A fürge cselle

Polyák Csaba 2011-03-24
Hazánk vizei nem kizárólag nagytestű halakkal népesültek be. Rengeteg apróság is úszkál vizeinkben. A természet nem véletlenül rendelkezett így, mindenkinek megvan a maga szerepe. A sorozat következő aprósága is ilyen. Védett halról lévén szó, horgászati jelentősége nincsen, de mint a tápláléklánc egyik fontos láncszeme, neki is szerepet osztott a természet.

A ponty

Polyák Csaba 2010-11-09
A ponty a magyar horgászok legkedveltebb hala. Horgászatára komoly iparág is épül, számtalan kimondottan e hal megfogását célzó módszer ismeretes. Az emberek „rajongása” a ponty iránt nem új keletű, régóta előkelő helyet foglal el a népszerűségi listán. Mivel a legrégebben megfigyelt halról beszélünk, a legtöbbet róla tudjuk meg, ha utánanézünk történetének. Hogy miért is vált a legkedveltebb hallá? Honnan ez a kitüntetett figyelem? Ebből a kis írásból ez is kiderül.

A kínai razbóra

Polyák Csaba 2010-10-23
A razbóra nekünk, horgászoknak mint kiváló csalihal lehet ismerős. Noha számos hazai vizünkben megtalálható, elsősorban a horgászboltokban találkozunk vele. Nem azért, mert kevés van belőle, hanem azért, mert jelentéktelennek gondoljuk. Nem őshonos fajról van szó, más betelepített halakkal érkezett és igen gyorsan meghódította hazánkat. Ezen apró termetű hal jelenléte vizeinkben komoly veszélyeket rejteget más, őshonos halfajokra. Mint csalihal a ragadozókra jelenthet komoly veszélyt… némi emberi közbeavatkozással, természetesen.

A szivárványos ökle

Polyák Csaba 2009-12-18
A szivárványos ökle hazánk egyik különleges védett hala. A különlegessége a szaporodásában rejlik, ami a hazai fajok között egyedülálló. Az aprócska hal - az oldalán futó szivárványos csík miatt - az kedvelt akváriumi faj is volt, emellett régen mint kitűnő süllőcsali tarthatott számot a horgászok érdeklődésére. Ma, miután a védett fajok listáját gyarapítja, még csak eszünkbe sem juthat ilyen célú felhasználása. Sajnos hazánkban egyre kevesebbet találkozom vele, pedig volt idő, mikor tömegével akadt fenn a csalihalfogó háló apró szemein. Sokan nem tudják, de ez az aprócska hal a születendő gyermek nemét is képes megjósolni. Hogyan? Hamarosan kiderül.

A fehér és a pettyes busa

Polyák Csaba 2009-08-22
Az amur után a másik ázsiai (Made in China) jövevény halunk. Ahogyan az amur, úgy a busa is megosztja a horgászok táborát. A busának azonban egy dolgot - horgász szemmel - nem tudunk megbocsátani. Nagyon nehéz szabályosan horogra csalni. Vannak állítólag trükkök, amelyek segítségével rendesen szájba akasztva is megfogható, de az általam vagy barátaim által fogott busák 99%-ánál a horog a testbe akadt. Legjobb esetben a száj közelében, de sohasem a szájon belül. Sok dolgot felróhatunk neki - vagy inkább azoknak, akik betelepítették vizeinkbe -, de ha az amurhoz hasonlóan lehetne céltudatosan horgászni rá, azt hiszem, mindent megbocsátanánk neki. A horgon ugyanis rendkívül jól küzd és gigászi méreteket képes elérni. Az éremnek pedig most is két oldala van, hiszen halászati szempontból értékes halról beszélhetünk. Ismerkedjünk meg vele közelebbről!

Az amur

Polyák Csaba 2009-02-19
Az amur egyike a sok vitát kiváltó halaknak. Betelepített halról van szó, ami remekül érzi magát nálunk, és ma már szinte bárhol összeakadhatunk vele. Vannak, akik átkozzák, mint a nádasok letarolóját, míg mások egekig magasztalják küzdeni akarását, sportértékét. Tény, hogy szegény pára nem tehet semmit arról, hogy annak idején valaki úgy döntött, jó ötlet lehet az elburjánzó vízi növényzetet vele karbantartani. Ne felejtsük azonban el, hogy eredetileg nem ezzel a céllal került hazánkba. A húsa volt az, ami miatt annak idején behoztuk. Én nem szándékozom pálcát törni felette, hiszen nem ő akart ide telepedni. Inkább megpróbálom jobban megismerni.
Videóval

A pontytenyésztés folyamata

Takács Péter 2006-07-13
Régóta kíváncsi voltam arra, hogy honnan kerülnek a vizeinkbe, hogyan „születnek” a horgászvizeink legkedveltebb halai, a pontyok. Ezért megkerestem ifj. Radóczi Jánost, a Szabolcsi Halászati Kft. halászati szakmérnökét, hogy mutassa meg nekem, magyarázza el a pontyok tenyésztésének folyamatát.

A küsz

Polyák Csaba 2006-03-29
A küszt - vagy ahogy mi, horgászok szólítjuk: a snecit - mindenki ismeri. Legtöbbünknek első horgászélménye is vele kapcsolatos, hiszen kevesen vannak, kiknek nem ő akadt volna elsőként a horgára. Ha valaki gyerekfejjel kezdett horgászni, a fickándozó kis ezüstös valami egy életre szóló „fertőzést” okozhatott. Bevallom, én mind a mai napig a snecizést tartom a horgászat iskolájában az első osztálynak. Innen kiindulva lenne érdemes eljutni a felsőbb osztályokba.

Garda

Polyák Csaba 2006-02-07
„A Balaton heringhala, a garda, az ezüstösök között legragyogóbb s alak szerint a legföltűnőbb óriási seregekbe verődik s valami titokzatos nyüzsgést, vándorlást végez; épen mint az oczeán heringje. E haltömegek ekkor oszlopszerüen töltik be a víz egész mélységét, a fenéktől a színig; néha annyira, hogy a legfelsőbb réteg viczkándozásától burványt vet a tó színe.” (Herman Ottó)

A compó

Polyák Csaba 2005-10-20
A compó nálam a halak között igen előkelő helyet foglal el. Remek sporthal, amit fantasztikus élmény horogvégre keríteni, de már megkeresni, becserkészni is komoly érdem. Igazi őserő lapul izmaiban, a vizek e különös teremtménye uszonyai segítségével méretét meghazudtoló vehemenciával menekül, harcol, ha életét veszély fenyegeti. Nem véletlen, hogy tőlünk nyugatabbra többre becsülik, mint a pontyot. Különösen igaz ez a Csatornán túli horgászokra. Az angoloknál az őt megillető helyre került, kiszorítva a pontyot is.

Az ezüstkárász

Polyák Csaba 2005-06-07
Az ezüstkárász sokak által üldözött, nemkívánatosnak minősített hal. Nem őshonos, valószínűleg egy átgondolatlan telepítésnek köszönhetően szaporodott el vizeinkben. Mivel rendkívüli alkalmazkodó képességről tett bizonyságot, ma már szinte minden vizünkben találkozhatunk vele. Visszaszorításának ma már szerintem kicsi az esélye, így én elfogadtam olyannak, amilyen. Ha horgászom rá, akkor kifejezetten örülök jelenlétének. Nem kívánok pálcát törni egyetlen olyan élőlény felett sem, akit az emberi meggondolatlanság hozott „hátrányos” helyzetbe, helyette igyekszem megérteni, megismerni őket.

A kárász

Polyák Csaba 2005-04-19
Sokan most egy gyűjtőfogalomra gondolhatnak, pedig nem erről van szó. A kárász név az őshonos aranykárászt jelöli. Ismeretes mostohatestvére is, az ezüstkárász. Többnyire a kárász szó hallatán rá gondolunk. Ezért is kezdem aranyosabb testvérével. Nem azért, mert olthatatlan gyűlöletet táplálok a másik ellen, hanem azért, mert mégiscsak ő az, aki régebben lakja vizeinket. Sajnos egyre kevesebb helyen találkozhatunk vele, amiről nem feltétlen ő tehet. Nem szabad elfelejtenünk, hogy mint sok más esetben, itt is emberi beavatkozásnak köszönhető életterének szűkülése.

A szilvaorrú keszeg

Polyák Csaba 2005-03-17
Akár egy népmese címe is lehetne. A vasorrú bába után, itt egy újabb mesehős? Nem erről van szó, bár halunk igen kalandos életet él. Néha veszi a „vándortarisznyát”, és világgá megy, hogy azután sok-sok kaland után újra hazatérjen. Egy kedves, külsőre bohókás halról fogok most írni, aki sok meglepetéssel szolgálhat. Mondhatni, kuriózum a hazai halak között. Hogy miért? Már mondom is…

A leánykoncér

Polyák Csaba 2005-02-17
Egy olyan halról olvashattok most, aki rejtett életet él. A fő élőhelyén nagyon nehéz elérni, így kivételesen szerencsés az a horgász, akinek horgára akad. Akinek sikerül élete során egyet-kettőt fogni, úgy érezheti magát, mint a mesebeli halászlegény, aki kifogta az aranyhalat. Úgy is kell vele bánni. A „jó tett helyébe jót várj” szellemében eresszük útjára, hiszen látni fogjuk, vizeink ritka, védett kincse.

A paduc

Polyák Csaba 2005-02-03
Az egyik legrafináltabb, legtrükkösebb halunkhoz érkeztünk. A folyók rutinos szabaduló művésze, akit nehéz lépre csalni. Vannak gyengéi, amiket ha ismerünk, könnyebb dolgunk lesz. Ahhoz, hogy ezeket kihasználhassuk, meg kell ismernünk őkelmét. Megismerni könnyebb lesz, mint kiismerni. Rögtön kiderül, miért.

A márna

Polyák Csaba 2005-01-28
Herman Ottó 1887-ben így vélekedett róla: „A rózsás márna kiválóan folyóbeli hal s tavakban csak betévedt vendég, szereti a sebesebb folyású, mély vizet, hol a fenékről szedegeti táplálékát, mely rovarokból, halivadékból és különösen bomlásnak indult szerves anyagokból áll, ezért olyan pontokon, ahol a folyóba, patakba szennyvizek ömlenek, rendesen található; némelyek szerint télen át a partlyukakban nyugovót tart.”Hogy ma mit tudunk róla? A következőkből kiderül.

A jászkeszeg

Polyák Csaba 2005-01-11
Aki már összeakadt vele, biztosan nem felejti el. Igazi folyóvízi kinccsel találkozhatott. A szépsége mellett küzdeni tudása az, amiért én is nagyon szeretem. Kicsit erőszakos, önfejű hallal van dolgunk. Hogy miért írom mindezt? A következőkben kiderül.

A bodorka

Polyák Csaba 2005-01-07
A most bemutatásra kerülő hal, szintén nagy kedvencem. Valami miatt nekem ő egy kedves, vidám hal. Talán azért, mert a hosszú tél után először bevetett horgon, ő az, aki kapásával, és mohóságával az év első halaként jelentkezik? A kora tavaszi, -jég veszte- utáni első halacska, aki fellobbantja a horgásztüzeket, és többnyire az utolsó is, aki a tél beállta előtt még megmelengeti a finompecás szívét.

A vörösszárnyú keszeg

Polyák Csaba 2004-12-17
Herman Ottó a következőt írta róla: „A pirosszemű kele, mint faj sokszoros eltéréseket mutat, amelyek úgy az arányokra, mint a színezetre is vonatkoznak s részben ivarkülönbségekben, részben a tartózkodás változatosságában gyökereznek. Magában az a körülmény, hogy én huszonnégy magyar népies nevét gyűjtöttem össze, s a németség is valami tizenötön szólítgatja, bizonyossága a sokszoros elváltozásnak.” Hogy mennyire igaz ez, rögtön kiderül.

A lapos és a bagolykeszeg

Polyák Csaba 2004-12-10
Az alábbiakban két olyan keszegfélét mutatok be, amelyek csak néha-néha kerülnek haltartónkba. Mindketten dévérezés közben akadhatnak horgunkra, és a dévér mellett leginkább egymással keverhetőek össze. Nézzük, mégis mitől más ez a két keszeg.

A karikakeszeg

Polyák Csaba 2004-11-17
A következő bemutatkozásnál azokat a keszegfajokat vettem szemügyre, amelyek a dévérkeszeg horgászata közben, úgynevezett járulékos halként akadnak horogra. Mivel ezek hasonlítanak a leginkább a dévérkeszegre, nem árt, ha rögtön őkelme után ismerjük meg őket. Tegye hát le névjegyét elsőként a karikakeszeg.

A dévérkeszeg

Polyák Csaba 2004-10-22
Emlékszem, hogy gyerekként édesapám mutatta meg, milyen sokszínű is a vízi világ. Akkor minden kifogott halacska ismeretlen volt. Az, hogy ma már ismerősként látom őket viszont, az annak köszönhető, hogy tanítóm türelmesen elmagyarázta, melyik halat miről ismerhetem fel a legkönnyebben. Később én is közelről figyelgettem a jellemző külső jegyeiket, és ha bizonytalan voltam a dolgomban, elővettem a határozót. Úgy gondolom, nem lesz haszontalan, ha egy kis amatőr halismeretre csábítok mindenkit.
Termék katalógus

Haldorádó
Katalógus

Megjelent a Haldorádó 2024 termékkatalógus, lapozz bele!

Tovább

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.