Rendezés

PontyShow 2015 - Haldorádó szemmel

Sipos Gábor 2015-11-18
2009-ben került megrendezésre az első pontyos szakkiállítás, és népszerűsége azóta töretlen. A Haldorádó már a legelső rendezvény óta a kiállítók között szerepel, és nyugodtan mondhatom, hogy a hazai feederes és nagyponty-horgászatban az elmúlt években letettük a névjegyünket. A Haldorádó Team munkásságát és termékeit a legtöbb pontyhorgász ismeri és elismeri, így nem meglepő, hogy a standunk környékén nagy volt a nyüzsgés. Hogy milyen termékek iránt volt a legnagyobb érdeklődés? Az alábbi sorokból kiderül!

2015. november 13-15. - VII. Magyarországi PontyShow - A fejlődés töretlen

Haldorádó Team 2015-11-09
Kihagyhatatlan kedvezmények, lebilincselő bemutatók, neves pontyhorgászok szerte a világból - érdekes programokkal és rengeteg újdonsággal jön november második hétvégéjén a hetedik PontyShow!

Az őszi HorgászShow-n jártunk

Sipos Gábor 2015-10-28
Sajnos be kell látni, a horgászszezon a végéhez közeleg. A legelszántabbak persze egész évben űzik a halakat, de sokan a hőmérséklet csökkenésével inkább a benti programokat keresik. A jó hír, hogy az Internet világa mellett számos nagyszabású rendezvény is van már, ami a horgászattal foglalkozik. Néhány éve mindössze egy-két kiállítás volt évente, míg manapság már 4-5 komoly rendezvényt tudhatnak magukénak a horgászok. A 2015/2016. évi kiállítói szezon első állomása az őszi HorgászShow volt, amely a szakmai kiállítás mellett igazi szórakoztató programként is beírta magát a naptárba. A beszámolóban azokat a kedvelt műsorszámokat és látnivalókat gyűjtöttem össze, amelyek a legtöbb nézővel, látogatóval büszkélkedhettek.
Videóval

Horgászok!Támogassuk közösen a Bátor Tábor fiatal horgászait!

Haldorádó Team 2015-10-23
A HorgászShow a magyar sporthorgászat három emblematikus alakjának közreműködésével Jótékonysági Árverést szervez a Bátor Tábor javára, az így befolyt teljes összeget a részükre utaljuk majd át. Célunk, hogy a magyar horgásztársadalom ilyen típusú összefogásával maradandó élményekhez segíthessük a táborban résztvevő gyerekeket.

Most hétvégén, október 23-25-ig újra HorgászShow a Symában!

Haldorádó Team 2015-10-21
Fergeteges hétvégére készüljetek rengeteg akcióval, újdonságokkal, hihetetlen kedvezményekkel! Az Őszi HorgászShow nem egy hétköznapi kiállítás, hanem egy nagyszerű családi program, ami kikapcsolódást nyújt kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Ráadásul az első ezer látogatónak ingyenes halászlé kóstolót kínálunk, a 18. életévüket betöltött látogatóink pedig vendégeink lesznek egy pohár friss Csíki sörre.

A HorgászShow-n Haldorádó szemmel

Sipos Gábor 2015-03-17
Egy kiállítást sokféle nézőpontból lehet elemezni. A legnépszerűbb az, ha látogatóként próbálom meg áttekinteni a rendezvényt, bemutatva milyen programok, milyen előadások voltak láthatók, vagy éppen milyen különlegességgel készültek a legnagyobb márkák képviselői. Ebben az esetben azonban kicsit más szemszögből, kiállítóként igyekszem az elmúlt hétvége történéseit bemutatni. Ennek legfőbb oka, hogy a Haldorádó horgászportál olvasóinak szeretnék kedvükben járni, azoknak, akik kíváncsiak rá, mi történik egy ilyen nagy eseményen a Haldorádó háza táján.
Videóval

Tavaszi HorgászShow - 2015. március 13-15. között a SYMA-ban!

Csákány Attila 2015-03-10
Második alkalommal kerül megrendezésre a The Fishing and Hunting Channel szerevezésében Magyarország legnagyobb horgász szakkiállítása idén március 13-15. között a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központ „A” pavilonjában. A sikeres tavalyi átszervezésnek köszönhetően minden ízében megújult Magyarország legrégebbi horgász seregszemléje. A legnagyobb horgászcikk- és csaliválaszték egy helyen lesz megtalálható.
Videóval

Tavaszi HorgászShow - 2015. március 13-15. között a SYMA-ban!

Csákány Attila 2015-02-26
Második alkalommal kerül megrendezésre a The Fishing and Hunting Channel szerevezésében Magyarország legnagyobb horgász szakkiállítása idén március 13-15. között a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központ „A” pavilonjában. A sikeres tavalyi átszervezésnek köszönhetően minden ízében megújult Magyarország legrégebbi horgász seregszemléje. A legnagyobb horgászcikk- és csaliválaszték egy helyen lesz megtalálható.

A 22. FeHoVa-n jártunk!

Sipos Gábor 2015-02-18
Még gyerek voltam, amikor a FeHoVa (Fegyver, Horgász és Vadász kiállítás) először megnyitotta kapuit. Az összes általam beszerezhető horgászsajtó ettől zengett. Jó néhány évnek el kellett telnie, mire először volt alkalmam kilátogatni ide, ám akkor a horgászkiállítás igencsak visszafogott volt. Alig néhány gyártó, forgalmazó volt jelen, és úgy tűnt, a pecások érdeklődése eltörpül a vadászoké mellett. Aztán mikor a Haldorádó Team tagjaként újra beléphettem a BNV területére, már érződött, hogy a horgászok egyre nagyobb teret és figyelmet követelnek maguknak ezen a szabadidős kiállításon. Néhány év folyamatos fejlődés után most, 2015-ben új időszámítás kezdődött a FeHoVa életében!

Már csak 3 nap és FeHoVa, immáron a huszonkettedik

Haldorádó Team 2015-02-09
2015. február 12-15. között kerül megrendezésre a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban immár huszonkettedik alkalommal a FEHOVA, a Fegyver, Horgászat, Vadászat Nemzetközi kiállítás. Látogasson el Ön is, legyen részese a rendezvénynek! Hogy mi vár Önre ott? Íme, egy kis ízelítő, kedvcsináló!
Videóval

IX. Haldorádó Pontyhorgász napok 3. nap beszámoló

Haldorádó Team 2015-02-08
Záró napjához érkezett a IX. Haldorádó Pontyhorgász Napok rendezvény Kiskunhalason a Haldorádó Centrumban. Ha érdekel mi történik ma a bolt területén, vagy a rendezvénysátorban, akkor érdemes naponta többször is visszatérni, hiszen az írás folyamatosan frissül, valamint a nap végén egy videó is várja majd az érdeklődőket!
Videóval

IX. Haldorádó Pontyhorgász napok 2. nap beszámoló

Haldorádó Team 2015-02-07
Második napjához érkezett Kiskunhalason a IX. Haldorádó Pontyhorgász Napok. A tegnapi naphoz hasonlóan, ma is folyamatosan frissülő képekkel szolgálunk a rendezvény egy-egy érdekes pillanatáról. Talán a legfontosabb kérdés, azok számára, akik ma ide el szeretnének látogatni, hogy milyenek az útviszonyok? Nos örömmel mondhatjuk, hogy az M5-ös autópálya és az 54-es és 53-as főutak állapota kifogástalan, jól járható.
Videóval

IX. Haldorádó Pontyhorgász napok 0-1. nap beszámoló

Haldorádó Team 2015-02-05
A pénteken reggel végre kezdetét vette a IX. Haldorádó Pontyhorgász napok Kiskunhalason, a Haldorádó Centrumban. 3 nap, ami csak a pontyhorgászatról szól! Szakmai előadások, termékbemutatók, akciók, kedvezmények. Ha pénteken nem tudsz eljönni, a nap folyamán folyamatosan frissülő képekkel, hírekkel tudósítunk, miről maradtál le. De még mindig nem késő! Szombaton és vasárnap is tart a rendezvény, így akkor is vár MINDENKIT a Haldorádó Centrum!
Videóval

Már csak 1 nap és és itt IX. Haldorádó Pontyhorgász napok!

Haldorádó Team 2015-02-05
Már csak 1 nap, és megnyitja kapuit a IX. Haldorádó Pontyhorgász napok Kiskunhalason, a Haldorádó Centrumban. Bizonyára sokan kíváncsiak arra, hogy idén milyen programok várják a pontyhorgászat szerelmeseit. Ebben a cikkben most csak a „lényeget” foglaljuk össze: kikkel találkozhat az ide ellátogató, milyen programok várják a pontyhorgászat szerelmeseit és milyen kedvezmények és ajándékok teszik különlegessé ezt a rendezvényt.
Videóval

Már csak 4 nap és és itt IX. Haldorádó Pontyhorgász napok!

Haldorádó Team 2015-02-02
Már csak 4 nap, és megnyitja kapuit a IX. Haldorádó Pontyhorgász napok Kiskunhalason, a Haldorádó Centrumban. Bizonyára sokan kíváncsiak arra, hogy idén milyen programok várják a pontyhorgászat szerelmeseit. Ebben a cikkben most csak a „lényeget” foglaljuk össze: kikkel találkozhat az ide ellátogató, milyen programok várják a pontyhorgászat szerelmeseit és milyen kedvezmények és ajándékok teszik különlegessé ezt a rendezvényt.

Már csak 12 nap és FeHoVa, immáron a huszonkettedik

Haldorádó Team 2015-01-31
2015. február 12-15. között kerül megrendezésre a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban immár huszonegyedik alkalommal a FEHOVA, a Fegyver, Horgászat, Vadászat Nemzetközi kiállítás. Látogasson el Ön is, legyen részese a rendezvénynek! Hogy mire számíthatnak a látogatók? Íme, egy kis ízelítő, kedvcsináló!
Videóval

Meghívó a IX. Haldorádó Pontyhorgász napokra! - Aktuális információkkal bővítve

Haldorádó Team 2015-01-28
Már csak 9 nap, és megnyitja kapuit a IX. Haldorádó Pontyhorgász napok Kiskunhalason, a Haldorádó Centrumban. Bizonyára sokan kíváncsiak arra, hogy idén milyen programok várják a pontyhorgászat szerelmeseit. Ebben a cikkben most csak a „lényeget” foglaljuk össze: kikkel találkozhat az ide ellátogató, milyen programok várják a pontyhorgászat szerelmeseit és milyen kedvezmények és ajándékok teszik különlegessé ezt a rendezvényt.

Már csak 30 nap, és megnyitja kapuit a 22. FeHoVa!

Haldorádó Team 2015-01-14
2015. február 12-15. között kerül megrendezésre a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban immár huszonkettedik alkalommal a FEHOVA, a Fegyver, Horgászat, Vadászat Nemzetközi kiállítás. Látogasson el Ön is, legyen részese a rendezvénynek! Hogy mi vár Önre ott? Íme, egy kis ízelítő, kedvcsináló!
Videóval

Meghívó a IX. Haldorádó Pontyhorgász napokra!

Haldorádó Team 2015-01-07
Kevesebb, mint egy hónap, és megnyitja kapuit a IX. Haldorádó Pontyhorgász napok Kiskunhalason, a Haldorádó Centrumban. Bizonyára sokan kíváncsiak arra, hogy idén milyen programok várják a pontyhorgászat szerelmeseit. Évről évre próbál a Haldorádó valami újdonsággal, különlegességgel szolgálni a Pontyhorgász Napokon, hogy minden ide érkező számára élményekben dús és tartalmas legyen az itt eltöltött jó pár óra vagy akár napok. A megújult programokkal megrendezendő 2015-ös horgászszezont indító kiállításunk biztos, hogy érdekesebb lesz, mint az eddigiek!
Videóval

A IX. Haldorádó Pontyhorgász Napokra készülünk

Haldorádó Team 2014-12-18
Évről évre próbál a Haldorádó valami újdonsággal, különlegességgel szolgálni a Pontyhorgász Napokon, hogy minden ide érkező számára élményekben dús és tartalmas legyen az itt eltöltött jó pár óra vagy akár napok. Nos, nem akarjuk rögtön lerántani a leplet valamennyi meglepetésünkről, de azt garantálhatjuk, hogy a 2015-ös horgászszezont indító kiállításunk érdekesebb lesz, mint az eddigiek!

VI. Magyarországi PontyShow - Nagyobb lesz, mint valaha!

Haldorádó Team 2014-10-30
Hatalmas akciók, bemutatók, programok és sok-sok újdonság november második hétvégéjén a hatodik PontyShow-n! A helyszín idén is a Hungexpo 6700 négyzetméteres B pavilonja lesz, ahol minden eddiginél nagyobb attrakciók és minden eddiginél több cég várja a látogatókat. A közel hetven kiállító száznál is több márkával és megannyi újdonsággal vonul fel a háromnapos rendezvényen. A nagyok közül ott lesz többek közt a Trakker, a Fox, a Gardner, a JRC, a Prologic, a Nash, a CC Moore, a Korda, a Gardner, a Solar, a Wychvood, a Taska, és akkor nem beszéltünk még a rengeteg kisebb manufaktúráról, csaligyártóról, mely szintén bemutatja kínálatát, újításait.

HorgászShow 2014 - Meghívó!

Csákány Attila 2014-09-26
2014. október 24-26. között Budapesten, a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központban immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legizgalmasabb horgászeseménye, a HorgászShow. Ahogy már ez előző években is megtapasztalhatták a látogatók, ez a rendezvény nemcsak egy hagyományos kiállítás lesz, hanem annál sokkal több! Együtt a legnagyobb sztárok, a legújabb trendek, a The Fishing and Hunting Channel támogatásával!

A Horgászkiállítás Nagydíjas termékei

Haldorádó Team 2014-03-17
A 2014. március 14-16. között megrendezett Tavaszi Horgász Szakkiállításon és Vásáron 10 különböző termékkategóriában szavazhattak a kiállítók és a szervezők a Horgászkiállítás Nagydíjas termékeire. Ezen kettő termékünk is elismerést kapott! Rendkívül megtisztelő ez számunkra, amelyet ezúton köszönünk meg a nagyközönség előtt, és örömmel tájékoztatjuk erről a Haldorádó olvasóit is. Ez további erőt és lendületet ad, hogy még nagyobb elszántsággal fejlesszük termékeinket.
Videóval

Ma kezdődik a Tavaszi Horgászkiállítás és Vásár!

Haldorádó Team 2014-03-14
Óriási kedvezmények és 100%-ban levásárolható belépőjegyek? A legnagyobb horgászcikk és csali választék 10.000 négyzetméteren? Igen, mindez megvalósul 2014. március 14-16. között Budapesten, a SYMA Kongresszusi és Rendezvény Központ „A” pavilonjában!
Videóval

Tavaszi Horgászkiállítás és Vásár - 2014 március 14-16. - SYMA

Haldorádó Team 2014-03-06
Óriási kedvezmények és 100%-ban levásárolható belépőjegyek? A legnagyobb horgászcikk és csali választék 10.000 négyzetméteren? Igen, mindez megvalósul 2014. március 14-16. között Budapesten, a SYMA Kongresszusi és Rendezvény Központ „A” pavilonjában!

FEHOVA 2014 - Az újdonságok bűvöletében

Sipos Gábor 2014-02-19
Végre itt a tavasz. Egyrészt hosszabbak a nappalok és talán melegebb is van már, mint tél közepén, másrészt pedig újra itt a FEHOVA. Az év egyik legjelentősebb horgászati és vadászati seregszemléje mindig újra meg újra megmozgatja a szabadidős sportok szerelmeseit, és az őket kiszolgáló gyártókat, kereskedőket. Mi, horgászok itt foghatjuk először kézbe az adott év újdonságait, melyeket már mindenki türelmetlenül várt. Az előttünk álló szezon meg fogja mutatni, melyeknek volt érdemes bizalmat szavazni, és melyikkel lőttünk mellé. Apropó, lövések: itt voltak a vadászok is, meg fegyverek és sok más érdekes látnivaló! Nézzük meg, mit tartogatott nekünk a 2014-es FEHOVA!

Már csak 3 nap és FeHoVa - a szerencsés 21!

Haldorádó Team 2014-02-10
2014. február 13-16. között kerül megrendezésre a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban immár huszonegyedik alkalommal a FEHOVA, a Fegyver, Horgászat, Vadászat Nemzetközi kiállítás! Látogasson el Ön is, legyen részese a rendezvénynek! Hogy mi vár Önre ott? Íme, egy kis ízelítő, kedvcsináló!
Videóval

8. Haldorádó Pontyhorgász napok 3. nap

Haldorádó Team 2014-02-02
Záró napjához érkezett a 8. Haldorádó Pontyhorgász Napok a Haldorádó Centrumban. Ha érdekel mi történt ezen a napon, klikkelj az írásra és nézd meg a videós összefoglalót!
Videóval

8. Haldorádó Pontyhorgász napok 2. nap

Haldorádó Team 2014-02-01
A 3 napos rendezvénynek a 2. napja is véget ért. A tegnaphoz hasonlóan ma is folyamatosan képekkel tudósítottunk a nap legfontosabb eseményeiről! Előadások, termékbemutatók, akciók, kedvezmények. Ha élőben szeretnéd látni, vasárnap reggel 8-tól délután 16 óráig várjuk a pontyhorgászat szerelmeseit!
Termék katalógus

Haldorádó
Katalógus

Megjelent a Haldorádó 2024 termékkatalógus, lapozz bele!

Tovább

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.