Talán az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés, amelyet rendszeresen megkapok, hogy milyen csalit és etetést ajánlok hazánk legnagyobb vizére, a Balatonra. Jó érzéssel tölt el, hogy mennyi lelkes horgásztársamnak álma a Balatonon nagy pontyot fogni, és még nagyobb öröm, ha esetleg ennek megvalósulásához egy picit is hozzá tudok járulni néhány tanáccsal, ötlettel. Ebben az írásomban a csalikkal kapcsolatban szerzett tapasztalataimat igyekszem összeszedni, és ha csak egy olvasónak tudok ezzel a néhány sorral segíteni, akkor már megérte! Tavaly már megjelent egy ilyen cikkem, ez annak az újratöltött, felfrissített változata. Mivel folyamatosan dolgozunk új csalikon és a jót lehet még jobbá tenni, idejét láttam újra „tollat" ragadni ezzel a témával kapcsolatban. Lássuk a csalikat, amelyeken oly sokat dolgoztunk tavaly óta, és amelyekkel az utóbbi időben eredményes voltam, voltunk a magyar tengeren!
A Carp Fighter Feeder egy rendkívül kedvező árszabású, új feederbot család, amely főként a kezdő, illetve alacsonyabb költségvetéssel bíró ponty- és amurhorgászok számára kínál tökéletes alternatívát, miközben nem kell lemondani a By Döme TEAM FEEDER termékek kapcsán megszokott és elvárt minőségről. Ebben az írásban és videóban a 6 új tagot számláló botcsaládot szeretném bemutatni.
Meggyőződésem, hogy a nagy pontyok mellett a legtöbb horgász számára a nagy harcsák még az igazán vágyott halak. Ki ne szeretné összemérni erejét vizeink csúcsragadozójával?! Folyamatosan új kalandokra, új élményekre és halakra vágyok én is. Tudásszomjam csillapíthatatlan! Most a nagy harcsák nyomába eredünk kollégáimmal és örömmel osztunk meg minden új és hasznos tapasztalatot veletek is! Érdemes lesz most is velünk tartani!
Elkészült a By Döme TEAM FEEDER Elektromos kapásjelző bemutató filmje, melyben a termék részletesen bemutatásra kerül, érdemes megtekinteni:
A feederezés nem minden esetben jelent néhány órás horgászatot csupán, sokan szeretnek akár több napot is a vízparton tölteni, illetve gyakorta az egy napos kalandok is belecsúsznak az éjszakába, vagy éppenséggel akkor kezdődnek. Ekkor jó szolgálatot tehet egy kifejezetten a feederhorgászat igényeihez hangolt segédeszköz, amely egyértelmű jelzést ad kapáskor, így biztos, hogy nem fogunk lemaradni róla. Bár elektromos jelzőről beszélünk, ezt sem kell mindenáron hangjelzéssel használni! Például hogyha nappal a horgászik valaki és a botok mögött van, akkor kikapcsolt állapotában is tehető a bottartóra, ekkor pedig nem több az egész, mint egy fekete színű, esztétikus megbízható stabilitást adó feeder fej, aminek ráadásul megvan az az előnye, hogy a görgője mindenféle surlódástól mentesen, szabadon adagolja a zsinórt kapáskor. Ha pedig eljön az éjszaka és a horgász megfárad, egyetlen gombnyomással bekapcsolható, s máris kényelmeseb, nyugodtabb pecát tesz lehetővé.
Ami az elektromos jelzők sorából kiemeli és a feeder horgászok számára célirányossá teszi, az az egyedi formakialakítása, ami ismerős lehet már néhányatok számára, hiszen az alapot hozzá az egyik jól bevált, régi feeder fejünk, a Quick Feeder adta. Ez a magasított forma minden körülmények között stabilan megtartja a feederbotunkat, használatával attól sem kell tartani, hogy a leghevesebben kapó hal berántja a vízbe a botot, mert az aszimmetrikus formatervezés garantáltan meggátolja ezt.
- Négy különböző hangszínen („T” gomb) és négy különböző hangerő („v” gomb), valamint érzékenységi fokozattal („S” gomb) képes a kapást jelezni.
- A TEAM FEEDER elektromos jelző egy szabvány menetes aljzattal készül, ez pedig széles körű használhatóságot biztosít neki. Univerzálisan használhatjuk bármilyen kereszttartóhoz, egyszerű menetes leszúró szárhoz, vagy akár rod pod-hoz is.
- A jelző energiaellátását 3 db AAA-s, azaz mini ceruzaelem biztosítja. A hátsó fedlap lecsúsztatásával könnyedén elvégezhető az elemek cseréje
- A hátoldalon található továbbá egy erős fényű LED, amely megvilágítja a feeder spiccét (Ezt a „T” gomb nyomva tartásával lehet aktiválni.)
Meggyőződésünk, hogy a TEAM FEEDER Elektromos kapásjelző sokak kelléktárában lesz hasznos kiegészítő, eredményes horgászatot és sok kapást kívánok hozzá!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.