Az ősz minden évben a legjobb lehetőséget kínálja, hogy nagypontyos horgászataimat egy újabb szintre emeljem. A nagy pontyok aktívan táplálkoznak ez idő tájt, így egy-egy új gondolat vagy ötlet éles körülmények közötti tesztelése hamar egyértelmű eredményeket hozhat. A megszerzett hasznos tapasztalatok fokozatosan épülnek be a horgászataimba, ennek köszönhetően pedig olyan szituációkat is sikeresen meg tudok oldani, amik máskor még feladták a leckét.
Az előző, „A busa program” című írásomban és filmemben bemutattam, hogy hol tart most a sportszerű busahorgászat, és milyen eszközök, kiegészítők és csalogatóanyagok állnak annak rendelkezésére, aki szeretne a planktonevő halakra célzottan is horgászni. A film megjelenését követően több megkeresést is kaptam azzal kapcsolatban, hogy jó lenne egy olyan sorozat, amely lépésről-lépésre bemutat egy adott busafogó technikát. Én pedig, ahogy már megszokhattátok, megpróbálok eleget tenni a kéréseknek!
Régóta vágytam már egy igazi vadvízi kapitális amur megfogására, aminek ideje most jött el! A Kiskunsági Nemzeti Park szívében eredtünk a csatornalakó amurok nyomába. Kedves cimborámmal, Sziszek barátommal horgásztam, aki egy igazi megszállott vadvízi horgász. A vadvízi amurhorgászat nem egyszerű műfaj, ezért sokakat érdekel, milyen praktikákkal lehet sikeres az ember. Hasznos tapasztalatainkat osztjuk meg Veletek ebben a nem hétköznapi írásban és filmben.
A 2016. évben nem csak egy új ízvilággal kiegészített szortimenttel, hanem egy teljesen új termékcsaláddal is növeljük a bojlis termékeink sorát. A Carp Syrup aromacsalád kifejezetten a szelektív, nagyhalas horgászatokhoz ad hatékony segítséget. Az aroma kellően sűrű, hogy felhasználhassuk főtt magkeverékek vagy az etetése szánt bojlik és pelletek ízesítésére is. Mivel 100%-ban PVA-barát termékről van szó, remekül használható stick mixek készítéséhez is, mellyel még vonzóbb módon kínálhatjuk fel csalinkat. A család hat tagból áll, az ízesítések megegyeznek a bojlijaink ízesítésével.
Haldorádó Carp Syrup - Sweet Pineapple/Édes Ananász
Ez egy igazán univerzális édes, gyümölcsös jellegű szirup. Kellemes ananász illatának köszönhetően, aki beleszagol, legszívesebben azonnal belekóstolna! Mézédes íze egész évben nagy hatással van a pontyokra és amurokra, egy igazi halmágnes, ha csalink közelében tartózkodik táplálkozó hal, ennek garantáltan nem fog tudni ellenállni!
Jellemzők:
- A syrup olyan sűrű folyékony aroma, amely az egyik leghatásosabb csalifokozó
- A PVA hálót nem oldja
- A finom, ízletes aroma kifejezetten ajánlott stick mixek aromázásához
- Könnyen zárható, nagyméretű flakonban kapható
- 6 nyerő ízben kapható: Black Squid / Fekete Tintahal, Big Fish / Nagy Hal, FermentX, Sweet Pineapple / Édes Ananász, Spicy Red Liver / Fűszeres Vörös Máj, TripleX
- Kiszerelés: 0,5 l
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.