Rendezés

IX. Ohat Nemzetközi Bojlis Kupa 2012. május 16-20.

Haldorádó Team 2012-05-17
Ohat, 100 óra - ez a név és ez a szám együtt említve a bojlizással foglalkozó sporttársainknak már sokat sejtet. Ha csak az előző év sikereit felsoroljuk: 4443 kg összfogás 7300 g-os átlagsúllyal és az első helyezett 917 kg-os eredménnyel nyerte versenyünket. Ez már remek esélyeket vetített a 2012-es év versenyére is. Hogy ebben az évben ez miként sikerült Hortobágyi Halgazdaság Zrt. főrendezésével megtartott kilencedik százórás nemzetközi bojlis versenyen, erről szól ez a versenybeszámoló!
Videóval

SBS - Székely Őzetanya Bojlis Verseny 2012. - Beszámoló

Gál József 2012-05-17
2012. április 26-30. között került megrendezésre az első SBS - Székely Őzetanya Bojlis Verseny. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található Székely Őzetanya Bojlis Tó nyitását nagy várakozás előzte meg. A pontyhorgászok körében szájról szájra járt egy tó híre, melybe öt évvel ezelőtt 12.000 db pontyot telepítettek. A 24 hektáros tó időközben további sok-sok nagytestű halnak adott otthont, hiszen a tógazdák gondos munkájának köszönhetően folyamatos volt a 10 kg. feletti pontyok és amurok telepítése. Mindeközben a tó környezete is folyamatos fejlesztés alatt állt. Fák telepítésével, füvesítéssel, a horgászatot megkönnyítő stégek építésével, korszerű vizesblokk kiépítésével káprázatos horgászparadicsomot vehettek birtokba a versenyre nevező pontyhorgászok.

Na, ki a király?

Jeszenszki János 2012-05-05
A címben feltett kérdés járt az eszemben egész verseny alatt. Vajon, ki a király, aki elfogadja a nehezebb körülményeket, a gyengébb kilátásokat és kitart végig? Vagy az, aki félti presztízsét, nevét és inkább nem indul egy versenyen, ahol félő, hogy nem fog annyit, olyat, amitől az előbbiektől többnek érezheti magát? A kérdésre egyértelmű választ kaptam a hétvégén: csak a flúgosak képesek erre! A mindenre elszánt, semmitől sem elriadó, a körülményeket és lehetőségeket elfogadó, kihasználó amatőrök, akik a hétvégén Akasztón, a Kiskunsági-főcsatornán mérték össze erejüket, tudásukat, tartásukat, flúgosságukat! Lássuk, lássátok hát kitartásuk krónikáját! Az idei, negyedik Flúgos Futam, amatőr bojlis vándorkupa történéseit hoztam most el nektek!
Videóval

III. SBS-V.I.P. Pontyfogó Kupa beszámoló

Gál József 2011-10-26
2011. szeptember 22-én reggel 21 csapat gyülekezett a kemecsei V.I.P. horgásztó partján, hogy összemérje felkészültségét, kitartását és persze szerencséjét. Immár harmadik alkalommal került megrendezésre az SBS-V.I.P. Pontyfogó Kupa. Rövid pályafutása alatt komoly rangot vívott ki magának a rendezvény. Sikerességét jól szemlélteti, hogy az egyszer benevezett csapatok évről évre visszatérnek, így nagyon nehéz bejutni a Kupán induló csapatok közé.

III. Mišel Zadravec Carp Baits Kupa 2011, Merenye - versenybeszámoló

Zadravec Team 2011-10-24
2011. október 15-én, szombaton délelőtt 10 órakor véget ért a 115 órás nagy pontyfogó kupa a Merenyei-víztározón. A 25 csapat és segítőik nagyon nehéz versenyen vannak túl. A 2010 októberében megrendezett versenyen nagyon extrém időjárási körülményekről számolhattunk be, de az idei verseny időjárása sem volt hétköznapi. A rendezvényt megelőző napon (vasárnap) hatalmas erővel fújó északi szél reggeltől estig kitartott. A hétfő reggeli megnyitót mindenki nagy örömére eső nélkül, kellemes napos időjárási körülmények között tarthattuk meg. A következő napokra jellemző viszonylag enyhe időjárás a hét második felében kezdett igazán bekeményíteni, amikor az éjszakák hőmérséklete már át-átcsapott a mínuszok tartományába. Hogyan végződött a nem mindennapi megmérettetés? Az alábbi sorokból megtudhatjátok.

Profi amatőrök hétvégéje

Jeszenszki János 2011-10-16
Jól tudom, ellentmondás leledzik a címben, de hamarosan ti is megértitek, mire utal, miért bátorkodtam ezt adni ennek az írásomnak! Többször próbáltam - elsősorban magamnak - megfogalmazni, mit is jelent a mai szlengben, illetve a köznyelvben az amatőr és a profi? Van ugye az amatőr szónak egy lekicsinyítő, majdhogynem pejoratív jelentése, ilyen értelemben használják többet. mintegy lenézve a tudását annak, akire ráakasztják. Van a profi szó, ami viszont az „amatőrség” ellenkezőjéről próbálja a hallgatót meggyőzni, miszerint a titulus viselője mindenhez kimagaslóan ért, kitartó és képtelen hibázni. Nos, a most elmúlt hétvégén az 50 órás Flúgos Futam, bojlis amatőr vándorkupán átértékelődött - legalábbis számomra - mindkét kifejezés… E verseny a beszámolóját olvashatjátok most!

Közös magyar-szlovák siker Maconkán, az Európa Kupán!

Dérer István 2011-09-20
2011. augusztus 22-27.-ig került sor a II. Professzionális Bojlis Európa Kupára, egyben a XVII. Maconka Nemzetközi Bojlis Kupára a festői szépségű, megújult Maconkai-víztározón. A folyamatos, 40 fokot közelítő kánikula nem mindennapi erőpróba elé állította a (heted)hét országból érkezett csapatokat, továbbá így természetesen kétséges volt az is, hogy e szituációban egyáltalán táplálkoznak-e majd a halak. Az idő múlásával azonban egyre jobban látszott, hogy ismét szenzációs eredmény van készülőben: a profik valóban tudnak akár „halat varázsolni” is!

EPBC, Magyarország, Maconka: Egy új kezdet

Dérer István 2011-05-17
2011. május 14-én a 15:00 órai ünnepélyes díjkiosztóval ért véget 9 ország 31 csapatának 89 versenyzője részvételével az I. Professzionális Bojlis Európa Kupa, egyben a XVI. Maconka - SBS Nemzetközi Bojlis Kupa. Mivel a rendkívül erős mezőnyben világbajnok, világcsúcs-tartó, valamint több VB érmes, országos bajnok és nemzetközi kupagyőztes is felvonult, így különösen örömteli az a tény, hogy magyar kezekbe kerülhetett az Európa Kupa! A továbbiakban a tegnap közölt első rész után a véghajráról és a díjkiosztóról szól a beszámoló befejező része.

EPBC, Magyarország, Maconka: Egy új kezdet

Dérer István 2011-05-09
2011. május 9-én a 13:00 órai ünnepélyes megnyitót és a sorsolási ceremóniát követően 17:00-kor 5 szektorban, 9 ország 31 csapatának 89 versenyzője részvételével kezdetét vette az I. Professzionális Bojlis Európa Kupa, egyben a XVI. Maconka - SBS Nemzetközi Bojlis Kupa. Mivel a mezőnyben világbajnok, világcsúcs-tartó, valamint több VB érmes, országos bajnok és nemzetközi kupagyőztes is található, már biztosan borítékolható a szokásosan izgalmas verseny. A fogási mennyiség alakulásában persze az időjárás és így a halak kapókedve is nagy szerepet kaphat, de ez ma még a jövő zenéje. Kezdjük meg a hangolást, azaz kövessük együtt a napi eseményeket!
Videóval

Óránként 77 kg-os halfogás… II. SBS-V.I.P. Pontyfogó Kupa - beszámoló

Kovács Zoltán 2010-11-12
Nagyon nehéz dolga van a krónikásnak, amikor azokat az izgalmakat szeretné átadni az olvasónak, amiket a II. SBS-V.I.P. Pontyfogó Kupán éltek át a versenyzők és a versenyzőknek szurkoló barátok. Hihetetlennek hangzik: a 72 órás versenyen az összfogás több mint 5,5 tonna lett, de ne szaladjunk ennyire előre, haladjunk sorban a történéseken, tartsatok velünk!

Carp Championat Reviri Srbije 2010Le a kalappal!

Kazi István 2010-11-06
A hat hónapig tartó ligaversenyen a részvevők igencsak legények voltak a gáton, hiszen a fagyos kora tavasztól kezdve a ránk zúdult rekkenő kánikuláig nemcsak, hogy bátran szembesültek az időjárás legkülönbözőbb szeszélyeivel, de emellett jól is szerepeltek. Az öt forduló 225 órája alatt több mint 292 mázsa halat, azaz szám szerint 4119 pontyot invitáltak a partra, az átlagfogásuk pedig 7,09 kg volt.

XV. Maconka - Big Carp Nemzetközi Bojlis Kupa: Testközelből

Dérer István 2010-08-24
Újra itt a hagyományos, nyár végi maconkai profi nemzetközi verseny 6 ország 21 válogatott csapatával, köztük világbajnokkal, világcsúcstartóval, magyar bajnokokkal, kupagyőztesekkel - ráadásul mindez egy látványosan átalakulóban lévő vízterületen. Figyelem! Hétfő 19:00-tól szombat 10:00-ig 111 óra kőkemény, eredménycentrikus sporthorgászat következik! Kövessük együtt a nem mindennapi eseményt, szurkoljunk a kedvenc csapatoknak!

Miért nyertek? Mert megérdemelték!

Dérer István 2010-07-26
XIV. Maconka-SBS Nemzetközi Bojlis Kupa, 2010. május. Ezúttal is a krónikás maradt el, mégpedig alaposan. Az ezüstérmes által jegyzett szép szakmai cikk közelmúltbeli „Haldorádós” megjelentetése és a versenyről szóló hó eleji sajtómegjelenés mellett a lelkiismeretem is egyre erősebben arra ösztönzött, hogy hozzam be végre ezt a lemaradást. Hogy miben? Egy szép verseny és benne egy régen megérdemelt győzelem krónikájának közzétételében Magyarország egyik legerősebb versenyén!

Ezüstös amurok

Garai Péter 2010-07-08
Óriási izgalommal, feszültséggel teli várakozás előzte meg a 26 kiváló csapat sorsolását a XIV. Maconka Nemzetközi Bojlis Kupán. Több szempontból is érdekes verseny ígérkezett, a folyamatban lévő tórekonstrukció miatt utoljára versenyezhettek a csapatok az eddig ismert, szeretett versenypályán. A halakkal is történhetett valami, ugyanis a helyi horgászok szerint több hete étvágytalanok voltak ívásra készülődő kedvenceink. A meteorológia frontátvonulásokat ígért, esővel, felhőszakadással. napról napra alacsonyabb hőmérséklettel. Érthető volt tehát a csapatok izgalma. A mély vagy sekélyebb részek lesznek a nyerők? A szél mennyire lesz tartós? A sok bizonytalan tényező mellett a sorsolásnál még a Fortuna kegyeiben is bízni kellett, ugyanis nem mindegy, hogy a csapat hányadikként választhat rajthelyet.

I. Ohat - Mercury Nemzetközi Bojlis Kupa

Haldorádó Team 2010-06-30
A Hortobágyi Halgazdaság Zrt. 2010. június 30. és július 4. között rendezi meg az I. Ohat - Mercury Nemzetközi Bojlis Kupa döntőjét az Ohati Horgász és Bemutató Központ III. taván. A verseny két elődöntőjére áprilisban, illetve májusban került sor, ahol a nevezők közül mindkét verseny első öt helyezettje jutott a fináléba. A döntő 100 órás lesz, a csapatok szerda reggel 9:00 órától kezdik a versenyt. A korábbi tapasztalatok alapján a győzelemhez legalább 500 kg 3 kilósnál nagyobb ponty vagy amur kifogására lesz szükség. Az eredményhirdetésre vasárnap 15 órakor kerül sor, azonban a részeredmények minden nap ebben az írásban frissülnek. Így, a folyamatos közvetítésnek köszönhetően minden érdeklődő - anélkül, hogy jelen lenne - pontos információt kap a rangos verseny aktuális állásáról.

Sorban a sárban, porban párban… avagy az attraktoros traktoros

Jeszenszki János 2010-06-17
Flúgos mind, ezt bizton állítom! Élén velünk, akik még hisszük, hogy Csépán létezik jó idő és útviszony, amikor megközelítjük. Nem, kedves olvasó, ott már nemcsak a halak menekülnek előlem, de még a jó utak is mélyen a sár alá bújnak… Ám ami elképeszt és ámulatba ejt, hogy mennyi amatőrt sikerült megfertőznöm, akinek nem számított sem eső, sem sár, nem rettentette el a hónaljig érő barázda, az onnan felfelé kezdődő esőfelhők, jöttek szinte számolatlanul az amatőr bojlis kupára, a Flúgos Futamra. Ez a beszámoló e versenysorozat második rendezvényéről szól…

Így is lehet!

Kazi István 2010-05-23
Szerbiában komoly hagyományai vannak a bojlis pontyhorgászatnak, köztudott, hogy magas szinten megy mindennek a versenyszerű változata is. Rendben zajlanak a nemzeti bajnokság fordulói (amelyek esélyt nyújtanak az ott indulóknak a világbajnokságra való kijutásra) és a rangos kupaversenyek. Fájó szívvel látom, hogy Magyarországon a tavalyi próbálkozás után újra bizonytalan ideig nem kerülhet megrendezésre a Magyar Pontyfogó Bajnokság. Biztos, hogy a horgászokkal van a baj…? Nem akarom a tüzet újra felszítani, csupán bepillantást szeretnék nyújtani egy olyan ország pontyfogó versenysportjába, ahol megbecsült és elismert tagjai a bojlis horgászok. Lássuk mi történt a IX. Nemzetközi Euro Carp Kupán, amelynek magyar érintettjei is voltak!
Videóval

V. Challange Week, azaz a Kihívás Hete a háromfai Zöld Pokolban

Kátai Róbert 2010-04-02
Immár öt sikeres esztendőt tudhat maga mögött a Challange Week, azaz a Kihívás Hete -hangzatos nevet viselő - bojlis verseny. Ez a megmérettetés nemcsak attól izgalmas, hogy a helyszín a háromfai Zöld Pokol, ahol ez idő tájt egyedül csak a „zöld” nem fedi a valóságot, de a még víz alatt lapuló alattomos tökszárak láthatatlanul is pokollá teszik a megakasztott pontyokért folytatott küzdelmet.

Hallatlan társasággal egy haltalan versenyen

Jeszenszki János 2009-11-02
Flúgos futamként hirdettem meg az első nekifutást, de ezzel nem szerettem volna senkit sem negatívan minősíteni, aki érzett magában annyi bátorságot, hogy induljon a versenyünkön. Tabdin történt az eset, az eső nem esett, a légnyomás viszont nagyon leesett. Talán a sorozatos betlik ennek is betudhatók voltak… de ne siessünk ennyire előre, hisz majd kiderül, nem is ez volt a lényeg!
Videóval

I. SBS-V.I.P. Pontyfogó kupa beszámoló!

Kovács Zoltán 2009-10-24
Néhány héttel ezelőtt többen olvashatták az I. SBS-V.I.P. pontyfogó kupán való részvételre vonatkozó felhívásunkat. A rendezvény fő vonzerejét tán az jelentette, hogy az egy eddig érintetlen természeti körülmények között lévő, rendkívüli halmennyiséggel büszkélkedő tavon kerül megrendezésre. Mivel a felhívást a verseny előtt egy hónappal írtuk ki, ráadásul az a szezon végén zajlott le, érthetően nem volt teltház, ugyanakkor így a résztvevő csapatok még családiasabb hangulatban versenyezhettek és a beígértnél is jobb, sőt rendkívüli eredmények születtek. Egy érdekességet kiragadva: az első három helyezett életében először vett részt versenyen! Ha szeretnétek megtudni, hogy milyen további különleges eredmények és kiemelkedő fogások születtek, vagy érdekel benneteket, hogy milyen körülmények között zajlott a verseny, akkor tartsatok ismét velem, majd a beszámoló végén tekintsétek meg a versenyről készült kisfilmet!
Videóval

Hihetetlen, de mégis igaz…

Dérer István 2009-09-21
Ragyogó napsütésben 33 fokos forróság, szélcsend, igen alacsony induló vízállás mellett tartós apadó tendencia. Eddig azt hittem, ez finoman szólva sem a legkedvezőbb meteorológiai és hidrobiológiai szituáció egy maratoni pontyfogó verseny kiemelkedő eredményéhez. Óriásit tévedtem! Ha kissé megkésve is, de idézzük vissza együtt egy újabb csúcseredmény születését…

Magyar Országos Pontyfogó Bajnokság 2009

Kazi István 2009-08-06
Sikerült az, amire a magyar pontyfogó sport kedvelői már tíz éve várnak: megrendezésre került az Országos Pontyfogó Bajnokság, dobogóra léptek a győztesek. A magyar horgászok zöme mérföldkőnek tekinti az eseményt, ami tíz elmulasztott világbajnokság távlatából nézve rendjén is van, hiszen igen népszerű Magyarországon is a „fogd ki és engedd vissza” elvű versenypontyozás. A határon belül is több tucat számra akadnak olyan megszállott versenyzők, akik tudásukat, rátermettségüket és felszereltségüket már évek óta eredményesen mutogatják mind hazai, mind külföldi kupaversenyeken. Akik minden bizonnyal ez idáig is megállták volna helyüket a világversenyeken, nemcsak vajmi jó helyezéssel, de talán még világbajnoki éremmel is. Persze, ha szervezett volna valaki pontyfogó bajnokságot, ahol, ugye, összeállhatott volna a nemzeti válogatott. Most ez megvalósult.

PONTY- ÉS AMURFOGÓ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2009 - SZERBIA

Kazi István 2009-06-28
Megvédte a Carp System a titulust! 216 óráig tartó horgászat után május 31-én befejeződtek a küzdelmek a szerbiai ponty- és amurfogó Master ligában. Bojan Bojanić, az aranyérmes szerb világbajnoki válogatottak volt csapatkapitánya versenyzőként másodszor is országos bajnok lett.
Videóval

XII. Maconka Kupa - Több, mint 8000 kg hal a mérlegen!

Dérer István 2009-05-19
Újra eljött a május, és vele az ország egyik legerősebb bojlis versenyének ideje is. Egy ilyen alkalom egyben mindig a bizonyítás ideje, a versenyzők és a halak, de a rendezők, vízkezelők oldaláról is. Ez azért is fontos, mert egyre több ilyen típusú verseny létezik, és fontos (lenne) az objektív összehasonlítás. Az üres szavak helyett a tények az igazán beszédes dolgok, ezért a továbbiakban is ezekről szól e kis maconkai történet - hangsúlyozottan nem csak a bojlis horgászat híveinek!
Videóval

SBS siker a Király Bojlis Kupán Harsányban!

Kovács Zoltán 2009-05-06
Idén első alkalommal került megrendezésre a csodálatos környezetben fekvő harsányi tavon a Király Bojlis Kupa. Az ötnapos versenyen 20 csapat mérhette össze tudását, csalijait, felkészültségét vagy épp szerencséjét. A versenyen csaknem 6 tonna halat sikerült a horgászoknak partra kényszeríteni. Bizonyára sok bojlival horgászó fejében megfordult már a gondolat, hogy benevezzen egy versenyre, felmérje tudását, új dolgokat tanuljon, versenytapasztalatot, versenyélményt szerezzen. Ebben szeretnék némi biztatást nyújtani a következő rendhagyó beszámolóban, melyből kiderül, hogyan tudott az első bojlis versenyén induló JOLA Team az előkelő második helyen végezni. Tartsatok velünk…és hogy még jobban felcsigázzam az érdeklődéseteket, az írás végén található videóban bepillantást nyerhettek a verseny utolsó óráiba, a véghajrába, ahol a beszélgetés közben többször is… nem is folytatom tovább… inkább nézzétek meg!
Videóval

A Zöld Pokol IV. kihívása…

Kátai Róbert 2009-04-08
Hangzatos nevén ez volt a Challange Week szám szerint negyedik megmérettetése, ahová igazándiból csak kemény „golyósok” jönnek évről-évre, hogy dacoljanak a tavasz első nagy halaival, az időjárással és az ilyenkor még ritkábban szürcsölő, de annál vehemensebben védekező pontyokkal. A kemény golyókat egyáltalán nem a bojlikra kell érteni, hiszen a drákói szabályok ismertetésekor rövidesen kiderül, hogy nem a csalik állagáról, hanem a fiúk állóképességéről van szó elsősorban.

Jogos tizenegyes

Dérer István 2008-09-29
Hát, igen. Vannak olyan esetek a labdarúgásban, amikor még a másik szurkolótábor is elismeri a döntés jogosságát. A Maconka Kupák első tízes sorozata után sem volt már kérdés, hogy Magyarországon szükség van-e egy ilyen típusú nemzetközi megmérettetésre. Így hát a szervezők mellett a versenyzők is természetesnek vették a folytatást. Lássuk, hogyan telt a soros nyárvégi 111 óra a profi bojlis versenyhorgászat jegyében!

Haltömeg-különbséggel a bajnoki titulusig

Kazi István 2008-07-31
Javában tart a horgászszezon, egymást érik a versenyek, sőt a rangosabbak közül már egyesek be is fejeződtek. Szerbiában, a kétszeres pontyfogó világbajnok háza táján is véget értek a küzdelmek az országos pontyfogó bajnokságon, ahol összeállt a dél-afrikai világversenyen rajtoló válogatott csapat. Hogyan alakult ki déli szomszédunknál az első liga végeredménye, vajon mi történt a mindent eldöntő utolsó fordulóban? A Haldorádó látogatói megtudhatják, ha velem tartanak.

X. MACONKA - YO-ZURI - TICA - K-KARP NEMZETKÖZI BOJLIS KUPA: A végletek versenye

Dérer István
2008. május 06. és 10. között immár tizedik alkalommal került megrendezésre a 100 órás maconkai nemzetközi bojlis verseny, ráadásul a jubileum alkalmából több tekintetben is újszerű technikai elemekkel fűszerezve. Az eddigieknek megfelelően a hűség és a barátság jegyében állt össze a rendkívüli erősségű mezőny, de nem titkoltan rendkívüli eredményekre is felkészülve. Ám ezen várakozásokat felülírva először maga a Természet bizonyította mérhetetlen hatalmát, majd megkönyörülve a pokolból a mennybe emelte újra versenyünket…
Termék katalógus

Haldorádó
Katalógus

Megjelent a Haldorádó 2024 termékkatalógus, lapozz bele!

Tovább

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.