Nevis teszthorgászokat keresünk 2015! Kipróbálnád a Nevis újdonságait?

Nevis teszthorgászokat keresünk 2015! Kipróbálnád a Nevis újdonságait?

Most már nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem indul el szezon Nevis teszthorgász pályázati lehetőség nélkül. Évek óta a legsikeresebb kezdeményezésünk a különböző horgászfelszerelés tesztekre való jelentkezési lehetőség. A nyertes pályázók egy élménybeszámoló cikk elkészítése után megkapják „ajándékba” a tesztelésre átadott horgászfelszerelést, botot vagy orsót. A Nevis magyarországi forgalmazója, a Top-Fish 2001 Kft. jóvoltából idén is meghirdetjük ezt az akciót!

Ebben az évben meghirdetünk szetteket, tehát bot-orsó párosokat egyben, valamint külön néhány orsó is. Összesen idén 5 szett és további 3 új orsó modell vár arra a 8 horgászra, akik horgászhatnak ezekkel a felszerelésekkel!

Mit adunk ennek a nyolc embernek?

A beérkező pályázatok alapján kiválasztunk nyolc horgászt, akik megkapják azt a felszerelést, illetve orsót, amire pályáztak. Ha már kipróbálják, meg is tarthatják ezeket véglegesen!

5 szett és 3 további orsó várja, hogy a legjobb pályázók megnyerjék és a vízparton próbára tegyék!

Lássuk akkor a legfontosabbat, a listát, hogy mire is lehet jelentkezni!

Nevis Motive Carp Feeder 390XXH / Motive Feeder 40 orsó

Hogy valóban motiváljuk az érdeklődőket, az első szett egy nagy távolságú feederezéshez összerakott párosítás, mely a Motive fantázianevet kapta. Távdobó feederezéshez alkották meg a módszer sajátosságait maradéktalanul figyelembe véve mind a botot, mind az orsót. Utóbbi nagy, 55 mm átmérőjű dobot kapott, azonban a dobbal együtt csak a rotor méretét növelték arányosan, így nem lett hatalmas az orsóház, helyette egy formás modellel lépett piacra a Nevis. Ehhez kiváló párosítás a szolid megjelenésű, de nagy terhelhetőségű Motive Carp Feeder!

Nagy távolságú feederbotos horgászatra összeállított páros a Nevis Motive szett

Nevis Altiva Carp Feeder 390XH / Patriot Feeder 40 orsó

Szintén a feederes pontyhorgászat kedvelőinek összeállított szett az Altiva Carp Feeder 390XH / Patriot 40 nyeletőfékes orsó páros. Az orsón található nyújtott, távdobó és sekély dob hidegen forgácsolt alumíniumból készült, ráadásul egy speciális, döntött peremet is kapott, ami megkönnyíti a zsinór lefutását dobáskor, ez nagyobb dobótávolságot eredményez. Az 5 + 1 csapágy igazán kényelmes, könnyű használatot tesz lehetővé. Ha már szóba került a kényelem, ezt segíti a nyeletőfék is! :) A szetthez egy nagy gyűrűkkel ellátott 3,9 méteres Extra Heavy karakterisztikájú feederbot tartozik.

3,9 méteres Altiva feeder Patriot 40-es orsóval a másik választható feeder szett

Nevis Whisper Power Carp Match 360 / Elite Match 40

A finomszerelékes feeder vonalról térjünk át a „még finomabb” úszós, azaz match irányzat kedvelői számára készített szettekre! Sokszor hallani, hogy egy bot és orsó úgy igazán összepasszol. Bízunk, benne, hogy ha valaki - például majd a szerencsés teszthorgász! - ránéz, de még inkább ha kipróbálja e párost, ugyanez lesz majd a véleménye! A rendkívül szép kidolgozású bot kifejezetten erős, emiatt is lehet vele célzottan pontyra horgászni. Ehhez remek páros az Elite 40-es elsőfékes orsó, ami 5 + 1 csapágyával rendkívül sima futást garantál, ami mellé egy gyors áttétel (6,2:1) párosul, ami jellemző elvárás egy jó match orsó esetén.

Igazán összeillő páros a Whisper Power Carp Match 360 bot és az Elite Match 40 orsó

Nevis Patriot Tele Match 4 m / Arwo 3500

A nyári „utazós” szezonra is összeállítottunk egy olyan match szettet, ami szinte bárhova könnyedén magunkkal vihető. Ráadásul a bot nagy dobósúly-tartománya igazán sokrétű használhatóságot biztosít mindamellett, hogy kedvező marad a szállítási hossza. E szettet a Nevis Arwo orsó egészíti ki - egy igényes megjelenésű, remek ár/érték arányú orsócsalád egyik modellje. Nemcsak pergető horgászok részére fejlesztették ezeket a remek darabokat, hanem mindenkinek, aki előszeretettel használ elsőfékes orsókat bármely horgászmódszerhez.

Univerzális használhatóságot kínál a második match párosításunk

Nevis Trinity Carp 360 3,5 Lbs 3 részes / Karma 7000

A pontyhorgászat szerelmeseinek is tartogatunk egy különleges párosítást ebben a pályázatban is! Ráadásul olyan az összeállítás, amivel igazán nehéz terepen is próbálkozhatunk! Az akadós, nehéz terepen történő horgászatra, illetve extra nagy súlyok dobására kiválóan alkalmas az új Trinity sorozat. Természetesen ehhez megfelelő orsóra is szükség van! Ez jelen esetben a Nevis Karma 7000-es új, távdobó és nyeletőfékes modellje. Már a felhasznált alapanyagok kiválasztásánál is csak az első osztályú anyagok jöhettek szóba, mivel a pontyozó orsóknál különösen fontos a strapabírás és a hosszú élettartam. Az orsó főtengelye nem szokványos acélból készül, mint a tömegorsóknál, hanem a 9A-13 kódjelű krómacélból, ami az egyik legkeményebb acélötvözet. Ez garantálja a kopásmentes hosszú élettartamot, illetve hogy rendkívüli igénybevételeknek is ellenáll. A testben meglapuló 12 + 1 csapágy már csak hab a tortán!

Nagyhalas, komoly igénybevételre összeállított szett a Trinity Carp 360 3,5 Lbs 3 részes bot és a Karma 7000 orsó párosa

A bevezetőben szó esett már arról, hogy idén nemcsak szettekre lehet pályázni, hanem külön is kínálunk tesztelésre orsókat! Idén három modell közül választhatnak a pályázók!

Nevis Ryos Match 3500, illetve Ryos 3000

Nagy csapágyszám, vékony kialakítású ház és kifogástalan futás jellemzi a Ryos modelleket. Eredetileg a Ryos orsókat a pergető horgászok igényeinek figyelembevételével készítették, de utána megjelent Match néven a sekély dobos változata is. A kézre álló alumínium hajtókarra kényelmes gumi fogantyú került. Fékrendszere még a legvékonyabb zsinórokhoz is tökéletesen állítható. Valószínűleg nemcsak a pergető, de a feederbotos horgászok között is hamar népszerűvé fog válni.

Komoly belső szerkezet lapul a Nevis Ryos 3000-es háza alatt
A matchdobos kivitelnél 3500-as méretet kínálunk tesztelésre, aminél sekély dobot és különleges dobperemet is talál a horgász!

Nevis Triada Match 35

A végére egy igazi különlegességet tartogattunk! Ez nem más, mint a Triada Match 35-ös orsó, melyet nagy távolságban való matchbotos horgászat kedvelőinek szánt a gyártó, de a finom feeder-, vagy épp pickerbotos horgászok is garantáltan megtalálják benne a számításukat! Fékrendszere még a legvékonyabb zsinórokhoz is tökéletesen állítható. A kifogástalan futásról 5 + 1 csapágy gondoskodik. Precíz zsinórképének köszönhetően pontos, távoli dobások érhetőek el még vékony zsinórokkal is.

Igazán szép megjelenésű orsó a Nevis Triada Match 35

Mit várunk el a teszthorgászoktól?

Cserébe azt várjuk, hogy kiválasztott teszthorgászaink a horgászat közben szerzett tapasztalatokat, élményeiket gyűjtsék össze és fejenként egy látványos fotókkal is illusztrált élménybeszámoló írást készítsenek a termékekről, az azokkal végzett horgászatukról.

A jelentkezés feltételei - FONTOS INFORMÁCIÓK

A Nevis teszthorgászokat keresünk pályázatra jelentkezni egy komplett írás elküldésével lehet, azaz egy képekkel illusztrált horgász élménybeszámolót várunk. FONTOS, hogy kizárólag olyan pályázati anyaggal lehet jelentkezni, ami még nem jelent meg nyomtatott sajtóban vagy bármelyik weboldalon. Az írás formátuma letölthető innen: Haldorádó cikkminta.doc, továbbá vissza kell küldeni a jelentkezési lapot is.

Valószínűleg sokan fognak élni ezzel a lehetőséggel és elküldik bemutatkozó írásukat, azonban „csak” 8 horgász lesz, aki végül megkaphatja a felszereléseket, majd a tesztelés és újabb írás elkészítésének lehetőségét. Biztosra vesszük, hogy nyolcnál lényegesen több megjelenésre alkalmas bemutatkozó írást kapunk. Ezeket sem hagyjuk veszni, még akkor sem, ha nem ők lesznek a nyertesek! Ha bemutatkozó írásod megjelenésre alkalmas, leközöljük azt a Haldorádó Horgászportálon. Minden ilyen írás szerzőjét egy minimum 5.000, maximum 10.000 Ft értékű, Haldorádó termékekből álló csomaggal jutalmazzuk. Az ajándékcsomag összegéről a pályázat értékelése után e-mailben értesítjük a pályázót. Hogy mi kerül a csomagba? Az, amit a szerző magának választ, egy kritérium van csupán, mégpedig, hogy kizárólag Haldorádó márkajelzésű terméket választhat.

Termetes halakkal szeretnénk teszteltetni a felszereléseket

A bemutatkozó íráshoz (és a későbbi pályázathoz) külön jpg fájlként csatolni kell minimum 10 db horgászképet, ami a pályázót horgászat közben, annak fogásait, a kiválasztott horgászvizet ábrázolja. A képek maximális mérete: 1280 x 1024 pixel. Figyelem! Csak saját készítésű fotókat lehet beküldeni! Internetről letöltött fényképekkel pályázni TILOS!

A bemutatkozó írást és a kitöltött pályázati adatlapot, valamint a fényképeket a palyazat@haldorado.hu e-mail címre várjuk! Az email tárgya „Nevis teszthorgászokat keresünk 2015 - pályázat” legyen!

Fontos megemlíteni, hogy itt szó nincs sorsolásról! A tesztelők kiválasztása a beérkezett bemutatkozó írások formai és tartalmi értékelése alapján történik. A pályázatra való jelentkezés alsó korhatára a 14. betöltött életév, felső korhatár nincs.

A Haldorádó Team az alkalmasnak vélt horgászokat e-mailben értesíti a pályázatuk sikerességéről.

A jó fogalmazás mellett elengedhetetlenek a szép fotók, különleges perspektívák!

Néhány szó a határidőkről…

  • A jelentkezés (pályázat beérkezés) határideje: 2015. május 04. 12:00 óra
  • A döntési értesítés 2015. május 8-ig megtörténik az ehhez az íráshoz tartozó fórumban, valamint a nyerteseket e-mailben is értesítjük (legyen ő a felszerelés nyertese, vagy az ajándékcsomag nyertese). A felszerelések átadása 2015. május 22-ig megtörténik, melynek módjáról e-mailben értesítjük a tesztelési lehetőséget elnyerő pályázókat.
  • A tesztírások leadásának határideje: 2015. július 13.

Korábbi tapasztalatok!

Néhány olyan tapasztalatot is megosztunk a pályázni szándékozókkal, amit a korábbi teszthorgász pályázatokkal kapcsolatban gyűjtöttünk össze. A cél ezzel is az, hogy minél több érdekes, látványos írás közül választhassuk ki a legjobbakat vagy díjazhassuk a megjelenésre alkalmas írásokat. A tét nem kicsi, tehát arra kérünk mindenkit, hogy törekedjen a tökéletes pályázati anyag elküldésére!

Homályos, életlen, nem megfelelő tartalmú képekkel nincs esély nyerni!
Pláne ilyen tartalommal

A legfontosabb: OLVASNI! Tehát a pályázni szándékozó olvassa el és értelmezze a pályázati kiírást! Számos olyan e-mail érkezett, amit a kiírás megjelenését követő órában küldtek el részünkre. A levélben egy darab csatolt jelentkezési lap volt (jobb esetben), írásnak, fényképeknek híre-hamva sem volt! Az ilyen hibás pályázati anyagot beküldőket NEM figyelmeztetjük a hibára, hanem a beküldési határidő lejárta után automatikusan formai hiba miatt kizárjuk. De hogy mennyire nem olvasnak sokan, arra rámutat, hogy a mai napig érkeznek be több éve lejárt pályázatokra írt jelentkezések!

Még egy szimpla mobillal is lehet készíteni olyan képet, ami tükrözi a halakkal való kíméletes bánásmódot

Fontos a megfelelő formátum beküldése! Ezt részletesen tartalmazza a Haldorádó cikkminta nevű letölthető file. Az írás formátuma letölthető innen: Haldorádó cikkminta.doc.

Van idő tehát a megfelelő pályázati anyag elkészítésére, jön a tavasz, irány horgászni, és ha van kedvetek tesztelni, akkor fotózni és jó cikket készíteni!

Akkor pályázatra fel!

Újabb érv, ami miatt érdemes minden nap a Haldorádót látogatni!!!

(X)
Haldorádó Team

Kommentek
Kapcsolódó írások
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: