Nyári feederes kalandok V. rész – Mátravíz amurjai

Nyári feederes kalandok V. rész – Mátravíz amurjai

Ismét eltelt egy év, a nyár küszöbén járunk, és ezzel együtt elérkezett a „Nyári feederes kalandok” sorozatunk legújabb, immár 5. epizódjának ideje. Sipos Gábor barátommal és kollégámmal az elmúlt évek során számos élményt átéltünk és sok-sok tapasztalatot begyűjtöttünk az ország különböző pontjain, különféle vízterületeken. Ezeket a tapasztalatokat, amiket azokon a horgászatokon megszereztünk, sőt, talán mondhatom, hogy komplett stratégiákat, amiket fölépítettünk és mi eredményesen használtunk, igyekeztünk úgy átadni Nektek, hogy azokat sikeresen tudjátok kamatoztatni a nyár hátralevő részében, s hozzánk hasonlóan szép amurokat, pontyokat fogjatok. Nincs ez másként most sem, ezúttal is rengeteg érdekességgel és vadonatúj praktikákkal készültünk. Tartsatok velünk az újabb kalandra!

Információ a vízterületről
Ha már a tartalomba igyekeztünk újdonságot vinni, akkor kerestünk egy új vízterületet is a sorozat legújabb részének. Ez pedig nem más, mint a gyönyörű, tiszta vizű Mátravíz horgásztó, ami Heves megyében, egy csendes, zöldövezeti részen, az M3 füzesabonyi lehajtójától 5 km-re helyezkedik el, Mezőtárkány határában. Ez a víz nem teljesen ismeretlen számunkra, ugyanis Sipivel néhány héttel ezelőtt már eltöltöttünk itt egy horgásznapot és úgy gondoltuk, hogy mivel akkor szép halakat sikerült fogni, megéri ide visszatérni!

Ebben az évben a heves megyei Mátravíz horgásztó adott otthon a sorozat új részének
Kellemes, zöldövezetben fekvő, változatos és nem utolsósorban gyönyörű, tiszta vizű tó

Amit a vízről száraz adatként mindenképpen tudni érdemes, hogy egy 4,5 hektáros egykori bányatóról van szó. Ennek megfelelően nagyon jó minőségű, feltűnően szép, tiszta a vize. Átlagmélysége 3 méter, de több helyen találhatók benne akár 9 méteres árkok is! Kifejezetten tagolt, változatos a meder szerkezete, sokféle lehetőség adódik az itteni horgászatra. A kisebb-nagyobb hínárfoltokat leszámítva akadók csak a tó első harmadában találhatók, amik gyakorlatilag egy zátonyt képeznek. Nádszigetek, kiálló fák, ágas-bogas bokrok. Elképesztő haltartó helyek, amik tökéletes búvóhelyet kínálnak a tóban élő, csendben nagyra növő, öreg halak számára. Ezek környékét lehet és érdemes is meghorgászni, viszont fokozottan kell figyelni, mert nagyon hamar akadóba tud rohanni errefelé egy termetes ponty, amur, ahogy az tapasztaltuk is. Apropó, halfajok! A fő állományalkotó természetesen a ponty, de ezenfelül jó mennyiségben él a tóban kárász, keszeg és a ragadozó fauna is igen figyelemreméltó. Nem ritkák a 3-4 kg-os süllők, illetve termetes csukák és harcsák. Na, és persze amik bennünket a leginkább érdekeltek, az amurok! Ritka az olyan bőséges és jó kondícióban lévő, gyönyörű amurállomány, mint ami itt él. Fantasztikus élményeket kínálnak azoknak, akik meg tudják fejteni a vizet! Ezúton is kérem mindenkitől, aki ezen írást olvasva vagy a filmünket látva kedvet kap itt horgászni, vigyázzon rájuk, mert mindannyian szeretnénk még gyönyörködni bennük!

A tó partszegélyén rengeteg az üde, zöld vízinövény, ami mindig kínál bőséges mennyiségű friss, természetes táplálékot az amuroknak
A kisebb-nagyobb hínárfoltok gyakran előfordulnak itt, ezeket szintén szívesen fogyasztják az amurok

Horgászhely kiválasztása
Korábban a 18-as helynél tettünk próbát, a tó másik oldalán, viszont a forgatás napjára a 0-1-2 állásokat választottuk. Tettük ezt azért, mert erről a részről sokkal tágasabb, nagyobb meghorgászható vízfelületünk adódott és több lehetőséget tudtunk kipróbálni. Abban hasonlított a két nap, hogy közvetlenül akadók közelébe dobáltunk. A meghorgászott területekről elöljáróban annyit, hogy két szakaszt választottunk Sipivel, ő egész pontosan egy dőlő bója elé horgászott, 95 méterre method technikával. Egyébként ez a dőlő bója nem a mi kedvünkért lett betéve, hanem ez mindig ott van, hogy jelezze az akadósor kezdetét. Én a velem szemben látható nádszigetet horgásztam meg, kb. 90 méterre. Annak is elsősorban a jobb sarkát céloztam, ami már kitekintett a nád mögött lévő „kis vízi erődre is”, így azoknak a halaknak is mutathattam csábító táplálékot, amik a dzsungelban rejtőztek.

Korábban a 18-as helynél tettünk próbát, a tó másik oldalán
Az első halam volt ez a nagy amur, amit aznap reggel a kezemben tarthattam, nem is csoda, hogy hamar megkedveltem ezt a vizet!
Sipinek is gyönyörű halakat tartogatott a tó mindjárt az elő találkozás során!
Horgászatunk napjára ezúttal a 0-1-2-es állásokat választottuk
Sipi egy dőlő bója elé horgászott, 95 méterre method technikával…
… én pedig a velem szemben látható nádszigetet horgásztam meg, kb. 90 méterre, s annak is elsősorban a jobb sarkát, így azoknak a halaknak is mutathattam csábító táplálékot, amik a dzsungelban rejtőztek

Időjárás és vízhőmérsékleti adatok
Ez már rajtunk marad… :-)
Évek óta valahányszor közös – filmes – horgászatra indulunk Sipivel, egy már-már nevetségesen bosszantó kártyáját osztja nekünk az időjárás. A prognosztizált csekély valószínűség ellenére vagy esik az eső, vagy viharos szél támad fel, vagy ezek „áldásos” kombinációja kíséri horgászatunkat. Amikor ezt a horgászatot leszerveztük, még minden biztató volt, a netes előrejelzés gyönyörű, napos időjárást jósolt. Nagyjából egy héttel a kitűzött dátum előtt… Két nappal később teljesen megváltozott minden, s már egy bőséges csapadékkal érkező erős hidegfront érkezéséről lehetett olvasni. Mit ad Isten, pont akkor, amikor mi terveztük a forgatást. „Na, jó… Ez így nem állapot! Ne játsszuk már el ezt idén is, ez már nevetséges…”, fogalmazódott meg bennünk a közös vélemény, ezért hamar elkezdtem intézkedni és pár nappal elcsúsztattam a horgászat dátumát. Eközben egy narrátor hang: „A srácok lelkesek voltak, de naivak...”

Mindent megtettünk, hogy ezúttal elkerüljük az elázást, még az eredeti tervet is módosítottuk a horgászat előtt, de Fortuna másképp gondolta. Ettől úgy néz ki, hogy már nem tudunk szabadulni…

Nem is szeretném ezt az etapot most sokáig ragozni, gyakorlatilag jutott nekünk minden (is) ezen a horgászaton. Délelőtt meleg, nyári időjárás jellemezte a napot, 28-30 Celsius-fok körüli maximummal, majd folyamatosan kezdett egyre fülledtebbé válni a levegő, kora délutánra pedig szépen csúfot űzött velünk az időjárás… A jelentős csapadék később hűtötte a levegőt és a vizet is, de az utóbbi esetében mindenképpen viszonylag magas, 22-24 fokos, nyári értékekről beszélhetünk. Halfogás szempontjából a délelőtti és délutáni ideális érték 1010-1020 hPa körül volt, majd ahogy túlságosan magasra emelkedett, a kapások is úgy lettek ritkábbak.

Alapozó etetés
A jó alapozó etetés kialakítása fél siker! Mivel az amur növényevő hal, minden növényi eredetű táplálékot szívesen fogyaszt. Ha az élőhelyén megfelelő mennyiségben található természetes táplálék, pl. nád, sás, hínárfélék, moszatok vagy egyéb növényi csemege, akkor ezek képezik a fő táplálékát, de ettől függetlenül is mindig rááll a magvas etetésekre. Ennél a horgásztónál pontosan ez a helyzet, ezért az etetés összetételét az amurok ízléséhez, illetve nyári időszak sajátosságaihoz igazodva alakítottuk ki, így a növényi eredetű csalogatóanyagok kerültek előtérbe.

A jó alapozó etetés kialakítása fél siker, ezért mi is ezzel kezdtük a horgászatunkat!

Sipi alapozó etetése:
- Feederbottal, Pellet Feeder kosárral

  • HALDORÁDÓ Gold Feeder - N-Butyric Carp
  • HALDORÁDÓ Gold Feeder - Champion Corn
  • HALDORÁDÓ FermentX Additive - Roppantott Mag Mix Tejsavas Mézes Pálinka
  • HALDORÁDÓ FermentX Concentrate - Tejsavas Mézes Pálinka
 

Sipi a horgászatához is használt etetőanyagával alapozott egy plusz zacskó Roppantott Mag Mixszel megspékelve
Ezt a keveréket Pellet Feeder kosárral juttatta be a kiszemelt területre

Tomi alapozó etetése:
- Spod felszerelés és Spomb segítségével

  • HALDORÁDÓ Főtt Tigrismogyoró Mix - N-Butyric Acid
  • HALDORÁDÓ FermentX Additive - Roppantott Mag Mix Tejsavas Nagy Amur
  • HALDORÁDÓ FermentX Concentrate - Tejsavas Nagy Amur
 

Ellenállhatatlan, tartalmas nyári nagyhal-csemege! Én ebben láttam a siker (egyik) kulcsát!
Nagyméretű Spomb rakétába töltöttem a csalogatóanyagot
Repülhet a nádas elé!
Igyekeztem precízen, viszonylag kis területre (ez maximálisan 3-4 métert jelent) koncentráltan kialakítani az etetést

Felszerelés összeállítása
Essen szó a horgászatra szánt eszközeinkről is! Erre a horgászatra két-két összeállítással készültünk. Ahogy mindig, ezúttal is igyekeztünk a körülményekhez leginkább alkalmas felszereléseket kiválasztani. Ezúttal egyrészt szükség volt a botok erejére a termetes etetőanyag gombócok viszonylag nagy távra juttatásához, másrészt pedig az itt élő harcos bányatavi halak ereje miatt is nagy hangsúly kerül a felszerelés terhelhetőségére, hiszen ezeket a halakat olykor konkrétan nádas, akadó és hínármezők elől kell elfordítani! Ezekhez a feladatokhoz tökéletes felszerelés a By Döme TEAM FEEDER Master Carp Pro Long Cast 3,90 és 4,20-as bot a hozzájuk tartozó 5500-as Long Cast és Long Cast LCS orsókkal. A főzsinórunk minden esetben 22-es TEAM FEEDER Super Sensitive Line monofil zsinór, amit a botok kétszeres hosszának megfelelő 20-as Braxx Long Cast fonott dobóelőkével egészítettünk ki.

Kedvenc feederbotjaim, a Master Carp Pro 390LC és 420LC típusok ezúttal is tökéletesen tették a dolgukat, szükség is volt az erejükre!
Sipi egy 4500-as és 5500-as Long Cast orsó párossal szerelte a botjait
Nálam egységesen 5500-as Long Cast LCS orsók kerültek a botokra 22-es Super Sensitive Line zsinórral töltve

1. felszerelés

  • Bot: By Döme TEAM FEEDER Master Carp Pro Long Cast 3,90
  • Orsó: By Döme TEAM FEEDER Long Cast LCS 5500 vagy By Döme TEAM FEEDER Long Cast 5500
  • Zsinór: By Döme TEAM FEEDER Super Sensitive Line 0.22 mm + Haldorádó Braxx Long Cast 0,20 mm
 

2. felszerelés

  • Bot: By Döme TEAM FEEDER Master Carp Pro Long Cast 4,20
  • Orsó: By Döme TEAM FEEDER Long Cast LCS 5500 vagy By Döme TEAM FEEDER Long Cast 5500
  • Zsinór: By Döme TEAM FEEDER Super Sensitive Line 0,22 mm + Haldorádó Braxx Long Cast 0,20 mm
 

Sipi végszereléke:

  • Haldorádó Gumiütköző hajszálelőkére (XXL)
  • Haldorádó DART XL 55 g
  • Guru Speed Bead
  • Haldorádó Braxx Pro 0,14 mm
  • Gardner Mugga horog 6-os méretben
  • Hajszálelőke gumiütközővel
 

Sipi method szereléke az új Dart XL kosárra épült

Tomi végszereléke:

  • Korda Sinkers
  • Haldorádó Pellet Feeder 35 g
  • Guru Speed Bead
  • Haldorádó Braxx Pro 0,14 mm
  • Gardner Mugga horog 6-os méretben
  • Hajszálelőke gumiütközővel
 

Esetemben szóba sem jöhetett más, mint az örök favorit Pellet Feeder kosaras összeállításom!

FermentX újdonságok 2020
A FermentX etetőanyag család gyakorlatilag a tejsavas palettánk alapját képezi. Sok évvel korábban ezzel kezdődött e kiváló nyári etetőanyagok fejlesztése, vagy talán nem túlzást azt mondani, hogy a sikertörténete! Ennek alapjaira épülve azóta számos különféle csali, adalék, illetve speciális meleg vízi etetőanyag került forgalomba, és az újabb ötletek tesztjei a mai napig folyamatosan zajlanak! Ezek eredményeképpen mutatjuk most be két legújabb adalékanyagunkat!

Haldorádó FermentX Additive - Roppantott Mag Mix
Elsőként következzen a FermentX Additive Roppantott Mag Mix széria! Ez az újdonság egy tökéletesre érlelt, fermentált, vegyes magkeverék, melynek szemcséi közepesen durvára lettek zúzva, roppantva. Ezek az adalékok alapvetően azt a célt szolgálják, hogy a bármelyik hagyományos vagy éppen erjesztett etetőanyagot még jobbá, még tartalmasabbá, még csábítóbbá tegyék! Tapasztalataink szerint főként a felmelegedett vizekben igazán hatásosak, mivel nagyon-nagyon erőteljes, intenzív íz és illat jellemzi a magkeverékeket. Optimalizált szemcsemérete miatt nyugodtan használhatjuk akár method etetőanyaghoz is, mert nem fogja szétdobni a kaját, nagyon jól megmarad majd a bordák között, illetve Pellet Feeder kosárral is remekül használható.

A tejsavas, nyári csalogatóanyag palettánk egyik legújabb fejlesztése a FermentX Additive Roppantott Mag Mix széria

Mik az összetevői?
Az alapot minden esetben egységesen tejsavas kukorica, illetve búzaszemek, pontosabban darabkák képezik, melyhez tökéletes kiegészítő a sárga és vörös köles, valamint bükköny mag.
Gazdagíthatjuk velük az etetőkosárba szánt keverékünk beltartalmát, illetve fontos megemlíteni azt is, hogy ha eredendően nem tejsavas keveréket használunk, de szeretnénk azt egy kicsit nyáriasítani, fogósabbá tenni, ez a mag mix tökéletes hozzá! Kiszerelését úgy terveztük, hogy adagolása a lehető legegyszerűbb legyen, ugyanis egy csomag (0,8-1 kg) etetőanyaghoz éppen optimális mennyiség egy csomag FermentX Additive Roppantott Mag Mix.

Ez az újdonság egy tökéletesre érlelt, fermentált, vegyes magkeverék, melynek szemcséi közepesen durvára lettek zúzva, roppantva. Alapvetően azt a célt szolgálják, hogy a bármelyik hagyományos vagy éppen erjesztett etetőanyagot még jobbá, még tartalmasabbá, még csábítóbbá tegyék!
Személyes kedvencem az élénkzöld színű, savanyú, de fokhagymás-zöldfűszeres ízekkel is kiegészülő Tejsavas Nagy Amur változat
A Mézes Pálinkás egy igazi édes finomság. Akárcsak a többinek, ennek az alapját is tejsavas kukorica, illetve búzaszemek, pontosabban darabkák képezik, melyhez tökéletes kiegészítő a sárga és vörös köles, valamint bükköny mag

Ahogy az palettánkon megszokottá vált, az összes korábbi fogós FermentX etetőanyaghoz kínálunk azonos ízű Roppantott Mag Mixet. Jelenleg 6 különböző ízváltozatban: Tejsavas FX 1, Tejsavas Nagy Amur, Tejsavas Nagy Ponty, Tejsavas Mézes Pálinka, Tejsavas Ananász és végül a klasszikus Tejsavas Betainos verzióban kerül forgalomba.

Haldorádó FermentX Concentrate
Íme, a másik bomba újdonságunk, a FermentX Concentrate „aromák” csoportja! Hogy egész pontosak legyünk, erre a termékre nem az aroma a megfelelő szó, sokkal inkább a névből is eredő koncentrátum, mivel kellően tömény és tartalmas. Ezek a folyadékok tulajdonképpen az erjesztett, tejsavas etetőanyagjaink „lelkét”, esszenciáját jelentik!
Ez az újdonság egy speciális fermentációval előállított, jellegzetesen savanyú karakterű folyadék, amely gazdag (nem túl édes ízérzetet keltő) szénhidrátokban, valamint magas biológiai értékkel/aktivitással rendelkező fehérjéket is tartalmaz. Emellett jelentős ásványi anyag (Na, K, Ca, Mg, P), illetve vitaminforrásként (C-vitamin, pantoténsav, más B-vitaminok) is szolgál a halak számára. Ahogy a FermentX család többi tagja, ez a különlegesség is tejsavas alapra épül az alacsony pH-érték biztosításának érdekében, valamint azért, hogy az ásványi anyagok, vitaminok megfelelően oldott formában legyenek jelen a folyadékban. Mindezek mellett bővelkedik peptidekben (kisebb fehérje egységek), szabad aminosavakban és ammónium sókban is. Ezen összetevők mesterien összehangolt keveréke nagymértékben elősegíti azt, hogy a halak értékes táplálékként azonosítsanak bármely csalogatóanyagot, amit ezzel a folyékony koncentrátummal kezelünk!

Íme, a másik bomba újdonságunk, a FermentX Concentrate „aromák” csoportja!

Mikor érdemes használni?
A hagyományos etetőanyagok „nyári formába” hozatalához ajánljuk. Ezzel bekeverve ugyanis bármelyik kosaras etetőanyag a legjobb, legfrissebb, leghatékonyabb erjesztett hatást kelti, amelyet imádnak az amurok és a pontyok! Tapasztalataink szerint az új adalékot akár már a felmelegedő (16 Celsius-fok feletti) vizekben is érdemes alkalmazni, majd ahogy a víz hőfokra egyre magasabb értéket mutat, úgy válik ez a koncentrátum is igazi értékké az etetőanyagban, tehát a nyári időszakban csúcsosodik ki leginkább a hatásfoka!
Természetesen ebben az esetben is minden korábbi fogós FermentX ízben kínálunk Concentrate adalékot, vagyis Tejsavas FX 1, Tejsavas Nagy Amur, Tejsavas Nagy Ponty, Tejsavas Mézes Pálinka, Tejsavas Ananász és végül a klasszikus Tejsavas Betainos verzióban kerül forgalomba.
Használat előtt felrázandó!

Csalogatóanyagok kiválasztása, használt kosaras keverékek
Az elején fontos tisztázni azt, hogy miért nem előre bekevert, komplett, nyári FermentX etetőanyagokkal horgásztunk, hiszen sokaknak minden bizonnyal ez fog elsőként eszébe jutni. Nos, az előzetes tesztnap során vittünk magunkkal ilyen etetőanyagokat is, de megtapasztaltuk, hogy a halak lényegesen jobban reagáltak azokra a keverékekre, amik nem voltak annyira erőteljesen tejsavas jellegűek. Ennek okán a savanyú, nyárias karakter mérsékelve, a FermentX Additive Roppantott Mag Mix és FermentX Concentrate termékeknek köszönhetően van jelen az etetőanyagokban, amelyek alapvetően nem fermentáltak, de tökéletesek az amur horgászathoz! Hogy ez a víz átlagon felüli tisztasága miatt volt, vagy esetleg a mélységekkel összefüggő hőmérsékleti, oxigénszintet, valamint pH-értéket (kémhatást) érintő rétegzettsége magyarázhatja a tapasztaltakat, azt ennyiből nem tudom és nem is szeretném leszűrni. Nekünk bőven elég az, hogy sikerült megtalálni azt a stratégiát és receptet, ami hatékonyan működik!

Tomi etetőanyaga: Lucernás-Tejsavas Nagy Amur ízvonal
Ez egy klasszikus, naturális alapokra épülő kombináció, amiben a legnagyobb múltra visszatekintő Amur L’amour édeskés lucerna íze és illata tökéletes egyveleget alkotott a Tejsavas Nagy Amur savanyú, fokhagymás-zöldfűszeres karakterével. Ezt a gyorsan bontó, kiválóan felhősítő keveréket megszagolva egyszerre érezhető a frissen kaszált lucerna és a természetes erjedés folyamatának illata, miközben az etetőanyag beltartalmi értéke is igen jelentős. Ennek érdekében az etetőanyag bekeverése után egy további magmixszel dúsítom a keveréket, ami tökéletesen harmonizál a növényi jellegű etetőanyaggal és nem utolsósorban imádják az amurok! Ez az etetéshez is használt Főtt Tigrismogyoró Mix, bő két marék mennyiségben. A Pellet Feeder kosárnak nem okoznak gondot ezek a nagyszemcsés összetevők, szépen oldódik ki a kaja a kosár bordái közül, az amurok pedig kedvükre csemegézhetnek végszerelék körül szétterült csábító falatokból.

  • 1 csg Haldorádó Amur L’amour
  • 1 csg HALDORÁDÓ FermentX Additive - Roppantott Mag Mix Tejsavas Nagy Amur
  • 200 ml HALDORÁDÓ FermentX Concentrate - Tejsavas Nagy Amur
  • 2 marék HALDORÁDÓ Főtt Tigrismogyoró Mix - N-Butyric Acid
 

A Mátravíz horgásztavon használt Lucernás-Tejsavas Nagy Amur receptem összetevői
A Pellet Feeder kosár tágas bordái közé gond nélkül betölthető ez a tartalmas, durván nagy szemcséket is tartalmazó kaja
A kioldódás viszonylag gyors és egyenletes, az amurok pedig kedvükre csemegézhetnek a végszerelék körül szétterült csábító falatokból

Sipi etetőanyaga: Erjesztett Mézes Pálinkás - kukoricás method keverék
Tulajdonképpen Sipi keveréke ugyanaz az édes-kukoricás-savanyú összeállítás, mint amit az alapozó etetés során is használt. A különbség mindössze annyi, hogy kettő helyet csupán 1 zacskó Roppantott Mag Mixet tett az etetőanyagba, mivel method kosárhoz ez volt a megfelelő. Velem ellentétben ezt az egyveleget átrostálta, mivel a method horgászatnál a kaja homogenitása mindennél fontosabb, itt kulcsfontosságú, hogy az etetőkosárból egyenletesen oldódjon ki az etetőanyag.

  • HALDORÁDÓ Gold Feeder - N-Butyric Carp
  • HALDORÁDÓ Gold Feeder - Champion Corn
  • HALDORÁDÓ FermentX Additive - Roppantott Mag Mix Tejsavas Mézes Pálinka
  • HALDORÁDÓ FermentX Concentrate - Tejsavas Mézes Pálinka
 

Sipos Gábor erjesztett- Mézes Pálinkás- kukoricás method keverékének komponensei
Ez az etetőanyag is meglehetősen tartalmas, de tökéletesen használható method kosárral, illetve nagy csalival, nem fogják idő előtt szétdobni a darabosabb összetevők
Így fest a bevetésre kész method töltet
Az összehangolt, koncentrált rendszer működés közben. A csali pontosan ott van, ahol lennie kell, vagyis a csábító etetőanyag kupac kellős közepén!

Mivel csalizzunk?
Új termék – Haldorádó TORNADO Pop Up XL Mangó

A Haldorádó TORNADO Wafter termékcsalád minden 2020-as fejlesztésünk közül kiemelkedik különleges, egyedi megjelenésével és nagyfokú attraktivitásával. Nagyon nagy öröm számunkra, hogy már a megjelenése után, az év legelején rengetegen szavaztak bizalmat neki, annak pedig még jobban, hogy a csalik rendre beváltották a hozzájuk főzött reményeket és fantasztikus fogásokhoz segítettek hozzá a horgászokat! Nem meglepő, hogy sokakat inspirálnak a csalikban rejlő lehetőségek, és újabb ötletek születnek meg. Nincs ez másképp nálunk sem, hiszen a háttérben folyamatosan zajlanak a különféle tesztek és csali próbák. Sőt, a legjobban teljesítő prototípusok annyira meggyőzőek, hogy lassan véglegesítjük a 2021-es HALDORÁDÓ újdonságok sorát!
Ezek közül büszkén mutatom most be a TORNADO Pop Up XL Mangót! Igen, ez egy vadonatúj termékcsalád hírnöke, ráadásul egyben új TORNADO íz! Amit erről elsősorban tudni érdemes, hogy nagyobb méretben fog forgalomba kerülni, mint a jelenlegi TORNADO Wafter, illetve eltérő lesz a működése is. Míg az utóbbi egy kikönnyített, mérsékelt felhajtóerővel rendelkező pontyfalat, a TORNADO Pop Up XL egy igazán nagy lebegőképességű csali. Ennélfogva tökéletesen használható önmagában, megemelt előkés csali felkínáláshoz, vagy például gyakoribb esetben más csalik balanszírozásához, lebegtetéséhez.

Büszkén mutatom be 2021-es fejlesztéseink közül a TORNADO Pop Up XL Mangót!
Ez egy vadonatúj termékcsalád hírnöke, ráadásul egyben új TORNADO íz!

Fontos különbség az is, hogy ez a csali nem füstöl, nem áraszt magából felhőt, attraktivitása azonban így sem marad el a sikeres elődtől! Sőt! Ez a csali nagyon látványos, fluo narancssárga színt kapott és elképesztően élénk, intenzív aromát. A Mangó változat esetében, ha a doboz tetejét letekerem és beleszagolok, szinte harapni lehet az érett, zamatos gyümölcs illatát!
Habár a Mangó ízt alapvetően univerzálisnak mondanám, az a tapasztalatom, hogy ennek a finomságoknak most jött el igazán az ideje, elsősorban a felmelegedő vagy a már meleg, nyári vizekben való horgászatokhoz ajánlom! Brutál gyümölcsös és kellemesen savanykás egyszerre… Nem meglepő tehát, hogy imádják az amurok és a pontyok!

A sikeres csalikat illetően a natúr tigrismogyorókat minden esetben tovább aromásítottuk, ízesítettük a FermentX Concentrate adalékok segítségével…
… majd ezeket szépen, balanszírozva kínáltuk fel a TORNADO Pop Up XL Mangó csalival
Sipinél az etetőanyagához legjobban passzoló Tejsavas Mézes Pálinkás tigrismogyoró volt a legeredményesebb

Hozzáteszem, hogy sok csali ott vérzik el, hogy a kezdetben erőteljes aromája a vízbe érkezés után eltűnik és közel sem lesz olyan csábító, mint amit feltételezünk róla. Nos, a TORNADO Pop Up XL esetében emiatt garantáltan nem kell aggódni, mivel a csali órákkal később is épp olyan aromás és fogós marad, mint amikor bedobtuk. Említést érdemel az is, hogy lényegesen masszívabb a csali állaga, ez a típus egyáltalán nem puhul fel, nem lesz kocsonyás a felszíne. E tulajdonságaiból adódóan ez egy tökéletes nagyhalas csali, eredményesen használható a kivárós, szelektív horgászatokhoz, ahol nem a mennyiség, hanem a méret növelése a cél! Nekünk is ez volt az elsődleges célunk, ezért mindketten olyan viszonylag nagy méretű csalikombinációkat használtunk, amivel ezt el tudtuk érni. Ez a gyakorlatban tigrismogyorók és a Mangós Pop Up összefűzését jelentette.

Nekem a Tejsavas Nagy Ponty koncentrátummal turbózott tigrismogyoró működött a legjobban
Érdemes a horgászat előtt akár hetekkel otthon elkészíteni ezt az aromásított csalit, mivel így még jobban átjárják az íz- és illatanyagok!
A csalizás a TORNADO Pop Up XL Mangóval kezdődik, ezt a keskeny vége felől kell a fűzőtűre szúrni!
Így a széles vége a hegye felé fog nézni
Ezt követően jöhet a tigrismogyoró!
Alakul a csalikombináció, mehet a hajszálelőkére!
Érdemes előre kimérni és jó hosszú hajszálelőkével kötni a horgot!
A hajszálelőke végén lévő hurokba helyezzük a stoppert…
… a csalik fölött pedig egy gumi stopper fixálja a füzért
A végeredmény egy rendkívül hatékony, fogós, szelektív nagyhal csali!
A csali a lehető legtökéletesebb pozícióban, finoman kikönnyítve kelleti magát az etetőanyag kupac közelében. Ennek bizony kevés hal tud ellenállni, ha a közelébe úszik!

Itt a natúr tigrismogyorókat minden esetben tovább aromásítottuk, ízesítettük, a FermentX Concentrate adalékok segítségével. Egyik jellemző favorit például a zöld színű, Tejsavas Nagy Amur változat. Sipinél a Tejsavas Mézes Pálinkás vitte a napot, ami a legjobban passzolt az etetőanyagához, nekem pedig aznap a piros színű, Tejsavas Nagy Ponty adta a halakat.

Újabb nyári feederes kaland - Mátravíz amurjai
Kis csapatunk egy átlagos munkanap délutánján utazott le a tóhoz, majd másnap hajnalban kezdtük a horgászatot. Amíg mindhárman dolgoztunk napközben, a gép előtt, Peti Nyíregyházán, Sipi Budapesten, én pedig Nagykátán, az ország három különböző pontján, mindenütt gyönyörűen sütött a nap. Aztán az érkezésünk délutánján már az autópályán haladva azzal kellett szembesülnünk, hogy nagy cseppekben zuhogni kezd az eső, majd pár pillanattal később a jég is kopogni kezdett. „Ilyen van???!!” A radarképet nézve körvonalazódott a helyzet, mert gyakorlatilag olyan volt a felhőzet, mintha egy marék zöldborsót szétszórtak volna az ország felett. Minden térségben voltak apró, de annál több esőt és jeget hordozó foltok, amik a szél segítségével kb. két óra alatt végigmentek hazánkon.

Érkezésünk délutánján már az autópályán haladva azzal kellett szembesülnünk, hogy nagy cseppekben zuhogni kezd az eső, majd pár pillanattal később a jég is kopogni kezdett

A zivatar sajnos megakadályozta, hogy érkezésünk után egyből neki tudjunk kezdeni az előkészületeknek, így némileg csúszott minden, azonban szerencsére nem tartott túlságosan sokáig a zuhé, és később már tudtuk hasznosítani magunkat. A vihar elvonulta után már csak arra volt időnk, hogy azt a csónakot, ami a tó elejénél található – és egyébként minden horgász rendelkezésére áll – igénybe vettük és egy szonárral megnéztük a most meghorgászni kívánt helyeinket. Ez a rész egyébként ismeretlen volt számunkra, ugyanis legutóbb a tó túloldalán horgásztunk, úgyhogy kíváncsiak voltunk, hogy milyen mederviszonyok uralkodnak itt… És milyen jól tettük, hogy ezt megnéztük! Ez a tó kavicsbányászás során alakult ki, ezáltal olyan komoly mederesések és platók vannak benne, illetve annyira tagolt a mederszerkezete, hogy aki erre nem készül fel, nem deríti ezt fel valahogy előre, az nem biztos, hogy olyan eredményesen tud horgászni. Szóval, csendben bementünk, megnéztük, majd kiválasztottuk azokat a részeket, amelyeket ígéretesnek gondoltunk, illetve az állásainkról kényelmesen elérhetőek. Ezekben közös, hogy kb. közepes vízmélységűek, tehát 1,5-2-2,5 méteresek. Ez azért volt lényeges, mert ebben a filmben – mint az előző nyári feederes kalandokban is – elsősorban amurt szerettünk volna fogni, s úgy gondoltuk, hogy ennek jobban kedvez a normál mélység, mint az 5 méteres vagy annál is mélyebb víz. Így hát a gyorsabban melegedő, úgymond platókra alakítottuk ki az etetéseinket.

A zivatar sajnos megakadályozta, hogy érkezésünk után egyből neki tudjunk kezdeni az előkészületeknek, épp csak egy gyors meder-feltérképezésre volt időnk, aztán lement a nap…
A szonározást követően teljesen ránk sötétedett már, és csak arra maradt időnk, hogy a felszereléseket előkészítsük másnapra

A szonározást követően teljesen ránk sötétedett már, és csak arra maradt időnk, hogy a felszereléseket előkészítsük másnapra. Sötétben feküdtünk és sötétben keltünk, baromi korán csörgött a vekker, de szerettünk volna minél hamarabb kimenni, már hajnalban összepakolni és belevágni ebbe a nyári feederes kalandba.

Hajnalban csörgött az óránk, már pirkadatkor kimentünk a horgászhelyünkre és megkezdtük a napot

Még pirkadatkor kezdtük el berendezni, felépíteni a horgászállást, majd következhetett a távolságok kimérése, illetve az alapozó etetés. Ezzel mindketten jó alaposan bemelegítettünk, alig vártuk, hogy végre élesben, feederbotjainkkal is bedobhassunk.

Hamar a helyükre kerültek a feederbotok, mi pedig izgatottan vártuk, mit tartogat számunkra a tó?!

Ez első kapás Sipinél, viszonylag gyorsan jelentkezett, az elkövetője pedig egy 3-as forma tőponty volt. Eddig pont úgy alakult a nap, mint amikor legelőször jártunk a tavon. Bíztam benne, hogy a „forgatókönyv” követni fogja a következő lépést is, mivel akkor nekem sikerült megfogni a nap második halát. Nem is akármilyet, hiszen egy kapitális amurt tarthattam a kezemben!

Ez első kapás Sipinél, viszonylag gyorsan jelentkezett, az elkövetője pedig egy 3-as forma tőponty volt
A következő fogás is Sipi érdeme, ráadásul ez már egy termetes amur volt, aminek mindketten nagyon örültünk!

Bár semmi nem volt még veszve, nem voltam megkésve – hiszen még a délelőtt elején jártunk –, de kezdtem kissé elszomorodni s azon kattogni, hogy valamit nem jól csinálok. Tudtam, hogy a bőséges alapozó etetésnek idő kell, mire beérik, hiszen a sok-sok Spomb dobással és csobbanással messzire kergettem onnan a halakat, de csak motoszkált bennem a kétely. Ültem a fotelemben, vártam az első kapást, de az csak nem akart jönni. Ahogy melegedett az idő, egyre szomjasabb lettem, így muszáj volt felállnom a botok mögül, hogy a táskámból odavigyem az üdítőmet. Ahogy elindultam és 3-4 lépést tettem, a hátam mögül egyszer csak a fülembe hasított az orsóm fékjének hangja! A zsinór vészesen pörgött lefelé a dobról, így pillanatok alatt elérte a kiakasztás pontját, ahonnan a klipsz már nem engedte tovább. Nagyon gyorsan odavetődtem és a botot kézbe véve próbáltam kiakasztani a klipszet. A zsinór annyira feszült, hogy egyszerűen nem fért hozzá rendesen az ujjbegyem, nagyon hosszú, kellemetlen másodpercekig nem sikerült szabaddá tenni. A szívem a torkomban dobogott, a fejemben pedig már átfutott, hogy biztosan mindjárt el fog szakadni, de végül – talán az utolsó pillanatban – sikerült az akció. Orsóm főfékje (ami egyébként nem volt lazára állítva) olyan ütemben sírt fel, mintha csak nyitott nyeletőfék lett volna! Egy nagyon kemény, rettenetesen izgalmas fárasztás vette kezdetét, aminek a végén egy olyan hal várt, amit soha nem fogok elfelejteni!

Egy nagyon kemény, rettenetesen izgalmas fárasztás vette kezdetét, aminek a végén egy olyan hal várt, amit soha nem fogok elfelejteni!
Egy 20 kg feletti, csodálatos tükörponttyal ajándékozott meg a tó, ami egyben új tükörponty rekordom is lett!

Innentől kezdve, ha Sipi további 10 hallal elhúzott volna előttem, az sem érdekelt volna, annyira boldog voltam. Ennél jobb kezdést kívánni sem lehet! Nos, a sors úgy hozta, hogy nemcsak a kezdés, hanem a folytatás is álomszerűen alakult számomra, ugyanis a következő két kapás szintén az én botjaimon jelentkezett, méghozzá alig 10 perc eltéréssel. Sikerült dupláznom! Elsőként egy 7-8 kilós tőponty került a matracra, majd amikor épp vele voltam elfoglalva, mintha csak valami azt súgta volna, hogy nézzek a másik botomra is… És milyen jól tettem! Lassan, határozottan görbült a Master Carp Pro spicce, én pedig azonnal odaugrottam (közben Sipi átvette a kint lévő halat), mert nem akartam újra az oroszlán bajszát húzgálni a klipsz kapirgálásával. Éppen időben be tudtam vágni, a túloldalon pedig ismét valami fantasztikusan jó súlyt éreztem! Nem is csalt a megérzésem, ennek az akciónak a végén egy 15 kg feletti amur várt rám, ami az aznapi, s egyben az idei évben eddig kifogott legnagyobb példányomat jelentette!

Dupla dinamit!
Fél órán belül két gyönyörű hal és közel 25 kg összsúly a matracon!
Hatalmas amur a kezemben, óriási örömöm pedig az arcomon!
Nem tudott ellenállni a precízen kikönnyített falatnak

Csodálatosan alakult ez a nap, ettől fogva a mosolyt semmi nem tudta lekanyarítani az arcomról! Noha a későbbiekben az időjárás ennek érdekében minden tőle telhetőt megtett… Még mielőtt csúfot űzött volna velünk és az idei Nyári feederes kalandok epizódot is elmosta volna, Sipi még lendületbe jött, hiszen két gyönyörű szép, jócskán 10 kg feletti amurt fogott!

Fantasztikusan alakult ez a nap, a távolban viszont már gyülekeztek a rosszalló, sötét felhők…
A következő amurt Sipi fogta, szemet gyönyörködtető példány ez is!
Lendületbe jött, kicsivel később újabb torpedót mutatott a kamerának
Itt már mindannyian tudtuk, ezt a Nyári feederes kalandot sem ússzuk meg eső nélkül…
Hát, miért kapjuk mi mindig ezt?!
Pillanatok alatt leszakadt az ég, elképesztően durva zivatar érkezett fölénk!
Próbáltuk fedezékbe vinni, amit csak tudtunk, de semmi nem mentett meg bennünket az elázástól
Mindennek megvan a szép oldala is, jelen esetben a zivatar után ilyen gyönyörű szivárványt láthattunk

A délutáni zivatar elvonulása után próbáltuk rendezni a sorainkat és kissé rendet tenni a hirtelen összerámolt káoszban. Minden csupa víz volt, beleértve felszereléseinket, táskáinkat, ruháinkat, és a cipőnkben is tocsogott a latyak. Nem volt épp kellemes érzés így folytatni a napot, de nem adtuk fel! Hamar visszadobtuk a szerelékeket és vártuk, mit tartogat számunkra a csapadékkal felfrissült víz!

Az eső után Sipinél jelentkezett az első kapás
Egy szép, duci tükörponty húzta el a Dart kosaras szereléket
Rövid, tömzsi, de rendkívül jó súlyban lévő hal volt
Hamarosan én is örülhettem a következő akciónak
A Pellet Feeder kosár nem hibázik! Ha nagyhalas feederhorgászatról van szó, nálam ez az elsőszámú kedvenc!
Egy csodaszép, bronzos árnyalatú nyurgaponty tisztelt meg a délután
Minden halat gondosan lefertőtlenítettünk, úgy nyerték vissza szabadságukat, ahogy azt méltó hozzájuk!

Ezzel a gyönyörű nyurgaponttyal zárult a horgászatunk, lassan kezdett már lemenni a nap, mi pedig nekiláttunk az összepakolásnak. Mindig ez a legkellemetlenebb része a horgászatoknak, hiszen a végére mindenki elfárad és nagyobb nyűgöt lát a teendőkben, viszont most valahogy más érzésünk volt. A kényelmetlen körülmények ellenére inkább jókedvvel tekintettünk magunk elé. Egyre csak a nap során átélt izgalmak jártak a gondolatainkban, hálásak voltunk a nem mindennapi élményekért!

Összegzés
Akár a varacskos disznók, elázva, vizesen, koszosan, sarasan és meglehetősen fáradtan, de mindannyiunk nevében mondhatom, hogy nagyon-nagyon elégedetten nyugtáztuk az itteni horgászkalandot! Olyan mennyiségű és olyan átlagsúlyú, olyan méretű halakkal ajándékozott meg minket a Mátravíz, amire szerintem egyikünk sem számított. A horgászat végeredménye egyébként az lett, amit előzetesen valószínűsítettünk. A nagy magvas, masszív, bőséges alapozó etetés elsősorban a nagy halakat húzta, ezt Pellet Feeder kosárral, valamint nagy csalival meghorgászva sikerült a legnagyobb példányokat megfogni pontyból és amurból egyaránt. Ezzel ellentétben a method technika több halat adott és aktívabb, mozgalmasabb horgászatot eredményezett (szintén gyönyörű, termetes halakkal). Nagy peca volt ez, és több szempontból is a szélsőségek napja. Nemcsak halfogást tekintve, hanem a Nyári feederes kalandok sorozatot árnyékként kísérő esőt is, hiszen ilyen brutál, durva zivatart – bár kaptunk jócskán eddig is kemény időjárást minden korábbi horgászatunkon – még nem fogtunk ki. Nem tudom, hogy hova lehet ezt még fokozni, mindenesetre rajta leszünk! Azt még érdemes hozzátenni, hogy az a két stratégia, amit kigondoltunk ide, illetve azok az újdonságok, amiket most ezekkel összefűzve megmutattunk, kitűnően vizsgáztak, nagyon biztatóak, így bátran javasoljuk, hogy aki kedvet kap ehhez és szeretne ilyen élményeket magának, az próbálja ki őket, illetve a Mátravíz horgásztavat nyugodtan! Azért az nem lesz baj, ha Ti kevésbé áztok meg… Sok sikert kívánunk! ;-)

A horgászatról készítettünk egy fantasztikusan jó hangulatú, izgalmas filmet is, ami talán az eddigi legjobb Nyári feederes kalandok epizód lett! Jó szórakozást kívánunk hozzá!

A horgászatról készítettünk egy fantasztikusan jó hangulatú, izgalmas filmet is, ami még látványosabban mutatja be az eseményeket, részleteket. Ez a film egyaránt hasznos segítséget nyújt majd azoknak, akik a nyár folyamán életük első amurjait szeretnék horogra keríteni, valamint azoknak a tapasztaltabb horgászoknak is, akik újabb rekordjaikat döntenék meg! Érdemes megtekinteni, jó szórakozást kívánunk hozzá!

Írta: Putz Tamás
Fotók: Takács Péter, Putz Tamás
Videó: Takács Péter

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.