Írások

Rendezés

Somogy vármegye „kincsesládája”, avagy egy rapid túra története a Kiskorpádi Szigetestavon

Ördög Erik 2024-04-16
Ahogy már az elmúlt években megszokhattuk, az úgymond „vénasszonyok nyara” tavaly is elég erősen kitolódott, így kapva kaptam az alkalmon és egy rapidnak mondható horgászat keretében 2 éjszakát tölthettem Kiskorpádon, a szívemnek nagyon kedves Kiskorpádi Szigetestavon. Tartsatok velem, és elmesélem, mennyi minden történt szűk 48 óra alatt velem!

Borúra derű

Energo Team 2024-04-15
Az 5 napos túra második felvonása. A borongós 3 nap után már csak 2 nap maradt arra, hogy becserkésszem e tó szebb példányait. Ugyanaz a felszerelés, a csali és etető bojli dettó, mint az előző napokban. Ami változott, az a helyszín, és hogy a hőmérő újra nyári meleget mutat.

A szakértő válaszol! – 152. rész

Putz Tamás 2024-04-14
Újra körbeért a sorozat, ismét rajtam a sor, hogy válaszokat és néhány hasznos tippet adjak az érdeklődő horgászoknak. Igyekeztem ezúttal is érdekes témákat kigyűjteni a postaládából, amelyek egyben aktuálisak is az előttünk álló időszakra, illetve remélhetőleg minél többetek számára kapóra jönnek majd! Nézzük, melyek ezek!

Method suli 36. rész – április

Sipos Gábor 2024-04-13
A nagy távolságban történő horgászat megosztó technika. Vannak, akik hallani sem akarnak róla, és vannak, akik csak ezt művelik. Vannak, akik állításuk szerint ülve dobnak 100 méter fölé, és olyan is van, aki ha megfeszül, sem tudja beküzdeni 80 méternél beljebb a végszerelékét. Ebben a részben megpróbálok nem elrugaszkodni a valóságtól és igyekszem egy jól működő taktikát bemutatni itt, a Törökbálinti Horgászparkban.

Tavaszi örömpecák 1. rész

Bottyán Marián 2024-04-12
Az idén korábban érkezett a tavasz, talán egy hónappal járunk előrébb a megszokottnál, sokunk nagy örömére. A reggeli rigófütty, a virágba boruló fák, az ébredező állatvilág és még sorolhatnám, mást sem vár az ember lelke jobban a hosszú, szürke tél után.

Kapitális kora tavaszi fogások

Tolnai Balázs 2024-04-10
Rettentően mozgatott a gondolat, hogyan lehet kitolni a nyári, remek, napsütéses, meleg időben töltött horgászataimat az őszi és a tavaszi időszakra. Ekkor a vízhőmérséklet alacsonyabb és a halak kapókedve is másképp alakul. Pedig számos videó igazolta, hogy igen, a hidegebb márciusi vízben is lehet halat fogni. A kísérletezésem és az Ordas-tavak jutalma két tok és egy tükörponty.

Húsvéti meglepetések

Rokolya Péter 2024-04-09
Téli tervezés tavaszi horgászatot eredményez. Ádám barátommal télen elhatároztuk, hogy újfent ellátogatunk egy kihívásokkal teli holtágra a tavasz folyamán. Célkeresztben elsősorban a harcsák és a pontyok voltak ezúttal, de a bónusz meglepetés sem maradt el!

Pontybiztos szelekció

Horváth Ádám 2024-04-08
Valahányszor kilátogatunk egy vízpartra, akarva-akaratlanul is szembetaláljuk magunkat egy-egy megoldandó szituációval. Kevés olyan alkalom adódik, amikor a körülmények teljes mértékben optimálisak lennének ahhoz, hogy pikkelyes barátaink horogvégre kerüljenek. A légynyomás-változástól kezdve az iszapos tavak okozta nehézségeken át a víz hőmérsékletéig valamennyi nagyban befolyásolja a horgászat sikerességét. Nem is beszélve arról, amikor először látogatunk el egy adott vízterületre, amelyet még nem sikerült kellően kiismernünk, vagy nem tudtunk kielégítő mennyiségű információt szerezni róla. Ezek a változók a kitartásunkat teszik próbára. Bosszantóak, de egy-egy jól átgondolt stratégia és a logikus gondolkodás sok tapasztalattal ajándékozhat meg minket.

A szakértő válaszol! – 151. rész

Haskó Tamás 2024-04-07
A „Szakértő válaszol” sorozat egyszerűen nem fogy ki a kérdésekből, a tavasz beköszöntével tömegével kapunk megkereséseket számtalan témában. Külön öröm számomra, hogy a pontyhorgászat mellett egy-egy kérdés érinti a „szívem csücskének” számító harcsahorgászatot is, próbálok ebben is minden érdeklődőnek segíteni, de leszögezem, hogy én magam is csupán néhány éve tanulom a horgászat e szakágát.

Busahorgászat az alapoktól 4. rész – Kora tavaszi horgászat a Busázó Fenekező Szettel

Sipos Gábor 2024-04-06
Jó néhány év telt már el azóta, hogy a fenekező busázó technikát bemutatattuk. E módszer kivitelezése az egyik legegyszerűbb, ha a planktonevők horgászatáról van szó, ám azon túl, hogy igyekszünk eredményes kiegészítőket és technikákat bemutatni, mindenképp próbáljuk egyre egyszerűbbé is tenni a horgászok dolgát. Így aztán 2024-ben egy olyan újdonságot is felvettünk a Busa programba, mely megreformálja a fenekező módszert!

Megjelent a Magyar Horgász 2024. áprilisi száma

Magyar Horgász 2024-04-05
Örömmel adunk hírt a HALDORÁDÓ horgászportál látogatóinak a Magyar Horgász legújabb számáról. Már az újságárusoknál a Magyar Horgász áprilisi száma!

Dél-Amerika aranya, a Golden Dorado

Döme Gábor 2024-03-30
Ha ízlelgetjük ezeket a szavakat: ELDORÁDÓ, DORÁDÓ, HALDORÁDÓ, valószínűleg sokak számára ismerősen csengenek. De abban is biztos vagyok, hogy ezek teljesen más jelentéssel bírnak a legtöbb ember számára. Tudtad, hogy él a világon egy olyan hal, amelynek neve: GOLDEN DORADO? Tudtad, hogy amikor – közel 30 évvel ezelőtt – útjára indítottuk vállalkozásunkat és a HALDORÁDÓ nevet adtuk neki, akkor ez a hal volt az egyik névadó? Tudod, hol él ez a csodás „aranyhal” és hogyan fogható meg? Tarts velünk, és megmutatjuk neked!

Bemutatom a By Döme TEAM FEEDER Fine Max botcsalád új tagjait

Sipos Gábor 2024-03-29
A Fine Max botcsaládunk a Fine Carp szériánkat követte a szortimentben, és elsősorban a finomszerelékes feeder, valamint a finomszerelékes method horgászok számára nyújt remek lehetőségeket. Már az eddigi tagok is biztosították a sokféle felhasználhatóságot, ám a három legújabb változat tovább szélesíti a Fine Max széria bevethetőségének határait.

Ananász svédasztal

Pályi Róbert 2024-03-28
Sokan bizalmatlanok az őszi-téli, hűlő vizekben, hogy mi is a jó ízvilág. Legyen csak halas-büdös, legyen édes és büdös vagy talán csak édes? Ma már sokan a szagos, magas halliszt-tartalmú csalikat vetik be a téli hónapokban is. De én nem közéjük tartozom, amit szeretnék is megmutatni az alábbi sorokban.

Ezerarcú Balaton

Szoják Benedek 2024-03-25
Nálam már hagyománynak számít, hogy a Balatoni nagyhalas szezont az egyik kedvenc helyemen, Ábrahámhegyen indítom. Ez ezúttal sem volt másképp. Március második felében vágtunk neki az ébredő Balatonnak, amely tényleg ezer arcát mutatta meg a hét folyamán. A szinte kora nyárias melegtől egészen a hóviharig és a mínuszokig mindenben volt részünk, no de ezért szeretem igazán ezeket a tavaszi horgászatokat. Hibátlan pikkelyesekben szerencsére most sem volt hiány, fogadjátok szeretettel a rövid kis visszatekintésemet e nagyszerű horgászatra.

Sikeres tavasz 1. rész

Rokolya Péter 2024-03-24
A tavasz szerintem minden horgász számára a legjobban várt időszak. Éledezik a természet, velük együtt kedvenceink is, de korántsem olyan egyszerű ilyenkor őket becsapni, mint gyakran gondolnánk. Egy háromrészes cikksorozatot szentelek ezen évszaknak, melyben bemutatom, hogy én miként eredek pikkelyes kedvenceim nyomába, elsőként egy egyesületi vízen.

Method suli 35. rész – március

Sipos Gábor 2024-03-23
A kora tavaszi horgászatok helyszínéül sokan választják a kis kiterjedésű tavakat, mivel ezek gyors melegedése kedvez a pontyok kapókedvének. E vizek meghorgászása nem tűnik bonyolult feladatnak, hiszen sem a dobótávolság, sem pedig a mederszerkezet nem gördít túl nagy akadályokat elénk, és az is valószínűsíthető, hogy pontyok is bőséggel élnek a vízben. Ebben a részben egy ilyen könnyed, egyszerű pecát szeretnék bemutatni, mely inkább kedvcsináló, mintsem tanulságos horgászbemutató lesz. Persze, azért 1-2 érdekesség lesz az írásban, úgyhogy érdemes velem tartani most is!

Hideg vízi randevú egy régi ismerőssel

Ördög Erik 2024-03-19
A kiskorpádi túrát követően nem sokkal, de már a naptár szerint november elejét írván azon kaptam magam, hogy egy újabb kihívás elé nézek barátommal, Tiszai Andrissal. Hogy egy klasszikus Rokolya Péter idézettel kezdjek, „Minden pontyhorgásznak vannak, tervei, céljai, vágyai. Legyen szó az adott vízterület legnagyobb vagy legkülönlegesebb pontyának megfogásáról!”. Ezzel a gondolattal és célkitűzéssel érkeztem újfent a Bácsbokodi Felső-tó partjára, ahol – a fenti soroknak eleget téve – a szívemnek legkülönlegesebb és talán a tó egyik legnagyobb halának megfogása volt a célom ezen a rapid, 12 órás horgászaton. Igen, a hal, akiért jöttem, a tó legendás lakója, az Öreg Töves!

Hogyan készítem el a D-riget?

Erdélyi Tamás 2024-03-17
Már régóta nagy megelégedéssel használok egy előkefajtát, mely merevsége révén egyaránt jól használható dobós, illetve behúzós horgászatok során, emellett brutálisan jó akadással is bír. Mivel ez nem egy lágy előke, a kisebb halak sem gubancolják össze a mederfenéken, így biztosak lehetünk abban, hogy bevetés után minden esetben a jó pozícióban várja a leendő zsákmányunkat. Ez az előke nem más, mint a D-rig.

A szakértő válaszol! – 150. rész

Döme Gábor 2024-03-14
A „Szakértő válaszol” sorozat immár 7. esztendeje színesíti a Haldorádó Horgászportál felületét. Ismét rajtam a sor, hogy folytassam, a 150. rész fő témája pedig a tavaszi pontyhorgászat lesz. Csapjunk is bele!

Esős pontypeca Franciaországban

Pályi Róbert 2024-03-11
Kora tavaszt írtunk. Egyenletes, szép esőzés, 3 Celsius-fok. Nem mondom, jó kezdés itt, Franciaországban. Egyedül az egész tavon. Senki sem horgászik ilyen időben, csak az igazi fanatikusok. Nehezen indult be a horgászat, de aztán megtaláltam a halakat és ismét bizonyított a method technika.

Bővült a család – MAX 1 kapásjelző szettek

Energo Team 2024-03-08
A nagyhalas – jobban mondva békés halas… nem… ez sem állja meg a helyét… Annak a horgásznak, aki hosszabb időt tölt el a vízparton és pihenésre is adja a fejét, aki nem csak a botokat kémleli, vagy aki egyszerűen mással is foglalkozik közben, például szereléket köt, ételt készít, baráti bográcsozás közben társalog az esti tűz körül, annak mindenképp kötelező kellék egy megbízható elektromos kapásjelző. Amikor ez szettben van és több bothoz is használhatjuk, az remek dolog, de amikor a szetthez tartozik egy több tónusú memóriás vevőegység is, amellyel messziről is értesülünk, ha kapás van, akkor nincs mese, olyat kell beszerezni!

A szakértő válaszol – 149. rész

Szoják Benedek 2024-03-06
A vártnál hamarabb, de szerintem kijelenthető, hogy a tavasz berúgta az ajtót. Pezsdül a természet, és halaink, vizeink is éledezni kezdenek. Számomra a tavasz az év legszebb része, mindig imádok a természetben lenni, de ilyenkor különösen varázslatos. A tél folyamán sok izgalmas dolog történt velem és már a szezon első horgászatain is túl vagyok, így van most bőségesen miről írnom, van mit megválaszolnom.

Tavaszi fogós receptek felmelegedő vizekre 2024

Sipos Gábor 2024-03-04
A 2024-es Haldorádó újdonságok nemcsak a feedereseknek tartogat újdonságokat, hanem a nagyponty-horgászok számra is. Ahogy már megszokhattátok, a tavaszi receptek elsősorban az új termékekről szólnak, így azok felhasználási területei kerülnek középpontba. Ami eltér az eddigi receptajánlóktól, hogy ebbe az összeállításba kerültek pontyhorgászok számára készített csomagok is.

Megjelent a Magyar Horgász 2024. márciusi száma

Magyar Horgász 2024-03-03
Örömmel adunk hírt a HALDORÁDÓ horgászportál látogatóinak a Magyar Horgász legújabb számáról. Már az újságárusoknál a Magyar Horgász márciusi száma!

Frontos Balaton

Erdélyi Tamás 2024-03-02
Már-már hagyománnyá vált nálam, hogy az NBBH utáni időszakban 1 hetet a Balaton partján töltök. Bogával már régóta beszéltük, hogy jó lenne egy túrát együtt végighorgászni, ennek most jött el az ideje. A boiliebalaton.hu oldalon foglalható helyek közül a számomra oly kedves Balatonmáriafürdő központi strandját foglaltam le. Mivel nem először horgásztam ezen a strandon, a korábbi évek tapasztalataiból építkezve készültünk fel erre a túrára. Hogy mik voltak ezek? Ebben az írásban kifejtem nektek!

A szakértő válaszol – 148. rész

Rokolya Péter 2024-02-28
Hamarosan érkezik a tavasz, sok horgász kedvenc időszaka. Már mindenki nagyon várja, hogy kergethesse a halakat, így szép számmal kaptam kérdéseket. Ezek közül válaszolok meg most ismét ötöt.

Method suli 34. rész – február

Sipos Gábor 2024-02-24
A legtöbb feederhorgász a tél végén már tűkön ülve várja, hogy újra a hajló rezgőspiccet leshesse. Szinte minden tavon van olyan hely, ahol a pontyok ebben az időszakban megfoghatók. Amennyiben ezt megtaláljuk, nagyon eredményes horgászatokban lehet részünk. De hol érdemes őket keresni, és milyen nehézségek adódhatnak egy átlagos horgásznapon? Ebben az epizódban egy igazán kemény diót foguk feltörni, melybe kis híján beletört a kalapácsom!

Bemutatom a forradalmian új Rippton termékeket

Haldorádó Team 2024-02-22
Folyamatosan dolgozunk azon, hogy biztosítsuk az állandóan változó és fejlődő igényeknek megfelelő termékkínálatot mindegyik horgászmódszerhez. Legyen szó rezgőspicces pecáról, pergetésről vagy bojlis, céltudatos nagyponty-horgászatról, igyekszünk naprakészek lenni. Ebben az írásban az utóbbit előnyben részesítő horgásztársaknak kedvezünk, hiszen a Rippton márka legnépszerűbb termékeit szedtük össze, így talán tudunk segíteni a megfelelő kiegészítők beszerzésében még a szezon előtt!