A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
A hagyományos szúnyogriasztók mellett manapság egyre többen szánják rá magukat különböző szúnyogriasztó készülékek vásárlására. Az évek folyamán a gyártók újabbnál újabb, hatékonyabbnál hatékonyabb készülékeket hoznak forgalomba. Mi ezek közül a legjobbakat felvettük kínálatunkba, hogy segítségükkel szúnyogoktól mentes legyen a pihenés és a horgászat. Az elektromos készülékek mellett spray-k is helyet kaptak a kínálatban. Következzen a hatékony szúnyogirtók bemutatása!
Immár túl vagyok a második szezonon, ami a harcsázást illeti szeretett vizemen, a Zsitván. Bőven volt részem izgalmakban, élményekben és kalandokban, így teljesen e nemes ragadozók és a módszer rabja lettem. A kezdeti sikereken felbuzdulva nagy elszántsággal, kíváncsisággal és most már némi rutinnal vetettem bele magam a következő horgászidénybe. Újfent számos éjszakát töltöttem a vízparton: a rossz idő, a viharok, a nullázások és egyéb kudarcok sem szeghették a kedvemet, ezért a kemény munka gyümölcse most is beérett.
A SpéciCorn forradalmasítja a csali fogalmát! Ez a csali imitáció, ismertebb nevén gumi kukoricaszem, olyan tulajdonságokkal bír, amelyek jó csali felkínálás esetén ellenállhatatlanná teszik azt a halak számára. A kitűnő lebegő képessége és intenzív íze kiemeli ezt a terméket a hasonló imitációk közül. Az impozáns tégely 10 db finom aromában ázó kukoricaszemet tartalmaz, de ez ne ijesszen meg senkit. Haldorádó Csalitüskén felkínálva nagyon tartós, egy csalival akár több tucat halat is megfoghatunk, ha nem veszítjük el. A horgászat végén célszerű a csalit ismét visszatenni a tégelybe, hogy újra feltöltődjön, magába szívja az egyedi aromát. Így egy kis tégely, akár egy szezonra is elegendő lehet! Különösen alkalmas a pontyos method-feeder technikához, ahol a SpéciCorn minden előnyét maradéktalanul ki tudjuk használni. Rugalmas, szívós csali, amely további előnye, hogy nem sérülékeny és nem tudják az apró halak sem szétszedni. 6 nyerő ízben kerül forgalomba.
A Chilis Tintahal ízű változat nem csak innovatív aromájával tűnik ki a többi SpéciCorn közül, hanem azzal is, hogy a tégelyben 5 sárga színű, és 5 pirosas árnyalatú műkukorica szem található. Az előbbi a még meleg vizek színe, míg az utóbbi a már lehűlő vizekben hatásos, amikor a víz már kezd letisztulni, a halak pedig finomabban táplálkoznak!
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.

10seconds until we redirecting you to the payment page.