Rendezés

Ipolyi kalandok 2.

Kecskés Viktor 2009-10-27
Megérkeztünk Pösténypusztára, a túra második helyszínéhez. Ott folytattuk, ahol Szakálnál abbahagytuk, de nem a pergetésre gondolok, hanem a nyakig érő csalánra, amin átkászálódva az ember felveri a vérszomjas szúnyogokat, amik fényes nappal agyoncsípik pillanatok alatt.

Állásajánlat a Malatech Water Kft.-nél

Haldorádó Team 2009-10-26
A Malatech Water Kft. Hidrobiológus vagy halászati szakmérnök végzettségű munkatársat keres élővizek biológiai rehabilitációjával foglalkozó üzletágunk vezetésére. Bővebb információért klikkeljen az írásra.

Közel és távol

Hajagos-Tóth Tamás 2009-10-26
Bajnokaink idén is hosszú, és fárasztó évet tudhatnak maguk mögött, hiszen április végétől szeptemberig rendszeres hétvégi program volt a versenyekre való felkészülés és az azokon való részvétel. Az egyéni bajnokság döntője után azonban „lazul” a szigorú ütemterv, jöhet a megérdemelt pihenés. Mi mással is lehetne kipihenni a szigorú és komoly megmérettetéseket, ha nem egy kis örömhorgászattal, esetleg néha hozzá kapcsolódó kis versenyekkel? Egy ilyen pihentető feederezésre indult el Erdei Attila és Ambrus Tibor, melyre én is elkísértem őket. Hogy miként végződött ez a kis kaland? Tartsatok velünk és legyetek részesei ti is!

Illatos és sárga - nem csak pontyoknak!

Csörgits Gábor 2009-10-25
Sokféle etetőanyaggal horgásztam már és szinte mindegyiket megkíséreltem jobbá, de legalábbis egyedivé tenni különféle segédanyagok vagy épp egy másik etetőanyag felhasználásával. E próbálkozások egy része kellemes meglepetésként igen jó eredményt hozó keverékeket adott, ezért kísérletező kedvem töretlen. Kíváncsian vártam, mit lehet majd „kihozni” a Haldorádó etetőanyagaiból… elsőként a Ponty Sárga változat felhasználási lehetőségeit igyekeztem feltárni.
Videóval

I. SBS-V.I.P. Pontyfogó kupa beszámoló!

Kovács Zoltán 2009-10-24
Néhány héttel ezelőtt többen olvashatták az I. SBS-V.I.P. pontyfogó kupán való részvételre vonatkozó felhívásunkat. A rendezvény fő vonzerejét tán az jelentette, hogy az egy eddig érintetlen természeti körülmények között lévő, rendkívüli halmennyiséggel büszkélkedő tavon kerül megrendezésre. Mivel a felhívást a verseny előtt egy hónappal írtuk ki, ráadásul az a szezon végén zajlott le, érthetően nem volt teltház, ugyanakkor így a résztvevő csapatok még családiasabb hangulatban versenyezhettek és a beígértnél is jobb, sőt rendkívüli eredmények születtek. Egy érdekességet kiragadva: az első három helyezett életében először vett részt versenyen! Ha szeretnétek megtudni, hogy milyen további különleges eredmények és kiemelkedő fogások születtek, vagy érdekel benneteket, hogy milyen körülmények között zajlott a verseny, akkor tartsatok ismét velem, majd a beszámoló végén tekintsétek meg a versenyről készült kisfilmet!

A Sikeres Sporthorgász 2009. novemberi tartalmából

Sikeres Sporthorgász 2009-10-23
- Süllővártán Zamárdi előtt - A versenyhorgászat varázsa - Megcsillantott lehetőség - Duna-deltai horgászatok - A Chilia-ág - Svéd csukák nyomában I. rész - A legyező dobás kórtana elszántaknak - Zavarosban horgászva - Kihaló ételközösségek - Pelletes percek - Mesterfogások - Vigyázz rám!

Shimano Spheros 4000FB gyorsteszt

Benyhe János 2009-10-23
Ha valaki azt gondolja, hogy már az utolsó húscafatot is lerágtuk a hatalmas dínó csontvázának minden porcikájáról, az nagyon téved. Elő lehet húzni olyan Shimano terméket a polcok mélyéről, amihez hasonlót még nem vizsgáltunk itt, a gyorsteszt sorozat keretében. Egy tengeri orsóról van szó, melynek kisebb méretű változatai a hazai horgászok érdeklődésére is méltán számot tarthatnak.

Folyékony csodaszerek és társaik

Lábas Norbert 2009-10-22
Mióta megjelentek a Haldorádó termékek, azóta szinte mindig volt és van is nálam valamelyik e hasznos és fogós halcsalogatóból. Most szeretném veletek megosztani tapasztalataimat, élményeimet ezekkel a csalikkal kapcsolatban! A cikkben arról a horgászatról számolok be, aminek során a Haldorádó aromacsalád Nagy Amur nevezetű tagját teszteltem. Tartsatok velem, megtudhatjátok mit tapasztaltam!

Pergető OB, 2009 II. forduló, Tiszadob, Falusi-Tisza

Lukácsi Béla 2009-10-21
Két hét szünet után ismét összegyűlt a pergető OB mezőnye, hogy egy újabb fordulóban mérje össze erejét. A második fordulót a tiszadobi Falusi-Tiszán rendezték meg. Sokak számára e versenynek kettős tétje volt, hiszen megmérettetés egyben az ORPB versenysorozat egyik állomása is. Éppen ezért nem 17, hanem 49 csónak várta a rajtot a verseny reggelén.
Videóval

Világjáró vitorlázó - Méder Áron

Takács Péter 2009-10-20
„Sötét van. Arra ébredek, hogy történt valami. Aludtam és valami történt! Kabinfény fel, majd gyorsan kibújok a kabinból. Az autopilot leesett a kormányról, emiatt a hajó felment szélbe, a vitorlák hangosan lobognak. Nem találom a két vödröt, amik a kokpitben voltak, az üzemanyagtank a vízben, csak az üzemanyagtömlő tartja. A motor lába a vízben, a kokpitben a kötelek összevissza, a hajóban mindenhol víz, az egész konyha a navigációs dobozon, vagyis a másik oldalon, a jobb oldali rekesz szinte csurig van vízzel, a középső rekesz szinte félig. A többi rekeszt most nincs is időm ellenőrizni, minden összevissza és minden vizes… MI TÖRTÉNT? Minimum 100 l víz. Vizes a hálózsák, a pokróc, a ruháim, a vízhatlan. A gázfőző lóg a gázcsövön. A hajó egy nagy hullám miatt „megborult” kb. 80-90 fokkal, vagyis az árboc szinte a víz alatt lehetett. Ami ekkor nem volt kikötve a kokpitben, az elveszett. A mentőtutaj mindig ki van kötve…” Idézet: Jachtnapló Pápua Új Guinea, Port Moresby - Torres szoros között

II. Csónakos Pergető Világbajnokság, Kazahsztán, Almaty

Lukácsi Béla 2009-10-19
Ebben az évben, egy év kihagyás után ismét megrendezték a Csónakos Pergető Világbajnokságot. A mostani helyszín Kazahsztán volt, ezen belül pedig az Ili folyó deltavidéke. A válogatott keretben benne voltunk mi is Adriánnal, de csak mint negyedik számú páros, az előttünk lévő csapatok közül kettőnél azonban a párosok egy-egy tagja anyagi okok miatt „lemondta” a válogatottságot, így mi is képbe kerültünk mint lehetséges utazó páros. Később a megadott határidő után sem változott a helyzet, így nekünk adatott meg a lehetőség, hogy Magyarországot képviselhessük a Takács László - Fürtös Attila párossal karöltve.
Videóval

Prologic Neoprene melles csizma bemutató

Prologic Team 2009-10-18
Éreztétek már azt, hogy közelebb kéne jutni a halakhoz a jobb eredmény érdekében? Hogy jobb lenne bemenni a nádszélig, és lábbal kitapogatni, hol fürödték keményre a máshol iszapos feneket a halak, és oda etetni? Esetleg messze besétálni az őszi Balatonba, mert vagy 30 méter még hiányzik ahhoz, hogy elérjük a tombolva rabló balinokat?
Videóval

I. MaPoE nyílt nap beszámoló

Kovács Zoltán 2009-10-17
Eddigi pályafutásom során szinte napi rendszerességgel találkoztam olyan véleményekkel és hozzászólásokkal, melyek erős kritikával illették a túlságosan reklámszagúnak tűnő, csak a márkáról vagy az eladásra szánt termékről szóló hangzatos beszámolókat. Most eljött az idő, hogy végre egy olyan kezdeményezésről olvassatok, ami marketingjellegű indíttatástól garantáltan mentes, ami kizárólag a tenni akarás és a segítségnyújtás okán született. Ez a Magyar Pontyhorgászok Egyesülete (MaPoE) által megrendezett első nyílt nap, melyre a Maconkai-víztározón 2009. szeptember 13-án került sor. Mivel „fiatal, de lendületes” egyesületünk számára ezen esemény mérföldkőnek számít, sokunk hatalmas izgalommal várta, hogy vajon hány horgász szavaz nekünk bizalmat és teszi tiszteletét egy ilyen rendezvényen… Bevallom, még én is igen izgatott voltam, hogy azon horgászoknak ne okozzunk csalódást, akik megadták nekünk a bizonyítás lehetőségét! De lássuk, miben is tudunk segíteni napjaink pontyhorgászainak és egyesületünk tagjainak!

Angol-magyar horgászszótár 12. rész „L”

Balogh Róbert 2009-10-17
Szeretné tudni, milyen új termékekről, módszerekről ír az angol szaksajtó, milyen összetevőket tartalmaz az etetőanyaga, vagy mi hangzik el egy angol nyelvű horgászfilmben? Ugye ezek mindenkinek ismerősek igények? Ha igen, akkor Önnek is jól jöhet egy kis nyelvi segítség, ami az angol nyelvű, horgász témájú szavakat és kifejezéseket gyűjti össze. A szótár címszavai között megtaláljuk sok minden más mellett, például a horgászat egyes válfajaihoz (finomszerelék, feeder, pergetés, legyezés stb.), etetőanyagok összetevőihez, műlégykötéshez vagy a horgászat nemzetközi szervezeteinek nevéhez kapcsolódó szavakat, kifejezéseket.
Videóval

Matchbotozás könnyedén a Cralusso Zero Slider és Rocket úszókkal

Králik Károly 2009-10-16
A Slider úszóval végzett matchbotos horgászatot nagyon sokan túlzottan nehéznek és problémákkal tűzdelt módszernek tartják. Az úszós horgászat sarkalatos pontja a dobás, ezen belül is az, hogy szerelékünk gubanc nélkül érjen a vízbe. A Slider módszernél ez a legnehezebb, ez igényli a legtöbb tapasztalatot és gyakorlást, ezért a legtöbben idegenkednek a Slider használatától. A Cralusso az új Zero Slider úszóval ezen szeretne segíteni. Bízom benne, hogy az alábbi írás és videó bebizonyítja, hogy a Zero Slider és a Rocket úszókat lehet könnyedén, és ami még fontosabb, eredményesen használni!

Nem csak csukára tervezve - PikeFighter wobblerek 2.rész

Kiss Gábor 2009-10-15
Már októbert mutat a naptár, ám még várattak magukra a hideg, esős őszi napok (eddig a hétig). A hónap igazi kellemes, keszegező, pontyozó idővel indult. Meg is mozdult a ponty a Tiszán, innen is, onnan is biztató hírek érkeztek. Én azonban csukát szerettem volna fogni, amire viszont nem voltak túl jók a kilátásaim. Erősen tartotta még magát a vízi növényzet és a táplálékhalaknak eszébe sem jutott elhagyni nyári tartózkodási helyeiket. Ennek megfelelően a csukák is "nyakig" ültek a növényzetben. A cikk készítésének idejében még nem volt olyan igazi rablóhalas idő, de én elindultam, hogy a PikeFighter wobblerekkel üldözőbe vegyem a csukákat. Lássuk, mire jutottam.

Itt a pecásoknak és vadászoknak szóló új 24 órás TV csatorna a PV TV!

Haldorádó Team 2009-10-14
Október 12-én elindult a PV TV a TEMATIC CABLE S.L.R. cégcsoport új tematikus csatornája, amely sporthorgászattal és vadászattal foglalkozik. Horgászat és vadászat minden mennyiségben! Az új tévécsatorna Csehországban, Szlovákiában, Szerbiában, Horvátországban, Bulgáriában és Magyarországon műholdon és a kábeltelevíziós hálózatokon keresztül jut el már majdnem 3.5 millió háztartásba. Bővebb információkért klikkeljen a cikkre!
Videóval

Pontyok a mélyből, avagy a Catana CX TE5GT bolognai - Catana 2500RA páros bemutatása

Polyák Csaba 2009-10-14
Mikor megtudtam, hogy egy bolognai szettet kell bemutatnom, gondolkodóba estem. A legutóbbi bolognai botos bemutató alkalmából folyón vetettem be a felszerelést, de sajnos azt, hogy milyen terhelést képesek elviselni ezek a karcsú, nyakigláb botok, komoly érdeklődő hiányában nem sikerült bemutatnom. Egy barátomnak is elpanaszoltam „tanácstalanságom”, mire ő egy meglepő ötlettel állt elő. Elárulta, hogy ő bizony előszeretettel használja ezeket a botokat más vízen más célra is. Az egyik ilyen „nem rendeltetésszerű” használat a mély tavakon történő fix úszós horgászat. Ott, ahol a matchboton már csúszóra kell szerelni, kényelmesen lehet ezekkel a botokkal fixen, kétpontos úszóval horgászni, ráadásul elmondása szerint nem is eredménytelenül. Engem is kíváncsivá tett a dolog, így ebbe az irányba indultam el, hogy picit más oldalukról, más felhasználási módjukról is megismerhessem e botokat. Hogy meddig jutottam? Erről is szól a következő kis írás.

Nyári emlék

Lukácsi Béla 2009-10-13
Ez évben a családommal ismét a Balatonhoz mentünk nyaralni. Persze horgásznak víz mellett a helye, azonban most a horgászatot mellőztem, nem raktam ugyan is be horgászbotot… na jó, egy pergető bot és néhány csali azért bekerült a csomagtartóba, de csak egy rövidke csukázás kedvéért, történetem azonban nem erről szól.
Videóval

Ökológiai katasztrófa helyett sikeres vízpótlás Maconkán

Takács Péter 2009-10-12
Sokan hihetik, hogy túlzás a címben szereplő „katasztrófa” kifejezés. Addig a percig, ameddig nem láttam saját szememmel a közelmúltbeli maconkai állapotokat, addig én is ezt gondoltam. Nehéz a szóbeli információk alapján elképzelni, hogy mit jelent az, hogy alacsony a vízszint, mit is jelent az, hogy 135 cm hiányzik a tározóból… Ha azonban hozzátesszük azt, hogy a horgásztavak átlagmélysége a legtöbb helyen 160 cm körül van az országban, akkor már megérthetjük, hogy mekkora lehet(ne) is a gond. Ez az írás jó példa arra, hogy nem szabad belenyugodni az adott helyzetbe. Ha van rá mód és lehetőség, tenni kell ellene!

Kétszeres bajnok az SBS SziKo Team!

Kovács Zoltán 2009-10-11
Ismét megrendezésre került a Maconka - Big Carp Nemzetközi Bojlis Kupa, mely immár 13. alkalommal öregbíti hírnevét. Nem véletlenül mondom, hogy hírnevét, hiszen nyugodtan állíthatom, a rekord mennyiségű fogásokról és rekordoktól híres verseny méltán teszi olyan népszerűvé és felejthetetlenné a tározót. Most sem volt ez másképp, hiszen ismét rekordfogás született, annak ellenére, hogy a rendkívül alacsony vízállás és az esőzések hiánya beárnyékolta a verseny előtti napokat. A vízhiány és a negatív előrejelzések ellenére mi is - mint SBS SziKo Team - belevágtunk a bojlis kupába, aminek végeredménye egy újabb rekord felállítása és a bajnoki cím elnyerése lett! Ha szeretnétek tudni, minek köszönhető ez rendkívüli eredmény, és hogy hogyan sikerült magunk mögé utasítani talán minden idők legkeményebb mezőnyét, akkor tartsatok velem, és ismét (mint mindig) lerántom a leplet azokról a titkokról, amelyeknek győzelmünket tulajdonítjuk!

Most Gyékényes!

Jeszenszki János 2009-10-10
Ismét augusztus vége, ismét mehetnékem van, hát hova máshova, mint a végletekig fanatizált Gyékényesre?! Imádom ezt a vizet, a környezetét, kedvelem az ott megismert barátokat és türelmesen várom a partján a tóban lakó szörnyetegeket, de ők nem akarnak találkozni velem! Ez a kis szösszenet nem szólhat nagy halakról, nem terveztem reklámcikknek, de mégis lesz benne ez is, az is, jó hangulattal ötvözve! Lássuk csak az egy hét „műsorát”!

Angol-magyar horgászszótár 11. rész „K”

Balogh Róbert 2009-10-10
Szeretné tudni, milyen új termékekről, módszerekről ír az angol szaksajtó, milyen összetevőket tartalmaz az etetőanyaga, vagy mi hangzik el egy angol nyelvű horgászfilmben? Ugye ezek mindenkinek ismerősek igények? Ha igen, akkor Önnek is jól jöhet egy kis nyelvi segítség, ami az angol nyelvű, horgász témájú szavakat és kifejezéseket gyűjti össze. A szótár címszavai között megtaláljuk sok minden más mellett, például a horgászat egyes válfajaihoz (finomszerelék, feeder, pergetés, legyezés stb.), etetőanyagok összetevőihez, műlégykötéshez vagy a horgászat nemzetközi szervezeteinek nevéhez kapcsolódó szavakat, kifejezéseket.
Videóval

IX. Haldorádó Netbarát Vándorkupa beszámoló

Futó Márton 2009-10-09
Október harmadikán verőfényes napsütésben, egy kivételes őszi napon került megrendezésre a IX. Haldorádó Netbarát Vándorkupa, az a rendezvény, amely az évek során sokaknál piros betűvel íródott be a naptárba. A versenynek ezúttal is a Préri-tó adott otthont, amely nagy nyomás alatt sem okozott csalódást és sok szép fogással örvendeztette meg a mindenre elszánt horgászokat. Ám a mostani verseny újra átírta a rendezvény eddigi történelmét! De lássuk, mit is jelent mindez!

Már megint azok a fránya technikai kütyük - ismét a halradarokról

Trinexus Aqua 2009-10-08
Van már lassan vagy 10 éve is annak, amikor a halradar szó hallatára az átlaghorgász felhúzta a szemöldökét, kétségbeesett lelki szemeivel zöld hasú dollárköteget pergetett, és fejét csóválva szorosabbra zárta horgászdoboza fedelét - őt ugyan ne etessék ilyen huncutságokkal! Volt benne némi igazság, hiszen vérbeli horgász, amikor a vízre gondol, napszítta evezőt, mohosodó ladikoldalt, hajnali párát lát lelki szemeivel, nem pedig LCD kijelzőt, törpe akkumulátort és egygombos menürendszert. Való igaz, a víz és a természet szeretetét őszintén megélő ember nem a technikai fejlődés legújabb vívmányait keresi a parton, de a halbőség idejének lejártával a horgászatra egyre kevesebb időt szánni tudó pecás továbbra is eredményes szeretne lenni a vízen. Emiatt, na meg az évről évre zuhanó áraknak köszönhetően azért nyugodtan summázhatjuk, hogy a halradar kinek-kinek igénye és pénztárcája szerint, de létjogosultságot nyert a horgászzsákban, és e segédeszközt mára csak a legmegszállottabb szkeptikusok utasítják el elvi okokból. De lássuk, mik az aktuális fejlemények, hol tart most a technika?

Pergető OB, 2009 I. forduló, Gyöngyös, Deli-tó.

Lukácsi Béla 2009-10-08
Ebben az évben jelentős változásokon ment át a pergető OB lebonyolítása, 2009-ben már három forduló dönt a végső helyezésről. A versenysorozat első helyszíne a Mátrai Pergetők jóvoltából a gyöngyösi Deli-tó volt. Ezen a vízen már több pergető versenyt is rendeztek, így előzetesen már látszott, hogy egy, az OB-re alkalmas helyszínt sikerült találni.
Videóval

Prologic bakancsok horgászoknak

Prologic Team 2009-10-07
A horgász ruházata a megfelelő lábbelivel válik teljessé. Az ősz és a tél közeledtével három profi bakancsot szeretnénk figyelmetekbe ajánlani, hiszen nem mindegy, hogy mit visel az ember a lábán. Már-már közhelynek számít az a mondás, hogy a lábról fázik fel legkönnyebben az ember, de ha jobban belegondolunk, nagyon sok igazság van a régi mondásban. Hogy ez ne következhessen be, tekintsétek meg a Prologic bakancskínálatát!

Olcsó hús? A Spro PowerCatcher wobblerek

Kiss Gábor 2009-10-06
Olcsó húsnak híg a leve, tartja a mondás, és az élet ezt legtöbbször igazolja is. Mindazonáltal érdemes megkóstolnunk azt a levest, mielőtt véleményt formálnánk róla. A pergető horgászatnál különösen beigazolódik, hogy nem szabad kompromisszumot kötnünk, különösen nem a wobblerek tekintetében, hiszen ezen múlik, hogy kapástalanul dobáljuk át az órákat, vagy sikeresen becsapjuk a ragadozó halakat. Sokszor azonban nem a tapasztalat, hanem a márkahűség, az egyes márkákat övező bizalom vagy éppen egy agresszív reklámkampány alapján vesszük le az adott wobblert a polcról. És sokszor azt hisszük, hogy ami drága, az feltétlenül jó is…

Amuros kalandok Izsákon 1. rész - Nagy tavi fűevők

Jávorka Dániel 2009-10-05
Az amur rendkívül titokzatos halfaj. E tulajdonság az Izsákon található egyedekre különösen igaz, hiszen évente alig 1-2 példányt tereltek az itteni horgászok sikeresen szákba. Ennek ellenére sokan meg voltuk győződve arról, hogy rengeteg példány él belőle a tavakban, melyek közül nem egy és nem is kettő kapitálisnak mondható. Jómagam már évek óta abban a tudatban éltem, hogy ehhez a halfajhoz egyszerűen nincsen szerencsém, egészen idáig! Nincs olyan, hogy lehetetlen… Ha tudni szeretnétek, miként sikerült a nagy tó óvatos amurjainak titkait megfejtenem, tartsatok velem ismét!
Termék katalógus

Haldorádó
Katalógus

Megjelent a Haldorádó 2025 termékkatalógus, lapozz bele!

Tovább

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.