásokat. „Hazai pályáim”, a Bodrog és Tisza is sokkal ígéretesebb számomra tavaszi áradáskor, amikor megnő vízhozamuk és gyorsabban söpörnek medrükben a tokaji hegy lába előtt. Azonban még ebben az időszakban sem teljesen olyanok, mint az igazán sebes folyású hegyi folyók. Sokáig nem is tudtam, hogy a környékünkön van olyan kis vízfolyás, ami a hegyi folyók hangulatát idézi - még ha valójában nem is az. Lengyel Roli barátom hívta fel figyelmemet a Kesznyéten község közelében található csatornára, ahol a kis vízerőmű alatt meggyorsuló sodrás nehéz, de ideális terepet teremt a pergető horgászatra.

Drop shot - A végső megoldás

Szalai Gábor László 2015-12-08 06:00:00
A pergető horgászaton belül van néhány olyan módszer, ami valamiért elsőre nem kerül hozzánk túl közel. Akár azért, mert nem hiszünk benne eléggé, akár azért, mert nem próbáljuk túl gyakran, vagy azért, mert első próbálkozásainkat, „szárnybontogatásainkat” nem koronázza rögtön siker. Számomra sokáig a drop shot volt ilyen közömbös pont. Valamiért soha nem mélyültem el úgy „igazán” bele, és nem is használtam gyakran. Elkönyveltem a DS-t egy mellékvágánynak. Egyszerűen nem tartottam olyan technikának, amit ne tudnék nélkülözni; úgy véltem, más plasztikos módszerekkel is minden esetben ugyanolyan eredményes lehetek. Ám egy napon ez megváltozott…

Pergessünk vörösszárnyú keszegre!

Szalai Gábor László 2015-12-06 06:00:00
Október közepe volt. Napok óta sötétek voltak a napjaink. Csak esett, esett és esett; nem láttuk a Napot. Aztán tisztulni kezdett az idő. Többnapos borultság után végre előbújtak az őszi melengető napsugarak. Roli barátommal csukázni indultunk a Bodrogra, bízva benne, hogy a krokodilpofájú ragadozók mohó táplálkozásba kezdtek. Azonban a folyó tigrisei másképp gondolták; nagyon nehéz volt kapást kicsikarni belőlük aznap. „B” tervként UL pergetés jöhetett volna szóba sügérre, így felkerestünk néhány csendes, csapósügéres helyet. Teljesen véletlenül akadtunk rá egy vörösszárnyú keszeg csapatra, akik a kellemes napsütés hatására felmozdultak a felsőbb, gyorsan melegedő vízrétegekbe, és komótosan úszkálgatva élvezték a rendhagyó októberi időjárást. „Pergessünk vörösszárnyú keszegre!”, jött az ötlet.

Lehűlő vizeken „hintázva”

Szalai Gábor László 2015-12-01 06:00:00
Folyóink rohamosan hűlnek, és ragadozóhalaink egyre agresszívabban táplálkoznak. Ezzel egyenesen arányosan én is egyre több időt töltök csónakomban ringatózva a folyókon, zsinórom végén pedig egy különleges gumihal riszálja lágy plasztikból készült testét. Ez nem más, mint a Nevis Swinger, magyarul „hintázó”, „himbálózó”. A folyó ringatásától elandalodni azonban nincs esélyem, mert a Swinger erőteljes, szélesen lengő mozgásának nem tudnak ellenállni a ragadozók és vehemens kapással ragadják el csalimat a mélyben.
Termék katalógus

Haldorádó
Katalógus

Megjelent a Haldorádó 2024 termékkatalógus, lapozz bele!

Tovább

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.