Fővárosi kalandozások 12 - A csőhídi pálya új arca

Fővárosi kalandozások 12 - A csőhídi pálya új arca

Nem-nem! Bár már időm nagy részét az új vizek felkutatásával töltöm, még nem ért véget a budapesti horgászhelyeket bemutató sorozatom. Adós maradtam ugyanis jó pár horgászhely bemutatásával. Ezek közül az egyik a Ráckevei (Soroksári)-Duna csepeli része, az úgy nevezett csőhídi pálya. Ez a remek versenypálya egykoron szebb napokat is megélt már, sajnos mostanában háttérbe szorult. Régebben sokat horgásztam itt, de ilyen körülményekkel, mint most, még sosem szembesültem. Egy nagyon kellemes, rövid távú keszegezést terveztem be ide, ám elképzelésemet az élet - mint általában - most is újraírta.

Nos, mit is kell tudni erről a horgászhelyről? Egy közepesen erős sodrású (az attól függ, hogy mennyire nyitják meg a zsilipet) folyóvízről van szó. A legkedveltebb technika itt is a fenekező horgászat, mostanában a feeder, de igazi bölcsője ez a finomszerelékes úszózásnak is. Sok magyar bajnok és válogatott kerettag nevelkedett itt a „kövek közt”. Jómagam is itt ismerkedtem az úszós versenyhorgászat alapjaival, így bizton állíthatom, hogy aki itt megtanul matchbottal vagy rakós bottal horgászni, annak - kis túlzással élve - nem lesznek technikai problémái a botkezeléssel.

Mindig akad egy üres kocka

Viszont már sok víz lefolyt a betonkockák előtt, amióta utoljára itt jártam. Az első meglepetés már a napijegy kiváltásakor hanyatt dobott. Egynapi pecáért ugyanis 2.500 forintot kell fizetni. Miheztartás végett, általában ennyi a napijegy az intenzíven telepített horgásztavakra is, amik halbősége ezt elfogadhatóvá is teszi. Néha olyan érzésem van, hogy a horgászok csábítása helyett azok elriasztása a cél!

Hová tűnt a víz?
Mindenütt kagylók és csigák vannak

Vasárnap reggel hét órakor az igen jó minőségű murvás úton zötyögtünk lefelé, mikor is megpillantottuk a vizet. Illetve inkább kerestük a vizet! Miközben a fél ország árvízvédelemmel, és belvízkárokkal küzd, addig innen hiányzik közel egyméternyi víz. A zsilipen mostanában sok vizet nem engednek át, az biztos!

A szemben lévő nádason jól látszódik, hogy hol kéne lenni a vízfelszínnek!

Ennek a helyzetnek a komoly vízszintcsökkenés mellett van még egy káros következménye, méghozzá az, hogy a máskor áramló, folydogáló víz úgy állt, mint a cövek. A sodráshoz szokott halak ilyenkor szinte egyáltalán nem, vagy csak nagyon keveset és finoman táplálkoznak. Hát ez így érdekes horgászat lesz!

Föntebb van egy pecás…
Lejjebb egy sem!

Leérve a pályára ismét meglepetés ért, méghozzá az, hogy az egyébként forgalmas helyen talán két-három pecás áztatta a zsinórt. Ez elég rossz előjel! Viszont ami kellemesen érintett, az a sétány ápoltsága, tisztasága. Ez a vízpartról már nem volt elmondható, ugyanis a tavalyi elszáradt nádat nem vágta le senki a télen, így a „kórók” eleven halottként integettek a szélben, miközben az újjáéledő friss hajtások küzdöttek alattuk az életért. Elég furcsa látvány, mintha a múlt és a jövő találkozott volna, de a „jelen” nem volt hivatalos a buliba.

Még ez a kidőlt fa is zöldül

Mint már említettem, egy közeli pickeres keszegezést terveztem erre a napra. Ennek oka, hogy szeretek dévérre horgászni, a másik pedig, hogy itt pontyra várni… hát, hogy is mondjam finoman… elég rizikós vállalkozás! Közeli horgászatomat azonban a vízállás és az áramlás hiánya miatt el kellett felejtenem. Úgy gondoltam, hogy az adott szituációban csak akkor lehet esélyem termetes halakat fogni, ha bedobok oda, ahol még egy pici áramlása van a Duna-ágnak, és talán a halak is a mélyebb vízben próbálják meg átvészelni a helyzetet.

Végül a Long Cast Round kosár mellett döntöttem

Így a pickerek helyett előkerültek a 3,30-as Sensitive Feederek. Ezekkel talán beljebb tudok majd dobni, és nem jelent gondot a nagyobb kosárral történő hajigálás sem. Eredetileg rakétakosárral, Round Feeder kosarakkal és a Hard River család kis tömegű kosaraival szereltem a pecákat, de rájöttem, hogy azokkal vagy nem tudok bedobni olyan messzire, vagy csak egyszerűen nem tudok annyi kaját bevinni velük, hogy azt a Duna-ági halak megérezzék. Így kényszermegoldásként előkerültek a 25 grammos Long Cast Round feederkosarak. Ezekbe fér bőven kaja és van rajtuk elég ólom, hogy jól repüljenek.

Baktatok a végszerelékemmel, jó messzire…
Lehet, túl messzire is!

A távolság drasztikus növelésének egyetlen hátulütője, hogy a pontosság rovására megy, ha feltámad a szél. Na, erre a tényezőre reggel a szélcsendben egyáltalán nem is gondoltam - utólag visszagondolva hiba volt. Mindenesetre kb. 50 méterre húztam össze a botokat. Ezt a nehéz kosárral viszonylag pontosan meg tudtam dobni.

Szokásos keszeges keverékem
Lehet elcsépelt már, de a rostálás nagyon jót tesz az etetőanyagnak

Nem esett még szó arról, hogy mi volt a kosár tartalma. Egyik kedvenc keszeges keverékemet, a Nagy Dévér + Mézes Pálinka kombinációt készítettem el, némi CSL és Nagy Dévér aromával megbolondítva. Ezenkívül a Duna-ági keszegezés nélkülözhetetlen kelléke, a földes szúnyog is odakerült az etetőtálcára. Így a csalit sem nehéz már kitalálni, természetesen árvaszúnyog lárvát tűztem leggyakrabban a horogra.

Ebben a csekély sodrásban csak löszre van szükség
Keszegek csemegéje
Ha a földes szúnyogot letakarjuk újságpapírral, nem szárad ki olyan könnyen, és a napfény se gyilkolja meg a lárvákat

De ha már horog… milyen és mekkora tűt érdemes ide kötözgetni, és milyen zsinórra? Ha valahol, akkor itt van létjogosultsága a finomításnak. Amikor megy a víz, és eszik a keszeg, felesleges kis horoggal kínlódni, na de ilyenkor, amikor „döglött” a víz, bizony a 12-es vagy még inkább a 10-es előkék kerülnek elő a dobozból, amikre 18-as vagy 16-os méretezésű horgok kerültek.

A csali ennyi, és nem több
Így néz ki a megtöltött kosár

Amikor nagy távolságból kell viszonylag nagy dévéreket a part közelébe húzni, elég reménytelennek tűnik, hogy ezekkel a kis horgokkal ez sikerülhet. Kemény bottal semmiképp, na de ezért kínlódok én a Sensitive Feederekkel ilyenkor. Sokkal egyszerűbb lenne egy hosszabb, erősebb bottal megdobni a távot, kapásom is biztos lenne vele, de halat nem sokat szákolnék, az biztos!

A kinézett távolságot csak állva tudtam megdobni
Nem általános, hogy ezekkel a botokkal ilyen távolságra ilyen tömegű kosarakat kell bedobni! Szerencsére bírták a terhelést
Szép lassan megtelt a sétány

A hosszas újratervezés elvette a reggelem nagy részét, de fél kilenckor azért csak nekiálltam az etetésnek. 10-15, élő anyaggal feldúsított kosár kaját dobtam be alapnak. Már az etetés közben azzal kellett szembesülnöm, hogy lesz bajom bőven a felelőtlenségem miatt. A feltámadó szél ugyanis nagyon megnehezítette a pontos dobásokat, a távolságot pedig csak álló helyzetből indított dobásból tudtam elérni.

Napsütés, kellemes hőmérséklet és hal a kézben, ilyenkor tojok az egész világra :) !

Ahogy telt-múlt az idő, egyre többen jöttek ki a partra, hiszen végre érezni lehetett a tavaszt! A nap sugarai már reggel erősen sütöttek. Horgászok, sétálók, futók és persze az evezősök is kijöttek ide kicsit feltöltődni. Utóbbiakkal volt bajom bőven, főleg amikor 10 méterre a parttól száguldottak el. Egyikük sajnos már korán reggel leamortizálta az egyik felszerelésemet.

A sas nem kapkod legyek után!

Reggel meglepően intenzíven táplálkoztak a halak, én még csak molyoltam, mikor édesapám már túl volt három dévérkeszegen. Ami megnehezítette a kapás érzékelését, az a szél volt. Olyan mértékben tolta a vizet, hogy az 50 méternyi madzag ellenállását egész a spiccig közvetítette, emiatt az annyira meghajlott, hogy az érzékeny kapásokból sokszor semmit nem lehetett látni, csak utólag azt, hogy már nincs csali a horgon.

Reggel ilyen szép halak siklottak édesapám merítőjébe
Ez az a látvány, amit nem tudok megunni!
Ezt a „csomagot” egy durbincs eresztette a pulóveremre - hiába, no, tavasz van
Csoda, hogy nem láttam a kapást!?

Ezt leszámítva jól indult a halfogás, néha még ütemesnek is lehetett nevezni a tempót. Egész szép dévérek akadtak horogra, még olyan is megesett, hogy megtépett az egyikük. Szép kényelmesen engedte magát kihúzni, én meg elfelejtettem a dobásnál csutkára behúzott féket meglazítani. A merítő előtt tért magához a kilósforma dévér, majd egy kirohanással le is szaggatta az előkémet.

A lágy botnak hála a vízfelszínen csapkodó nagy dévér sem tudja kiverni a horgot a szájából!
Hófehér és a vadász! :)

Összességében, amit kitaláltam, az működött. Egyre szebb és nagyobb halak álltak be az etetésre. De… mindig van DE. Voltak eseménytelen percek, méghozzá elég sok. Ezeken csak úgy lehetett segíteni, hogy újra meg újra meg kellett dobálni a horgászat helyét sok kajával és szúnyoggal. Ez általában bejött, de mivel a szél megnehezítette a pontos dobásokat, sajnos a kosár kaják a halat is nagyobb területre húzták szét, így megfogásuk egyre nehezebbé vált. Ilyen, amikor sokat akar a szarka, de nem bírja a farka! :)

Egyre több földes szúnyog, és egyre kevesebb etetőanyag került a kosárba
Itt már teli volt a kosár! :)

Néha annyira erősen megtolta a szél a kosarat, hogy levitte vagy 5-6 métert a céltól. A következő dobásnál, mikor ezt belekalkuláltam, egyszer csak elállt a szél és feldobtam a cuccot a semmi közepére. Szóval, ha szép élményeket akarok látni, akkor inkább az első órára tekintek vissza, mint az utolsóra.

Elkélt a hosszú nyél

Néhány szóban összegezzük akkor, hogy milyen hely is ez a csőhídi pálya! Horgászati szempontból nagy titkot nem árulok el - főleg az olvasottak után - hogy inkább keszegzsákmányra lehet itt szert tenni. Jókor, jó helyen nagyon szép fogásokat tud adni a Duna-ág e része, de van olyan is, amikor nincs sok értelme a horgászatnak.

Ha keservesen is, de szép halakat adott a Duna-ág ma is!

Maga a környezet kényelmes lehetőséget biztosít a pecásnak, még a családdal érkezőknek is. Ami kicsit zavaró lehet, az a járókelők tömkelege, a kutyák zaklatása és az evezősök okozta izgalmak. Ha ezeket figyelmen kívül tudjuk hagyni, akkor szép napokat tudunk eltölteni a Duna-ág partján.

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: