Recept úra XIII., Balaton, Fonyód

Recept úra XIII., Balaton, Fonyód

Ismét a Balatonról, Fonyódról jelentkezem. Joggal kérdezhetnétek, hogy miért kell kétszer egy évben ugyanonnan? Ennek kérem, oka van! Nem is kevés… Egyrészt, mert barátaink élnek ott, másrészt barátok kísértek el oda, harmadrészt pedig, mert megszerettük ezt a déli parton fekvő kis csendes, takaros települést, az elvarázsolt Szúnyog-szigetet, a tengernyi méretű tavat és annak rejtélyeit! Szokás szerint nem lesz haldömping, nem lesznek új praktikák, titkokról sem hullnak le leplek, de lesznek élmények és persze lesz pár étvágygerjesztő kaja és azok receptjei. Kísérjetek el - ha csak képzeletben is - erre az október végi pár napra!

Az egész ott kezdődött, hogy Biczó Zolcsi, az őszi feeeder focikupa győztes csapatának egyik aranylábú horgásza feldobta a lasztit, hogy amennyiben ősszel ellátogatunk a Balatonra, ő szívesen lát és elvisz bennünket hajójával egy balatoni túrára! Akkor még csak egy nagy „köszönjük”-kel rendeztem le a felajánlást és nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget az információnak, mert voltak aktuális dolgaink, amikkel intenzívebben kellett törődnünk. De az idő telt, a teendők fogytak, így tervezhettük a késő őszt: hova, kihez és miért menjünk? A tavalyi sikeres fonyódi süllőzésből kiindulva az idén is jó lett volna egy hasonlót megejteni, szerettem volna megint átélni a hideg balatoni szélben a halfogás élményeit… Hát nosza, szervezzünk rá egy hosszú hétvégét erre a tervre és a felajánlásra! Kézenfekvő volt, hogy társaságnak olyanokkal menjünk, akikkel jól is érezzük majd magunkat, tehát Kefetéék ideális partnerek lettek ehhez a túrához, hozzájuk a már eleve Fonyódon élő Willyék és a boglári kikötőben „horgonyzó” Zolcsi személye is.

Égi jelenség a vízi és szárazföldi csoda felett

Zolcsi november első napjaiban tervezte a hajóját szárazra emelni, Willyék is november elején kezdték a tavuk lehalászását, ezért még ezelőtt kellett megejtenünk a kirándulást. A halottak napjára itthon szerettünk volna lenni, így aztán triplán is az október legvége lett alkalmas a turnéra. Nyaralót béreltünk, terveket szövögettünk, telefonálgattunk, pontosítottunk, okoskodtunk, hülyéskedtünk (ez azért könnyebben ment) és vártuk azt a péntek délelőttöt, amelyiken végre élményvadászatra indulhatunk!

Horgászatra koncentrálva, a tavalyi tapasztalataim alapján kevés (felesleges) cuccal készültem. Négy kilogramm Pelletes Fekete etetőanyaggal és pár CSL flakonnal, főleg hideg vízi Vörös Démonnal, illetve némi pellettel, főzött magokkal és konzervkukoricával, pár feederbottal, egy pergető bottal, a hozzájuk illő orsókkal, horgokkal, apróságokkal - na és persze kazalnyi ruházattal, kajával - felpakolva száguldottunk az autópályákon és araszoltunk a közutakon.

Nagyjából ezek voltak a fő összetevők

Mondanom sem kell, azt hiszem, aki olvasott már tőlem, az tudhatja, hogy odafelé már kinéztük a „mekis” kajáldát, hogy ott lakjunk jól. Ismételten kinyilvánítom, hogy nem szeretem azokat a kajákat, sőt nem is ajánlom senkinek sem, kivéve azoknak, akik legalább két nővel élnek együtt, akik kérésének nem tudnak ellenállni! Persze - mintegy mentőövnek - az odafelé vezető útra még beterveztem egy üzleti találkozót, amelynek másik ügyfele előre jelezte, hogy vendégei vagyunk egy ebédre. Nos, egy ilyen ajánlatnak nem lehet, nem is szabad ellenállni, így a mekis gyötrelmeimet egy seregélyesi steak-house-os Texas Steak jalapeño paprikával előzte meg! Meg egy pár falat Cajun pulyka… de azt tényleg csak kóstolónak! Ne ijedjetek meg, ezek receptjét nem írom le, mert magam sem tudom!

Steakek előételnek

Persze a lányok nem mertek ilyen „félig-meddig” sült húsokat enni, így be kellett sorolnom a siófoki mekibe is, hát ott is kellett, legalább alibiként ennem valami retro amerikainak mondott hamburgert… Jó, tudom, most sokan félrehúzzák a szájukat, hogy nemrégen még dicshimnuszokat zengtem sikeres diétámról. Igen, azt augusztusban feladtam, képtelen voltam betartani… majd hamarosan újrakezdem! Igen, szedtem vissza pár kilót… na, bumm, örülhetnek az irigyeim! Persze annyit még elmondok nekik, hogy továbbra is nagyon csinos, úgymond formás maradtam!

Szóval jól belakva, az egyik multiban még egy-két dolgot bevásárolva értük el végcélunkat, Fonyódot. Szállásfoglalás előtt meglátogattuk Willyt a Fonyódi Horgászparkhoz tartozó tavukon, ahol a lehalászás előtti vízleengedésre, pontosabban a szivattyúra felügyelt 24 órás szolgálatban mérnök-író-horgász(mester)-halbiológus-vadász és úgy általában polihisztor barátunk. Egy parányi, teherautó-méretű dízelmotoros szivattyú működését felügyelte, mely berendezés rendkívül környezetkímélő hangerőn működik, sőt ennek a hangnak még lesz szerepe az elkövetkező csendes balatoni parti pecák egyikén!

Végre a Szúnyog-szigeten, ismét!

Na de most már menjünk tényleg a szigetre, hiszen be kell még pakolnunk pár köbméternyi cuccot, majd rohannunk kell a partra, mert a halak már tátogva várják a jutalomfalatkáinkat!

Zolcsival 4-re volt megbeszélve, hogy vonulunk lefelé a móló végére és termeljük ki a szebbnél szebb pontyokat, meg ami jön… Gondolhatjátok, hogy négyre még ott se voltunk, nemhogy menetkészen a horgászatra, viszont Zolcsi türelmesnek és segítőkésznek is mutatkozott, mert segített behurcolni pár nagy táskát a nyaralóig. Mondjuk, hatalmas terhet vett le a vállamról, szó szerint…

Nőm kisebb bosszúsággal vette tudomásul, hogy nem veszek részt aktívan a bepakolásban - sőt váltásruhát kérek -, hanem máris a varázslatos etetőt keverem az itteni vízlakóknak!

Recept, amit akkorra kevertem:

2 kilogramm Haldorádó Pelletes Fekete, két marék szarvasi tilápia pellet, egy marék SBS prémium pellet, egy marék Dynamit scopexes mikropellet, két marék főtt búza, aprómag, egy konzervkukorica és folyadéknak fél flakon Haldorádó Vörös Démon hideg vízi CSL, egyharmad flakon Haldorádó Aroma Tuning Vörös Démon (a még szükséges folyadékot a búza áztató-főző vizéből vettem ki). Jó illatos és rendkívül jól összeálló, kellemesen gombócolható állagú anyagot kaptam így.

Pár hajót már költöztettek a téli tárolókba

Szóval ott tartunk, hogy teljes harci díszben, bekevert etetőanyaggal a vödörben, összeszerelt és harcra kész botokkal a kézben sétálunk, mit sétálunk, rohanunk a móló végére Zolcsival, tele reményekkel! Amik aztán szépen fogytak, ahogy a másodpercek, percek, félórák múltak… Nem mondom, hogy nem fogtunk halat, de azt bátran mondom, hogy az álmaink nem erről szóltak. Zolcsi kezdte a keszegnéppel, aztán nálam is beköszöntek a fehérhalak, majd végre egy ismerős kapással egy öcsiponty jelentkezett. Mindenesetre jót beszélgettünk Zolcsival életünk ügyes-bajos és persze a szép dolgairól is - mert ugye jó társaságban még az eseménytelenség is jobban telik!

Ízelítő Zolcsi fogásaiból…
… és az én fehérhal zsákmányaimból

Ja, és ha már a társaságról esik szó… jöttek Kefetéék… igen, velük terveztem a hétvégét. Felajánlottam nekik mindennek a felét, kivéve a családomat, nőmet és a lányomat. De a szobáinknak, a kajáinknak, örömünknek élményeinknek és a kiadásainknak is természetesen!

Akik olvasták pár recept(t)úránkat, azok már ismerhetik őket, Kefete egy jó szándékú, jó humorú, rendes, ugyanakkor sokszor szórakozott, a legalkalmatlanabb szituációban csetlő-botló, de ügyes horgász és igaz barát. Neje, Hajni egy rendkívül barátságos, odaadó és segítőkész, jó humorú feleség. Nem fényezem őket, csak amolyan magyarázatként szúrtam be ezt a pár mondatot, hogy értsétek ti is, velük nagyon jól érezzük magunkat összezárva, úgy én, mint a családom többi tagja!

Kivételesen egy élet és nem étel recept: Zalatnay Cini dalának örökérvényű szövegét szeretném mintegy életmód tanácsként ajánlani mindnyájatoknak! Nevezetesen a „Mindig kell egy barát” címűt. Ennél (köz)érthetőbben kevés (köz)ismert alkotás fejezi ki a normális gondolkodású mai ember igényét a nélkülözhetetlen társaságra, akik segítenek tervet szőni, felrepítenek a mélyből, ha lent vagy. Meghallgatnak, ha más nem is, a bajban segítenek, megvigasztalnak, bátorítanak. Szóval, jobbá válni csak barátokkal lehet, jó barátokkal! A mai szellemileg, fizikailag és anyagilag is súlyosan megterhelt világban élőknek erős támasz lehet pár jó barát és ez viszont is igaz, mi is nyújtsunk támaszt a gyengébbnek! Kérlek benneteket, ne vegyétek gondolataimat fennkölt pacsmagnak, közhelynek, mert tudom, miről próbállak meggyőzni benneteket: az elmúlt közel 45 évemben ért már sok csalódás, és ért már sok kellemes élmény is a barátaim és a csak barátnak mondott vagy hitt emberek révén!

Igen, Kefetéék jöttek is… pont időben, este tízre, amikor már kezdtünk Zolcsival elpilledni. Kapóra jött az érkezésük, így miután kivártuk őket a hűvös mólón, hogy érezzék, mit kellett kiállnunk azért a pár halért, szóval, hogy mi sem csak szórakoztunk, hanem keményen helytálltunk. Mikor kellően lehűltek ők is, és javasolták, hogy bent, a fűtött helyen folytassuk, akkor nagyon gyorsan hagytuk magunkat rábeszélni a bevonulásra.

Na, végre! Pont egy ponty… egy pont ide, egy ponty vissza a vízbe!

Zolcsi visszavonult a kikötőben a hajójára azzal a tudattal, hogy másnap reggel érkezik az újdonsült legénysége - azaz mi - és mehetünk a nyílt vízre, süllőkre vadászni. Mi még kicsit átadtuk magunkat a Hajni-féle kirakós kártyajátéknak (aminek a szabályaitól még mindig megóvnék mindenkit), de kósza és szinte eredménytelen próbálkozás volt a kinti hideg után a meleg helyiségben elpilledt figyelmünket erőltetni. Egy óvatos melegszendvics-vacsora után álomra hajtottuk a fejünket, mert várt másnap a hajós élmény!

Egy pár szendvics még belénk fért, pár gyors kártyaparti pedig még belefért az időnkbe!

Hamar jött a szombat reggel, talán túl hamar is. Én például egyáltalán nem aludtam ki magam, de nem is a szimpla alvás hiányzott, hanem a pihentető alvás, a pihenés. Na, most azért nem panaszkodom, hogy a horgászatban elfáradt szervezetem - szegényke - nem akarta bírni az újabb horgásznapot, de úgy érzem, meg kellett említenem, hogy nagyjából olyanok lehettünk reggel, mint egy vert sereg.

Mindenesetre a reggel hétkor - a 24 órás éber szolgálatból - hazatérő Willyvel kiegészülve csoszogtunk át Balatonboglárra a kikötőbe Zolcsihoz, hogy kihajózzunk.

Ha már a társaságról, Kefetéékről tettem pár minősítő megjegyzést, Zolcsit sem hagyhatom ki! Biczó Zoli barátunk (mert mostanra már annak tekint-het-em őt is) a szezont a balatonboglári kikötőben tölti, pontosabban a Balatonon, ott oktatja a leendő hajósokat. Felelősségteljes munka, hiszen tudásának és keze munkájának köszönhető, ha a végzett, vizsgázott hajósok meg tudják majd hódítani a végtelen vizeket az úszó szerkezeteikkel, nyilván, remény szerint baleset- és problémamentesen!

A legénység
A révkalauz minden (halra utaló) jelre figyel

Zolcsi egy higgadt, megfontolt és figyelmes tag (és nem utolsósorban, gondos férj és büszke, lassan egy éve gyakorló apuka), aki előre leszögezte, hogy egy évben kb. háromszor horgászik a Balatonon, de ezzel szemben tavasztól őszig a vízen van és oktatja a „nebulóit”, tehát semmiféle szabálytalanságra nem kapható, ne is kérjünk tőle olyat, ami miatt később kellemetlen helyzetbe kerülhet. Megértettük és meg is erősítettük, hogy szándékaink legalább olyan tiszták és szabályszerűek, mint az övé. Nem szeretnénk, ha miattunk vagy a halfogási szándékunk miatt a következő időszakokban nap mint nap piszkálnák a halőrök, vízirendőrök, ellenőrök. Tehát egységben a kétség, mehetünk, mindenki becsületes és jót akar, valamint jól szeretné érezni magát! Az alapvető elvárásoknak megfelelően tervezte el a célt, a kikötőből motorral indulunk, majd vitorlabontás és amerre a szél visz… vagy amerre Willy mondja, hogy vigyen! Mert Zsolti lett a révkalauzunk és horgász idegenvezetőnk is, ugyanis rajta kívül azon a hajón senki sem ismerte, és főleg nem annyira ezt a hatalmas víztömeget horgászatilag!

Nem jutottunk Boglártól messzire
Egy halhozó áldomást megengedhetünk magunknak!

A szél azonban nem volt velünk… sőt, szinte teljesen cserbenhagyott, így kissé mókásan, alig másfél-két kilométerre jutottunk a kikötőtől a szemközti part irányába, ahol egy-két kósza hajó ringatózott. Reméltük, hogy ott horgászva halat fogni is fogunk tudni, ha már más is ott próbálkozik.

Érdekes mentalitás ez ott, a Balatonon, de a tapasztalataim szerint néha tényleg érvénybe lép az „egy hülye százat csinál” mondás. Ha két hajó és/vagy csónak megáll valahol és bedobálja a szerelékeit, akkor hamarosan másik néhány, alkalmanként több tétova hajó is köré gyűlik és várják a csodát… Nos, mi is abba a százba kerültünk és lehorgonyozva, a botjainkat beélesítve és bevetve vártuk a csodát. A csoda itt nem is lett szó szerint megfogalmazva, nevesítve, minden mindegy lett volna, csak uszonyai legyenek és a horog a szájában legyen!

Zolcsinak csodás karikagyűjteménye volt… kér valaki egy cuki színűt?

A végtelennek tűnő sztorizás és persze a kapástalanság közepette megéhezett a banda. Nőm eljövetele már önmagában meglepetés volt - hiszen nehezen hittem volna, hogy bevállalja ezt a ringatózást -, ráadásul még egy meglepetéssel állt elő (na jó, én azért tudtam a dologról), történetesen, hogy a magával hozott pakkból előszedett 30 db tojást, egy nagy adag sonkát, gombát, kolbászt, hagymát és minden egyebet, ami egy tartalmas tojásrántottához kell. Tátott szájjal, csorgó nyállal figyeltük, amint a taton, a kempingtűzhelyen serénykedett, hogy jóllakasson bennünket. Mondhatom, nagyon jólesett a párás Balaton felett lebegve forró rántottát falatozni! A fiúk is elfeledték - ha csak pár percre is - a horgászattal kapcsolatos búbánataikat! Egészségünkre… köszönjük, Andi!

A hajószakács(nő) munkában
(Kolombusz) Kapitány tojásai
Készül a finom kaja
Ej, de jólesett! Sőt, életet mentett!

Jóllakva, újratöltve vágtunk bele a délutáni süllőkergetésbe, én Zolcsival a hajó hátulsó szektorában, Willy az orron, Kefete pedig „kocsiderékban” várta a csodát. Willy közben elpilledt a kajától, a kellemesen langyos széltől - na meg persze a 24 órás szolgálat okozta kimerültségtől -, és elaludt a hajóorron. Mi szóltunk neki, hogy a karikája már erősen liftezik, ideje lenne cselekedni! Ha gyorsnak nem is, de eredményesnek mondható reakció után egy süllőt, a nap legszebb süllőjét sikerült Kefete segítségével megmeríteni! Mondom ezt annak ismeretében, hogy ez az egyetlen árva fogast sikerült aznap fognunk…

Pedig volt szép és kevésbé szép, alig észrevehető kapásunk több is. Kefete és Zolcsi is erősen összpontosított arra, hogy felzárkózhasson Willy mögé, ne adj’ Isten, ráverjen akár több ebfogú elfogásával is… Nekem is volt egy nagyon szép kapásom, aminek jókor nyestem be, de sajnos - mivel gyanúnk szerint nem süllő volt, hanem inkább csuka - a 22-es Vision fluorocarbon előkét derékba elharapta a taposott küszre éhező jószág!

Pedig voltak ott kósza halak, a nem túl jó időben, de talán rossz helyen
Willynek bejött az élet!

Volt egy sikertelen bedobásom, amikor a komplett szerelék féktelenül és elszakadva repült a végtelenbe és még tovább. Újra kellett kötnöm mindent, ami nem is lett volna gond, ha a kötözködéshez nem lazítottam volna ki az Exage orsó harcifékét totálisan, a könnyebb damilnyerés érdekében, majd nem felejtettem volna kilazítva a bedobás, beélesítés után! A nap legszebb, legintenzívebb kapásával - a kb. 3 méteres belógó damilon lógó karikát vitte fel két menetre kb. 3 másodperc alatt - jelentkezett ezen a botomon egy balatoni halrabló, aminek rögtön be is vágtam… hát, igen… gondolom, nem kell ecsetelnem, milyen az, ha valaki kinyitott nyeletővel vagy teljesen kilazított harcifékkel vág be izomból?! Velem is ez történt! A többiek a szemeiket takarták, homlokukat csapkodták, lehülyéztek, lepancseroztak (kivéve persze nőmet, aki mindvégig hitt a tehetségemben), amit el is vállaltam, hiszen tényleg nem lehettem (volna) ennyire amatőr! Persze a halból nem lett semmi, és egy kicsit el is vesztettem az önbizalmamat! Talán mondhatom is, hogy el is ment a kedvem az egésztől… persze, ennek azért nem adtam látható jeleit, nem szerettem volna a többiek kedvét szegni! Kisvártatva azonban kiderült, nem csak nekem lenne lassan kedvem hazafelé, a part felé kibillegni, a többieknek is kezdett elgémberedni minden tagja. Megegyeztünk a hajóskapitánnyal és a horgászkalauzzal, hogy bevárjuk a sötétedést és egy romantikus esti hajóút után horgonyozzuk le a hajót a kikötőben.

Estére kelve a nap is előbújt
Van itt minden… többek között Kefete két kedvence: az árvaszúnyogra allergiás, a póktól viszolyog

Kikötés és kipakolás után ért a nap legnagyobb és legkellemesebb meglepetése, amikor Willy a társaságot meghívta egy vacsorára hozzájuk, ugyanis gondoskodó és kedves felesége, Margó a mi számunkra készített meglepetés vacsorát! Mondhatom, rég esett ennyire jól vacsora… sose esett még rosszul, de most kiváltképp nagyon jó volt. Arról nem is beszélve, hogy a fenséges fácánleves és a fenomenális harcsapaprikás olyan szuperre sikeredett, hogy a már egyébként is romokban heverő diétám és vele együtt a testtömeg-indexem még mélyebb bugyrokba süllyedt! A lukulluszi vacsorát követő süteményről már nem is merek beszélni… sok krémmel, finom piskótával!

Harcsapaprikás kapros-tejfölös csuszával, kell ennél jobb?

A vacsorától eltelten, hátradőlve terveztük a másnapot. Ha reggel időben fel tudunk ébredni jóllakott kómánkból, akkor a terveink szerint ismét a mólón próbálunk szerencsét az itteni halak körében. Még napközben tettem egy próbát Neno telefonján, hátha most fel is veszi és válaszol arra a kérdésemre, hogy eljönne-e a hegyhez a nagy Mohamed? Mert próbáltam többször is hívni ennek előtte, de - mint kiderült, kertészkedett - nem a telefonnal foglalkozott éppen. És lőn csoda, délután felvette és gondolkodási időt kért, hogy estig eldönthesse, eljön-e hozzánk egy közös pecára. Eddig minden alkalommal mi mentünk hozzá itt tartózkodásunkkor, most azonban úgy gondoltam, eleget betliztem én már nála, Keszthelyen, most jöjjön ő hozzánk… betlizni! Neno este hívott, hogy jön, így vele kiegészülve vághattunk bele a vasárnap délelőtti halkergetésbe. Zolcsi viszont elköszönt, őt várta kis családja, mennie kellett! Köszönjük, Zolcsi így utólag is még egyszer a lehetőséget neked!

Elképzelhetitek, mekkorát aludt a társaság ezen az éjszakán! Nem kellett engem sem ringatni, a napi hajón ringatózás és a fenséges vacsora elégnek bizonyult ahhoz, hogy a fürdés után már a lépcsőfeljáróban „alvajárjak”.

És eljött a vasárnap reggel és vele Neno is… Pontosan, precízen, mérnökemberhez hűen. Persze mi még sehogy sem álltunk… A parkolóban, meglátva Haldorádós öltözékünket és horgászfelszerelésünket, tettek egy-két ajánlatot a majd megfogott halainkra. Eleinte komolyan is vettük, de utána eszméltünk fel, hogy egy vicces szigetlakó próbálta bennünk azt a látszatot kelteni, hogy ő vevő lenne pár nagyobb halra… Willy térített észre, hogy el ne higgyük, poén az egész!

Megjegyzés: azért nem voltam teljesen megnyugodva, hogy ez most éppen poén volt, mert azért lépten-nyomon tapasztaltam a környéken, hogy vannak olyanok, akik tényleg komolyan gondolják, sajnos, hogy a hal csak egy elrabolható, mértéktelenül, méretlenül is elvihető, eladható, megvehető zsákmány! Tisztelet a kivételnek, mert sokan vannak becsületesek is, de nem kell sokat keresgélni és figyelni, hogy észrevegye az ember, kinek milyen a szándéka. Nem mellesleg vasárnap éjszaka, a túlsó mólóról felénk szűrődő beszédfoszlányokból erős gyanúnk ébredt, hogy egyrészt a két-három pecás által kifogott kb. 12-15 db pontyból (szinte) semennyi sem került vissza, másrészt éjfél előtt mintha adásvételnek lettünk volna tanúi, de esélyünk nem lett volna időben átérni és esetleg leleplezni őket. Mindenesetre rendkívül gyanúsak voltak… Nem szeretnék túl okosakat, de túl ostobákat sem mondani, hogy hogyan lehetne ennek elejét venni, de azt látom, hogy a véget sajnos így hamarabb elérjük, ha nem fékezzük meg hathatósan a rablást!

Neno egy cseppet alulöltözött… elfért volna még egy nagykabát!

Hűvös volt vasárnap délelőtt, ez kétségtelen! Neno is megbánta, hogy nem hozta a télálló felszerelését, szorosan összehúzta magán a kis bekecsét! Kefete állig begombolkozva ülte a stéget már kora reggel óta, kitartását azonban nem koronázta egy komolyabb hal sem. Valójában tizenegy óra körül eszméltünk csak rá, hogy a ma délelőtti horgászatnak nem volt túl pozitív a mérlege, ha a mértéktelen poénkodást és nagyon sok fontos beszédtéma kitárgyalását nem vesszük annak! Mindegy, arra viszont nagyon jó volt.

Na, de Gabi?! Erről nem is tudtunk…

Délben Nenotól elköszöntünk és mi is beköltöztünk a nyaralóba egy kis erőt meríteni… meg pár merőkanál levest és rakott tésztát. Mert közben drága nőink összefogtak és hatalmas lukulluszi ebédet rittyentettek össze. Hajni egy fenséges húsgombóclevest készített sok-sok hússal, nőm pedig egy bolognai rakott pennét sok sajttal és szintén sok hússal. Hihetetlenül bezabáltunk, ráadásul duplán jólesett a finomság a hidegből a melegbe beülve, a gőzölgő kajákat befalva, főleg, mert a délelőtti fárasztó munkában alaposan meg is éheztünk. Köszönjük, csajok!

Hajni-féle tárkonyos húsgombócleves receptje (az Ő tollából):

Tárkonyos húsgombócleves (4-5 l)

Hozzávalók: 1 kg darált sertéscomb, petrezselyemzöld, 15 dkg rizs, 2 tojás, 6 szál répa, 3 szál petrezselyem, 1 zeller, 1 fej vöröshagyma, 1/2 fej fokhagyma, őrölt bors, só, ételízesítő, tárkony.

Lereszelem a zöldségeket, majd felengedem vízzel és felteszem főni, sóval, borssal ízesítem. Hozzáteszem egészben a hagymát és a fokhagyma gerezdeket. Amíg felforr, elkészítem a húsgombócokat. Összegyúrom a darált húst a tojásokkal és a rizzsel, hozzáadom az összevágott petrezselyemzöldet, kevés borsot és a szükséges mennyiségű sót. Kb. 3 cm átmérőjű gombócokat formázok és a forrásban lévő leveshez teszem. Amikor ismét felforrt, sok tárkonnyal, esetleg ételízesítővel ízesítem.

Nem szabad zubogva főzni, inkább csak közepes-lassú tűzön, hogy szép tiszta leve legyen. A gombócok hozzáadását követően kb. 1 órán át kell még főzni.

A fenséges leves… és aki mögötte van, a szépasszony, aki megalkotta
Azért az én nőm is kitett magáért és persze értünk is mindent!
Egy megelőlegezett szülinapi torta…
… és a biztonság kedvéért még egy kis puncsos desszert

Mit lehet ilyen jóllakottan, vasárnap délután csinálni? Segítek! Egy jót delelni…

Előtte azonban eldöntöttük, hogy késő délután visszatérünk a mólóra és nem hagyjuk békén a halakat, amelyeket ott sejtettünk és csakis a mi horgainkra várva tudtuk elképzelni őket! Willy is jelezte szándékát az esti kiülésre, sőt felajánlotta, hogy a horgászhelyeinket etessük kicsit meg a horgászat előtt! Oké, mondtuk és lepontosítottuk az időpontokat, amikor összeállunk és cselekszünk. Nagyon jót deleltünk, kellett is már, másképp összezavarodott volna az emésztésünk a kiváló kajáktól! Négy óra körül frissen, fitten nekiláttunk etetőanyagokat összeállítani.

Kétféle recept szerint csináltunk etetőanyagot, egyet alapozó etetésnek, amit Willy bevisz csónakkal és egyet, amit a kosárba fogunk tömködni. Az alap mindkettőnek ugyanaz volt, a nálam lévő Pelletes Fekete és a Kefeténél lévő Lantos etetőanyagokból aromákkal, CSL adalékokkal kevert egyveleg, melyhez a csónakos etetőanyaghoz még tettünk bőségesen pelleteket, főzött magokat (búzát, kukoricát, kendert, kölest) pluszban.

Etetésnek szánt anyagok
Willy begombócol

Az alapozás után bőszen megtámadtuk a két bója közötti és környéki területeket. Nem ment problémamentesen az osztozkodás, de azért mindegyikünk igyekezett egy előtte lévő kis területre koncentrálni, nem pedig a szomszédjáéra. Kisebb-nagyobb sikerrel ez sikerült is.

Nagyon nehezen indultak be a kapások. Az első halak is csak a helyi kisebb keszegekből kerültek ki. Viszont nagyon jót beszélgettünk a közben besötétedett parton, volt téma bőven. Három férfi csak talál magának érdekes témát… még néha a horgászatról is beszélgettünk.

Időközben a közelünkben elfoglalták páran a lehetséges horgászhelyeket és néha be-bekapcsolódtak a mi beszélgetésünkbe. Egyszer csak a szomszédunk vázolta, hogy hol szokott jó csukát fogni, történetesen azt mondta, hogy ennél a Szári Zsoltnál, pontosabban vele szemben szokott pecázni. Egy hirtelen ötlettől vezérelve (és Willyt lepisszentve) visszakérdeztem, hogy ismeri-e Szári Zsoltot? Elmondta, hogy nagy valószínűséggel igen, de nem biztos benne. Mondom, egy alacsony férfi, pont akkora, mint itt mellettünk ez a tökmag Willy! Rávilágítottam a fejlámpámmal és rákérdeztem, hogy: „Ugye, pont ekkora, mint itt mellettem ez az ember, akit történetesen éppen Szári Zsoltnak hívnak!” Volt röhögés, a szomszéd is vette a poént és jót nevetett ő is. Majd bekapcsolódott a beszélgetésbe és említette, hogy a Fonyódi Horgászpark közelében lakik, és ott most megy valami böhöm nagy szivattyú, ami éjjel-nappal zörög. Nem mertük elmondani neki, hogy ott bizony ez a Szári Zsolt az egyik vezető egyéniség és bizony őrajta is múlik annak a zörgős szivattyúnak a működése. Sőt, felhívta a figyelmünket, hogy ha jól belehallgatunk az estébe, még itt, a Balaton-parton is hallatszik a szivattyú… ezt később Willy is elismerte. De tényleg nem mertük elárulni, hogy ebben is szerepe van Zsoltinak, mert ki tudja, mit nem mondott volna még (el)?

Szóval, jól elbeszélgettünk, a kapásaink sűrűsége nem akadályozott túlságosan ebben. Pár keszeget sikerült csak fognunk, amikor végre volt egy szép pontykapásom, amit kellő időben és profin le is reagáltam. Meg is lett, de nem nőtt még a bajszos koma akkorára, amekkorát megkérhettünk volna a velünk maradásra!

Úristen, kikkel jöttem én ide?!
Inkább ilyeneket fogjatok, mint hogy állandóan poénkodtok!
Családi látogatás

Persze, ez nem vett el egy szemernyit sem abból a tényből, hogy ismét fogtam ott pontyot, ha kicsit is, de pontyot! Rá is erősítettek a barátaim, hogy most bizony ők jönnek! Kefete szuggerálta a botjait és csalizott mindenféle tudományos módon jó néhányszor, Willy pedig a rá jellemző higgadtsággal erősítette bennünk a tudatot, hogy majd ő megmutatja, hogy kell normális pontyot fogni! Neki aztán sikerült is… végre egy méretes és jól küzdő ponttyal örvendeztette meg a társaságot. Ez volt azon az estén az utolsó nemes halunk, ezután már csak a keszegek rongáltak, hiába tettünk meg mindent miattuk!

Aki tud, az ilyet is tud!
Meg, persze, ilyet is!
Aki nem, az csak ilyet!
Na jó, te helyzeti előnyben vagy!

Nekem jött még egy szebbnek vélt dévér, meg Kefetének pár átlagos. Willy tízkor el is köszönt tőlünk, mert másnap korán reggel kellett mennie a böhöm zörgő szivattyút járatni ismét egy 24 órán át. Körülbelül félóra múlva már én is feladtam, de baráti tiszteletből még több mint egy órát strázsáltam Kefete mellett, akinek végig öntöttem a bátorságot a lelkébe, hogy ne adja fel, jönnie kell még valami szép halnak neki is! Volt egy nagyon szép és egy szép kapása, ami nemes halra utalt, de sajnos nem akadt rendesen, így nem lett trófea belőlük. Éjfél előtt aztán a távozás mellett döntöttünk, mert a hűvös, nyirkos idő és a reménytelenség beleivódott a sejtjeinkbe és elpilledtünk. Nem mondom, hogy mint egy vert sereg, de szinte szótlanul ballagtunk be a nyaralóba. A csajok nem is kérdezősködtek sokat, inkább csak vigyorogtak… rajtunk. Ja, és lehet, hogy a vigyorgásukban közrejátszott az a pár korty pezsgő is, amit a lányom államilag támogatottságúra átkerülésére bontottak. A maradékból mi is koccintottunk és apai büszkeséggel kortyoltam el fél pohár szeszes italt, majd a zuhanyzót és a hálónkat vettem célba, mert elnyomott a kinti hidegről a benti melegre jövet, és a pár korty pezsgő sem tett éberebbé!

Végre sikerült egy jót aludnom, hétfőn nem is keltünk korán, mert ezen a napon már nem terveztünk egyebet, mint a pakolást és a hazautazást - útba ejtve Siófokot, a lányok kedvéért a mekit és persze az idefelé ért élmények miatt a seregélyesi Steak House-t. Szóval, ismét csak a zabálás volt a napi program…

Siófoki séta
Kacsamesék

Most mondom egyébként, hogy ennek az állandóan evős világnak ismét vége! Most november közepe van, ma van hites feleségem szülinapja, szombaton még elmegyünk a PontyShowra, így a hétvégéig még elkerülhetetlen a zabálásos korszak, de jövő héttől ismét kemény diétára fogom magam, mert sokkal jobb volt a közérzetem, amikor az előző diétám eredményeként lefogytam 20 kilót. Abból most valamennyi visszajött, miután augusztus óta lazábban vettem a dolgot és mindent ettem, mindig, de most ismét bekeményítek!

Szóljatok már rám, hogy ne untassalak benneteket a magánjellegű problémáimmal, nem a ti bajotok ez! Szóval, Siófokon még tettünk egy sétát a mólóra, meglátogattuk az éppen ott horgászó Csapó Tibiéket, akik nem fogtak semmit, de legalább láttuk, hogy nem lehet itt sem halat fogni… A sétát követően elköszöntünk egymástól és a Balatontól is, majd hazafelé vettük utunkat.

Szép volt ez a pár nap!

Köszönjük a barátoknak a feledhetetlen pillanatokat, a jó hangulatot, a kajákat, a Balatonnak a lehetőséget, hogy befogadott bennünket erre a kellemes hangulatú hétvégére!

Mekis csoportkép

Végezetül mit is írhatnék még? Könnyen lehet, hogy ez a rész lett a sorozat idei utolsó darabja, a csatornapecás fejezet nem jött sajnos létre a közben elromló körülmények (időjárás) és a halak érdektelensége okán. Ha a családi események ünneplése esetleg eltolódik, akkor egy, maximum két olyan hétvége lesz a december 10-i menyhalas Mikulás-partyn kívül, amikor kijuthatunk a vízpartra, akkor is inkább a csukákra és a dunai menyhalakra próbálhatunk már csak vadászni… bár ki tudja?!

Szóval, ez a túra a tizenharmadik lett, ami szerencsétlen szám, abból a szempontból is, hogy a jövő évig várni kell a következővel, nektek esetleg szerencsés, mert nem kell vasárnaponként ismét a sok sületlenséget olvasnotok! Kérlek benneteket, hogy megértéssel fogadjátok, hogy nélkülöznötök kell most pár hónapig ezt a „remek” sorozatot! Ha nem tiltakoztok ellene beadványban az oldal tulajdonosainál, akkor jövőre szeretném folytatni!

Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek és kitartást a következő horgászszezonig!

Mert horgászni mindig nagyon jó! Télen és nyáron is…

Írás, fotók: Jeszy
Photoshop: Jeszy Andi

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: