Nagy harcsákra hangolva: MAD CAT újdonságok a Haldorádó kínálatában

Nagy harcsákra hangolva: MAD CAT újdonságok a Haldorádó kínálatában

A D.A.M. cég által forgalmazott, MAD CAT névre keresztelt, kifejezetten kapitális harcsák horgászatára készített felszereléseket világszerte használják megelégedéssel az elszánt harcsahorgászok, és hazánkban is egyre inkább kezdik megismerni, s megkedvelni ezeket a termékeket. Nem is csoda ez, hiszen aki egyszer a kezébe vesz egy ízig-vérig német precizitással készült MAD CAT terméket, majd megtapasztalja annak erejét és hatékonyságát, az feltétlen bizalmát veti belé a későbbiekben. Ebben az írásban olyan újdonságokat mutatunk be, melyekről úgy gondoljuk, hogy szintén az itthoni harcsahorgászok kedvenceivé válhatnak. Hogy milyen kiváló eszközökkel bővítettük kínálatunkat, az írásra kattintva kiderül!

Harcsahorgászat - igazi extrém kaland a fanatikus horgászok számára. Ennek az „életstílusnak” a szépsége, hogy bármikor megjelenhet az igazán nagy ellenfél a horgunkon hazánkban is éppúgy, mint Európa híres harcsás folyóinak egyikén! A kapitális harcsa bizony az az ellenfél, amely garantáltan megmutatja a felszerelésünk gyenge pontját - már ha van -, s rosszabb esetben ki is használja azt. Innentől kezdve ez már egy komoly kihívás mind a horgásznak, mind a felszerelésnek, ezért nem mindegy, milyen felszereléssel vágunk neki a kalandnak, melynek végén életünk hala várhat!

A Mad Cat termékek precíz minőségének hátterében nem csupán a prémium alapanyagok állnak, hanem nagyon komoly fejlesztőmunka és szakmai tapasztalat is. A Mad Cat csapat színvonalát emeli többek közt a világhírű óriáshal-horgász, Jakub Vágner is, akinek neve önmagában is garancia lehet egy-egy termék minőségére! (Forrás: http://swiatkarpia.com)

MAD CAT Commando 2,85 m

Minden bizonnyal a legmagasabb minőségű bot a MAD CAT kínálatában. Alapvető kialakítása már önmagában tekintélyt parancsoló, hiszen a 2,85 méter hosszú bottest 40 tonnás nanokarbonból készült. Az eredeti, alumínium anyagú, 22-es méretű ALPS TRIAHM orsótartó gyakorlatilag összeroppanthatatlan és rendkívül nagy teherbírású, emellett SeaGuide XR gyűrűkkel szerelték a botot, ennek köszönhetően nagyon könnyű, ugyanakkor szuper erős lett! A bot fejlesztésekor azt tartották szem előtt, hogy biztonsággal ellenálljon a különböző környezeti hatásoknak, sérülésforrásoknak. Így nemcsak tökéletesen megbirkózik a fárasztás közben fellépő durva erőhatásokkal, hanem például azt is garantáltan kibírja, ha a harcsa odaver neki néhányat, amikor a horgász a kapitális hal csónakba húzása közben nem igazán figyel a botra. A blankon precízen elhelyezett 9 db gyűrű alkalmassá teszi peremfutó és multiplikátoros orsókkal való használatra is. A némileg parabolikus akciója a 200-400 grammos dobósúllyal kombinálva tökéletes bójás horgászbottá teszi a Commandót, akár 100 kg feletti harcsák horgászata során is nyugodt szívvel számíthatunk rá! A bot fejlesztése a MAD CAT profi teszthorgász csapatával szorosan együttműködve történt. Ez a bot új színvonalat képvisel a modern bójás horgászbotok közt, nemcsak a teljesítmény, hanem a megjelenés tekintetében is.

A MAD CAT Commando bot már megjelenésében is erőt sugall

Bővebb információ a MAD CAT Commando 2,85 m termékünkről: ugrás az áruházba

MAD CAT Cat-Stick 3 m

Amikor a D.A.M. fejlesztőmérnökei tervezték és tesztelték a Mad Cat Cat-Stick, azaz „harcsa-pálca” névre keresztelt botszériát, egy dolgot szerettek volna elérni: mindenáron egy olyan harcsás horgászbotot akartak építeni, ami ellenáll a legextrémebb erőhatásnak is egy gigászi méretű harcsa fárasztása során, emellett nemcsak kibírja ezt a terhelést, hanem könnyedén kezeli is azt, így megadva a magabiztos irányítás lehetőségét a horgász számára. Bátran állíthatjuk, hogy sikerült megalkotniuk az abszolút tökéletes eszközt! A botot duplán burkolt, kereszterősítéses gyűrűtalpakkal szerelték, melyek garanciát jelentenek a hosszú élettartamra. A nyél kialakítása során az ergonomikus fogás és a nagy emelőerő kifejtése volt az elsődleges szempont, ennek érdekében a bot hosszú, végig bordázott EVA borítású nyelet kapott, melynek végén egy széles, tömör gumidugó kapott helyet. A botot elsődlegesen bójás módszerhez ajánljuk, de kiválóan alkalmazható más úszós módszerkehez is, ahol nagyobb méretű csalihalat kell használni. A bot dobósúlyát a gyártó 150-300 grammban határozta meg.

A MAD CAT Cat-Stick botok igazi mindenes harcsás pálcák

Bővebb információ a MAD CAT Cat-Stick 3 m botról: ugrás az áruházba

MAD CAT White Cast King G2

Az elmúlt években Magyarország és Európa harcsái egyre nagyobbak lettek, az az idő, amikor a 2 méteres harcsákat szörnyeknek tartották, már a múlté, hiszen manapság a 2,5 méternél nagyobb harcsák sem ritkák. Ennek megfelelően e ragadozó-matuzsálemek horgászatához a horgászcikk-gyártóknak is időről időre igazodnia kell, így az általuk gyártott botoknak is egyre erősebbeknek kell lenniük. Ez különösen vonatkozik a pergető botokra, itt ugyanis meg kell találni az egyensúlyt a dobálás közbeni könnyedség és kényelem, valamint a fárasztáshoz szükséges erő között. Ezeket az irányelveket tökéletesen szem előtt tartva készítette el a MAD CAT a White Cast King névre keresztelt pergetőbot-szériáját, mely a jelenlegi piac egyik legkiválóbb ár/érték arányú sorozata! Megnövelt dobósúly-tartományuknak köszönhetően kifejezetten erősek és feszesek ezek a pálcák, ugyanakkor remekül vezethető velük szinte minden típusú műcsali. Széles mértkínálattal kapható.

Kifejezetten harcsapergetésre kialakított, nagyhalas botok

Bővebb információ a MAD CAT White Cast King G2 2,4 m termékünkről: ugrás az áruházba

MAD CAT White Belly Cat 2,05 m

A MAD CAT White Belly Cat minden bizonnyal az első olyan harcsázó bot a világon, amelyet kimondottan a belly boat módszerhez készítettek! Ez a stílus egyre nagyobb népszerűségnek örvend világszerte, így nem meglepő, hogy mind a professzionális, mind a hétköznapi harcsahorgászok körében egyre nagyobb igény mutatkozik a jó belly boat módszerhez jól illő horgászbotok iránt. Nos, a MAD CAT mindkét tábor számára kiváló alternatívát kínál ezzel a bottal! E 205 cm hosszú modellnek nagyon rövid, de remekül kézre álló a nyele, valamint helyet kapott rajta egy extra erős biztonsági karika is, ahová a biztosító rugós kábelt lehet csatlakoztatni, így ha a bot véletlenül vízbe esik, nem fogja a horgász elveszíteni. 30 tonnás nanokarbon képezi a bottest alapját, amin méltán ismert és elismert minőségű SeaGuide gyűrűsor sorakozik. Nyele kemény EVA markolattal (70-es keménységű), illetve alumínium ALPS orsótartó felhasználásával készül. Minden fontos részletre gondosan ügyelt a gyártó, ezért a nyél végére kalibrálható ellensúly-korongokat helyezett el, melyek tökéletesen kompenzálják a nyél rövidségéből kényszerűen adódó fejnehézséget.

A Mad CAT White Belly Cat bot a népszerű belly boat módszerhez készült

Bővebb információ a MAD CAT White Belly Cat 2,05 m termékünkről: ugrás az áruházba

MAD CAT Heavy Duty

A Mad Cat Heavy Duty harcsás széria egy három különböző tagot számláló sorozat, amelyet kifejezetten a bójás horgászathoz fejlesztettek. Ennek megfelelően igencsak gerinces, rendkívül jól terhelhető, enyhén parabolikus akciójú a bottest. A botok kimagasló minőségét a kiváló alkatrészek precíz összhangja biztosítja. Az optimális akció, a gyűrűkiosztás, a DBS orsótartó, valamint a szuper erős, fekete, rozsdamentes acél keretes SeaGuide AG és AG-B gyűrűk mind-mind garantálják a használati élményt. A fárasztások kényelme érdekében masszív végdugóval szerelték a botokat, míg az extravagáns esztétikumáról a Mad Cat termékekre jellemző zöld szín gondoskodik. A 2,4 méteres bot dobósúlyát 150-250 grammban, míg a 2,7 és 3 méteres változatok dobósúlyát 200-300 grammban határozták meg. Összességében a Heavy Duty széria tagjai minden méretben minőségi harcsás botok, amikre öröm ránézni, élvezet velük horgászni, s mégis elérhető áron juthat hozzájuk bárki!

A Mad Cat Heavy Duty harcsás széria egy három különböző tagot számláló sorozat, amelyet kifejezetten a bójás horgászathoz fejlesztettek
A szuper erős, fekete, rozsdamentes acél keretes SeaGuide AG és AG-B gyűrűk a legnagyobb igénybevételt is gond nélkül bírják

Bővebb információ a MAD CAT Heavy Duty 2,7 m botról: ugrás az áruházba

MAD CAT Spin

Áruházunk kínálatát egy ízig-vérig harcsás pergető bot szériával bővítettük, amely a Mad Cat Spin nevet viseli. Az ide tartozó botok két méretben érhetők el, melyek mindegyike magas minőségű karbon alapanyagból készült. A botokat tökéletes egyensúlyra kalibrálták, gyors akciójuk és dobósúlyuk kifejezetten a nehéz csalik eldobására és a termetes harcsákkal való küzdelemre teszik őket kiválóan alkalmassá. Ezek a pálcák erősek, mégis érzékenyek és könnyűek, épp amilyennek egy jó harcsás pergető botnak lennie kell. A fejlesztők remek minőségű, alulról záródó DPS orsótartóval, 7 gyűrűvel és gumi végdugóval szerelték a Mad Cat Spin botokat, melyekkel gondoskodtak a használati élményről és a hosszú élettartamról. A botok dizájnját a Mad Cattől már megszokott zöld színnel alakították ki. A bot dobósúlyát 40-150 grammban határozta meg a gyártó.

A Mad Cat Spin széria formájában két új, ízig-vérig harcsás pergető bottal is bővítettük kínálatunkat
A nyéltag feletti szakaszon kiválóan látszik a karbon hálós erősítés, mely a zöld színű bottest egésze alatt megbújik
Természetesen ennél a botnál sem maradhattak el az erősített duplatalpas gyűrűk, melyek meglepően könnyűek, így nem nehezítik el kezünkben a botot

Bővebb információ a MAD CAT Spin 3 m botról: ugrás az áruházba

MAD CAT Inline

Egy igazi kuriózumot vehet a kezébe az a horgász, aki megismerkedik a Mad Cat cég legújabb művével, az Inline bottal. Ez egy teljesen gyűrűmentes, belső zsinórvezetésű, karakteres, kemény, csónakos harcsázó bot, melyet extra erős tulajdonságokkal vérteztek fel. A bot belsejét teljes hosszban extra erős karbon burkolattal vonták be, ami ellenáll a fonott zsinórok koptató hatásának. Mivel egyetlen gyűrű sincsen rögzítve a bottesten, nem „törik meg” a bot tökéletes íve egyetlen ponton sem, így maximálisan kihasználhatjuk az erejét. A belső zsinórvezetésű botokat a kuttyogató harcsázók használják előszeretettel, illetve számukra rendelkezik a leghasznosabb specifikációkkal. Ezek a horgászok egyik kezükben a főzsinórt tartják, a másikkal a kuttyogatót kezelik. Kapás esetén a kézben tartott zsinórral érzékelik a legapróbb mozgásokat is szerelékükön, majd ezt követően leteszik a kuttyogatót, elengedik a zsinórt és felveszik a botot a bevágáshoz, fárasztáshoz. Ilyenkor nagyon könnyen előfordulhat, hogy a zsinór a gyűrűkre tekeredik, amik a komoly erőhatások következtében akár le is törhetnek. Elképzelhetik, hogy mi következne ezután! A megoldás a problémára: gyűrűk nélküli bot! A Mad Cat Inline belső zsinórvezetésű bot 2,1 méteres hossza és akciója tökéletes a kuttyogató horgászathoz. A bothoz a gyártó mellékelt egy speciális befűző drótot, mellyel könnyen elvégezhetjük a zsinór bottesten való áthúzását. Újabb innováció a Mad Cat cégtől! Bivalyerős, precíz, elegáns… Próbálja ki, ez a bot nem fogja cserbenhagyni a legerősebb igénybevétel során sem! Tesztgörbéje: 20-30 lbs.

A Mad Cat Inline bot minden szempontból kuriózum a csónakos harcsázó botok kínálatában
A nyéltag elején található SiC-betétes bemeneti nyíláson kell befűznünk a zsinórunkat, majd a bottesten átvezetni. A bot belsejének egészén extraerős karbon borítás fut végég, így a vastagabb fonott zsinórok sem tudnak benne kárt tenni
A spicc végére egy precízen, stabilan elhelyezett, szintén SiC-betétes kimeneti nyílást szereltek - zsinórunk ezen keresztül fut ki a botból

Bővebb információ a MAD CAT Inline botról: ugrás az áruházba

MAD CAT Catfish Hunter 10000

Nagy, erős, strapabíró orsó, amelyet kifejezetten a nagytestű harcsákkal való küzdelemre fejlesztettek ki. 6,5 mm átmérőjű tengellyel, speciális, nagy teljesítményű meghajtással készült! Az 5 db zárt acél golyóscsapágy és az 1 db tűgörgős csapágy különlegesen sima futást biztosít az orsónak. A nagy teherbírású ABS-grafit ház és rotor hosszú élettartamot biztosít. Túlméretezett rotorral és 6,5 mm átmérőjű, erős tengellyel szerelték, hogy bírja az óriási megterhelést. UV-álló, fényes felületű festést kapott, hogy az erős napsütés a hosszú túrákon se tegyen kárt benne. A túlméretezett féklamellákkal rendelkezik a még nagyobb fékerő érdekében, miközben a finoman állítható első mikrofékkel mindezt precízen állíthatjuk be. Kétszeresen eloxált alumínium dob és CNC-esztergált alumínium hajtókar tartozik a szerkezethez. Az ultra vastag, rozsdamentes acél felkapókar bírja a hatalmas megterhelést. Ergonomikus formájú, puha fogású a hajtókarfogantyú, így a hosszú fárasztások alatt sem válik kényelmetlenné annak fogása. Számítógéppel optimalizált rezgésmentes rotor és automata felkapókar-visszaváltás teszi még egyszerűbbé a használatát. A túlméretezett, titánium-nitrid bevonatos, zsinórcsavarodást gátló zsinórvezető görgő hivatott a zsinórra nehezedő terhelést továbbadni az orsónak, így igazán erősnek és megbízhatónak kell lennie. Ezzel a nagy orsóval megfoghatja élete halát! Zsinórtároló kapacitása: 0,60 mm / 280 m.

Nagy, erős, strapabíró orsó, amelyet a nagytestű harcsákkal való küzdelemre fejlesztettek ki

Bővebb információ a MAD CAT Catfish Hunter 10000 termékünkről: ugrás az áruházba

MAD CAT G2 8 Braid

A Mad Cat G2 8-BRAID egy különlegesen lágy, ugyanakkor rendkívül erős, garantáltan precíz kör keresztmetszetű, 8-as szövésű HMPE, azaz nagy molekulatömegű polietilénből készült fonott főzsinór. A Mad Cat márkára jellemző élénkzöld színt kapta, amely kiválóan látható az éjszaki horgászatok során, a rossz fényviszonyok közepette is. Ez a zsinór kiválóan alkalmas pergetésre, illetve úszós vagy fenekező módszerekhez is főzsinórként. Peremfutó és multiplikátoros orsókkal egyaránt használható.

A felszerelés egyik kulcsfontosságú eleme a megbízható főzsinór, erre remek alternatíva a Mad Cat G2 8-BRAID

Bővebb információ a MAD CAT G2 8 Braid zsinórról: ugrás az áruházba

MAD CAT Cat Cable 10 m 1,35 mm

A Mad Cat harcsaprogramjának, s egyben a jelenlegi komplett horgászpiacnak is az egyik legerősebb, legvastagabb és legmegbízhatóbb előkeanyaga ez a zsinór. A neve is sokat elárul: Cat Cable, azaz "harcsa kábel"! Ez a brutális terhelhetőségű fonott zsinór 16 szálas fonással készül HMPE anyagból. Ez a magas színvonalú alap gondoskodik a maximális szakitószilárdsági értékről, illetve a lágyságról is. Az előkezsinór diszkrét megjelenése és kopásállósága érdekében fekete bevonatot kapott. 10 méteres kiszerelésben kerül forgalomba.

A jelenlegi komplett horgászpiacnak is az egyik legerősebb, legvastagabb és legmegbízhatóbb előkeanyaga ez a zsinór

Bővebb információ a MAD CAT Cat Cable 10 m 1,35 mm termékünkről: ugrás az áruházba

MAD CAT Rattlin Buoy Float

Az új fejlesztésű Mad Cat Rattlin Buoy Float úszó kialakításban hasonló a normál Mad Cat bójás úszóhoz, ám ennél a típusnál egy extra tulajdonsággal ruházták fel az úszótestet. A test oldalán négy db csörgő található, melyeket masszívan az úszó falába építettek. Ennek nagy előnye abban rejlik, hogy ha a csalihal hirtelen mozdulatot tesz, akkor az ezáltal keletkező csörgő hang nagyobb eséllyel felhívja a mélyebben settenkedő harcsa figyelmét is. Méret: 200 gramm.

Masszív kialakítású, extra tulajdonsággal szerelt belsővezetésű harácsázó úszó a Rattlin Buoy Float

Bővebb információ a MAD CAT Rattlin Buoy Float úszóról: ugrás az áruházba

MAD CAT Snap-On Vertiball Rig 80 g

Vertikális harcsázó végszerelék felcsatolható gömbólommal, használatra készen. Minden alkotórésze (forgó, kulcskarika, fül, egyes és hármas horog) nagy teherbírású. Az ólomsúlyok különböző méretekben kaphatók, így a víz mélysége, sodrása és a csalihal mérete szerint lehet variálni az ólom méretét.

Vertikális harcsázó végszerelék felcsatolható gömbólommal, használatra készen

Bővebb információ a MAD CAT Snap-On Vertiball Rig 80 g termékünkről: ugrás az áruházba

MAD CAT E-Luzion Blade

A Mad Cat új fejlesztésű nagyméretű műcsalija, az E-Luzion Blade egy strapabíró lemezcsali, mely kiváló alternatívát nyújt pergető és vertikális harcsahorgászatra. A csali farokrészén elhelyezett fűzfalevél alakú forgókanálnak köszönhetően süllyedés közben is csábító az akciója, így szinte bármilyen irányba történő mozgásával kapásra ingerli a harcsákat. Tekintélyes súlyának köszönhetően nagy dobásokhoz, valamint erősen áramló vizekhez ideális műcsali.

Új fejlesztésű, nagyméretű műcsali az E-Luzion Blade

Bővebb információ a MAD CAT E-Luzion Blade Black műcsaliról: ugrás az áruházba

MAD CAT Rattlin Teaser

Egyedi harcsázó körforgó, csörgő testtel és gyöngyökkel ellátott szilikoncsíkokkal. Kétség kívül a legjobb harcsázó műcsali. Nagy távolságokról felkeltik a harcsák figyelmét a forgókanál által keltett lökéshullámoknak, a csörgő testnek és nem utolsó sorban a kattogó gyöngyöknek köszönhetően. Súlyának és az ólom elhelyezkedésének hála erőlködés nélkül lehet extrém távolságokra dobni. Kizárólag csúcsminőségű, extra erős alkotóelemekből készült, beleértve a szuper hegyes hármas horgot is. Újabb fogós innováció a Mad Cat-től.

Egyedi harcsázó körforgó, csörgő testtel és gyöngyökkel ellátott szilikoncsíkokkal

Bővebb információ a MAD CAT Rattlin Teaser műcsaliról: ugrás az áruházba

MAD CAT Twin Turbine Spoon Green

A harcsa pergető horgászatának klasszikusnak számító eszköze a támolygó villantó. A Mad Cat erre a célra is kínál remek eszközöket a harcsapergetőknek. A Mad Cat Twin Turbine Spoon alakját tekintve széles, finoman S alakban meghajlított, speciálisan domborított kanál, amelynek tekintélyes, 85 gramm a súlya. Különlegessége, hogy két ideálisan illeszkedő lemez alkotja a villantó testét, melyek közül az egyik tömör, míg a másik lemez testét furatok borítják. Ezt akár fel is lehet cserélni. Ezek plusz rezonanciát kölcsönöznek a műcsalinak bevontatáskor, mely igen fontos szempont a harcsák horgászatánál. Rendkívül jól dobható, ugyanakkor lassú tempóban is kitűnően vezethető, intenzíven mozgó támolygó kanál. A nagy harcsák erejének is biztosan ellenálló, brutális kulcskarikákkal, forgóval és bivalyerős, tűhegyes hármas horoggal van szerelve.

A Mad Cat Twin Turbine Spoon alakját tekintve széles, finoman S alakban meghajlított, speciálisan domborított kanál, amelynek tekintélyes, 85 gramm a súlya

Bővebb információ a MAD CAT Twin Turbine Spoon Green: ugrás az áruházba

MAD CAT Kuttyogató Clonk Deep Water

A Mad Cat cég kínálatából nem hiányozhat a kuttyogató módszer szekciója sem! A Deep Water Clonk elnevezésű kuttyogató fa egy nagyméretű, lapos fejjel ellátott kuttyogató, amely ideális, ha igazán erős hangot akarunk létrehozni. A keltett lökéshullám a legmélyebb szakaszokon lapuló harcsákhoz is elér. Teljesen kézzel készült, igényes kidolgozású darab, és ami igazán fontos, hogy egy darab fából készült, ezáltal nincsenek olyan részek, amelyek leválhatnak róla. Ezzel a fával nagyon könnyű a helyes hangot eltalálni, ideális kezdő, illetve haladó harcsahorgászoknak is.

A Deep Water Clonk elnevezésű kuttyogató fa egy nagyméretű, lapos fejjel ellátott kuttyogató

Bővebb információ a MAD CAT Kuttyogató Clonk Deep Water termékünkről: ugrás az áruházba

MAD CAT Harcsázó bottartó állvány

A Mad Cat Frontgate Rod Rest bottartó a legújabb harcsás bottartók egyike. Kialakítását tekintve két tagból áll, a felső részét levehetjük, amíg az alsó részt, pl. egy gumikalapács segítségével stabilan a földbe verjük. Ha ez az alap már szilárdan áll, egyszerűen a helyére kell illeszteni a felső tagot, s máris készen van a „beton biztos” tároló botunk számára, amiben az garantáltan stabilan várhatja a kapást. A bottartó szétverése, illetve a botokat károsító éles felületek keletkezése a múlté! A bottartó alsó részen található lyukak a súly csökkentését szolgálják. A legérdekesebb fejlesztés mégis a tartón található könnyen oldható zár. Amikor egy nagy harcsa a csalira kap, gyakran olyan erővel feszíti a botot, hogy azt szinte lehetetlen kivenni a bottartóból. Az új Mad Cat Frontgate Rod Rest bottartóval csak ki kell nyitni a kis zárat, és már foghatjuk a botot, kezdhetjük a fárasztást! Ebben a termékben garantáltan egy újabb innováció testesül meg a Mad Cattől!

Innovatív megoldás a botok stabil elhelyezésére, melyben garantáltan biztonságosan várhatják a kapást
Kialakításának köszönhetően nem sérti a botok nyelét, legyen az parafa, vagy EVA borítású

Bővebb információ a MAD CAT Frontgate Rod Rest bottartó állványról: ugrás az áruházba

MAD CAT Biztonsági harcsa pányva

A Mad Cat Safe Stinger nem más, mint egy maximálisan halbarát és biztonságos harcsakikötő pányva. A végén található hurokrészt egy lágy, strapabíró PVC cső borítja a hal védelme érdekében. A fő kötéllel párhuzamosan egy 100% latexből készült elasztikus kötél fut, amely rugalmasságot kölcsönöz a felszerelésnek, így a kötelet rángató harcsát biztosan megvédi az erőhatások okozta ütésektől. A Mad Cat Safe Stinger 100%-ban 900D poliészter anyagból készült, hossza 11,35 méter. Ez a termék kettő dologban lesz biztosan gazdája segítségére: megtartja és biztonságban megőrzi élete halát, legyen az bármekkora!

A Mad Cat Safe Stinger egy maximálisan halbarát és biztonságos harcsakikötő pányva

Bővebb információ a MAD CAT Safe Stinger harcsakikötő pányváról: ugrás az áruházba

MAD CAT Weigh Clock 150 kg

Az igazán kapitális harcsák fogása ma már egyre gyakoribb, ezért a MAD CAT egy nagy teherbírású harcsamérleget is készített, amellyel akár 150 kg-ig is mérhetünk! Kiváló minőségű, extra biztonságos védőtokban, a hátlapján a két kampó számára speciális mélyedésekkel kapható.

Bővebb információ a MAD CAT Weigh Clock 150 kg termékünkről: ugrás az áruházba

Az igazán kapitális harcsák leméréséhez nagy terhelhetőségű mérlegre van szükség

MAD CAT Biztonsági mentőmellény

Csónakos horgászat során sajnos sok horgász hajlamos megfeledkezni az elsődleges szempontról: önmaga biztonságáról. A Mad Cat Biztonsági mentőmellény kisméretű, könnyű és extra erős cordura nylon anyagból készült. A mellény maximálisan CE szabvány szerint készült és szigorúan az EN396:1993/A1_1998 előírásai szerint tesztelték. Kialakítását tekintve egy abszolút könnyen használható, önfelfújó mellény. Mindössze 5 másodperc alatt képes automatikusan felfújódni, de emellett a biztonság kedvéért igény szerint manuálisan is felfújható. A mellényt 33 grammos CO2 tartállyal szerelték fel. Extrém teherbírással rendelkezik, így akár 115 kg-os testtömeg mellett biztosan számíthatunk rá. Kiválóan teljesít extrém körülmények között is, a gyártó -30 és +65 Celsius-fok között határozta meg használhatósága hátárait. A mellény kényelmesen hordható bármilyen öltözet felett, miközben megnyugtató biztonságot nyújt viselőjének.

Saját biztonságunk és testi épségünk megóvása elsődleges szempont (illetve annak kellene lennie minden horgásznak)! Ebben nyújt segítséges ez a biztonsági mentőmellény a megszokott Mad Cat minőség és elegancia mellett

Bővebb információ a MAD CAT Biztonsági mentőmellényről: ugrás az áruházba

MAD CAT Skull & Clonks póló L

Íme, egy divatos, laza megjelenésű póló a Mad Cat-től. Ez a ruházat puha, 100% pamut anyagból, bordázott gallérral készül. Klasszikus, rövid ujjas formájának köszönhetően bárkinek elegáns viseletévé válhat akár a vízparton, akár a hétköznapokon. A pólóra egyetlen hímzett varrás sem került, ami a bőrhöz érve irritáló hatású lehet, ehelyett igényesen nyomtatott „koponyás-kuttyogatós” logók kerültek a mellkasra, valamint a hátoldalra. Ezt a Mad Cat pólót minden márkaszimpatizánsnak és jó minőségű, exkluzív megjelenésű ruhára vágyó horgásznak ajánljuk!

Íme, egy divatos, laza megjelenésű zöld póló a Mad Cat-től

Bővebb információ a MAD CAT Skull & Clonks póló L termékünkről: ugrás az áruházba

MAD CAT Thermo-Lite Mellény L

A Mad Cat rajongók örömére bemutatjuk a Thermo-Lite mellényt, mely az átmeneti, hűvös időszakokban válhat kiváló társává a horgászoknak. Ez az ultra könnyű mellény vékony, azonban igen erős 380T nylon anyagból készült, 100% poliészter béléssel. Ez rendkívül jól szigetel, strapabíró, vízlepergető felületű, s egyben nagyon kellemes meleg viseletet eredményez. A hónalj- és derékrésznél elasztikus szegélyek találhatók, illetve a nyaknál magasított védőgallér, melyek meggátolják, hogy a hideg szél valahol bejusson a ruha alá. A hosszú élettartamért az erősített dupla varrások és a jó minőségű cipzár is felel, a praktikus viseletet pedig a nagyméretű oldalzsebek és belső zseb biztosítják. A Thermo-Lite mellény elegáns fekete színben készül, ami zöld cipzárakkal és igényesen hímzett Mad Cat logókkal egészül ki. Minden márkaszimpatizánsnak és jó minőségű őszi / tavaszi ruházatra vágyó horgásznak ajánljuk!

A Mad Cat rajongók örömére bemutatjuk a Thermo-Lite mellényt, mely az átmeneti, hűvös időszakokban válhat kiváló társává a horgászoknak

Bővebb információ a MAD CAT Thermo-Lite Mellény L termékünkről: ugrás az áruházba

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.