Írások

Rendezés

A szakértő válaszol! – 147. rész

Sipos Gábor 2024-02-21
Hamarosan beköszönt az igazi tavasz, és végre a fázósabb sporttársak is kiülhetnek a vizek partjaira. Ebben az időszakban a legtöbben az újdonságok próbálgatásának szentelik a horgászatokat, így ebben az írásban elsősorban ezekkel kapcsolatos kérdéseket gyűjtöttem össze, ugyanis bármennyi információt is adunk egy-egy termékről, mindig maradnak olyan dolgok, amelyekre nem térünk ki részletesen. Ebben az összeállításban remélem sikerül pontot tenni néhány ilyenre.

Bemutatom az R&T Dupla halszámlálóval ellátott digitális stoppert

Sipos Gábor 2024-02-20
Kétség nem férhet hozzá, hogy az amatőr horgászversenyzés jelenleg virágkorát éli. Szinte minden hétvégén lehet találni 5-6 olyan versenyt, ahol a horgászok szervezett körülmények közt mérhetik össze tudásukat. Most nekik és persze a profi versenyzőknek kínálunk egy nagyon hasznos eszközt.

Kolompoló tehenek, avagy alpesi élmények egy horgász szemével

Horváth Viktor 2024-02-19
A címből és a nyitóképből a tájékozottabb olvasók már rájöhetnek, hogy következő írásom helyszíne az a kis ország, ahol a szóbeszéd szerint kolbászból van a kerítés. Itt meg kell jegyeznem, hogy a legtöbb háznál még kerítés sincs… Írásom első része nem kifejezetten a horgászatról fog szólni, inkább egy kis segítségnyújtásnak szánom azok számára, akik horgászni szeretnének Svájcban, vagy csak szimplán kirándulnának egy jót.

Pergető történetek 32. rész – Süllők bűvöletében II.

Takács Péter 2024-02-17
Evés közben jön meg az étvágy, tartja a mondás… Én is így jártam ezzel. Bármennyire is nehéz volt a tavi süllőzés, gondolkodás nélkül indultam vissza, amint lehetőségem nyílt rá!

Jégolvadás után a Keve Horgászparkban

Bank Bálint 2024-02-16
Bizonyára már sokatoknak viszket a tenyere, hogy végre kijuthassatok a vízpartra és halat fáraszthassatok. Nos, ezzel én se voltam másképp, így folyamatosan figyeltem, mikor olvadnak végre ki a tavak, mikor tudok végre pecázni egyet. Ez a nap ma jött el, közel egy hónap kényszerpihenő után igazán tavaszias, kellemes időben tudtam horgászni.

A szakértő válaszol! – 146. rész

Putz Tamás 2024-02-15
Újra körbeért a sorozat, ismét rajtam a sor, hogy válaszokat és néhány hasznos tippet adjak az érdeklődő horgászoknak. Igyekeztem ezúttal is érdekes témákat kigyűjteni a postaládából, amelyek egyben aktuálisak is az előttünk álló időszakra, illetve remélhetőleg minél többetek számára kapóra jönnek majd! Nézzük, melyek ezek!

Gyermek horgásztábor Kiskunhalason 2024

Haldorádó Team 2024-02-12
Talán nem is telik el úgy nap, hogy ne érkezne hozzánk érdeklődő levél azzal kapcsolatban, hogy lesz-e lehetőség valamilyen Haldorádó táborban részt venni. E megkeresések többnyire lelkes horgászpalántáktól vagy épp szüleiktől származnak, ezért ezt az írásunkat az ő figyelmükbe ajánljuk!

Wizard Edge Spin bottal a Dunán és állóvízen – Süllős pergetések

Energo Team 2024-02-11
Egy-két hónapja immár, hogy kézbe kaphattam a Wizard pergető bot család Edge Spin sorozatának darabjait. A különféle pálcák, amint egyre inkább magam is tapasztaltam, sokféle pergetésre, többféle halra megfelelőek. Átnézegetve a modelleket láttam, hogy folyó- vagy állóvízen egyaránt rablóhalazhatok, pergethetek velük.

A Nílus királya

Döme Gábor 2024-02-10
Az afrikai kontinens legnagyobb édesvízi ragadozóhala a NÍLUSI SÜGÉR. Állománya azonban vészesen csökken, és annyira megcsappant az utóbbi pár évben a közismert egyiptomi vízterületeken, hogy csak óriási szerencsével lehet horogra keríteni. A kifogható méret sem az, amiért érdemes lenne a hosszú és kockázatos útnak nekivágni. Van azonban Afrika belsejében egy hely, ahol még érintetlen óriások várják a mindenre elszánt, világjáró horgászokat. Ide fogom most a kedves olvasókat elkalauzolni!

Színes főzsinórok a modern feederhorgászatban

Döme Gábor 2024-02-06
A színes főzsinórok térhódítása megállíthatatlan, minden horgászmódszert „megfertőztek” már. Ha szívesen és eredményesen használják a pergetők vagy a nagyponty-horgászok, akkor miért ne használhatnák a feederezők is? Az elmúlt években sokak örömére új, igazán feltűnő színű, kifejezetten feederezők számára fejlesztett főzsinórokkal léptünk piacra. Máris bemutatom ezeket!

Az új év első nagy pontyai

Borbiró Ádám 2024-02-05
Új év, új lehetőségek. Az idei esztendő első horgászatát egy számomra új és ismeretlen nagyhalas tóra, a Sándorfalván található Sándor Horgásztóra terveztem. Soha nem horgásztam még ezen a vízterületen, így nagy izgalommal és bizakodással vágtam neki ennek a pecának. A célom egyértelmű volt: szerettem volna megfogni az új év első nagy pontyait. Arra a haldömpingre azonban még magam sem számítottam, amibe végül sikerült belecsöppennem.

Ismerkedés az RSD-vel

Rokolya Péter 2024-02-02
Egy régóta tervezett horgászatra készültem, melynek célpontja – nyugodtan mondhatjuk! – egy jól ismert vadvíz volt. Ez a vízterület köztudottan a nehezebb vizek közé tartozik, de ideje volt próbára tenni magam itt is, így nem volt kérdés, irány az RSD!

A mai naptól kaphatók a 2024-es Haldorádó újdonságok + szezonindító akciós napok

Haldorádó Team 2024-02-01
Az elmúlt hetekben rendkívüli érdeklődés mutatkozott új fejlesztéseink iránt, rengeteg kérdést kaptunk levelekben, illetve minden hozzánk, a Haldorádó Centrumba betérő vásárló ezeket kereste. Örömmel értesítünk Mindenkit, hogy a mai nappal, vagyis 2024. február 1-jével útjára indítjuk minden újdonságunkat, mától elérhetők bárki számára! Sőt, ennek alkalmából egy különleges, nagyszabású akcióval is kedveskedünk a horgászok számára! Kattints az írásra, és máris mutatjuk a részleteket!

A szakértő válaszol! – 145. rész

Haskó Tamás 2024-01-31
A tavasz közeledtével egyre többen a szezonkezdéshez kapcsolódó kérdésekkel, észrevételekkel keresnek meg minket. Jól látszik, hogy a horgászok mennyire várják már az igazi jó időt, hogy újra kedvenc hobbijuknak hódolhassanak. A kérdések között volt néhány, amely szerintem egész populáris téma, ezeket hoztam most el nektek.

Megjelent a Magyar Horgász 2024. februári száma

Magyar Horgász 2024-01-30
Örömmel adunk hírt a HALDORÁDÓ horgászportál látogatóinak a Magyar Horgász legújabb számáról. Már az újságárusoknál a Magyar Horgász februári száma!

4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2024 versenysorozat kiírás

Haldorádó Team 2024-01-29
Közeleg a tavasz! Az elmúlt évek töretlen sikerei, illetve a rendezvény népszerűsége okán örömmel jelentjük be, hogy a 2024-es év sem telik el az egész esztendőt felölelő versenysorozatunk nélkül! A kiskunhalasi Ezüst-tó Horgászcentrum bizonyította, hogy méltó helyszíne a sorozatnak, így természetesen idén is ugyanitt kerül megrendezésre mind a négy forduló. Lássuk a részleteket!

Gumihalakkal a csukák nyomában

Fehér Boga Pál 2024-01-28
A lehűlő vizekben napról napra egyre aktívabbak a csukák. Megfelelő időben és helyen, a megfelelő módszerekkel és csalikkal igazán feledhetetlen élményekre tehetünk szert. Úgy gondolom, hogy egy őszi eseménydús csukapergetést minden horgásznak át kell élnie. Ennek külön szépsége, hogy csupán egy botra, egy táskára, valamint néhány szabad órára van szükségünk, és indulhatunk is a krokodilok nyomába. Az elmúlt évek alatt számtalan különböző csalit kipróbálva bátran állíthatom, hogy a legeredményesebb csukázó technika a gumihalas pergetés.

Bled, a pontyhorgászat szentélye

Döme Gábor 2024-01-27
Ha a pontyhorgászokat megkérdezzük, szinte biztos, hogy a TOP 3 pontyos horgászvíz között említik a Szlovéniában található Bledi-tavat. 2023 év végén végre eljött az én időm, és Rokolya Péterrel közösen horgászhattam a pontyhorgászok szentélyében!

Egyéjszakás kaland, a csatorna lidércei

Erdélyi Róbert 2024-01-26
Szürke felhők vándorolnak, keringenek a fejem felett. A felhők elkezdik a sírás-rívást, akár egy kisgyermek egy fázós, zord éjszakán. Az eső hideg cseppjei zörgetik a fák halott leveleit, amelyek a földön színesítik be a talajt. Hideg levegő éri el orcámat, de szenvedélyesen és célratörően lépem át a félelem határát, majd a kanális partján portyára indulok…

A szakértő válaszol! – 144. rész

Döme Gábor 2024-01-25
Nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy a 2024-es szezont megnyissam és a „Szakértő válaszol” c. cikksorozat legújabb részével folytassam. Nem meglepő módon a legtöbb kérdést az idei újdonságaink kapcsán kaptam az elmúlt időszakban, ezért ezek közül válogattam, így bárki találhat aktuális, hasznos témát, aki tavasszal a pontyokat célozná meg.

Fagyos bányatavi pontyok az év első hónapján

Erdélyi Róbert 2024-01-24
Beköszöntöttek a mínuszok, és velük együtt elkezdődött az év első horgászata is. Szlovákiában, Felvidéken, azon belül is Feketenyéken vettem üldözőbe a kedvenceket. Amit a bányatóról tudni érdemes, hogy mintegy 6 hektáron terül el, brutális mélységekkel, ami elérheti akár a 15-18 métert is. Aki ismer engem, az tudja, hogy szeretem a vadvízi horgászatot és legfőképp a kihívásokat. A hőmérő a kora reggeli órákban helyenként -4,5 Celsius-fokot mutatott, így forró teával, meleg öltözettel vágtunk neki a kora reggeli túránknak.

Method suli 33. rész – január

Sipos Gábor 2024-01-20
Míg gyerekkoromban a január a szakirodalom olvasgatásáról és a tervezgetésről szólt, addig manapság már csak nagyon ritkán borítja jég huzamosabb ideig a tavakat, így van lehetőség horgászni. Nyilván a halak teljesen másként viselkednek ilyenkor, mint az év többi időszakában, de azért horogra csalhatók, és ebben az epizódban meg is mutatom, hogyan érdemes nekiállni. Sőt! Nemcsak egy, hanem két módszert is mutatok nektek, amelyek lehetővé teszik, hogy ilyenkor is élménydús horgásznapokat zárhassunk.

Téli ragadozók

Szoják Benedek 2024-01-19
Miről szól a tél egy megszállott pontyhorgász számára? Azon túl, hogy a felszerelések letakarítva, orsókon friss damil várja a szezont, az előkék megkötve és a tervek is összeírva, már csak türelmesen várni kell a jó időt. Vagy mégse? Fanatikus pontyhorgász létemre imádok pergetni. A késő ősz és a téli időszak ideális a süllők és csukák becserkészésre. Egy jó thermoruha, egy bot, egy táska, egy termosz forró tea és némi elszántság. Több nem is kell. Talán azt szeretem benne a legjobban, hogy kevés felszerelésigénye van, és rövid idő alatt is lehet egy jót horgászni.

Felsőtárkányban debütált a Wizard Edge Spin

Energo Team 2024-01-18
Felsőtárkányba vezetett következő utam, amelyen újra Gábor barátom kísért el. Nemcsak, hogy kísért, hanem még a sofőr szerepét is elvállalta, így az anyósülésről nézelődve élvezhettem a kellemes, bő egy órás autóutat.

A szakértő válaszol – 143. rész

Szoják Benedek 2024-01-16
Először is hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy egészségben, sikerekben és nem utolsósorban fogásokban gazdag új évet kívánjak minden kedves olvasónknak. Már javában benne járunk a télben, és bár sokan ilyenkor is kitartóan a jégmentes vizeinket vallatják, mások viszont a téli pihenőt kihasználva igyekeznek felkészülni a közelgő szezonra. Ez egy remek alkalom, hogy pótoljuk a hiányzó felszereléseket, kössünk néhány előkét és rendszerezzük a felszereléseket. Jómagam ilyenkor is járom a vizeket, vízpartokat, de igyekszem kihasználni a téli délutánokat és a hamarosan beköszöntő szezonra készülődni. A mostani írásommal, remélem, tudok néhány olvasó segítségére lenni. Feszes zsinórt kívánok Mindenkinek!

A szakértő válaszol – 142. rész

Rokolya Péter 2024-01-10
Itt a tél, a nyugalom időszaka. A horgászat bár ilyenkor háttérbe szorul, azért sok kérdést kaptam az elmúlt időszakban is, közülük néhány érdekesebbre adok most választ.

Versenynaptár 2024

Haldorádó Team 2024-01-08
Elkészült a 2024. évi versenynaptár tervezete. Ez alapján máris könnyebb a szabadságok és szabadnapok ütemezése – nagyon sok jó verseny vár ránk ebben az évben is. Remélhetőleg a versenyek időpontjai véglegesek, amennyiben mégis változás következne be, igyekszünk a legrövidebb időn belül javítani. Ismét jöhet a tervezés, készülődés.

Haldorádó új termékek 2024

Döme Gábor 2024-01-06
Nehéz évről évre megújulni, de nagy öröm és büszkeség számunkra, hogy immár nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi igényeket is ki kell tudnunk szolgálni. Ez olyan feladat, amelyet nem teherként, hanem kihívásként fogunk fel és olyan megoldásokra, innovatív termékek fejlesztésére koncentrálunk, amelyekkel megpróbálunk az elvárásoknak maximálisan megfelelni!

Megjelent a Magyar Horgász 2024. januári száma

Magyar Horgász 2024-01-05
Örömmel adunk hírt a HALDORÁDÓ horgászportál látogatóinak a Magyar Horgász legújabb számáról. Már az újságárusoknál a Magyar Horgász januári száma!