Haldorádó termékek 2011. évi újdonságainak bemutatója 1. rész

2008 tavaszán (hosszas előkészítő munka után) megjelent 4 új HALDORÁDÓ márkajelzésű etetőanyag a boltok polcain. Általában 4-5 év kell ahhoz, hogy megtudjuk egy-egy cégről vagy egy új márkáról, hogy az életképes, vagy sem. Ennyi idő alatt kiderül minden új „csodatermékről”, hogy van-e rá igény, lehet-e vele halat fogni, és nem csupán a hangzatos reklámok teszik eladhatóvá. Ez a negyedik megkezdett szezonunk, miközben a termékpaletta 4-ről majdnem 200-ra bővült. A velünk együttműködő viszonteladó partnerek és a nekünk bizalmat szavazó vásárlók száma is hasonló arányban nőtt. Talán nem túlzás azt állítani, hogy kiálltuk az idő próbáját. Ez a videós írás összefoglalja és még áttekinthetőbbé teszi a teljes termékpalettát, kiemelt figyelmet szentelve az újdonságoknak. Tartsanak hát velem!

Mielőtt belemélyednénk az újdonságok részletes bemutatásába, szeretném kiemelni, hogy kinek ajánljuk a Haldorádó termékeket:

1. Csupán néhány órája van a horgászatra?
2. Nem tud napokat, heteket a vízparton tölteni?
3. Rövid idő alatt is sikeres szeretne lenni?
4. Pontyokat, termetes amurokat, márnákat, dévéreket akar fogni?
5. Nem tud sokat etetni, mégis eredményes akar lenni?
5+1. Szereti a feederbotos horgászatot?

Ha valamelyik igaz Önre, próbálja ki az etetőanyagok és különleges csalik valamelyikét, a hatás garantált!

A Haldorádó etetőanyagok és csalik jó hírnevét megalapozó 4 első termékünk (részlet az első hirdetési anyagból)

Kiélezett helyzetben, versenykörülmények közepette is működnek!

Külön öröm és büszkeség számomra, hogy termékeink kiélezett helyzetben, versenykörülmények közepette is számos alkalommal bizonyítottak. Soha annyi jó eredményt nem tudtam elérni, mint 2010-ben. Az elmúlt évben 14 feederbotos versenyen vettem részt. Ebből 7-et megnyertem és 5 második helyet szereztem. Három versenyen új pályarekordot vagy versenyrekordot tudtam felállítani. Engedjék meg, hogy ezek közül a legemlékezetesebbeket felelevenítsem:

1. Tavasszal megnyertem az I. Háziréti Feederbotos Horgászversenyt, ahol az első 10 percben egy kereken 10 kilós pontyot fogtam, majd őt követték társai.
2. Nyáron a IX. Haldorádó - Sikeres Sporthorgász Nemzetközi Feederbotos Kupán Pintér Zoltán csapattársammal a második helyezést sikerült megszerezni, miközben az első fordulóban a mezőny legtöbb halát fogva 41.280 grammal új pályarekordot állítottam fel!
3. Ezt követte a VII. Verba tanya egyéni horgászkupa, ahol 75.940 gramm halat fogva új versenyrekorddal sikerült nyernem.
4. A Harsányi horgásztavon megrendezett I. Haldorádó Harsány Feeder Kupán 112 kilót meghaladó fogással, új pályarekordot felállítva nyertem a második fordulót és lettem végül a harmadik helyezett.
5. 2010-ben került először megrendezésre a háromfordulós King Baits Feeder Triatlon Kupa. Három különböző helyszínen, a Harsányi horgásztavon, Adácson és Maconkán megszerzett szektorgyőzelmek után, maximális teljesítményt nyújtva sikerült az első helyet elhódítanom.
6. Az ősz sem volt eredménytelen: Talán a legerősebb egyéni kétfordulós versenyt, az V. Haldorádó Feeder Szuperkupa nemzetközi feederversenyt is sikerült megnyerni.

A Haldorádó csalik és etetőanyagok versenykörülmények közepette is kiválóan teljesítenek!

A legnagyobb elismerés az, hogy elégedettek a vevőink!

Az igazán nagy sikert és elismerést azonban nem az általam vagy csapattársaim által elért eredmények jelentik, hanem az a több ezer pozitív visszajelzés és biztatás, amelyet a termékeinket használó horgászoktól kapunk. Megragadom az alkalmat és szeretném megköszönni azt a rengeted élménybeszámolót, amelyek közül a legjobbakat a Haldorádó Horgászportálon is megjelentettük. Szeretnénk megköszönni a sok-sok levelet, e-mailt és telefonhívást, amelyben a horgászok boldogan újságolták, hogy soha nem fogtak még annyi halat, mint mióta Haldorádó termékeket használnak, és amikben a folytatásra, új termékek kifejlesztésére buzdítanak minket!

A legnagyobb megtiszteltetés számunkra a horgászok elismerése…
… és a rengeteg pozitív visszajelzés, amelyet a termékeinket használó eredményes horgászoktól kapunk

Mi termékeink fogósságának és sikerének titka?

1. A Haldorádó csalik és etetőanyagok jelentős része az én ötleteim, saját receptjeim alapján készülnek, amely mögött 30 éves horgászmúlt és 20 év versenyzői tapasztalata van, évi 120-150 nap horgászattal télen, nyáron!
2. A legjobb ötletek és tippek azonban gyakorta a termékinket használó horgászoktól származnak, amelyek értékesebbek az aranynál!
3. Minden túlzás nélkül állítom, hogy halcsalogatóink minősége és fogóssága felveszi a versenyt a leghíresebb nyugat-európai gyártók termékeivel.
4. A halcsemegéket Magyarországon és magyar halakon teszteltük, ezért legyen szó intenzíven telepített horgásztóról vagy nagy természetes vízről, mindenhol fogósak!
5. Nagyon sok információt, segítséget adunk ahhoz, hogy miként kell a termékeinket használni.

Legyen szó intenzíven telepített horgásztóról vagy nagy természetes vízről, a Haldorádó termékek mindenhol fogósak! Erről számos film és írás tanúskodik

Ennyi előzetes után, térjünk rá az új termékek részletes bemutatására!

Haldorádó Feeder Master etetőanyagok

Az eddig 10 főből álló termékcsalád 2011-ben további kettővel bővül.

A Haldorádó etetőanyag család immár 12 tagból áll

Magyar Betyár

A megszokott módon rendkívül sok próba és teszthorgászat előzte meg a forgalomba kerülését, míg sikerült azt a végső összetételt megtalálni, amelynek alkalmazása során azt mondhatjuk, hogy ez IGEN! Egy olyan új, az eddigiektől eltérő keveréket sikerült megalkotnunk, amely a kifinomult ízlésű halak (főként pontyok) megfogását segíti. Legyen szó akár egyetlen uszonyos becserkészésről vagy haldömpingről, mindig sikeresen teljesít!A finomszemcsés etetőanyag remekül alkalmazkodik a modern feederbotos horgászat maximális elvárásaihoz.

A Magyar Betyár etetőanyag remekül alkalmazkodik a modern feederbotos horgászat maximális elvárásaihoz

Gyorsan nyit, oldódás közben erőteljes vörös felhőt képez, miközben, nagyon erős, de tiszta fűszeres-kolbászos aromája és értékes összetevői - mint például az extra finom spanyol halliszt és a kukorica glutén - messziről a horog közelébe csalják a halakat. Az ízben, aromában hozzá passzoló (már forgalomban lévő) „Magyar Betyár” csalikkal együtt válik teljessé.

A finomszemcsés etetőanyag gyorsan nyit…
… oldódás közben erőteljes vörös felhőt képez

További infó: ugrás az áruházba

Vad Ponty

A másik új etetőanyagunk forgalomba hozatalát szándékosan tartottam titokban és év közben sem beszéltem róla. Most azonban büszkén mutatom be ezt a keveréket, amelynek neve is sugallja, hogy a nagy, természetes tavak és folyók vad, eddig érintetlen halainak becserkészéséhez ajánljuk. Ezzel az etetőanyaggal egy új célközönséget, főként a természetes vizek horgászait célozzuk meg. Olyan horgászvizekre ajánljuk, ahol a halfauna nem ismeri a modern, aromás, hallisztes etetőket és csalikat.

Vad Pontyot olyan horgászvizekre ajánljuk, ahol a halfauna nem ismeri a modern, aromás, hallisztes etetőket és csalikat

Ez az etetőanyag válogatott kukoricaszármazékokból készül. Összetevői között carruba (szentjánoskenyér) darabjait és epres mikropelletet (amely nem tartalmaz hallisztet) lehet még felfedezni. Aromája semmilyen eddig ismert aromához sem hasonlítható! A világos színű etetőanyag különösen látványos és feltűnő a zavaros vízben. Oldódódás közben nagy, sárgásfehér felhőt képez. 20 Celsius-foknál alacsonyabb hőmérsékletű vízben csemegekukoricával, míg melegebb vízben erjesztett kukoricával keverve verhetetlen a ponty- és amurhorgászatban!

A sárgásfehér színű keverék válogatott kukoricaszármazékokból készül, de nagy arányban tartalmaz carrubát (szentjánoskenyeret) is
Oldódás közben látványos, világos színű felhőt képez, amely különösen hatásos a zavaros (sötét) vizekben
A csalogatóhatása kukoricával keverve tovább növelhető

A Vad Ponty olyan különleges keverék, amely garantáltan felkelti és horgunk közelébe csalogatja azokat a vad és óvatos halakat is, amelyek eddig még soha nem találkoztak horgásszal!

További infó: ugrás az áruházba

Haldorádó Carp Master Pellet Pack

A 2011-es év szuperújdonsága a Haldorádó Carp Master Pellet Pack, egy olyan komplett csomag, amely a modern, céltudatos pontyhorgászat leghatékonyabb csalogatóanyagait tartalmazza.

Eddigi legnagyobb pontyomat a Pellet Pack felhasználásával végzett alapozó etetésnek köszönhettem

Nagyon sok jó versenyeredményt és kiemelkedő fogást köszönhetek neki. Ezek közül az egyik legemlékezetesebb az Ohaton fogott eddigi legnagyobb pontyom, amely 15.630 gramm volt. A Pellet Pack alapozó etetésnek ő sem tudott ellenállni!

A termék színvonalát tükrözi a csomagolása minősége is

A dobozban három különböző terméket talál:

1. Az etető pellet (800 g) több különböző méretű (2, 3 és 4 mm-es) pelletszemet tartalmaz. A kisebb méretű pelletek a legfogósabb, évek óta jól működő etetőanyagaink legértékesebb összetevőiből épülnek fel. Ezek gyorsan, illetve közepesen gyorsan puhulnak és oldódnak fel a vízben, de nem esnek szét. A 4 mm-es változat halibut pellet, amely nagyon lassan puhul fel, ez sokáig kemény, „roppanós” falat marad. A halibut magas olajtartalmának köszönhetően a vízközt mozgó halakat is a mederfenékre irányítja.
2. A pellet ragasztópor (100 g) segítségével lehet a leggyorsabban és legegyszerűbben a csomag tartalmát biztonságosan megragasztani.
3. A Pellet Juice (100 ml) egy nagyon sűrű, nagyon tömény új aroma, amely tovább növeli a pelletszemek fogósságát és csalogatóhatását. Nagy sűrűségű, különleges, „nehéz” aroma, amely mindvégig a mederfenéken terjed.

Teljes tömeg: 1 kg

Nagyon könnyű használatba venni:

1. lépés: öntse a csomag tartalmát egy vödörbe
2. lépés: keverje el az összetevőket
3. lépés: öntsön hozzá 3-4 dl vizet
4. lépés: a pelletszemek 15-30 perc alatt felszívják az aromás vizet és felpuhulnak
Ezután könnyedén kosárba tölthető…
… vagy gombóccá formálható és csúzlival belőhető

További jó tanácsok:

- A hidegebb évszakokban célszerű mindezt már előző este otthon elvégezni és a csomag tartalmát egy lezárt műanyag vödörbe helyezni.
- A 16 Celsius-foknál alacsonyabb hőmérsékletű vízben ajánlott CSL Tuning Hideg vízi aromával keverni. Amennyi aromát hozzáöntünk, annyival csökkentsük a víz mennyiségét. A pelletre maximum 100 ml egyéb aromát szabad ráönteni, a csomagban található Pellet Juice aroma mellett.

A 16 Celsius-foknál alacsonyabb hőmérsékletű vízben ajánlott CSL Tuning Hideg vízi aromával keverni

További infó: ugrás az áruházba

Haldorádó folyékony aromák

1. Haldorádó Carp Master Pellet Juice

2011. évi, teljesen új folyékony aromacsaládunk a Pellet Juice. Ezek az aromák ugyanazok, mint amit a Pellet Pack is tartalmaz. Biztos vagyok benne, hogy erre az értékes aromára sokan kíváncsiak, és hogy önállóan is szeretnék ezt a különösen sűrű aromát használni. Mire való?

A legsűrűbb és legértékesebb aroma Pellet Juice

1. Tovább növelii a pelletszemek fogósságát. Ez lehet csalizó vagy etető pellet egyaránt. Ha hosszabb ideig rajta marad az aroma, akkor sem kell attól félni, hogy szétmarja, feloldja azokat.
2. Főtt és áztatott magvak ízesítésére is kifejezetten ajánlott.
3. Remekül használható túlaromásított, PVA hálóba töltött Stick Mixekhez. Ennek alapfeltétele, hogy ez az aroma garantáltan nem oldja a PVA termékeket.

Pelletek és magvak ízesítésére való
Garantáltan nem oldja PVA termékeket, így Stick Mixek aromásítására is kiváló

Pelletnél és a szemes terményeknél akkor igazán hatékony, ha a horgászat megkezdése előtt legalább 1-2 órával, vagy előző este ráöntöttük.

További infó: ugrás az áruházba

2. Haldorádó Feeder Master Aroma Tuning

Különösen népszerűek a horgászok körében ezek a nagy töménységű, egyedi illatú és összetételű aromák. Ezekkel az aromákkal meghökkentő módon fokozhatjuk, akár a többszörösére növelhetjük etetőanyagunk csalogatóhatását. Egy flakon 5-10 kg keverék megízesítésére alkalmas. Az eddig 9 tagú aromacsalád ettől az évtől a Magyar Betyár és Kék Villám fantázianevű aromákkal bővül.

Az eddig 9 tagú, méltán népszerű aromacsalád 2 új taggal bővült

További infó: ugrás az áruházba

3. Haldorádó Feeder Master CSL Tuning - hideg vízi aroma

Gondolt már Ön arra, hogy milyen messziről képes etetőanyaga a horgászhely közelébe csalni a halakat állóvízen? A tó túloldaláról, 100 méterről vagy talán még kisebb távolságból? Egy etetőkosárba töltött, maréknyi etetőanyag mindössze 1-2 méteres hatósugárban képes felhívni magára a figyelmet… Csak 1-2 méter??? Lehangoló szám, ugye?! Hogyan lehetne kis mennyiségű etetőanyag csalogatóhatását mégis megsokszorozni és még több hal figyelmét a csali felé irányítani? Van erre megoldás? A válasz IGEN! Csodaszerek nincsenek, de bizonyos körülmények között csodálatos hatással bíró adalékanyagok igen.

A hideg, 16 Celsius-foknál alacsonyabb hőmérsékletű vizekben a CSL Tuning a, leghatékonyabb aromaforrás. A Magyar Betyár új, 2011. évi újdonság

Az új CSL Tuning aroma olyan hideg vízben (16 Celsius-foknál alacsonyabb vízhőmérséklet esetén) jól működő, rendkívül hatásos adalékanyag, amely akár ötszörösére is képes megnövelni etetőanyagunk hatósugarát! A sűrű, de rendkívül gyorsan oldódó és agresszíven terjedő, alkohol tartalmú, hidegen sajtolt kukoricacsíra (CSL) kivonatból készült, ízesített aroma fajsúlya nagyobb, mint a vízé, így a mederfenéken „laposan” terjed. Rendkívül fontos tulajdonság ez, hiszen ekkor a halak sem vízközt, hanem a mederfenék közelében tartózkodnak és táplálkoznak. A háromtagú család ettől az évtől a Magyar Betyár aromával bővül!

További infó: ugrás az áruházba

Haldorádó Carp Master Dip Tuning

A folyékony aromák nyomdokain tovább haladva jutunk el a Dip Tuninghoz, amely a legsűrűbb arománk. Ezzel azonban nem etetőanyagot, hanem horogcsalikat lehet megaromásítani és még vonzóbbá tenni a halak számára. Nagyon jól tapad, kellően sűrű, garantáltan nem oldja a PVA halót sem, miközben magvakkal és csipetnyi titokkal van fűszerezve. A Dip lassan, folyamatosan oldódik le a csaliról garantáltan felkeltve a halak figyelmét. A csali lehet élő anyag vagy bármilyen szemes termény, bojli pellet.

A Dip Tuninggal horogcsalikat lehet megaromásítani és még vonzóbbá tenni a halak számára

Be kellett azt látni, hogy az első doboz, amelybe töltöttük, nem felelt meg maximálisan vevőink elvárásainak, ezért egy garantáltan kifolyásmentes új flakonba töltöttük.

Ettől az évtől új (garantáltan csepp- és kifolyásmentes) dobozban kerül forgalomba

A bevált népszerű ízek újakkal bővültek, ezek a Fokhagymás hal, Fűszeres Hal és Kék Villám.

A család 3 új ízzel bővült

További infó: ugrás az áruházba

Haldorádó Feeder Master Feeder Pordip

A pordip egy remek találmány, de csak akkor működik hatékonyan, ha az nem zárja le teljesen a csalit. Ezeknek az adalékoknak egy jó csalit még jobbá, nem pedig egy „becsomagolt” termékké kell tenni. Azok a pordipek, amelyek egy zselés vagy kocsonyás golyóvá változtatják a horogcsalit és még órák múlva is ugyanúgy veszik az körbe, valójában többet ártanak, mint használnak!

A Feeder Pordip a horogcsalik fogósságát növelő speciális adalékanyag

A Feeder Pordip finom szemcséi szabályozható módon: extra gyorsan (1-5 perc alatt), közepesen gyorsan (5-15 perc alatt) vagy lassan (15-40 perc alatt), de ami a lényeg: folyamatosan oldódnak le a csaliról. A felvitt rétegszámtól és a „rágyurmázás” módjától függ mindez.

Mindegyik változat színes, nagyon ízes és aromás

Mindegyik változat színes, nagyon ízes, aromás, és olyan pluszt tesz a fenéken fekvő vagy lebegő csalikhoz, amelytől bármelyik jobb lesz! Még egy jó tanács! Folyékony aromával vagy dippel kombinálva lassabban, míg sima vízzel gyorsabban oldódó réteget kapunk.

A horgász szabályozza az oldódás ütemét és idejét

További infó: ugrás az áruházba

Haldorádó Carp Master Oldódó Süllyedő Pellet

Az elmúlt évben került forgalomba ez a csalifajta, amely - minden túlzás nélkül állíthatom - alapjaiban rengette meg a finomszerelékes pontyhorgászatot. Az oldódó pellet lényege, hogy - ellentétben a hagyományos pelletekkel - nem egyik pillanatról a másikra puhul fel, esik szét és válik csalizásra alkalmatlanná. A különleges (szigorúan titkos!) adalékanyagoknak köszönhetőem lassan, szabályozottan, rétegről rétegre puhul fel, miközben magja kemény marad.

Az oldódó pelletek alapjaiban rengették meg a finomszerelékes pontyhorgászatot

A felpuhult és levált alkotóelemek (aromák és étvágyfokozók) egy része feloldódik a vízben és a csaliból „kilépve” megsokszorozza annak hatósugarát. Így a halak anélkül, hogy a szájukba vennék, viszonylag messziről is megérzik az ízét. Köztudott, hogy a halak nemcsak szagokat, hanem (a nedves közegnek köszönhetően) ízeket is kiválóan éreznek. A kifinomult érzékszerveikkel így messziről felfedezik ezeket az ínyencfalatokat.

A választék két új ízzel, a Borsos és a Fokhagymás Hal fantázianevű termékekkel bővül

További infó: ugrás az áruházba

Haldorádó Carp Master Oldódó Lebegő Pellet

Örömmel mutatom be a világújdonságnak számító új csalinkat, a Lebegő Oldódó Pelleteket - nézzük, miként működnek a gyakorlatban!

A folyamatosan leváló szemcsék és az intenzív aromakiáramlás miatt lehetetlen figyelmen kívül hagyni a Lebegő Oldódó Pelletet!

Sokan megtapasztalták már az eddigi horgászatok során, hogy az Oldódó Pellet kikönnyítve vagy megemelve (pl. egy Lebegő Hybrid Pellettel) még fogósabbá válik. A halnak még kevesebb energiát kell a csali megszerzésére fordítani. A kikönnyített vagy lebegő csalik fogósságának másik titka, hogy nem süllyednek el az iszapban, nem tűnnek el a vízi növényzetben. Mindezeket összerakva, végiggondolva jutottam el oda, hogy készítsünk Lebegő Oldódó Pelletet! Az elhatározást tettek, majd hosszas tesztek, legvégül a hibátlan végtermék követte! Így született meg a folyamatosan oldódó, lebegő, nagyon intenzív aromájú, látványos és persze rendkívül fogós új csali! Ha nem éhes a hal, ezt akkor is megeszi! És ez nem csak duma!!!

A Lebegő Oldódó Pellet ízválasztéka azonos a süllyedő változatéval, ugyanabban a 10 különböző nyerő ízben kaphatók, annyi különbséggel, hogy ennek dobozában 2 méret: 12 és 16 mm-es található

További infó: ugrás az áruházba

Haldorádó Carp Master Hybrid Pellet

Ez a termékcsalád a másik nagysikerű termékünk, amely verhetetlen a finom pontyhorgászatban! Olyan speciális, kukorica formájú, élénk színű, rendkívül kalóriadús pellet, amely készül lebegő és süllyedő változatban, és mindez egy dobozban meg is található. Külön-külön is fogósak, de együtt alkalmazva olyan balanszírozott (teljesen kikönnyített) csalira tehetünk szert, amely akkor is a hal szájába kerül, ha nem azt akarta felszippantani!

A Hybrid Pellet doboza tartalmaz lebegő és süllyedő szemeket
Új ízzel, a borsossal bővül

További infó: ugrás az áruházba

Haldorádó Carp Master Hybrid Pellet Pop Up Maxi

Többen kérték, hogy készítsünk nagyobb méretű Hybrid Pelletet is. A jó tanácsokat megfogadva elkészült a 12 és 16 mm hosszú (ezzel együtt arányosan vastagabb) Maxi Hybrid Pop Up Pellet, amely a 2011. évben kizárólag lebegő (Pop Up) változatban kerül forgalomba. Ezzel a nagy felhajtóerejű speciális csalival horgászhatunk önállóan, de kiváló nagyobb méretű csalik (pl. pelletek, bojlik) és csalikombinációk (pl. kukoricafüzér) kikönnyítésére és meglebegtetésére is.

Hybrid Pellet Pop Up Maxi önállóan is fogós…
… de más csalikkal kombinálva bizonyos helyzetekben verhetetlen

A rendkívül intenzív aromákkal és különleges étvágyfokozó adalékkal kezelt csalik fogósságának hosszas bizonygatása helyett javasolom - ha még ezt a termékcsaládot nem próbálta -, hogy a jövőben mindenképpen vegye szemügyre közelebbről is!

Nemcsak fogós, de még jól is néz ki a Maxi Hybrid!

További infó: ugrás az áruházba

Haldorádó Feeder Master Finom Pontypellet

Ez a Speciális Pellet egy rugalmas, kézzel szétmorzsolható, a dobást mégis jól bíró csali, amely könnyedén horogra tűzhető vagy szilikon karikába akasztva bedobható. Nagyon népszerű csali! A megváltozott csomagolás mellett még töményebb, még ütősebb aromákkal készül.

A Finom Pontypellet ettől az évtől még ütősebb aromákkal készül

További infó: ugrás az áruházba

Haldorádó Carp Master Halibut Tuning Pellet

Változatlanul népszerűek a fúrt, ezáltal csalizásra tökéletes alkalmas ízesített, kemény pelletek. A Halibut pellet igazoltan a legmagasabb halliszt és halolaj tartalmú pellet a hazai piacon, amely főként a meleg nyári vizekben eredményes. Átmérője 16 mm. A jól bevált 3 népszerű ízben kapható.

Az ízesített, fúrt kemény pelletek közül a Halibut Tuning a nagyponty-horgászok csalija
Extrém helyzetekben is számíthatunk rá!

További infó: ugrás az áruházba

Haldorádó Feeder Master Red Tuning Pellet

E csali alapját a híres, vörösbarna színű Master pellet adja. Alkotóelemeiben fellelhető természetes anyagok (hal-, hús-, alga- és ráklisztek) keveréke, a rendkívül tiszta, magas koncentrációjú fehérje, valamint a közepes halolaj-tartalom egy nem hétköznapi eledellé teszi. Átmérője 12 mm. A középen fúrt, amely megkönnyíti a csalizást. Az kínálatban ettől az évtől a Magyar Betyár is megtalálható lesz!

A Red Tuning Pellet a feederhorgászok bevált „régi” pontycsalija, amely ettől az évtől Magyar Betyár fantázianevű ízesítéssel is megvásárolható lesz

További infó: ugrás az áruházba

Haldorádó Carp Master Ponty Pellet Mix

Akinek lehetősége van arra, hogy egy-egy területet rendszeresen meghorgásszon, illetve előetetést végezzen, ezzel jelentősen növelheti fogási esélyeit. De nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy már az alapozó etetés során elválik, milyen halakat irányítunk a horgászhelyünk közelébe.

10 különböző fajta pelletet tettünk egy műanyag vödörbe. A 3 kg etető pellet (amelyben vannak csalizó falatok is) így még kedvezőbb áron kerülhet forgalomba

Mindenki vágya, hogy minél nagyobb halakat fogjon, ehhez tartalmas, finom falatokra van szükség. Az általunk kínált vegyes etető pellet 10 különböző pelletet tartalmaz. Ezek között van gyorsan, közepesen és lassan oldódó pellet, ezért bármikor is érkezik a nagy hal, valamilyen eledel biztosan „megvárja” és a horgászhely közelében tartja! Ráadásul a gazdaságos, 3 kilós kiszerelésben találhatók csalizó falatok is!

Tartalma:
1. CSL pellet
2. Repce pellet
3. Kendermag pellet
4. Kukoricacsíra pellet
5. Fishmeal pellet green
6. Bojli pellet (piros, kék, zöld, narancs)
7. Red Halibut pellet (fúrt) 8-10-12 mm
8. Black Halibut pellet (fúrt) 16 mm
9. Premium Halibut pellet 3-8 mm
10. Premium Carp pellet 6 mm

További infó: ugrás az áruházba

Haldorádó Carp Master Kukorica Tuning

A hagyományos csalik közül mind a mai napig a legnépszerűbb az ízesített csemegekukorica. Az általunk kínált Haldorádó Carp Master Kukorica Tuning ráadásul három különböző csalit tartalmaz. Van benne csemegekukorica, extra méretű kukorica (mega mais) és tigrismogyoró. Így a halak méretéhez és kapókedvéhez igazíthatjuk a csali méretét is! Mindez a legnépszerűbb Haldorádó aromákkal van ízesítve.

A Kukorica Tuning család két új tagja a Vad Ponty és a Magyar Betyár

2011-től kettő új ízzel, a Magyar Betyár és Vad Ponty fantázianevű termékkel bővítjük a kínálatot.

További infó: ugrás az áruházba

Haldorádó Feeder Master Lebegő csali szett

Két különböző lebegő csali szettet kínálunk, a PONTYOZÓ-t és a FEEDER-t. A feeder szett tatalmát felújítottuk: egy eddig kereskedelmi forgalomban nem kapható apró mikro pufival bővítettük.

A praktikus kiszerelésű Feeder Lebegő csali szett ettől az évtől új tartalommal, 6 különböző mikro pufival kerül forgalomba

Így a mini és midi pufikkal együtt 3 eltérő méret közül összesen 20 különböző lebegő csaligolyóból választhat az, aki ezt a szettet megveszi. A mikro pufik csontkukac, szúnyoglárva, giliszta, báb, méz és eper ízesítést kaptak és olyan speciális helyzetre valók, amikor 14-es, 16-os horgon 1 szem csontkukacot vagy 1-2 szál szúnyoglárvát a mederfenék felett, vízközt kell felkínálni a finnyásan táplálkozó keszegféléknek.

Amikor kicsi horgon 1 szem csontkukacot vagy 1-2 szál szúnyoglárvát vízközt kell felkínálni, akkor kell a mikro pufi!

További infó: ugrás az áruházba

Márkavédelem és új csomagolás

A termékek részletes bemutatása után szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy az összes drága, speciális halcsalink új csomagolást, pontosabban színes, dombornyomott tetőt kapott. Miét volt erre szükség? Mert bármilyen hihetetlenül is hangzik, de máris hamisítják termékeinket! Nyilvánvaló, hogy csak azt van értelme másolni, amely sok embert érdekel, de ezek a kísérletek nem kis bosszúságot okoznak nekünk. Ezért a 2011. évben gyártott termékekeink már kizárólag ilyen fedővel kerülnek forgalomba!

Minden speciális horogcsalink új csomagolást (színes, dombornyomott tetőt) kapott
Minden 2011 évben gyártott dobozos csalira ilyen tető kerül, ez az eredeti termékek védjegye

Továbbá szeretném felhívni a figyelmet, hogy csak az eredeti, bontatlan, itt bemutatott csomagolásban forgalomba kerülő termékekért vállalunk garanciát. A Vaterán és egyéb Internetes oldalakon megvásárolható, kicsomagolt, kis kiszerelésű, Haldorádó néven forgalmazott termékekért nem vállalunk felelősséget! Kérem a vásárolókat, hogy ne dőljenek be ezeknek az látszólag kedvező vásárlási lehetőségeknek, mert az esetek döntő többségében még a termék sem hasonlít a miénkre…!

A teljes termékkatalógus letölthető innen: Haldorádó katalógus 2011

Mikortól kapható?

Az újdonságokkal személyesen is megismerkedhetnek az V. Haldorádó Pontyhorgász Napok kiállításon, majd az azt követő héten a 2011-es termékeket folyamatosan szállítjuk ki viszonteladó partnereinknek.

Köszönöm, hogy megtiszteltek figyelmükkel, kívánok mindenkinek eredményes, sikeres évet a Haldorádó termékek használatával!

(X)
Írta: Döme Gábor
Fotók: Nagy Gábor
Videó: Takács Péter

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: