Rendezés

II.Haldorádó - Sporthorgász Feederbotos Kupa

Tóth Ferenc
A napok, hetek óta megszokott tikkasztó kánikula helyett langyos permetező esőben gyülekeztek a Maconkai- tározó halőrháza előtt a II. Haldorádó-Sporthorgász feederbotos Kupán induló versenyzők. Mire a sorsolás befejeződött, az eső is kezdett alábbhagyni. Az időjárás úgy nézett ki, kegyeibe fogadta a horgászokat, reméltük, a halak is hasonlóan tesznek.

Horgászat a Csőhídi pályán

Kocsis László 2003-06-11
Tavalyi év során, egy sikeres válogató versenynek köszönhetően, bejutottam a Fővárosi Gázművek versenycsapatába. Ezáltal idén lehetőségem nyílt a Ráckevei Horgász Szövetség rendezésében, a megyei I. osztályú csapatbajnokságon szerepelni. Hagyományosan ez a verseny, a nagy nevű és méltán híres versenypályán a csepeli Csőhídi pályán, június 7-én került megrendezésre. A versenyhorgászok körében nyilvánvaló hogy egy ilyen versenyre való felkészülésben mekkora szerepe van az edzéseknek, de az alábbi beszámolóból kiderül, hogy a többi horgásztársnak is. A verseny előtti két edzésnap tapasztalatait osztom meg elsőként a Haldorádó olvasóival.

Kis tó, nagy verseny

Kaszás Máté 2003-06-03
Május 3-án került sor a most már hagyománynak számító horgászverseny megrendezésére a Ceredi-tavakon, ahol szerény személyemnek is szándékában volt elindulni. A helyi versenyzők mind ismerik ezeket a tavakat, és mindig boldogan vesznek részt ezen a megmérettetésen. Annál is inkább, mert az egyesület ezt a versenyét mindig a nagy szezon előtt rendezi meg, így ez jó lehetőség arra, hogy egy kicsit bemelegítsünk a még nagyobb szabású versenyekre.

Egyéni Bajnokság elődöntő 2003 - Nyugati Csoport

Tóth Ferenc 2003-05-20
Megkezdődött a magyar Egyéni Bajnokság döntőjébe kerülésért a versengés. A válogató versenyek két csoportban zajlanak, aszerint, hogy a versenyző egyesülete a Duna vonalától nyugatra, vagy keletre esik, két csoportban. A hétvégén zajlott le a nyugati csoport válogató versenye Dunaújvárosban. A Keleti Csoport az elkövetkező hétvégén mérkőzik a kiadó helyekért.

Évadnyitó horgászverseny Tatán

Méhes Csaba
Március végén, évadnyitó horgászversenyre hívták meg a horgászokat Tatára, a Derítő tavon újonnan kialakított csatornára. Jelentkeztek is a hosszúra nyúlt tél után, már-már elvonási tünetekkel küszködő horgászok szép számmal. A pálya hatvan fő számára nyújt lehetőséget a horgászatra, a jelentkezők száma viszont ennek több mint háromszorosa volt. Kis csapatunknak is csak nagy szerencsével sikerült beneveznie, Koós Feri barátom közreműködésével.

I. Haldorádó Fórum Találkozó és Kupa - Fotoalbum

Tóth Ferenc 2003-04-24
Még alig telt el pár nap a találkozó óta, de mindannyiunk fejében megfordult, vajon mennyit kell még várni a következő alkalomig. Annak elősegítése érdekében, hogy a maradék pár nap könnyebben átvészelhető legyen, csemegézésképp tallózzatok az alábbi fotóalbumban. A teljes fotóanyag tömörített formában is letölthető.

I.Haldorádó Fórum Találkozó és Kupa

Tóth Ferenc 2003-04-22
A Haldorádó horgászportál Fórum látogatóiban ötlött fel az gondolat, hogy mi lenne, ha nem csak virtuálisan, de végre a valós életben is össze tudna jönni ez a lelkes társaság. A kiváló ötlet alapján, hamar megszerveződött ebben az évszázadban először, a Fórum Találkozó és Kupa, április 19-én Kiskunhalason.

Elvetemültek társasága

Tóth Ferenc 2002-11-28
Közeleg a tél, a hivatalos versenyszezon régen véget ért. Mégis van egy maroknyi versenyzőkből álló csapat, akik még ilyenkor, télvíz idején sem adják fel a versenyzést. Nem csak ebben a novemberi "nyárutóban", de akkor is megtalálják a módját, hogy versenyezzenek, amikor röpködnek a mínuszok. Akár heti két alkalommal is, egyet hét közben és egyet hétvégén. Ettől elvetemültek.

Ilyen veresny még nem volt!

Méhes Csaba 2002-11-22
Október elején útra kelt kis csapatunk, hogy újabb megpróbáltatáson vegyen részt. Időben kellett indulnunk, hogy reggel hétre Budapesten lehessünk, a Délpesti Horgászegyesület taván, a PRO FISH Kupán. Előzetes információkból tudtuk, hogy az előző héten telepítettek a tóba száz mázsa pontyot. Ennek megfelelően állítottuk össze a felszereléseinket is.

FIDESZ Kupa - 2002, Ravazd II. rész

Méhes Csaba
A vasárnapi mindent eldöntő fordulóra igyekeztünk, kora reggel. Időben akartunk érkezni, hogy a parton már ne kelljen kapkodnunk, bajlódnunk az etetőanyag bekeverésével. Az előző nap kétfajta etetőanyagot próbáltunk. Mosella és Van Den Eynde pontyos keveréket. A második anyag egyértelműen jobbnak, fogósabbnak bizonyult. Éppen ezért a harmadik fordulóra mindhárman ezt favorizáltuk. 3 kg pontyos anyag mellé 1 kg kukoricapogácsát, 1 csomag mézeskalács ízű aromaport, fél csomag angolmorzsát, 1 doboz csemegekukoricát kevertünk. Élő anyag nem került a keverékbe. Ezt kizárólag ragasztva lőttük az etetésre. Csaliként csontit szolgáltunk fel.

FIDESZ Kupa - 2002, Ravazd I. rész

Méhes Csaba 2002-10-02
Augusztus utolsó hétvégéjén került megrendezésre, immár hatodik alkalommal a FIDESZ KUPA. A verseny szervezői, Bencze Nikolett és Timár Dániel, a Fidesz - MPP támogatásával, minden olyan csapatot meghívtak, aki résztvevői voltak már a rangos versenynek. Idén azonban bővült a csapatok névsora. A résztvevők között felsorakozott a dunaszerdahelyi Szenzál TEAM is, melynek magam is tagja vagyok.

Klubcsapatok Országos Bajnoksága 2002. - Fotóalbum, részletes eredmények

Tóth Ferenc

Klubcsapatok Országos Bajnoksága 2002.

Tóth Ferenc
Az előzetesben írtam már a verseny fontosságáról, amit mi sem bizonyít fényesebben, minthogy az indulni szándékozó 20 csapatból, pénteken 19 megpróbálta kivallatni az evezőspálya halainak titkait. Több kevesebb sikerrel.

Klubcsapatok Országos Bajnoksága 2002. - Edzésnapok

Tóth Ferenc
Az ország legrangosabb versenyére készülnek Szegeden, a Maty-éri evezőspályán, a hazai klubcsapatok 20 legjobb versenycsapata. Ennek a versenynek is kettős jelentősége van, nem csak a magyar bajnoki címet, hanem a következő évi Klubcsapatok Világbajnokságán való indulás jogát is megszerzi a győztes csapat.

Tímár-Mix Horgászverseny Vándorkupa

Méhes Csaba
Augusztus elején, kétfordulós horgászversenyre hívták össze az amatőr horgászokat Nagybajcsra. Az ötletgazda és szervező Bencze Nikolett és segítője Tímár Dániel volt. Segítőként jelen volt még Tímár Szabolcs, aki az idei világbajnokságon csapatával ezüstérmes lett. A verseny fővédnöke: Tímár Gábor neves versenyhorgász és a TÍMÁR-MIX etetőanyag család gyártója volt. A jeles eseményre öt szlovákiai versenyző is érkezett, akik már nem ismeretlenek ezen portál olvasóinak.

Az Országos Egyéni Bajnokság részletes eredményei

Tóth Ferenc
Az elmúlt hétvégén lezajlott Egyéni Bajnokság részletes eredménylistája, mindenki kedvére csemegézhet belőle. Kiegészülve a versenyen készült további fotókkal.

Országos Egyéni Bajnokság Kunhegyes, 2002.

Tóth Ferenc
Hosszú ideje nagy volt a nyüzsgés, a Kunsági csatorna partján, hiszen itt került megrendezésre a Női Egyéni Bajnokság, majd ezt követően az egyik legrangosabb verseny, ahol eldöntésre várt ki is lesz ebben az évben Magyarország Felnőtt Férfi BAJNOKA. A tét nagy, amit az is mutat, hogy már hetekkel a döntő előtt sokan edzettek, készültek a megmérettetésre.

Feederbotos Kupa élménybeszámoló

fabrique
A verseny ötletgazdája Barkóczi Gergely is megtisztelt minket élménybeszámolójával. A versenyen szerzett tapasztalatait osztja meg velünk.

OHCSB 2002.07.20-21. Velencei-tó

Tóth Ferenc
A valamikor szebb napokat látott Országos Horgász Csapatbajnokság zajlott a Velencei-tavi evezőspályán a hétvégén. Harmadik éve már, hogy az első, és második osztály versenyzői együtt küzdenek a néha kiszámíthatatlan eseményeket produkáló versenypálya halaival.

Megyei Amatőr Horgász Csapatbajnokság 2002, Levél

Tóth Ferenc 2002-07-16
Az amatőr szó sajnos kapott az utóbbi időben némi furcsa mellékzöngét, de itt és most igazi jó értelembe véve kell használni. A versengés és a halfogás mellett az induló csapatokat, horgászokat a jó hangulat, a horgászbarátság, az egymás vizeinek megismerése és egy igazi jó hangulatú juniális hozta össze.

I. Haldorádó - Sporthorgász Feeder Kupa - Ahogy mi, szlovákiai Magyarok láttuk

Méhes Csaba
Amikor felvetettük, hogy jó volna egy ilyen jellegű versenyt megszervezni, még csak reméltük, amikor meghirdették a versenyt, már tudtuk, hogy ott a helyünk. Nálunk Szlovákiában nem nagyon adatik meg a magunkfajta koca-pecásoknak, hogy egy ilyen versenyen szerepelhessünk.

I. Haldorádó - Sporthorgász Feederbotos Kupa fotóalbum

Döme Gábor
A sok-sok kép minden felesleges mondatnál többet árul el a verseny legizgalmasabb pillanatairól és a főszereplőkről.

I. Haldorádó - Sporthorgász Feederbotos Kupa beszámoló

Döme Gábor
Befejeződött az Internetes Portálunk és a Sporthorgász újság közös szervezésében, első ízben megrendezett Feederbotos Kupa. A legnépszerűbb finomszerelékes horgászmódszer mesterei gyűltek össze június 30-án vasárnap, a Velencei-tó partján. Megvallom őszintén, ez volt az első horgászverseny, amelyen részt vettem, de talán jobban izgultam, mint a versenyzők.

Mosella Kupa 2002

Tóth Ferenc
Immáron hagyományosan Várpalota adott otthont az egyik legjobban díjazott egyéni horgászversenynek június 23-án. A Mosella Hungária Kft. által felajánlott összesen 450 ezer forint értékű díj várt gazdára a Nagybivalyosi tó partján. A küzdelemnél csak a forróság volt nagyobb.

Győr-Moson-Sopron megyei Egyéni Bajnokság 2002

Tóth Ferenc
Az ÉDUVIZ Professzionális Csapatbajnokság szoros „következményeként” június 16-án került megrendezésre a Győr-Moson-Sopron megyei Egyéni Bajnokság. A Csapatbajnokság első 25 helyezettje szerzett jogot a versenyen való indulásra, megkísérelni elhódítani a tavalyi bajnoktól, Döme Gábortól az Egyéni Bajnoki címet.

ÉDUVIZ Professzionális Csapatbajnokság 2002

Tóth Ferenc
A verseny rendezőjének biztosan, de a versenyzőknek is bizonnyal álmatlan éjszakát okozott az előző éjszaka szakadatlanul zuhogó eső. A Győr-Moson-Sopron megyei csapatbajnokság került megrendezésre június 8-án, egy eddig kevéssé ismert vízterületen Bősárkányban.

Megyei Gyermek- és Ifi Egyéni Bajnokság, Győr 2002

Tóth Ferenc
Az első júniusi vasárnapra esett a legifjabb horgászok Megyei Egyéni Bajnoksága. A Magyar Vagon- és Gépgyár egyesületi vizén, a Győr közeli Holt-Marcalon került megrendezésre ez a nem könnyű körülményeket biztosító, „embertpróbáló” verseny, gyönyörű természet közeli környezetben.

Egyéni Bajnokság elődöntő 2002

Tóth Ferenc
Az elmúlt hét végén lezajlottak azok a horgászversenyek az ország két felében, melyen kiderült ki nyer jogot az Egyéni Bajnokságon való indulásra. A Velencei-tavon, és a „Csőhidi” versenypályán rendezett elődöntőkről a 12-12 bejutott horgász, valamint a jelenlegi válogatott keret mérkőzik majd meg Kunhegyesen augusztus végén a magyar Egyéni Bajnoki címért.
Termék katalógus

Haldorádó
Katalógus

Megjelent a Haldorádó 2024 termékkatalógus, lapozz bele!

Tovább

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.