Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A Haldorádó Fluo Energy etetőanyag család nemcsak különös gonddal kiválogatott alapanyagaival, egyedi íz- és illatharmóniájával, hanem kirobbanó megjelenésével is magára irányítja a figyelmet. Készre keverve válik még szembetűnőbbé intenzív színe, amely a vízben lassan, de folyamatosan oldódva óriási, színes felhőt képez. Ez olyan plusz vonzerőt ad az etetőanyagnak, amelynek egyetlen hal sem képes ellenállni. Az oldódás közben képződő felhő egy ősi üzenet a halak számára, amely egyet jelent a táplálékkal, és az aljzatot turkáló fajtársak aktív jelenlétével. Ha pedig engedve kíváncsiságuknak közelebb úsznak, megérezve az etetőanyag finom ízét és aromáját, szinte biztos, hogy heves táplálkozásba kezdenek, és csupán idő kérdése, hogy mikor találják meg a horogra tűzött csalit is. A Fluo Energy etetőanyag család minden tagja a pontyok céltudatos és szelektív horgászatára lett kifejlesztve, legyen szó bármilyen horgászmódszerről!
Az Ördögűző / Devil Buster jellegét a fokhagyma és a mandula szokatlan, de harmonikus párosítása adja. Az erős, már-már tolakodó aroma rendkívüli hatással van a pontyokra, amurokra. Fehér színe miatt messziről kitűnik az aljzaton, és az oldódás közben létrejövő fehér „köd” távolról is az etetőkosarunkra vonzza a halak tekintetét. Hallisztmentes keverék, éppen ezért eredményesen alkalmazható a kevésbé halas egyesületi tavakon, nagy víztározókon, de az intenzíven telepített tavakon is átütő sikert hozhat, ez a minden ízében különleges etetőanyag! Finom szemcsemérete és homogén állaga miatt alkalmas a hagyományos fenekező horgászathoz is, de különösen ajánlott a method technikához.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.

10seconds until we redirecting you to the payment page.