Az oldal sütiket használ a megfelelő működés érdekében.
Kedvencek
2016 óta minden évben legalább egyszer visszatérek a Bácsbokodi Felső-tóra, hiszen az itt tapasztalt horgászélmények, az igazi vadregényes környezet, valamint a rendkívül jó erőben lévő, csodaszép halak rendszeresen visszahúznak ide. Számos posztban olvastam korábban, hogy annyira elszaporodott a törpeharcsa, hogy gyakorlatilag lehetetlen értékelhető halat fogni. Az előző évben is hasonló előjelekkel érkeztünk, de akkor alaposan rácáfoltunk ezekre híresztelésekre. Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy erre a „törpeharcsa inváziós rémhírre” a legutóbbi horgászatom során is sikerült homlokegyenest rácáfolni…
A busa horgászata az utóbbi néhány évben egyre népszerűbb téma lett. Ennek legfőbb oka, hogy a nagy természetes vizeinkben, főként folyóinkban, sajnos egyre nagyobb létszámban fordulnak elő. A másik oka pedig, hogy egyre több ismert horgász próbál hasznos praktikákat és tanácsokat adni, hogy miként lehet e planktonevő halakat szabályosan horogra keríteni, így bárki számára megfoghatóvá váltak ezek a kitűnő sporthalak.
Mivel a Tisza az idei nyáron meglehetősen rapszodikus arcát mutatta, Péter horgászbarátommal úgy döntöttünk, hogy a Bodrogot támadjuk be egy-két ragadozó megfogásának reményében…
Az ingolafélék családjába hazánkban két fajt sorolhatunk, a tiszai és a dunai ingolát. Mindketten kilógnak a sorból, hiszen nem hétköznapi állatokról beszélhetünk, amiket külső jegyeik és életmódjuk miatt a halakkal rendszerint együtt emlegetnek, noha valójában nem is halak! Horgászként aligha fogunk velük összefutni, hiszen nem csalhatók horogra, de mint vízen járó természetbúvárok, nem árt, ha ismerjük őket. Rejtelmes élőlényekről beszélhetünk, amelyek sokkal nagyobb riadalmat okozhatnak külsejükkel, mint azt gondolnánk. Ha most egy bulvár sajtóorgánum lapjaira kellene hangzatos szalagcímet írni, akkor ott a következő állhatna: „A halak réme, vámpírja újra lecsapott! Már a negyedik áldozatát szedi a kígyótestű vérszívó!” Hogy mi az igazság? Ismerkedjünk meg e nem hétköznapi fajokkal!
A pikófélék családjába az északi félteke vizeiben széles körben elterjedt apró termetű halak tartoznak. Elsősorban a tengerek parti sávjában és a félsós tengeröblökben lehet találkozni velük. Ívásra, nászra az édesvizekbe, folyók torkolataiba húzódnak. A teljesen édesvízi életmódra áttért állományok Európa és Észak-Amerika alföldi jellegű, sekély tavait és csatornáit népesítik be. A gyorsabb folyású vizeket kerülik. Hazánkban egyetlen fajuk ismeretes, ismerkedjünk meg vele közelebbről!
A kölöntefélék családjába tartozó halfajok eredetileg tengeri halfajok, amelyek a harmadkortól kezdődően másodlagosan édesvízi életmódra tértek át. Csupasz testük legfeljebb néhány pikkellyel és tüskével ékesített, fejük nagy, ráadásul felülről lapított. (Illik rájuk a mondás: „Buga Józsi nem szép ember, de gavallér!”) Fenéklakó, apró termetű halak ők, mindenféle gazdasági jelentőség nélkül. Az édesvízi fajok Európában és Ázsiában, Észak-Amerikában egyaránt megtalálhatók. A Kárpát-medencében két fajuk él, amelyeket a magyar halfauna tagjaiként is számon tartunk. Ismerkedjünk meg velük!
A kecsege kétségkívül az egyik legszebb, legkecsesebb halunk. Ősidők óta velünk él, a Tisza, Duna mentén élő emberek nem tudnak elfogulatlanul szólni róla. Sajnos egyre ritkul az alkalom, amikor személyesen is találkozhatunk vele. Kevés szép fogásról hallani, és ott, ahol régen sokat lehetett fogni belőle, ma már csak árván bólogatnak a spiccek. Számos oka lehet ennek, aminek kiderítésére nem ez a sorozat hivatott. Akik azonban szeretnék alaposabban megismerni ezt a különleges halat és véletlen találnak ok-okozati összefüggéseket az életmódja, és előfordulásának megritkulása között, talán jobban vigyáznak rá. Nekem Ő is hungaricum.
Megjelent a Haldorádó 2020 termékkatalógus, lapozz bele!
