Rendezés

Videóval

Versenytitkok 5. rész - Method feeder magyar módra

Döme Gábor 2012-12-26
Köztudott, hogy a feeder technika Angliából származik. De nem csak a feederezés, hanem nagyon sok ehhez kapcsolódó zseniális megoldás és eszköz is tőlük ered. Az utóbbi néhány évben az egyik legnépszerűbb horgászeszköz a préselős method feederkosár, amelyet hazánkban (helyesen vagy sem?) „töltögetős kosárka” néven emlegetnek. Azért töltögetős, mert a kosár megtöltéséhez egy töltőszerszámra is szükség van…
Videóval

A VII. Haldorádó Pontyhorgász Napokra készülünk

Haldorádó Team 2012-12-21
Még csak befelé haladunk a télbe, egyre keményebbek a fagyok, a legtöbb vizet már jégpáncél fedi, így mindenképp szeretnénk némi jó hírt megosztani a Haldorádó Horgászportált rendszeresen látogató horgászokkal. Ha ezt a cikket látjátok, akkor az azt jelenti, hogy a mára, azaz 2012. 12. 21-re betervezett világvége érdeklődés hiányában elmaradt. Így ideje, hogy előretekintsünk a következő szezonkezdésre. Természetesen a 2013-as horgászati idény sem kezdődhet el Haldorádó Pontyhorgász Napok nélkül. A világvégét túléltük, így elkezdődött a lázas készülődés a pontyhorgászok kedvelt rendezvényére!
Videóval

WCC győzelem új SBS csalikkal - 1. rész

Kovács Zoltán 2012-12-17
Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen évek óta rendszeres résztvevője vagyok a Word Carp Classic versenyeknek, ahol évről évre a világ talán legnevesebb pontyhorgászai mérik össze tudásukat. Egy ilyen rangos megmérettetésen az SBS Tactical Baits tulajdonosaként, versenyzőként és a hivatalos SBS csapatok támogatójaként mindig nagy izgalommal élem át az esemény minden egyes percét. Különleges és olykor torokszorító élményt jelent, amikor az SBS családjába tartozó csapatok valamelyike kiemelkedő eredményt ér el egy ilyen éles küzdelemben...!
Videóval

Versenytitkok 4. rész - Partszéli pontyhorgászat

Döme Gábor 2012-12-10
Ahány ház, annyi szokás - tartja a mondás. Igaz ez vizeinkre is, ahány tó, annyi szokás, annyi különleges halfogási technika. Minden vízterületnek megvan a maga sajátossága és az a módszer, amely ott kiemelkedő fogásokkal kecsegtet. Azon a kellemes nyári napon, amikor ez az írás és film készült, a Szeged mellett található Maty-éri evezőspályán horgásztam, amely számos rangos horgászversenynek is helyszínéül szolgál. 2012-ben itt került megrendezésre a II. Országos Feeder Horgász Bajnokság, ahol nagy csatában végül a második lettem.
Videóval

Cserkelő csukázás

Takács Péter 2012-12-05
Szerda délelőtt. Már nem is csodálkoztam, hogy horgászcimborám, Milán hív telefonon, hogy mi a terv hétvégére? Megyünk-e valamerre közösen horgászni? Sajnos a Tisza egy árhullám miatt olyan szinten bekávésodott és uszadékokkal borítottá vált, hogy horgászni nem sok értelme lett volna rajta, ezért új víz után néztünk. Elvégre mégsem telhet úgy el hétvége, hogy legalább egy napot ne horgásszunk! Felírta az orvos a friss levegőt, szoktam mondani…!
Videóval

Újabb játszma a Rainbow-tavon - 1. rész

Kovács Zoltán 2012-12-03
2011 őszén láttam meg először a hatalmas pontyairól híres Rainbow-tavat, ahol már számos világraszóló fogás született. Az akkor eltöltött egyhetes horgászat során csodálatos élményekkel lettem gazdagabb és bíztam benne, hogy talán egyszer megint lesz alkalmam ellátogatni erre a kihívásokkal teli, nehéz vízre. Fél évvel később ismét lehetőségem nyílt arra, hogy Pámer Laci bácsival újból horgászhassak ezen a különleges tavon. A lehetőség ismét kissé váratlanul ért, ezért úgy gondoltam, alszom rá egyet, mielőtt meghozom a végső döntést, de már lefekvés előtt tudtam, hogy kár lenne kihagyni egy ilyen izgalmas kalandot.
Videóval

A fiúk a bányában dolgoztak…

Hudomiet János 2012-11-27
A címválasztásról csak annyit, hogy amikor megkérdezték 4 éves kislányomat, hol horgászik Apa, akkor - előre begyakorolva - ennyit közölt: „A fiúk a bányában dolgoznak”… 2012 márciusában Gaben hangja csendült fel a vonal végén: „Jössz a „bányába”? Mert akkor úgy foglalok helyet!” A válaszomat meg sem várva tájékoztatott, hogy augusztusban van csak hely…
Videóval

Zsinórok pergetéshez

Haldorádó Team 2012-11-21
A pergetéshez számos zsinórt talál a kezdő érdeklődő a boltok polcain, így nem a legegyszerűbb a választás, hogy melyikkel töltsük fel orsónk dobját. Monofil vagy fonott zsinórra van szükségünk a pergetéshez? Szinte minden gyártó kínál mindkét fajtából, sőt a fonottból többféle is található egy-egy cég palettáján, így aztán tényleg igazán széles választékból lehet - vagy kell - választanuk…
Videóval

Egy délután a Kis-Dunán

Rózsa Arnold 2012-11-19
Ma egy eseménydús délutáni pecára invitállak benneteket, ahol igazán szép halakat sikerült zsákmányolnom. A Kis-Duna ismét hozta formáját és egy kis etetőanyagért, valamint néhány marék kukoricáért cserébe gyönyörű élményekkel jutalmazott meg.
Videóval

IV. SBS-V.I.P. Pontyfogó Kupa - Beszámoló

Gál József 2012-11-14
2012-ben már negyedik alkalommal került megrendezésre a Szabolcsi Halászati Kft. gondozásában lévő kemecsei V.I.P. tavon az SBS-V.I.P. Ponytfogó Kupa. A korábbi versenyek jó hírének köszönhetően egyre nagyobb érdeklődés kíséri a versenyt. Ezt a figyelmet jól mutatja az a tény is, hogy évről évre újabb és újabb támogatók állnak a rendezvény mellé.
Videóval

HAMAROSAN MEGNYITJA KAPUIT A IV. MAGYARORSZÁGI PONTYSHOW - Óriási show különleges akciókkal, sok ezer négyzetméteren - A legpontyosabb horgászkiállítás

Haldorádó Team 2012-10-21
Könnyű parkolás, ingyenes buszjárat segíti az idei Pontyshow látogatóit, akik közül az első ötezer különleges meglepetés-akcióban részesül, egy csaknem 2500 forintos, új-szériás Prologic Baits bojlit kap a belépőjegy mellé. A régió legnagyobb seregszemléje idén minden eddiginél több kiállítót és színvonalasabb rendezvényt ígér.
Videóval

A bolognai botos horgászat szépsége Cralusso úszókkal II. rész

Takács Péter 2012-11-07
Hazánk talán leginnovatívabb úszófejlesztője Králik Károly, a Cralusso tulajdonosa. Az igazi folyóvízi szezon kezdetén meghívtuk Károlyt, hogy mutassa be a bolognai boton használható úszóikat. Az első részben a Cralusso Bolo úszó került részletesen bemutatásra, ami lehetőséget ad a lassított, meg-megállított csalivezetésre. Ebben a részben előkerül két másik lehetőséget kínáló úszó, mégpedig a Golf (ami az úsztatáshoz kiváló), valamint a tradicionális Surf (ami a teljesen megállított csalifelkínálásra alkalmas).
Videóval

Felső-Tiszai kalandok XVI. rész - Rekorddöntés

Takács Péter 2012-11-03
Milán barátommal már régóta terveztünk egy közös horgászatot. Ő a balinok kergetésében jeleskedett idén, én a jig horgászatot kedveltem meg nagyon ezen az őszön. Mindenképp szerettük volna átadni a tapasztalatainkat egymásnak, de legalább horgászni akartunk egy jót. Mire? Ami jön, de a célhal a süllő… Az eredmény? Megdöntöttem az eddig fogott legnagyobb pergetett halam rekordját, valamint különleges fogásokat tudhattunk magunk mögött - összesen nyolcféle hal pergetve!
Videóval

Gyerekek, horgásszunk együtt! - A három ifjú reménység

Döme Gábor 2012-10-29
A „Gyerekek, horgásszunk együtt!” filmsorozat első részében egy felhívással fordultam a nézőkhöz, pontosabban a gyermekekhez. Az volt a kérésem, hogy küldjék el bemutatkozó anyagukat és én kiválasztom közülük a három legígéretesebbet. Közel 100 pályamű közül Zergi Dániel, Tátosi András és Nagy Soma pályázata tetszett a legjobban, ők nyertek lehetőséget arra, hogy együtt horgásszunk.
Videóval

Rezgőspicces finomságok

Rózsa Arnold 2012-10-20
Az elmúlt időszakban rengeteget horgásztam feederbottal folyóvízen, főként kisebb testű keszegfélékre. Miután megismertem célhalaim viselkedését és számtalanszor kipróbáltam kedvenc végszerelékeimet, kialakítottam a nyerőnek vélt taktikát. Ennek ismertetését tűztem ki írásom céljául…
Videóval

Jó fej vagy!

Haldorádó Team 2012-10-17
Új termékkörrel jelent meg a Haldorádó 2012 őszén, mellyel célzottan a ragadozó halak horgászatához kínál termékeket. A paletta igen széles, így találunk közte különféle a jig fejeket, hármashorgokat, de a manapság egyre népszerűbb drop shot módszerhez szükséges kellékek is megjelentek a Haldorádó Predator System nevű termékcsoportban. Ebben a részben a jig fejek három fajtáját vesszük górcső alá, valamint néhány használati tippet is kívánunk nyújtani azok számára, akik most ismerkednek a pergetés világával.
Videóval

Pontyhorgász praktikák JDCM módra 3. rész - Tippek, ötletek, elméletek bemutatása és azok működése élesben - 1. felvonás: Amuros tippek

Jávorka Dániel 2012-10-16
A megszokottól eltérően e cikksorozatom harmadik epizódjának keretében egy teljesen egyedi megoldással szeretném elérni, hogy a Tisztelt Olvasók, Érdeklődők későbbi horgászataik során még eredményesebbek lehessenek. Úgy döntöttem, hogy egy 5 felvonásos, videóval kiegészített irománysorozattal napvilágra hozom mindazon praktikáimat, amelyekkel akár a legnehezebb körülmények között vagy a legelképzelhetetlenebb helyzetekben is sikerült már kimásznom a csávából! Bízom benne, hogy e cikkek, videók sokak számára hasznos információkat tartogatnak…
Videóval

Versenytitkok 3. rész - Nagy kosár = nagy hal?

Döme Gábor 2012-10-10
A folyóvízi horgászat igazi szezonja az ősz. Ekkor a többnyire alacsony vízállás kedvez a parti horgászatoknak is, a legtöbb jó haltartó terület viszonylag könnyen megközelíthető és meghorgászható. A folyóvízi horgászatok során megszerzett tapasztalataim az évek múlásával és a vízparton eltöltött órák számával arányosan nőnek. Egyre hatékonyabb és egyre fogósabb technikákat sikerül tökéletesre fejleszteni, amelyek óriási előnye, hogy bárki, aki egy kicsit is fogékony az újdonságokra, könnyedén elsajátíthatja őket. Ezekből kívánok most egy újabb adagot közkinccsé tenni.
Videóval

XII. Haldorádó Netbarát Vándorkupa egyéni horgászverseny

Tóth Ferenc 2012-10-06
Október első hétvégéje ismét Haldorádós rendezvényről szól. Újra a Préri-tó ad otthont immáron a XII. Haldorádó Netbarát Vándorkupának. A verseny népszerűségét mutatja, hogy a kiírás megjelenése után szinte napok alatt betelt a létszám, ami pedig nem kicsi, 80 fő fog versenyezni ezen a szombati napon. A népszerűségnek több oka van, sokat jelent a jól halasított víz, az elérhető árú nevezés, a díjazás, de talán a legfontosabb az a hangulat, ami szinte barátivá teszi ezt a versenyt.
Videóval

Hírek a Duna partjáról - a 11. Duna NHT beszámolója

Jeszenszki János 2012-10-03
Természetesen nem a viccből merítettem a mai cikk címének ötletét, miszerint van egy jó és egy rossz hírem, mert nekem most csak jó híreim vannak. Bár, ha szigorúan vesszük, akkor tarthatjuk rossz hírnek is azt, hogy véget ért a tizenegyedik Duna Netbarát Horgásztalálkozó! No, de legyünk optimisták és inkább fogjuk fel úgy, hogy - reméljük - lesz jövőre is! Akit érdekel, mondjuk azért, mert nem tudott ott lenni, vagy aki ott volt és szeretné feleleveníteni a történéseket, az görgessen lejjebb és olvassa, nézze meg, mi volt, hogy volt! Lássuk hát a híreket…
Videóval

Balatoni aktualitások II. - Halőrök akcióban

Jeszenszki János 2012-09-26
Nyári balatoni barangolásunk alkalmával kihasználtuk a lehetőségeinket és az előző részben már bemutatott, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-nél Füstös Gáborral készült interjút követően - természetesen minden illetékes beleegyezésével - egy újabb filmet forgattunk, ezúttal a Balaton halászati őreivel. Ma ezt hozzuk el a képernyőitekre!
Videóval

Újratöltve a Vadkan-tavon

Gál József 2012-09-21
A közelmúltban történt vadkan-tavi horgászatom alkalmával bemutattam, hogyan próbáltam úrrá lenni a rengeteg kistestű ponty támadásán. A csodás dombok között megbúvó Vadkan-tó szemet gyönyörködtető látványa rabul ejtett, nem volt kérdéses számomra, hogy rövidesen visszatérek. Az előző horgászaton megszerzett tapasztalatokkal felvértezve igyekeztem úgy összeállítani csalijaimat, úgy kialakítani a horgászat stratégiáját, hogy elsősorban a tó nagyobb testű lakóit ejtsem zsákmányul egy-egy fotó erejéig. Külön öröm volt számomra, hogy horgásztársam ezúttal a tógazda, Roger Brand volt. Roger több évtizedes horgásztapasztalattal rendelkezik, így most én is betekintést nyerhettem a holland horgászok módszereibe.
Videóval

Balatoni aktualitások I. - Interjú Füstös Gáborral, a BHNp Zrt. vezérigazgatójával

Jeszenszki János 2012-09-17
A tavaly elkezdett sorozat folytatása ez a mostani, amelyben utánajárunk, betekintést igyekszünk adni a balatoni élet, rend, főként a számunkra oly kedves tevékenység, a horgászat jobbítása kapcsán tevékenykedő szervezetek életének, munkájának kulisszái mögé. Emlékezetes filmet láthattatok tavaly a vízirendőrségről, melynek sikerén felbuzdulva az idén két újabb látványos és informatív filmet forgattunk a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-nél. Most a cég vezérigazgatójával, Füstös Gáborral készültet láthatjátok!
Videóval

A bolognai botos horgászat szépsége Cralusso úszókkal I. rész

Takács Péter 2012-09-12
Hazánk talán leginnovatívabb úszófejlesztője Králik Károly, a Cralusso tulajdonosa. Az igazi folyóvízi szezon kezdetén meghívtuk Károlyt, hogy mutassa be a bolognai boton használható úszóikat, adjon segítséget azoknak, akik már használják termékeiket, és nem utolsósorban csináljon kedvet ehhez a tipikus folyóvízi módszerhez azoknak, akik már kacérkodnak a gondolattal! Hogy még egy kihívást támasszunk Karcsi elé, a horgászat helyszínéül hazánk leghosszabb folyóját, a Tiszát választottuk.
Videóval

VII. HALDORÁDÓ-DAIWA Nemzetközi Feeder Szuperkupa 2. forduló

Tóth Ferenc 2012-09-09
A tegnapi napon a keszegezők mutathatták meg mit tudnak, azt hiszem elmondhatjuk, ez meglehetősen jól sikerült, hiszen nagyon sok tíz kilogramm feletti fogás történt. Ma egy egészen más technikát kell bemutatni, úgy horgászatban, mint etetésben. Ma a ponty és az amur a célhal. Ma aki, igazán érti a pontyozást, megszerezheti a Pontyfogó Bajnok címet, és esetleg, ha előző nap is jól szerepelt, övé lehet az összetett verseny valamelyik értékes jutalma.
Videóval

VII. HALDORÁDÓ-DAIWA Nemzetközi Feeder Szuperkupa 1. forduló

Tóth Ferenc 2012-09-08
Szeptember második hétvégéjén ismét a feederbotos horgászoké a terep a maconkai versenypályán. A rangos feederversenyek sorában a HALDORÁDÓ-DAIWA Nemzetközi Feeder Szuperkupa kerül megrendezésre immár hetedik alkalommal. Ez a kétfordulós verseny az, ahol megtudják mutatni a versenyzők, hogy jártasak a keszegfogásban, de kellő rutinnal fogják a pontyokat, amurokat is, ráadásul úgy, hogy nem egyszerre, egy napon kell mindezt végrehajtani.
Videóval

Egy kör a Suzuki DF5 csónakmotorral

Takács Péter 2012-09-03
Előző év végén döntöttem el, hogy a 2012-es évet a folyóvízi horgászatnak fogom szentelni. Ehhez barátaimmal el is készítettünk egy csónakot, amire már csak egy motorra volt szükségem. Az idei év első hónapjait a megfelelő motor kiválasztásával töltöttem, így több gyártó termékét is megvizsgáltam. Végül áprilisban felkerült a pont az i-re, a Suzuki mellett tettem le a voksom. Ebben az írásban be szeretném mutatni a DF5-öt, valamint az eltelt 5 hónap gyakorlati tapasztalatait is!
Videóval

VII. HALDORÁDÓ-DAIWA Nemzetközi Feeder Szuperkupa versenykiírás

Haldorádó Team 2012-04-29
Idén ősszel hetedik alkalommal mérhetik össze tudásukat hazánk és a külföldről érkező feederbotos horgászat szerelmesei a Maconkai-víztározón. A kétnapos, kétfordulós, horgászt próbáló megmérettetés idén szeptember 8-án és 9-én kerül megrendezésre. Két teljesen eltérő horgászati technikában kell igazán jártasnak lennie annak, aki a dobogó legfelső fokára kíván felállni Magyarország egyik legrangosabb feeder horgászversenyén! Nézzük tehát, mit tartalmaz a Feeder Szuperkupa 2012-es versenykiírása!
Videóval

I. Haldorádó Duna Feeder Kupa 2. forduló

Tóth Ferenc 2012-08-26
A tegnapi nem könnyű forduló után az első 10 helyen álló horgász azért bőven 10 kg-os fogáson van túl. Az látszik, hogy csak egy szektorban lehetett 20 kg-os fogás alatt nyerni, de ott is 19 kg felett nyertek. Komolyan fel kell kötni azt a bizonyost a mai nap, nagyon szoros az eredmény, nagyon egyformák a súlyok a szektor élen végzettek között.
Termék katalógus

Haldorádó
Katalógus

Megjelent a Haldorádó 2025 termékkatalógus, lapozz bele!

Tovább

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.